28.fejezet

Mikorra hazaértünk már délután kettő is elmúlt. Az energia szintem egyenlő volt a nullával. Talán az eddigi kezeléseim közül a mai volt a legnehezebb és a legerősebb. Vajon, hányszor kell még padlót fognom ahhoz, hogy rájöjjek, már nincs erőm felállni? Hogy már nincs erőm felkelni és tovább harcolni az életemért?... Nelly vállára támaszkodva vonszoltam be magam a házba.
-Olyan vagy, mint egy élő halott.-mondta gúnyosan, miközben lesegítette rólam a cipőmet.
-Kösz, tényleg az ilyen lelkesítő szavakra van most szükségem.-nyögtem ki pár szót miközben Nelly felcipelt majd végig fektetett az ágyamon.
-Hozzak valamit?
-Talán egy pohár vizet...
-Talán? Na most akkor kérsz vagy nem?
-Hozz már egy pohár vizet!-emeltem fel a hangomat, ami Nelly-t nevetésre késztette.
-Jól van, nyugi! Hozom már...
Bosszantott, hogy ilyen, de mindeközben tudtam mindent csak azért csinál, hogy ne essek abba a hibába hogy sajnálom magam. Ő is tudja hogy nagyon szenvedek, és azt is elfogadta hogy ezen nem tud enyhíteni, viszont azt sem engedi hogy elmerüljek a fájdalom és az önsajnálat forró levében.
-Nesze! Itt a vized! -vigyorgott majd befeküdt mellém az ágyra.
-Köszönöm.
-Hogy állsz Niall levelével?
-Hisz már fel is adtad!
-Én?-csodálkozott Nelly.-Én ma csak a számlákat és néhány munkaügyi iratot vittem a postára. Niall levelét nem!
-Az meg hogy lehet? Tegnap odakészítettem a többi postázandó közé! Sőt azt tettem legfelülre.
-Hát, akkor rosszul emlékszel, mert én a te leveleddel még csak nem is találkoztam!
-Ez fura.-fordultam az ablak felé, s vártam hátha elnyom az álom. Mivel elég kalandos volt az éjjelem gondoltam legalább most kipihenem magam. Aludni akartam. Álmodni akartam. Menekülni akartam. És úgy ébredni, hogy mindent elfelejtettem. Amíg a dolgok kimondatlanok maradnak, talán van rá esély, hogy elfelejthetjük őket. Hogy tudunk úgy aludni és álmodni, hogy felébredve eltűnjön minden...de ez a terv valahogy nem valósult meg, mivel alig fél óra relaxáció után Nelly rohant ki a szobából, mivel csengettek. Ki más lett volna az, mint Harry."-Fent van, pihen!"-hallottam Nelly hangját, s ebből arra következtettem hogy Harry látogatásának célja én vagyok...
-Jen...-lépett be óvatosan a szobám ajtaján, majd becsukta maga mögött. Alvást színleltem, de mivel elég béna voltam, Harry rájött hogy fent vagyok, így azonnal belekezdett mondanivalójába.- A tegnap este, éjjel, hajnal....egyszóval, sajnálom! Tudom hogy az én hülyeségeim nélkül is elég nehéz az életed! Tényleg csak azt akartam, hogy tudd, és kíváncsi voltam, vajon te is így érzel-e?
-Hol van a levél?-ültem fel kábán és erőtlenül.
-Miféle levél?
-Harry, ne játszd meg magad! Tudom, hogy te vetted el a Niall-nek írt levelemet!
-Micsoda? Hogy mersz rólam ilyet feltételezni...
-Merek! Merek ilyet feltételezni rólad. A ma hajnali akciód után, már szinte semmi sem meglepő számomra.
-Ugyan Jen!-húzódott hozzám közelebb.
-Menj innét!
-Jól van, rendben, én vittem el! De csak azért mert te jobbat érdemelsz Niall-nél!-emelte fel a hangját. Kicsit megijedtem, de mivel a délelőtti kezelés miatt még egy cseppnyi erő sem volt bennem így csak nekidőltem az ágy támlájának, felhúzva lábaimat, s figyeltem ahogy ordítozik.-Jobbat érdemelsz! Hidd el sokkal jobbat!
-Mondjuk egy olyat mint te?
-Igen! Pontosan!
-És voltaképpen te miben is különbözöl Niall-től? Mivel is vagy jobb? Hisz ha jól értelmezem te azért nem akarod hogy Niall-el legyek, mivel ő agresszív, és drogfüggő! De álljunk csak meg egy percre! A függősége kezelhető, és ő tesz is az ellen hogy megváltozzon és elfelejtse a szereket. Mindeközben te, ha az emlékezetem nem csal, millió lánnyal feküdtél már össze az óta hogy ismerjük egymást, az óta, hogy állításod szerint fülig szerelmes vagy belém! S ha úgy vesszük ez is függőség! Lásd be hogy ez is egy függőség.-próbáltam minél több agresszivitást és dühöt belevinni a mondataimba, de a sok izgalom csak egyre jobban legyengített.-Semmivel sem vagy jobb Niall-nél, hisz a ma hajnalban művelt viselkedésed sem tér el Niall tetteitől, annyi különbséggel, hogy Niall mindent megbánt, míg rajtad a megbánás fikarcnyi jelét sem látom! S lásd be... lásd csak be...-hangom elcsuklott és a levegőm is lefogyott. Kezemet mellkasomra kapva próbáltam elmasszírozni a fájdalmat ami szinte majd széttépte a szívem. Levegő után kapkodva csúsztam lejjebb az ágyon. Harry hozzám futott majd felültetve előre döntötte a fejem s hátulról erős kör körös mozdulatokkal próbált rajtam segíteni. Azt kell hogy mondjam sikerült is neki. Egyre inkább elmúlt a fájdalom, s  levegőt is könnyebben kaptam.- Menj innen! -mondtam neki s visszakecmeregtem a paplanom alá.
-Nem, nem hagylak itt!-makacskodott.
-De igen! De igen is elmész!
-Nem. Nem megyek Jen, mert tudom hogy amit most mondtál azt te se gondoltad úgy!
-Hidd el a legkomolyabban gondoltam!
-Te is tudod hogy ez csak máz! Hű akarsz maradni Niall-hez, de lásd be a szívednek nem tudsz parancsolni.-Harry egyre közelebb jött hozzám az ágyon míg végül már szinte teljesen felém került.
-Menj innen.-könyörögtem neki, s gyenge karjaimat izmos mellkasára tettem, ezzel is mutatva hogy nem szeretném ha itt maradna.
-Ugyan, hagyd hogy boldoggá tegyelek! Jen, ennyi szörnyűséget és borzalmat senki sem érdemel ki! Hagyd kérlek hogy egy kicsit boldogabbá tegyelek!
