II. évad - Második rész

Pár nappal korábban

-Megjöttem!-toppant be Harry kezében egy üveg pezsgővel. Én a szokásos délutáni tevékenységemet végeztem, azaz unatkoztam. Csak kapcsolgattam ide oda a tévét hátha találok valami értelmes műsort, de aligha akadt néha egy-egy.
-Hurrá...-mondtam gúnyosan, majd felültem, hogy ő is elférjen mellettem.
-Miért kell ilyen ridegen viszonyulnod hozzám?-kacagott majd érzékien nekiesett a fülem harapdálásnak.
-Hagyj már békén!-löktem le magamról, majd úgy tettem, mintha nagyon érdekelne az ami a tv-ben megy.
-Na jó, akkor játszuk el megint.
-Mégis mit?
-Megjövök, te leoltasz. Vitatkozunk. Megdumáljuk mennyire hiányzik neked Niall és hogy mennyire rossz, hogy ezt tesszük. Én azt mondom neked, hogy te jobbat érdemelsz, majd mire belemennél addigra kitör rajtad a sírás. Én felmegyek utánad, bebújok melléd az ágyba, hancúrozunk. Majd miután végeztünk, te csak bámulod a plafont. Nem ugorhatnánk át a veszekedős részeket?
-Tessék? Nem... ez nem is így van!
-Na jó néha repetázunk, és van hogy csak te mész el....de ezeket leszámítva.-nevetett.
-Egy mocskos disznó vagy ugye tudod?-néztem rá kérdő tekintettel mire ő vállatvont.
-Teljesen beindít ha ilyen csúnyán beszélsz, ugye tudod?-kacagott, majd magára rántott. A szokásosnál most sokkal vadabb volt. Kicsit olyan mintha megakarta volna mutatni melyikünk a főnök. Ajkaink szinte harcoltak egymás ellen s mire az összes ruha lekerült rólunk, Harry az ölébe kapott, felállt majd egészen a szobámig cipelt. Óvatosan döntött végig az ágyon, majd vadul és érzékien, mint egy kecses gepárd mászott rám, s tudtam már megint neki lett igaza.
Később csak feküdtem a mellkasán, és a plafont bámultam. Rettenetesen éreztem magam, mint mindig. Talán Harry-nek van igaza. Talán, tényleg mindig ugyanúgy tiltakozom, majd mégis megteszzük, és utánna újra bűntudatom van. De ha ilyen rosszul esik akkor mégis minek csinálom? Teljesen megőrültem. Valahogy úgy érzem a testem fülig szerelmes Harry-be és már talán el is felejtette milyen Niall érintése, milyen az mikor éjjel átölelve húz magához és érzem ahogy dobog a szíve. Talán a testem már nem is emlékszik Niall apró csókjaira, ajkai forró lehelleteire, mindenre amit egyszer adott. Viszont a lelkem... a szívem! Nem felejt! Még mindig a fülemben cseng a hangja, az ahogy arról beszél, hogy mennyire szeret. A lelkem még minidg Niall-t szereti. Viszont úgy érzem ebbe a kettős szerelembe én bele fogok halni!

***

-Kész vagy?-kérdezte Nelly.
-Mégis mire?
-Nem emlékszel? Ma délben kezelésre kell mennünk!
-Nem, nem kell!-mentegetőztem...-az a kezelés nem ma van!
-Igen?-furcsállotta Nelly.-Pedig én úgy emlékszem a doki azt mondta hogy 28.-án 12:20.
-Ugyan! Melyikünk tudja jobban? Én, akit kezelnek? Vagy te, aki csak elhord?-mosolyogtam.
-Igazad van... biztos csak rosszul emlékszem, viszont akkor én holnap nem tudlak majd elvinni.
-Nyugi! Majd szólok anyának!-nyugtattam meg, majd a kezébe nyomva a bevásárló listát jeleztem, hogy ideje indulnia.
-Te nem jössz?
-Nem...-válaszoltam kedvetlenül, majd felmentem a szobámba.
Nelly jól emlékezett, a kezelés ma van. Ma van, és én mégsem mentem el. Akárcsak az utolsó öt kezelésre se! Nem megy nekem ez a "rákírtás". A kezelések utáni rosszullétek és a velejárók, csak az életemet keseríttik az helyett hogy helyre hozznák az állapotom. Nelly-nek nem akartam elárulni, hogy szabotálom a "gyógyulási folyamatot", de ezt már egyszerűen nem bírom. Minden egyes kezelés után jobban kéne éreznem magam, viszont én csak rosszabbul vagyok. Méghogy a kemoterápia "áttörés a rák gyógyításában". Ugyan, kit áltatunk?