Rájöttem, nincs vissza út. Engednem kell neki, mert ha nem engedek csak nekem lesz rossz mivel erővel  is megteszi. Kezeivel óvatosan megszabadított ruháimtól, s csókjaival behintette testem minden egyes szegletét. Undorodtam magamtól, sírni, ordítani tudtam volna, hogy képes vagyok ezt tenni Niall háta mögött. Képes vagyok lefeküdni a legjobb barátjával a tudta nélkül. Nem tagadom jó érzés volt, élettel töltött fel hogy újra érzem egy férfi szeretetét, oh,de bárcsak ne Harry lett volna az a férfi...Egy nőnek is vannak szükségletei, amiket csak egy férfi segítségével kaphat meg, de ez akkor sem mentség!
Harry teljesen meztelenül feküdt mellettem a takaró alatt. Hatalmas kezével teljesen körbefont, s éreztem ahogy újra feltöltődöm. Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott mellettem, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta is ismerem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velem és az életemmel -amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik. Harry mellkasán feküdve elnyomott az álom. Éreztem ahogy óvatosan kibújik alólam, egy gyenge puszit nyom a homlokomra majd halkan felöltözve kisurran. Miután elment azonnal vizet engedtem a kádba, hisz muszáj voltam lefürdeni, lemosni magamról bűnömet. Undorodtam magától a gondolattól is,hogy megcsaltam Niallt, ráadásul a legjobb haverjával, de akárhogy is sajnálom, akármennyire is restellem valahogy mégis jobban, sokkal jobban éreztem magam. Most nem tudtam hogy vajon a kemo javító hatása vagy a Harry féle gyógykezelésnek köszönhetően, de sokkal erősebben, és sokkal élettel telibbnek éreztem magam.
Este miután Nelly hazaért, újra leültem és újra nekiálltam megírni Niall-nek szánt levelem. Próbáltam ugyan azt leírni, mint legelőször, próbáltam mindent úgy leírni ahogy akkor, de azt már valahogy nem éreztem igaznak. A ma délutáni dolgok után már semmit nem éreztem helyesnek.
Másnap reggel telefon csörgésre keltem. Nelly sehol, sehol senki. Egyedül vagyok itthon, s ez a telefon csörgés is olyan rémisztően hangzik. Pedig semmi horrorisztikus nincs benne. Azt kell mondjam kipihenten és szinte teljesen fitten lépkedtem lefele a lépcsőn, hogy felvegyem a telefonkagylót.
-Halló, tessék?-szóltam bele a telefonba, mivel a szám ismeretlen volt.
-Jen-t keresem.-hallatszott egy mély és erős férfi hang. Megijedtem.
-Igen, én vagyok az. Miben segíthetek?
-Nyugi csak én vagyok az!- váltott át a félelmetes hang egy ismerős kacagásba.
-Harry?
-Igen...
-Nem vagy normális! Mi bajod van?
-A tegnapi után legalább egy "drágámat" odabiggyeszthetnél a mondatod végére!
-Na azt ne várd...
-Oké nem erőltetem... Viszont ma is átmennék hozzád szép hercegnőm!
-Ma nem jó!
-Csak nem vársz valakit?
-Csupán nem érzem jól magam!
-Hát tegnap a kis akciónk után nem úgy néztél ki mint aki olyan hű de rosszul van.
-Nem vagyok jól és kész! Mi lenne ha a tegnapit pedig elfelejtenénk?
-Ách az lehetetlen! Ma pedig ismétlést követelek!
-Szó sem lehet róla!
-Pedig így lesz! Délután érkezem!-zárta rövidre, majd lerakta.
Nem normális...  Még jobban tönkre akar tenni? A konyhába érve megláttam a még tegnap este a pulton hagyott üres, levél írás céljából elővett papíromat. Meg kéne írnom azt a levelet.... De valahogy nincs mit írnom neki. Vagyis lenne, de ahhoz hogy azt leírjam, nincs bátorságom.
Miután elfogyasztottam a reggelimet, úgy döntöttem kimegyek sétálok egy kicsit az utcában. Fejemre kendőt kötöttem, majd egy laza lila melegítőben és egy sportcsukában indultam el otthonról. Elsétálva a már rég látott szomszédházak mellett eszembe jutott az a nap mikor még először költöztem ide. Szinte minden ház üres volt, vagy azért mert lakhatatlanok voltak, vagy csak szimplán azért mert nem akadt vevő aki igényt tartott volna egy ekkora házra. Ma viszont... Minden háznál két, három gyerekes családok laknak. Az egyik ilyen ház kapuja előtt megállva figyeltem ahogy egy szőke kisfiú játszik a labdájával. Alig lehet több két három évesnél, de mégis úgy rugdalta a labdáját, mintha vérbeli focista lenne. Igaz néha néha orra esett, viszont ekkor sem torpant meg, nem kezdett el sírni. Felállt leporolta magát s futott tovább a labda után. Vágyakozva néztem a kisfiút. Talán Diana is így élvezné a labdázást? Vagy ő inkább az a tipikus kislány lett volna, aki nap hosszat csak babázik?
-Miért kínzod magad?
-Anya?-fordultam meg mikor ismerős hangot hallottam.
-Jen... Mit csinálsz itt?
-Inkább te mit csinálsz itt!
-Hozzád jöttem, de ép megláttam hogy itt állsz szóval idejöttem hozzád.
-Aha, értem...
Sokáig csak ott álltunk a kapuban és együtt bámultuk a kisfiút. Anyám nem volt ott velem Diana születésénél, vagy elvesztésénél, de mégis ugyan úgy átérezte a pillanat nehézségét ahogy én.
-Szerinted ő is így élvezné a labdázást?-fordultam anyám felé, s próbáltam visszatartani könnyeimet.
-Hát ha rád ütött volna, akkor biztos hogy enm!
-Miért?
-Mert nagyanyád mesélte, hogy még egy százéves babával is jobban elszórakoztál mint egy holmi gömbbel.
-Ez igaz...-mosolyogtam.
-Gyere, menjünk be!-fogta meg a vállam s elindultunk haza felé.-Hogy haladsz a kezeléssel?
-Jól, remekül.
-Hogy érzed magad?
-Most egész fitten, és egészségesen.
-Az szuper.
Teát főztem, majd leültünk a kinti teraszra beszélgetni.
-Kéne ide egy kutya!
-Anya, mégis minek?
-Psszt!Hallgasd csak!
-Mit? Nem hallok semmit!
-Ép ezért, ezért a csendért kell ide egy kutya! Ha lenne kutyád száz százalék nem lenne ilyen csend!
-Ha te mondod.
-Nálam is Bruno az aki fényt hoz a napjaimba.
-Ki az a Bruno?
-A kutyám. Segít hogy ne érezzem annyira egyedül magam.
-Talán igazad van...
Miután kikísértem anyámat, elgondolkodtam ezen a kutyaügyön, de valahogy nem tartottam olyan fontosnak. Kutyával csak a baj van. De mindezek mellett azért a délután folyamán elmentem egy menhelyre ahonnan egy aranyos mopsz fajtájú kiskutyát hoztam haza. Nem voltam olyan merész hogy azonnal egy nagy testű állattal kezdjem a kutyatartós éveim elejét.
Kifeküdtem a kertbe, s miután új házi állatkámnak megmutattam új otthonát rájöttem rendet kell rakni a fejemben. Ezt a hatalmas káoszt és zűr zavart meg kell szüntetni. Újból megfogalmazódott bennem az alapvető kérdés, amit már annak idején is feltettem magamnak, és ami azóta sem hagy nyugodni: lehet-e két férfit szeretni egyszerre? Ha igennel válaszolok, hűtlen vagyok. Ha nemmel, akkor is. Hisz Niall-t is szeretem, mivel egyrészt a jegyese vagyok, másrészt pedig mert az életem java részét mellette éltem le. Viszont Harry sem közömbös számomra, ahogy ezt ez a kis félre lépésem is bizonyítja. Sajnos az életben vannak pillanatok, amikor akárhogyan is döntünk, rosszul döntünk. Ez nem amolyan egyszerű szerelmi háromszög, mint ahogyan azt gondolná valaki is, ez annál jóval több, vagy egyszerűen más.De az is lehet hogy ez nem is az. Nyomok után kutatok az emlékezetem szűrőjén át, megpróbálom visszaidézni a pillanatot, amikor a dolgok kezdtek elromlani. Hol volt az a pont, amikor a szél feltámadt odakint, leveleket kavart könnyedén, megjelentek azok a kis kellemetlen fuvallatok, amelyek szoknyákat libbentenek föl, és kalapokat kapnak le fejekről? Az a pont, ahol egy filmben szélcsengők kezdenek hátborzongatóan csilingelni, boltok céltáblái nyikorognak és himbálóznak, kutyák vonítanak nyugtalanul, és az idősebb és bölcsebb városi népek gyanakodva néznek fel az égre? Mert az mérhetetlenül bosszantó a dologban, hogy semmi szokatlant nem vettem észre. Nem voltak áruló nyomok, nem voltak figyelmeztető jelek.
Ezek után már mondhatni, egyre jobban gyógyultam és valahogy az életem is kezdett helyre állni. A terápiák egyre kibírhatóbbak lettek, s néha esténként meglátogatott Harry, s feltöltött némi energiával Az ilyen energia töltések után én bár szégyelltem magam mégis mindig újra és újra bűnbe estem. Így volt ez ma is. Mivel valahogy semmihez nem volt kedvem, de mégis majd megölt az unalom, csak fetrengtem a kanapén. Lábaim a plafon felé emelve, fejemet lelógatva gondolkodtam, s a nagy unalmamat a csengő törte meg.
-Mit akarsz itt?-mondtam kelletlenül, mikor az ajtó kinyitása után megláttam a küszöbön Harryt.
-Talán egy puszi sokkal kedvesebb fogadtatásnak bizonyulna, nem gondolod?
-Nem!
-Oh, de morcos ma valaki.-mondta, majd semmivel sem törődve rontott be s becsapva maga után az ajtót azonnal a nyakamnak esett.
-Hagyjuk ezt!
-Tegnap se akartad aztán mégis belementél. Ma is el akarod játszani ugyna azt?
-Nem játszok én el semmit!
-De igen is látom rajtad, látom a szemedben, hogy akarod. Akarsz engem!
Igaza volt. Olyan rég volt már hogy Niall el ment, olyan réges rég volt már hogy kettesben együtt lehettünk, s kiélhettünk mindent mire szükségünk volt. Az elmúlt hetek pásztor órái Harry-vel felüdülések voltak a testemnek, ha lelkemnek nem is, testemnek mindenképp. Nem ellenkeztem hát. Hagytam hogy ugyan azzal a vadító vággyal tépje le rólam a ruháimat, mint ahogy tegnap  vagy az elmúlt napokban is tette. Végig fektetett a kanapén, majd először gyengéd, s percekkel később már egyre erősebb lökésekkel hatolt belém. Élveztem. Hisz melyik nő, melyik élő,érző és látó nő ezen a Földön ne élvezte volna a szexet egy ilyen félistennel, mint Harry. De hiába is élvezte a testem ezt a dolgot annyira, a lelkem annál inkább harcolt ellene. Harry egyre vadabbul, egyre több vággyal és szenvedéllyel tette a dolgát.
-A fenébe!
-Mi a gond?-húztam ki magam alóla, s körém csavarva a pokrócomat kuporodtam össze a kanapé sarkában.
-Azt hiszem valamit elfelejtettünk..
-Mégis mit?
-A védekezést....
-Tessék?-nem akartam ezt hallani. Még  a terveim  között se szerepelt az ilyen lehetetlen szituáció. -Hogy lehettél ilyen figyelmetlen?
Magamban lapoztam vissza a sulis biológia füzetemben. Akár hogy is agyaltam és próbáltam emlékezni, csakis az jutott eszembe hogy ilyen esetekben nem kizárt egy magzat megfoganása is.
Harry szemembe nézve tudta, nagyobb a baj mint gondolta. Azonnal összekapkodta ruháit majd szaladt is a patikába.
Néhány perccel az után hogy Harry elhajtott Nelly autója jelent meg a kocsi feljárón, s ő dudorászva közeledett  az ajtó felé. Villám gyorsasággal téptem fel magamra ruháimat, s próbálta szétzilált külsőmet minél jobban összeszedni. Ahogy Nelly belépet, s rám nézve már tudta itt valami gond van.
-Szia!-köszönt ártatlanul, de hangjában mégis éreztem némi másságot, éreztem hogy már sejti, valami nincs rendjén, valamit titkolok, de ő mégis szeretné tőlem hallani.
-Igen! Lefeküdtem Harry-vel!-vágtam rá mivel nem bírtam a szemébe hazudni. Bár nem kérdezett semmit, tekintete mégis mindent elárult!
-Tessék?-ejtette ki kezéből a magával hozott táskákat.
-Igen lefeküdtünk, és igen nem mai volt az első, és igen, nem védekeztünk!
-Jen, neked meg mi bajod van? Miket beszélsz?-szaladt oda hozzám mikor látta hogy csapkodva könnyekkel küszködve magyarázkodom a kanapé szélén.
-Amiket mondtam mind igazak...
-A Harry-s dolgot tudtam mivel nem vagyok se hülye, se süket, de mi volt az az utolsó?
-Nem védekeztünk....
-Ez meg hogy történhetett meg?
-Mi sem tudjuk. Harry most ment el a patikába.
-Azt jól tette. Nyugodj meg nem lesz semmi gond! Hisz mekkora az esélye annak hogy pont ma esel teherbe?
-Elég nagy! Mivel utána néztem a neten és ha Harry nem siet...
-Erre ne is gondolj!
Nelly karjai közt sírtam. Utáltam magam, legszívesebben le téptem volna magamról a bőröm és széttapostam volna. Hogy lehettem ilyen felelőtlen és ilyen önző? Csak magamra gondoltam azzal, hogy ágyasomnak fogadtam Harry-t. Hiába is van bűntudatom a Harryvel történtek miatt, hiába sajnálom Niall-t és hiába átkozom magam, ezek ellenére is megtörtént és már nem forgathatom vissza az idő kerekét.Mikor Harry megérkezett azonnal bevettem a tablettát s reménykedtem hatni fog. Nincs erőm még egy gyermek megszülésére...