***

Nelly hatalmas vigyorral a száján tért hozzám vissza. Kicsit olyan arckifejezése volt, mint mikor valami meglepetése van a számomra. Reméltem hogy nem megint valami idióta ajándék, valami baromság amit a közért előtt talált, vagy esetleg Harry... De nem! Nem idióta ajándék, nem baromság a közért elől, de még csak nem is Harrry.
-Csukd be a szemed!-üvöltött rám. Kezéből kihulltak a táskák, amik tele voltak kajával és felém futva kezeivel betapasztotta a szemeimet.-Készen állsz?-kérdezte izgatottan.
-Mégis mire?
-Hát rám!-szólt az ajtó felől egy ismerős hang. Letéptem Nelly kezeit a szemeiről és amint felnéztem Niall-t pillantottam meg az ajtóban. Meggyötört volt és eléggé nyúzott, de ő volt! Ott állt pár lépésre tőlem,  csupán néhány apró lépésre, ott állt és mosolygott. először csak bámultam rá hisz nem hittem a szememnek.-Nem is örülsz nekem?
-De! -sikítottam majd a nyakába ugrottam. Csupán csak a mosolyom nem volt olyan őszinte...
-Hát akkor meg mi a gond?-kérdezte miután letett a földre. Bámult rám. Sóhájtott egyett majd kezével óvatosan végig simította csupasz fejbőröl. Majd érintésével végig haladt egészen a nyakamig, s közelebb rántva magához megcsókolt. Érzékien úgy ahogy már nagyon-nagyon rég tette.
-Örülök, hogy visszatértél.-mondtam majd becsukta a bejárati ajtót.-Gyere ülj le, kérsz egy pohár gyümölcslevet?
-Jen! Majd fél évet töltöttem el nélküled! A jegyesem nélkül! Szerinted gyümölcslevet szeretnék inni?
-Oh, akkor egy kávé?-mosolyogtam.
-Nos, én magatokra is hagylak titeket.-vette fel kabátját Nelly, majd el is rohant.
-Nem...nem kávét akarok...-közeledett felém csábos tekintettel.-Én csak téged akarlak!-kapta el a combjaimat majd magára rántva indult el velem a hállószoba felé. Nem tudtam rá és a vágyaira koncentrálni, csupán csakis az járt a fejemben, hogy mennyire becsaptam. Vagyis becsapni nem csaptam be, csak eltitkoltam előle a valóságot! Vagy ez a kettő egy és ugyan az?
-Hiányoztál.-suttogta a füleimbe miközben szó szerint leszaggatta rólam a nacimat. Harcolt bennem a bűntudat és a vágy. Hisz hogyan is ellenkezhetnék annak, minek a hiánya már hónapok óta kínoz? De mégsem adhatom meg neki azt amit akar, mert az csak méginkább lerontaná ezt a már amúgy is lehetetlen helyzetet.
-Niall!-próbáltam leállítani.
-Tudom hogy hiányoztam meg minden, de most ne rontsuk el a pillanatot üres fecsegéssel!
-Niall!-kezdtem el sírni.
-Mi a gond szerelmem?-ölelt magához.-Valami rosszat tettem?
-Nem, te nem...-szipogtam.
-Hát akkor? Jen! Hol van a gyűrű?
-Erről akartam veled beszélni.
Niall kicsit elhúzódott tőlem és kérdő, sőt követelőző szemekkel nézett rám. Számat mintha összeragasztották volna. Egy szó, de mégcsak egy hang sem jött ki. Ültem az ölében egy szál fehérneműben és azon agyaltam, mégis hogyan mondjam meg neki, hogy ne boruljon ki? De ez talán lehetetlen!
-Annyira sajnálom.-zokogtam.
-Jen, kérlek, beszélj úgy hogy megértsem! Mert ha arról van szó, hogy nem megy a szex ennyi idő után akkor azt megértem, azt is ha ép nem kívánsz!
-Niall, el sem tudod képzelni mennyire kívánlak, mennyire akarlak, mennyire akarom hogy a magadévá tégy, de ez...
-Ez mi?
-Ez most túl rossz ötlet!
-Rossz ötlet?
-Igen..az! Nem tehetem.
-Jen, beszélj már úgy , hogy értsem!
-Megcsaltalak!-sikítottam, majd füleimet leszorítva berohantam a fürdőbe.
Niall percekig csak ült az ágyon és nem csinált semmit. Bámult előre és próbálta megérteni a helyzetet.
-Nyisd ki!-dörömbölt az ajtón.
-Nem!
-Jen! Nyisd ki!
-Nem fogom!-sírtam tovább.
-Gyere ki és beszéljük meg!
-Nem akarom!
Hallottam ahogy elmegy az ajtó elől, majd pár másodpercnyi csend után teljes erőből kirúgta a fürdő ajtót. Miután az ajtó hatalmas puffanással a földre zuhant ő csak nézett rám. Enyhén szólva is ijesztő volt a helyzetem. Féltem. De nem attól, hogy megüt, vagy hogy megver. Sokkal inkább attól, hogy az igazság, az hogy fényderült a mocskos dolgaimra, a tudat, hogy megcsaltam elmarja majd mellőlem, és soha nem tud majd rám nőként tekinteni.
-Állj fel!-lépett oda mellém. Nem nézett rám, talán mert már most undorodott tőlem.
-Rendben.-szipogtam majd feltápászkodva elé álltam.
-Gyere ki innen.-kért fel a távozásra ridegen. Követtem őt egészen a nappaliig. Mikor megállt, én is megálltam és vártam megérdemelt büntetésem.-Kivel?
-Niall számít ez?
-Kivel?-ordított.
-Niall, ne büntesd magad ezzel.
-Nem szeretném megkérdezni mégegyszer!
-Harry...-mondtam halkan, alig érthetően.
-Csodás! És mégis mikor? Vagy hol?
-Muszáj magad kínoznod a részletekkel?
-Csak az igazságra vagyok kíváncsi, és ha már egyszer volt lelked ilyet müvelni, akkor ne érdekeljen, hogy most hogyan kínzom magam.
-Nem!Erre nem vagyok képes!-sírtam tovább.
-Szóval arra nem vagy képes hogy elmond az igazat, arra nem vagy képes hogy színt vallj, de arrra hogy megcsalj képes voltál?
-Ezt kérlek ne így fogd fel!
Csak néztem ahogy dühöng. Ahogy csapkodja hozzám a fájóbbnál fájóbb dolgokat, miközben tudtam neki van igaza. Hibáztam és megérdemlem hogy így üvöltözzön velem.Azt hiszem ilyenkor szokás azt mondani, hogy "fáj az igazság". Fáj amit vele tettem s teszem most is.