                                                                                                                                                                            
FIGYELEM!! Ez a mai rész észrevehetően hosszabb és fordulatosabb volt, mint a többi. Ennek oka hogy ez egy "ÉVADZÁRÓ RÉSZ". Tudjátok közeleg az év vége, vizsgák és hasonlók, aztán pedig a nyár. Nos, én nem szeretnék nektek két hetente új részeket hozni, mivel azok megírása nekem is nehezebb lenne, és számotokra se lenne túl kényelmes, így arra jutottam, hogy nyári szünetkép most hozok egy hosszabb, izgalmasabb részt és szeptemberben pedig jön a folytatás! :)
SZEPTEMBERBEN JÖN A MÁSODIK ÉVAD! :D
Nagyon kíváncsi lennék ki tart velem szeptemberben is, így arra szeretnélek megkérni titeket hogy bármilyen formában(FB, komment, e-mail, üzenet) jelezzétek hogy velem maradtok így tudom majd hogy lesz hova visszatérnem! :* Köszönöm, szépen az eddigi olvasást és a hozzászólásokat, remélem a bizonyítványok minél jobbak lesznek és a nyaratok is csodásan telik majd! Szeptemberben újra itt! ♥
Üdvözlettel: Ms. Styles

27.fejezet

Egy egy árnyékban, néhány laza fuvallatban még éreztem őt. Őt, ki egyszer, nem is olyan rég még karjaim közt szuszogva várt arra hogy elindulhasson az élete. Hogy megkezdődhessen mindaz amire született. De valami ok, valami hiba miatt ez a terv nem valósult meg, s már sose fog. Nem tudom mi történhetett. Talán, ott a fent az égben, elkevertek valamit. Rossz parancsot adtak ki, vagy csak a végrehajtók rosszul értelmezték a parancsot. Talán csak egy poénnak, egy viccnek szánták, aminek a vége előtt visszavonva mindent, hagyták volna őt tovább élni...De ne is nagyon próbáljam az égiekre kenni ezt a dolgot, hiszen ha úgy veszem az én hibám. Az enyém, hisz én öltem meg. Nem a szó eredeti értelmében, hanem úgy képletesen mondva. Hisz ha nem vagyok rákos, akkor ő most egészségesen születik meg.
-Ki van ott?-fordultam meg ijedten, mikor motoszkálást hallottam a hátam mögül. Talán egy zombi jött hogy megegye az agyam, vagy valami baltás gyilkos aki minden éjjel a temetőben vadászik...De nem, se zombi, se baltás gyilkos.-Harry? Te meg mit keresel itt?
-Ugye nem ijesztettelek meg!-mosolygott majd lekuporodott mellém.
-Te meg mit keresel itt?
-Én csak...
-Harry, legalább itt ne akarj hazudni!... Te követtél?
-Ép csak a házatok előtt mentem el mikor láttam hogy elhajtasz és gondoltam utánad megyek, megnézem hova sietsz ennyire.
-Ja, ép csak elmentél a házunk előtt. Tudod mit, szerintem meg te figyeltél engem, és mikor láttad hogy jövök el, akkor meg követtél...
-Fogalmazhatjuk így is.
-...és eddig mit csináltál? Mivel én már vagy húsz perce itt vagyok!
-Csak ott álltam...-mutatott a mögöttem lévő fűzfa törzse felé.
-Aha, szóval még leskelődtél is. Harry, komolyan mondom te nem vagy normális.-emeltem fel egyre jobban a hangom, mivel már teljesen fel ment bennem a pumpa Harry ostoba, gyerekes viselkedése miatt.
-Psszt!-hajolt felém, s ujját a szám elé tapasztva csitított el.-Itt nem illik kiabálni!
-Mert leskelődni igen...ugye?
-Nem, azt se...-hajtotta le a fejét.
-Amúgy meg miért követsz te engem?
-Csak... mert féltelek.
-Ez nem magyarázat!
-De az!
-Nekem mégse elég!-vágtam rá a választ, mely teljesen váratlanul érte. Alsó ajkait kezdte harapdálni, s kezeivel göndör fürtjeibe túrt. Harcolt magával, önmagával és a szavakkal. El akarta magyarázni, megakarta velem értetni hogy miért is viselkedik úgy mint egy őrült bérgyilkos, de nagyon nehezen sikerült csak neki.
-Emlékszel arra az estére?
-A sok közül melyikre?
-Arra amikor megismertél!
-A házibulira?
-Igen!
-Persze hogy emlékszem,de nem értem, te most a buli miatt követsz engem? Mert ha az a gond, hogy szeretnél megint bulizni csak kérned kell!
-Nem... Itt nem csak a bulizásról van szó. Tudom, mivel emlékszem rá, hogy az a rózsaszín virágmintás ruhád volt rajtad, és én véletlenül leöntöttelek punccsal.
-Igen, vicces egy dolog volt. Akkor nem, de így visszatekintve eléggé.
-Nos én... tudod én akkor... az volt az az este...áh, ez nem fog menni!
-Micsoda?-néztem rá csodálkozva.
-Az hogy elmagyarázzam hogy én akkor teljesen beléd zúgtam!- s ezen mondata után hirtelen kezével a szája elé kapott. Ledermedtem. Ez tényleg így volt. Mint azokban a béna ponyvaregényekben, vagy a csöpögős rózsaszín romantikus filmekben, Ő leöntött, én persze sóhajtoztam, egymás szemeibe néztünk és vigyorogtunk, mintha először látnánk élő embert. De az a szikra ami akkor gyúlt, az csak szikra maradt, mivel a másodperc tört része után már el is múlt. Mondhatjuk úgy is, hogy egy pillanatig szerelmes is voltam Harrybe. De szerintem ez minden lánynál így van, hiszen minden átlagon felül szexis pasiba beleszeretünk, ha csak egy pillanatra is. Persze vannak olyan kivételek is akiknél ez a pillanatnyi öröm, ez a másodpercnyi eszméletvesztés megmarad még tovább, és tovább, és a legdurvább esetben egész életünk végéig. A kis puncs lötyögtetős affér után persze, mint minden valamire való úriember, Harry meghívott egy új italra, kárpótlásként. A pultnál mutatott be a többieknek, az az Louis-nak, Liam-nek, Zayn-nek és Niall-nek. S ekkor,Niall-nál, már teljesen más volt a dolog. Niall már nem az a pillanatnyi szerelem volt. Hiszen valahogy úgy éreztem Ő már azelőtt is az életem része volt, mielőtt még megismerkedtünk volna. Nem volt szükségünk szavakra, pillantásokból, gyengéd érintésekből és mosolyokból is megértettük egymást. Olyanok voltunk, mint két fénysugár, melyek egymás köré fonódva eggyé válnak.
Miután mindezt lepörgettem magamban, miután újra gondoltam az akkori éjszakát rádöbbentem néhány apró részletre. Például, ha Harry nem önt le, vagy ha nem olyan kedves, hogy meghív még egy italra, akkor én nem ismerem meg Niall-t, nem töltök el mellette millió csodás pillanatot, nem esem teherbe, nem is lennék most itt.
-Kérlek szólj valamit!-rakta vállamra kezét Harry, s próbált ezzel is kicsit megnyugtatni, lenyugtatni mindazt ami most bennem kavarog. Hiszen, mégsem ülhetnék teljes nyugalomban az után, hogy az a srác, aki már évek óta haverom bevallja, hogy a megismerkedésünk óta titkon szerelmes belém!
-Kérlek vigyél most haza!-válaszoltam ridegen és érthetően. Az előző "vallomásához" nem szerettem volna semmit se hozzáfűzni, mivel minden olyan zavaros volt a fejemben és féltem, hogy pár rosszul megfogalmazott mondat miatt még rossz is kisülhet ebből a dologból.
Hazafelé, csak bámultam ki az ablakon. Belemeredtem az út menti tájba, melyet már a Hold sem világított be. Az eget percek alatt lepték be hatalmas koromfekete felhők, s ezzel valódi sötét éjszakát varázsoltak. A sötétséget csak néha egy egy villám törte meg, mely a közelgő vihart jelezte. Soha nem tartott még ilyen sokáig a hazaút. Harry csak fújtatott mellettem, markolászta a kormányt és láttam rajta hogy legszívesebben visszacsinálná, visszaszívná mindazt amit mondott. Mikor a kocsival megállt a ház előtt már javában szakadt az eső így amilyen gyorsan csak tudtam beszaladtam. Harry sem tétovázott, futott utánam, s "szerencsémre" az ajtóban utol is ért. Elkapta a csuklóm, s a félig kinyitott ajtón belökött az előszobába, ahol a falhoz nyomott. Berúgta maga után az ajtót, majd kezemnél fogva szorított egyre jobban a falhoz. Arca az én arcommal egy szintben volt, s éreztem ahogy mellkasomra hullanak a vízcseppek, amelyek az ázott hajából csurogtak. Már szinte fájt amit csinált. Csípője egyre nyomta az enyémet, s már már azon voltam hogy egy hangosabb kiáltással jelzem, hogy hagyjon már békén. De hála égnek még ezek előtt rájött arra hogy kicsit sem vicces és normális az amit csinál.
-Aludhatnék itt?-kérdezte miközben egy lépést elhátrált tőlem.
-Persze...-dadogtam, mivel eléggé megijedtem tőle. Mint kutya rázta le magáról a vizet s miután minden nedves ruhadarabját, kivéve az alsónadrágját, ledobta magáról, lefeküdt a kanapéra. Egy darabig csak néztem, majd felfutottam a szobámba, magamra zártam az ajtót, átvetkőztem majd visszabújtam az ágyamba.
-Jen!-hallottam percekkel később Harry mély és rekedtes hangját az ajtóm mögül.
-Mit akarsz?-ültem fel ijedten.
-Kérlek, ne beszélj Nelly-nek a ma éjszakáról! Délután mindent megbeszélünk!
Nem válaszoltam csak tudomásul vettem a kérését majd a fal felé fordultam. Hallottam ahogy léptei elindulnak a lépcső felé s lassan elhalkultak.
Egy ideig csak a plafont bámultam. Megint. Hajnali négy óra múlt pár perccel. Azt hiszem, fogalmam sincs, hogy mit csinálok, pedig szeretném tudni. Tudatában szeretnék lenni a gondolataimnak, és annak, hogy miért pont ezeket gondolom.Tudatában szeretnék lenni érzelmeimnek, és ki is szeretném tudni fejezni azokat. Tudni akarom, hogy mit miért teszek. Nem akarom, hogy automata vezérlésre állított robot módjára a körülmények és külső hatások irányítsanak. Cselekednem kell. Hosszú listákat írhatnék azokról a dolgokról, amelyeket meg kellene változtatnom magamban annak érdekében, hogy jobb emberré, jobban működő emberi lénnyé válhassak. Tisztában vagyok ezzel, csak azt nem tudom, hogy valósítsam meg.
Tizenegy körül Nelly dörömbölt az ajtómon. Kómás és álmos fejjel keltem ki az ágyamból, majd odamentem hogy beengedjem őt.
-Mi a csudáért van zárva az ajtód?
-Öhm...csak!
-Oké, ezt nem firtatom, mivel erre nincs idő! Mennünk kell, lassan kezd a kezelésed!
Atya ég! A kezelés! Teljesen kiment a fejemből. Összekapkodtam hát a cuccaim és már úton is voltunk a kórházba. Harry már nem volt itt, s mivel Nelly sem említette hogy reggel találkozott volna vele így gondolom már hajnaltájt elhúzott.
Anne már ott volt mikor megérkeztünk, s mivel a mellette lévő gép üres volt így még azt sikerült elintézni hogy kényelmesen tudjak vele dumálni.
-Jen! Olyan magányos vagyok nélküled! Teljesen üres a kórház, ha nem vagy itt!
-Ne is mond! Nekem is nagyon hiányzol! Egyszer meglátogathatnál!
-Remek ötlet!
-Mondjuk holnap?
-Várj! Megnézem a naptáram!-vicceskedett, majd elővet egy képzeletbeli naptárat, átlapozta, gondolkodott majd vigyorogva igent mondott.

26. fejezet

-Ugyan ez hülyeség! Hagyd azt a csirkét majd én befejezem.-állt fel az asztaltól s kivette kezemből a félig megtöltött csirkét.-Húzd a kis popsid az asztalhoz,fogj egy tollat és egy papírt s állj neki!
-Jó rendben, írok neki, de nem most! Most főzök!
-Pontosabban én főzök! Szóval neked semmi dolgod! Láss neki!
Kellett még egy kis noszogatás,de mivel tudtam milyen akaratos tud lenni Nelly így egy idő után már nem ellenkeztem. Meg hát magamat sem értettem, hogy miért tudom magam olyan nehezen rászedni arra hogy írjak neki... Az elmúlt napokban történt jó pár dolog amit leírhatnék neki. Anyám, Harry viselkedése, a hajam... de mégis attól féltem, hogy az üres fecsegésen kívül mást nem tudok neki írni.
"Niall!"-írtam le az első szót,de ezzel  a végére is értem... egy óriási sóhajtás közepette dőltem hátra a konyhaszékben.
-Mit sóhajtozol?-fordult felém Nelly.-Írj!
-De mégis mit?
-Hogy hogy mit?
-Hát... fogalmam sincs hogy mit kéne írnom!
-Ugyan... ez badarság! Hiányzik?
-Eszméletlenül.
-Mikor érzed a legjobban a hiányát?
-Éjjel mikor nem bújik mellém, reggelente mikor nem őt hallom elsőnek, délben, este ... Egyszóval mindig.