II. évad - Első rész

Csak néztem ahogy dühöng. Ahogy csapkodja hozzám a fájóbbnál fájóbb dolgokat, miközben tudtam neki van igaza. Hibáztam és megérdemlem hogy így üvöltözzön velem.Azt hiszem ilyenkor szokás azt mondani, hogy "fáj az igazság". Fáj amit vele tettem s teszem most is.
 Fel s alá járkál míg én előtte állva lesütött szemekkel hallgatom. Lassan hunyom le a szemeim, nyelek egy hatalmasat, majd újra felnyitom. Próbálok nyugodt maradni és nem veszekedni. Mert ha veszekszünk, azzal csak még jobban szétbarmoljuk a kapcsolatunkat. Már mint a kapcsolatunk maradékát, amit még meghagytam...
-Tudod mi vagy te? -állt meg szinte centikre a testemtől.-Egy lotyó... egy hisztis lotyó!
-Ezt vond vissza!-üvöltöttem vele ,majd dacolva lelkiismeretemmel, egy hatalmas pofont sikerült neki adnom.
-Ez csak az igazság!
-Te sem vagy különb!
-Elnézést, hogy elvonóra mentem! Elnézést, hogy megpróbáltam megmenteni a kapcsolatunkat.
-Oh kérlek!-mondtam majd a kanapéra zuhantam sikítva, füleimet szorosan leszorítva.
-Nem.-szólalt meg halkan.-Ezt még mindig nem tudom elhinni.-s ez volt a pillanat ahol a dühe, átment nevetésbe sőt kacagásba. Kicsit úgy nézett ki, mint aki teljesen megőrült. Habár nem csodálkoznák.- Nem... Te nem lennél erre képes! -lihegett majd felém nézett.-Jen én ismerlek és tudom hogy nem lennél képes erre. -felém hajolt és mélyen a szemembe nézett. -Azok után amiken keresztül mentük.-lehelletét éreztem az arcomon s lélegzet visszafolytva bámultam rá.- Hisz te nem tennél ilyet. Te vagy az aki mindig kedves és megértő, az aki erős és okos....A fenébe is! Te tökéletes vagy! -lökte el magát tőlem.
Nem tudom mit kéne vele csinálnom. Egyszerűen nem tudom! Hagyjam el? Maradjak mellette, hátva átvészeljük ezt is? Kérdések, kérdések melyekre nem találok választ.
-Sajnálom...-nyöszörögtem ami Niall-t azonnal csendre folytotta.
-Sajnálod?-nézett rám kicsit gúnyos tekintettel. Felém indult, majd kezével visszarántva magát indult el inkább a másik irányba. Nem tudom miért, talán félt hogy megüt.-A sajnálatod nem elég.-mondta halkan alig érthetően hátatfordítva nekem. A polcon lévő képekkel babrált, majd az egyik kórházban készült közös képünket vette a kezébe. Megsimította a képet, mosolygott fölötte majd nem várt fordulatként teljes erőből a földhöz vágta.-Méghogy sajnálod?-a képkeret apróbbnál apróbb darabokban havert a földön.- Jen felfogtad amit műveltél, a fenébe is! Én reggeltől estig vártam a leveleidet, és mikor már végre írtál egy percet sem habozva láttam neki a válasz megírásának. Papírra vetettem szerelem minden egyes kis részletét. Te meg... Te meg itt hetyegtél! A jegyesem vagy! Érted? Vagy neked már ez sem számít?
-De számít.-ordítottam a könnyeimben fulladozva.
-Ha számíttana nem tetted volna...-majd felkapva kabátját indult el az ajtó felé.
-Ho-hová akarsz menni?-ugrottam utána.
-Nahát, most meg már érdekellek?
-Eddig is érdekeltél!-szorítottam meg kissé erősebben a karját majd megpróbáltam magamhoz rántani.
-Ha te azt, hogy lefekszel az egyik legjobb barátomnak hitt személlyel, míg én kettőnkért küzdve elvonón vagyok, ha te azt törődésnek hívod, akkor nagyon el vagy tévedve!
-Niall, ezt te nem érted!
-De értem! Nagyon is világos számomra mi a helyzet.
-Niall! Ez bonyolult.
-Ne mond nekem hogy bonyolult!-lépett ki az ajtón majd elindult a kocsija felé.-Vagy?...Már értem!-torpant meg majd visszasietett.-Te szereted őt!
-Micsoda?
-Hát persze!Ezért olyan bonyolult ugye?-most hagyta elsőnek  hogy könnyei végig fussanak az arcán. Fájó tekintettel nézett rám, s várta a válaszom. Viszont én lefagytam, szólni se tudtam, egy hang sem jött ki a számon.Talán az előbbi ordítozásban elhasználtam az összes hangom.-Azt hittem ismerlek...-tette hozzá fájóan, és higgadtan. Megfordult, beült a kocsijába és szélsebessen elhajtott. Csak néztem utána, s fejemben még mindig visszhangoztak szavai: "Azt hittem ismerlek...." Csak néztem ahogy eltűnik a lemenőben lévő nap sugari közt, s tudtam a dühöngésének itt még cseppet sincs vége.
Miután visszamentem a házba Nelly is lemerészkedett, aki mindent a szobájából hallgatott végig. Nem szólt semmit, csak magához ölelt s én sírva- nem, inkább ordítva- vonszoltam magam hozzá.