-Szereted még?
-Leírhatatlanul!
-Nos akkor? Mégis mire vársz?
-De ezt nem írhatom le!
-Mégis miért nem?
-Hát mert...
-Arra nem is gondolsz, hogy ilyen szavakkal is csak segíteni tudnál neki a gyógyulásban? Hisz, ha tudja hogy szereted, ha tudja hogy hiányzol neki, akkor rájön, hogy még mindig van miért harcolnia! Van miért és kiért leszoknia, s ha ezt nem érezteted vele, elhiheted, hogy csak nehezebben fog neki sikerülni, s neked pedig az a vágyad, célod, hogy minél előbb itthon legyen!
-Igazad van!-hajtottam le a fejem. Utáltam, hogy mindig igaza van!
Neki is álltam hát. El is tartott egy ideig mire végeztem. Borítékba raktam, s a bárpulton lévő postázandó csekkek közé raktam, hogyha holnap megyek a postára akkor el felejtsem feladni.
Hét óra múlt mikor végeztünk a Nelly-vel a főzéssel. Míg én megterítettem Nelly szépen elmosogatott.
-Már csak magunkat kéne rendbe tenni!-nevettünk egyszerre mikor észrevettük milyen kaja foltosak vagyunk.
-Isten hozott titeket!-nyitotta ki vigyorogva az ajtót Tom-éknak Nelly, mivel én még mindig öltöztem.
-Szia Nelly.-mosolygott Tom.-Ő itt a kedvesem Sarah!
-Szia nagyon örülök!
-Én is! Nelly vagyok!- s miután a bemutatkozás megvolt Nelly bekísérte őket a konyhába.
-Oh és itt a mi kis hercegnőnk, akinek egy egész délután kell, hogy elkészüljön!-gúnyolódott kedves kis barátnőm, mikor megjelentem a konyha ajtajában a fehér blúzomban és a fekete szoknyácskámban, rózsaszín kendővel a fejemen.
-Sziasztok!-üdvözöltem vendégeinket.-De ne higgyetek neki. Alig fél óra alatt kész voltam!
-Ja, hányszor félóra?- csipkelődött Nelly.
Sarah, akárcsak a délelőtt, most is csodásan festett. Látszott rajta hogy nagyon okos és kedves. Bomba jó alakja volt... remekül illett Tom mellé. Miután tálaltam a vacsit elkezdődött a nagy dumálás.
-Hol ismerkedtetek meg?-kérdeztem.
-Jujj, hosszú sztori.-nevetett Tom.
-Akkor majd én elmesélem drágám!-mondta Sarah.-Talán négy öt hónapja volt hogy először tévedtem be Tom kávézójába. Már akkor kinéztem magamnak, mivel olyan eszméletlenül festett ott a pult mögött, s pár hétnyi állandó bejárás után, bemutatkoztunk egymásnak, s ő elhívott vacsizni.
-És azóta együtt vagyunk!-fogták meg egymás kezét.
-Nahát de jó egyeseknek!-nevetett Nelly.
-És veletek mi van? Hol van a kis lurkó?-Tom ezen kérdése után nem tudtam megszólalni. A villa is megrekedt a számban.
-Nincs lurkó...-mondtam lehajtott fejjel, s próbáltam visszatartani a könnyeimet. Nelly látta hogy küszködök a magyarázattal így megsimítva hátam jelezte, majd ő elmondja.
-Hogy érted ezt?-csodálkozott Tom, s ahogy láttam Sarah is, mivel gondolom Tom mesélt neki rólam.-Legutoljára mikor találkoztunk még hatalmas pocakod volt.
-Nincs baba Tom! Meghalt.-közölte a szörnyű igazságot Nelly.
-Oh, sajnálom.
-Tudom...
-De mégis, hogy és miért?
-Jen rákos... s a terhességnél ez nem volt egy pozitív dolog így a baba nem fejlődött ki rendesen, és a szülés után pár héttel új szívet kapott volna,de a műtétbe belehalt.
-Ne haragudj! Nem akartam ilyen tapintatlan lenni.
-Semmi gond.- próbáltam mosolyt erőltetni.-Nem tudhattad.
-Szóval ezért a kendő?-szólalt meg Sarah.
-Igen! Eddig öt hónapos kemoterápiára vagyok kiírva aminek mindenki tudja, hogy milyen mellékhatásai vannak.
-Sajnálom Jen!-nyúlt át kezével az asztal fölött Tom s megfogta az én kezemet.-Ha bármiben tudunk segíteni, csak szólj.
-Elég, ha ezek után is jöttök még!-válaszolt Nelly.
-De hagyjuk is ezt...-próbáltam terelni a témát.
Fél tizenegy volt mikor Nelly kikísérte őket, s én még nekiálltam a mosogatásnak. Miután szépen kész voltam mindennel, Nelly már pizsamában futkározott, mivel holnap valami tárgyalásra megy és nincs meg valami fontos papírja. Csak nevettem rajta ahogy magában beszél, s közben, talán percenként nekem üvölt, hogy nem e láttam.
Ahogy néztem őt eszembe jutott hogy nekem is hány ilyen estém volt, mikor még titkárnőként dolgoztam. Ez nem volt meg, azt nem találtam, s hajamat tépve futkároztam fel-le s a végén mindig a legidiótább helyen találtam meg. Volt hogy a ruhás szekrényben, a fürdőben, vagy a legextrémebb esetben még a hűtőben is hagytam párszor néhány elég fontos iratot. Hiányzott az az élet. Akár mekkora liba is volt a főnöknőm, és akármilyen sok is volt a stressz és a rohanás én mégis szerettem a régi munkám, s most hiányzik. Végül persze Nelly is megtalálta elrejtett kincsét, s egy jóéjt puszit nyomva a homlokomra elköszönt s elment aludni. Én is pizsamát húztam s befeküdtem az ágyba azzal a célzattal, hogy alszom.
Fél egy volt mikor az órára pillantottam. Nem tudtam aludni,csak a holdfényben úszó plafont bámultam. Figyeltem ahogy a fák árnyéka táncol a fehér falon, s hallottam ahogy néha egy egy autó végig hajt az utcánkon. Egyszer csak egy hangos baba sírásra lettem figyelmes, s mikor a szoba azon sarkába pillantottam ahol Diana kiságya volt megpillantottam Niall-t ahogy kezében szőke csöppségünket próbálja visszaaltatni. Alig kaptam levegőt, egész lényem meghajolt ott létük előtt. Szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a bennem lévő nyugtalanságot. Finom vonásainak láttán meg akartam őt védeni saját magamtól. Egy pillanatra gyengédséget éreztem közöttünk. Felültem az ágyban és csak mosolyogva néztem őket. Arra, hogy ez egy álom, még csak gondolni se mertem, mivel véletlenül sem akartam felébredni. Felültem az ágyban s csak néztem őket. Mikor Niall észrevette hogy felkeltem felém indult a picivel s visszafeküdt az ágyba. Közénk fektette Diana-t, majd egy szót sem szólva feküdt tovább mellettem. Csodaszép kék szemeivel fürkészte tekintetem, s jobb kezével Diana-t simogatta, nehogy megint felébredjen, s újra sírni kezdjen... s akkor, abban a percben boldog voltam, de ez a boldogság nem tartott sokáig mivel ahogy nyúltam Niall felé hogy magamhoz ölhessem kislányunkkal együtt, egyre jobban távolodott tőlem. Az ágyunk megnyúlt s ő egyre messzebb és messzebb került tőlem karjában Diana-val. Hiába nyúltam feléjük ők egyre jobban elhalványultak. Hiába kiabáltam és sírtam, hogy ne hagyjanak itt ők mégis eltűntek, s riadtan keltem fel az éjszaka közepén. Álom. Buta egy álom. De mégis olyan valóságosnak tűnt. Felültem s lábaimat felhúzva öleltem magamhoz térdeimet s fel-le hintázva az ágyam közepén pityeregtem.
Nem bírtam a hiánnyal, nem bírtam mit tenni azzal az ürességgel ami most a szívemben volt. Hirtelen ötlettől vezérelve, magamra kaptam pár göncöt s az éj leple alatt kiosontam a kocsihoz, majd erőt véve magamon kitolattam a garázsból, s a temető felé vettem az irányt. Muszáj voltam valamit tenni, mert ez a semmi jobban felemésztett mint a rák. Bár mutattam a boldogot, mutattam hogy nincs baj jól vagyok,de mégis a fájdalom, a hiány, a bánat éjjel a legnagyobb úr, s nálam ez az éjjel volt az amikor hagytam hogy felül kerekedjen rajtam. Leparkoltam a temető előtt, majd egy mély lélegzet vétel után kiszálltam a kocsiból, s elindultam Diana sírja felé. A kapu zárva volt, s csak néhány félelmetesen huhogó bagoly tudta hogy ott vagyok. Mivel a suliban sokáig tornász szerettem volna lenni, így nem esett nehezemre átmászni az alig másfél méteres kerítésen.  Félelmetes volt éjfél után járkálni itt a sírok között, nem a zombiktól vagy a szellemektől rettegtem inkább Diana sírjának látványától. A temető egyik hátsó sarkának egyik részében volt eltemetve, egy fűzfa alatt. A paparazzók és a rajongók miatt, nem írtunk ki a teljes nevét így a hófehér kis síron csak az állt hogy:"Diana" majd egy idézet ami a srácok ötlete volt:"Születésekor egy csoda,de ma már csak fénylő csillag az égen."
Virágok és koszorúk hajlongtak a szélben, s a hold, mint éjjeli lámpás világította be az egész sírt. Leültem a fűbe s onnan néztem ahogy a fák árnyéka táncol Diana neve mellett. Mintha az Ő szelleme volna, s azt sugallná, nem vagyok egyedül.

25.fejezet

Remegő kezekkel téptem fel a borítékot, s azonnal neki kezdtem az olvasásának. "Drága Jen-em! Leírhatatlanul boldog voltam mikor megtudtam hogy levelet kaptam,Tőled! Megértem hogy még mindig haragszol,de boldogan olvastam hogy ennek ellenére szeretsz is. Remélem egyszer majd ez a harag is elmúlik s már csakis a szerelem marad meg! El sem tudod képzelni mennyire hiányzol, s a hiányod néhány dal megírására is inspirált, ami a "nevelőm" szerint is jó hatással van a gyógyulásomra. Gondolom most azt kérdeznéd, hogy ki vagy mi az a "nevelőm". Nos, ő az a személy, pasi, hapsi, pasas, aki naponta eltölt velem néhány órát. Vele beszélem meg az összes régi dolgomat és a mostani problémáimat. Afféle kirendelt barát. Teljesen normális kedves ember, viszont közel sem olyan jó mint a srácok a bandában. S ha már itt tartok kérlek mond meg nekik hogy jól vagyok és hogy jól viselkedjenek a távollétemben, mivel sajnos hetente egy lehetőségem van írni a külvilágba, s ezt az egy lehetőségemet én a neked való levélírásra szeretném felhasználni. Elképesztően nehéz a leszokás. Sokszor oly erős a sóvárgás, hogy falakat tudnák szétrombolni csak azért hogy egy kis anyagot juttathassak a szervezetembe. De ilyenkor a dokitól mindig kapok pár pirulát ami mondhatni leállít. Te hogy vagy? Milyen a kezelés? Hogy bírod? Remélem jól bánnak veled, mert ha nem kitörök ebből a kócerájból és szétverem őket! A legjobbat érdemled! Szeretném, ha most is válaszolnál, írnál mi van veled."-aláírás-"Niall"
El sem hiszem... Niall újra írt. Habár mit is gondoltam? Hogy nem ír többet? Ugyan az nem vallana. Ez már a második levele volt de mégis ugyan úgy ledermedtem olvasása közben mint az elsőnél. Fura volt.
-Mi az a kezedben?-szólalt meg Harry a konyha ajtón belépve.
-Semmi!-csaptam Niall levelét a hátam mögé s ezzel a lendülettel a farzsebembe is gyűrtem,majd egy mély levegőt vettem s letöröltem könnycseppjeimet, melyek a levél olvasása közben szépen, lassan folytak végig az arcomon, s az állam végénél fejest ugorva hullotak a földre.
-Na! Mutasd már!- jött egyre közelebb hozzám, s mit sem törődve magánszférámmal, kitépte az akkor már a farzsebem mélyén lapuló papírt.-Ez meg mi?
-Semmi közöd hozzá!- vettem vissza tőle, s hátat fordítva neki a konyhaszekrényre támaszkodtam.
-Te levelezel Niall-el?
-Harry, semmi közöd... és ha igen?
-De hisz, mindazok után amit művelt?
-Miért, miket m...álljunk csak meg! Niall a haverod, de te mégis ellene akarsz fordítani engem?
-Tessék?- húzta fel a szemöldökét, s ezzel kócos tincsei belepték egész homlokát, melyen a grimaszolástól vékony kis ráncok rajzolódtak ki.-Tudod mit, igazad van! Te életed, csinálj amit akarsz, de hidd el Niall-tól jobbat érdemelsz! Egy ilyen drogos, alkoholista, nőverőtől, mert te is és én is jól emlékszünk, hogy volt már olyan alkalom, mikor ha én nemlépek közbe ő már rég pofoncsap téged!-kis monológja után sértődötten kapkodta össze a cuccait, majd kiviharzott a házból egészen a kocsijáig. Nem értettem mi a csuda ütött belé. Niall a legjobb haverja, ha úgy vesszük munkatársa, sőt majd hogy nem testvére, s ő mégis így beszél róla? Hihetetlen.