***

-Hé! Szevasz haver!-pattant fel a kanapéról Louis mikor meglátta Niall-t ahogy beront az ajtón.-Nem is tudtam hogy ma hazajössz!-nevetett.
-Hol van?-lihegett Niall.
-Kicsoda?-furcsálkodott Louis.
-Hol van!-ismételte meg nyomatékosabban kérdését.
-Niall, mégis kiről beszélsz? Nincs itt senki! Csupán Liam kint a hátsó kertben Zayn-nel, Harry meg fent van valami csajjal!
Niall eszét vesztve rohant fel az emeletre, és miután Louis látta hogy Niall cseppet sincs magánál utána rohant.
-Állj már meg az Istenért!-kiabált Louis, viszont Niall meg sem hallota. Kopogás nélkül rontott be Harry-hez, s miután letépte őt az alatta vonagló félpucér csajról a nyakánál fogva a falhoz szorította.
-Te mocskos állat!-mondta teljes önkívületében, majd bal kezével egy hatalmasat ütött Harry gyomorfalába. Az ágyon lévő rémült lány azonnal sikításba kezdett, és ekkor már Louis sem tétlenkedett. Leráncigatta Niall-t Harry-ről, majd kivonszolta a szobából. Harry a fájdalomtól a földre rogyott. Összegörnyedve hullt a padlóra, mint valami rongybaba.
A lány sikítására a kertben lévő Liam-ék is felfutottak. A látvány őket is megdöbbentette. Liam megkérte a lányt hogy ne mondjon erről senkinek semmit, s szavait nyomatékosítva egy kis pénzt is nyomott a lány kezébe aki ezek után szipogva elrohant.
-Mégis mi a fene volt ez?-ültette le a dühöngő szőkeséget Louis a konyhaszékre, majd egy jeges borogatást nyomott a nyakába, nyugtatás céljából.
-Megérdemelte...-rántotta el tekintetét Louisról.-Sőt ez még mind kevés volt.
-Hogy hogy megérdemelte?
-Oh, hogy te nem is tudod. Szóval titokban csinálták!
-Kik? És mégis mit?
-Jen és Harry!-üvöltött Niall.-Lefeküdtek!-majd a földhöz vágva a jeges borogatást állt fel.
-Tessék?
-Ahogy hallod.
-Üllj csak vissza! Itt a borogatásod és légy egy picit nyugalommal.
-Nyugalommal? Te felfogod egyáltalán ezt a helyzetet?
-Fel...vagyis nem. De ez most mind egy!-Louis a fejét fogva járkált a konyhában. Arra gondolt,mi lesz ha ez kitudódik? Mi lesz így Harry és Niall barátságával?... ennél már tényleg nem lehet rosszabb! Vagy mégis?
-Louis!-futott be Zayn a konyhába falfehér arccal.
-Mi van?
-Ezt meg kell nézned!
-Mégis mit?
-Csak menj! Én addig itt maradok Niall-el.
Louis azonnal rohant felfelé, Zayn pedig leült Niall-el szembe aki csak bámult maga elé.
-Atya ég, Harry!-lepődött meg Louis mikor belépett Harry szobájába.
-Már vagy öt perce vért köhög és a hasa is egyre duzzattab és keményebb.-habogta Liam, ölében Harry-vel. Mellettük szinte minden tiszta vér. Akár egy horror filmben.
-Ez nem jó!
-Hát ez nagyon nem!
-Mégis mit csináljunk?-kapkodott összevissza, miközben Harry egyre jobban köhögött a karjai közt.
-Kórház!-próbálta meg felállítani Harry-t Louis.-Kórházba kell vinnünk.
-Na és Niall?
-Oké, akkor vidd te! Vidd el őt a kórházba én itthon maradok Niall-el. Mindjárt utánad küldöm Zayn-t is.
-Rendben!-bólintott Liam.
Louis lesietett a konyhába, majd félre hívta Zayn-t.
-Gyerünk már Zayn!-dudált egyre hevesebben Liam.
-A hasam...-nyöszörgött a hátsó ülésen Harry.-A hasam...
-Nyugi haver mindjárt kórházba viszlek csak nyugodj meg! Nyugodj meg és maradj velem... A fenébe is, itt egy zacskó próbálj meg ebbe köhögni...
-Maradj velem?-kérdezte Zayn miközben beszállt a kocsiba.
-Harrynek mondtam. A Grace klinikába is mindig ezt mondják!
-Ne vesztegessük az időt, csak menjünk!
-Megyünk már, de te meg beszélj hozzá!-kiáltott Liam Zayn-re.
-Minek?
-Mert ha nem tartod eszméleténél el fog ájulni!
-Oh oké! Nos akkor! Hé Harry!-hajolt hátra Zayn, majd maga felé fordította Harry arcát mely szinte tele volt a vérével.-Hé haver! Kérlek mondj nekem valamit! Beszélj hozzám míg beérünk a kórházba!
-Zayn...-nyöszörgött Harry.-Sajnálom..
-Micsodát? -nézett értetlenül Zayn.
-Én nem ezt akartam...-öklendezett Harry.
-Te tudod miről beszél?-kérdezte Zayn Liam-et
-Fogalmam sincs, de nem mindegy miről beszél? A lényeg, hogy beszél! Hé, Zayn! Kérlek beszélj még!
-Nem tudok...
-Akkor... akkor..-Zayn nem tudta mit mondjon Harry-nek. Leblokkolt.
-Akkor énekelj!
-Beszélni se tud akkor mégis hogyan énekeljen?
-Neked talán van jobb ötleted?-mondta Liam s nekiállt a What makes you beautiful szövegének.-You're insecure...Don't know what for...Gyerünk Harry!
-Nem nagyon lélegzik!-pánikolt Zayn
-When he opens his arms and holds you close tonight.-kapott észhez Harry, majd néhány fájdalmas nyögés és köhögés után folytatta.-It just won’t feel right, ´Cause I can love you more than this...
Liam és Zayn azonnal összenéztek.
-Harry, ez nem jó szöveg!-szólt hátra Liam.
Harry már alig volt eszméleténél, mikor beértek a kórházba. Nagy felfordulást csinálva kerítettek neki egy tolókocsit majd egészen egy hosszú fehér folyósó hatalmas fehér ajtaja mögé tolták. Zayn-nek és Liam-nek kint kellett várakoznia. Idegörlő percek voltak. Mindketten az ujjaikat szorogatták és várták hogy jöjjön egy orvos, egy nővér, akárki...

***

-Mire volt ez jó?-csapott rá az asztalra Louis.-Mégis mi a francért csináltál ekkora baromságot?
-Megérdemelte.-válaszolt Niall-t.
-Nem szép dolog, belátom nem szép dolog volt tőlük, de..
-Nincs de! Az hogy nem szép dolog az enyhe kifejezés! Jen a jegyesem, Louis! Ő életem szerelme! Harry megfektette életem szerelmét! Akkor mégis mi mást érdemel?
-Nyugodj meg. Felfogtam.
-Dehogy fogtad! Mit éreznél ha lefeküdnék Eleanor-ral?
Louis csak hallgatott, hisz talán ő is ezt tette volna. Niall nem ütött volna akkorát, nem lett volna olyan dühös, ha mindez nem ilyen egyszerre zúdul rá. Idő kellett volna neki felfogni, felfogni és elfogadni.
-Louis..Tudod amikor az ember azt hiszi, hogy ismer valakit, akkor kapja a legnagyobb pofont, mert az az illető akit ismert, teljesen mást mutat mint akinek képzelte.Teljesen az ellenkezője annak a szeretett személynek. És ez fáj a legjobban, hogy félreismerted őt, de nagyon...
-Ne mondj ilyeneket! Jen szeret téged!
-Akkor mégis minek feküdt le vele? Miért csalt meg? Mindketten büszkék voltunk arra, hogy van bátorságunk együtt szembenézni az élet nehézségeivel. Inkább szenvedtünk, de soha nem hazudtunk egymásnak. Tudom, hogy nagyon magányos volt, és Harry pedig rámenős, de ez nem lehet ok arra, hogy felrúgjon egy jegyességet, egy párkapcsolatot! Még ha lefeküdt is vele, még ha szerelmes is belé, hogy lehet, hogy nem tette mérlegre mindazt, amit együtt éltünk át, amit együtt fedeztünk fel?
-Szerinted nem mérlegelte? Hidd le szerintem ő most jobban utálja magát mint ahogy te megveted őt.

Pamm-pamm-paaammm

http://www.youtube.com/watch?v=IX2r7_p11wo&feature=youtu.be

Úgy bizony! 

Nem várok őszig!

Nem kínozlak benneteket tovább! 

Július 27.-én jön a második évad első része!

Millió puszi! ♥