Ezek után még egy ideig egyedül voltam otthon így volt időm egy finom kis fürdőre. Szépen teleengedtem a kádam, egy kiló fürdősót beleraktam majd néhány gyertyát gyújtottam s nyakig elmerültem a forró illatos vízben. El sem hiszem hogy ilyen életerősnek és ilyen szinte makk egészségesnek érzem magam, így három kemoterápia után. Na jó, nem azt mondom hogy néha nem voltak rosszulléteim  vagy olyan pillanataim, amikor úgy éreztem belehalok a fájdalomba, de mégis ezek átvészelhetőek, kibírhatóak. A kemo okozta fájdalmak és rosszullétek mind eltörpülnek azon kínok mellett melyeken az utóbbi hetekben keresztül mentem. Én persze nem sajnálni akarom magam, de azért egy kis sírás kijár mindenkinek. Kell hogy néha kiadjam magamból azt a sok rosszat ami bennem van. Azon gondolkoztam vajon mit kéne csinálnom, milyen hobbit kéne magamnak kitalálnom amit még így a rák mellett is tudok naponta csinálni, s ami eltereli a figyelmemet a múltban történtekről.  Hisz nem mehetek vissza dolgozni. Nem, a régi helyemre biztos hogy nem, máshova meg... ugyan mégis ki venne fel egy borotvált fejű kemós, rákos embert akárhova is dolgozni. Nem, munkáról szó sem lehet, meg hát kétlem, hogy Nelly díjazná az ötletet. Ezen még agyalnom kell. Miután már eléggé hideg volt a víz, úgy döntöttem véget vetek kis relaxációmnak s lemegyek a sarki piacra venni pár gyümölcsöt, zöldséget. Meg hát nem árt a mozgás. Felvettem egy fekete melegítőt, s fejemre egy piros kendőt kötöttem. Kendőt csak akkor hordtam mikor emberek közé mentem, otthon inkább kényelmesen csupasz fejjem mászkáltam fel s alá. Igaz Nelly-nek, s az ő szemének kellett egy kis idő míg megszokta de már őt se nagyon zavarja.
Mint piroska, aki ép a nagymamájához készül magamhoz vettem fonott kis kosarunkat s elindultam az utcánk végén lévő kis piacra. Nem volt egy nagy szám, messze volt azoktól a hatalmas belvárosi bevásárlóközpontoktól, de mégis amire otthon szükség volt azt ott mindig megkaptam. Néhány árus néni már fel-fel ismert. Még mikor ideköltöztem napi szinten jártam ide bevásárolni, de miután meglett a munkám már csak alig-alig. S gondolom kopaszon meg még nehezebben ment a felismerés. Úgy terveztem az estére csinálok egy finom zöldséggel töltött csirkét és mondjuk desszertnek egy egyszerű gyümölcstálat.
-Abból a paprikából kérek szépen fél kilót.-mondtam teljesen belemerülve a vásárlásba az árusnéninek, mikor valaki hirtelen megállt mellettem.
-Nem lesz az talán egy kicsit kevés?-mondta egy ismerős hang, s amint oldalra fordultam az ismerős hanghoz már ismerős arc is párosult.
-Oh, Tom!- öleltem őt magamhoz, mivel már olyan régen láttam.- Hát téged mi szél fújt erre?
-Nem rég költöztem ide!
-Ide? Talán a környékre?
-Pár házzal lakunk melletted.
-Lakunk? Kivel élsz?
-Jaj,de modortalan is vagyok. Bemutatom a barátnőmet Sarah-t.- kezével a szemben lévő árusnál álló szőke, karcsú, csodaszép lányra mutatott.
-Nagyon szép lány!
-De még milyen okos! Az orvosira jár...-mondta büszkeséggel telve.
-Az már döfi. Van programotok ma estére?
-Nem, nem hiszem. Miért? Tudsz ajánlani valamit?
-Gyertek át hozzánk vacsorára, csirkét sütök.
-Remek. Megbeszélem Sarah-val de szerintem nincs programunk a ma estére.
-Akkor este!
-Este!- köszönt el édes mosollyal az arcán. Óvatosan oda sompolygott barátnőjéhez, majd hirtelen hátulról átkarolta, ezzel az infarktust hozva szegény Sarah-ra. Nagyon aranyosak voltak együtt.
Végezvén a vásárlással otthon nekiálltam a vacsi elkészítésének. Nem sokkal négy óra után Nelly is hazaérkezett.
-Te meg mi a fenét csinálsz?
-Vacsorát! Estére meghívtam Tom-ékat. Képzeld nemrég költöztek ide a pár házzal arrébb lévő házba. Tudod az az a ház amin már vagy egy éve kint van az eladó tábla...
-Már tudom, de hogy érted azt hogy Tom-ékkal, meg hogy költöztek.
-Én is így néztem és én is ugyan ezt kérdeztem mikor találkoztam vele. Nem értettem, hogy mi ez a többesszám. Aztán elmondta hogy a barátnőjével él együtt s most közös lakást vettek, én meg áthívtam őket vacsizni.
-Jól tetted.-Nelly fáradtan huppant le a konyhaasztalhoz, unottan böngészte az újságot s a papírokat amik az asztalon voltak.-Jen!
-Igen, tessék?- kaptam fel a fejem miközben a tölteléket készítettem.
-Ez itt Niall levele?
-Igen.
-És válszat írtál már?
-Még nem..
-Mégis miért?
-Mert nem tudom mit írjak...

24.fejezet

-Anya mi ez a sok kép?
-Nagyon hiányoztál, és ezek azok a képek amelyek segítettek leszokni.
-Én már nem értek semmit...
-Mégis mit nem értesz?
-Ép az hogy semmit, semmit se értek!Szeretném ha mindent megmagyaráznál, egy józan ember nem hagyja el a családját, csak úgy,majd tér újra vissza hogy megváltozott. Mond miért kerestél fel?
-Nézd kislányom, ez olyan bonyolult!
-Annyit megérdemlek hogy elmagyarázd és hogy tisztán értsem,nem?
-De.-csuklott el a hangja. Ujjait szorongatta és csak maga elé bámult. Próbálta összeszedni a gondolatait, és próbált mindent letisztázni magában, hogy nekem is a lehető legmegérthetőbben tudja elmondani.-Én soha nem akartam gyereket... Már a fősuli végén tudtam hogy nem akarok. Az összes barátnőm,osztálytársam megtervezte már akkor a hatalmas nyolc gyermekes családját szerető férjjel és nagy kertes házzal. Én nem vágytam ilyesmire. El sem tudtam képzelni magam ahogy a házi munkát végzem, vagy ahogy ép a gyermekeim tízóraiját csomagolom,ahogy ép a családi kiránduláson idióta gyerekdalokat énekelve fogócskázok. Élni akartam. Szép voltam és fiatal. Rengetegen dicsértek meg nap mint nap hogy milyen tökéletes az alakom és hogy milyen szép is az arcom. Néhány hónappal az után hogy végeztem a sulival egy pasas keresett meg és egy jó nevű modellügynökségnél ajánlott munkát. Eldobva mindent rohantam az általam hitt csodás modell karrierem felé ami néhány fotózás után már nem is tűnt olyan fényesnek.-figyeltem őt ahogy beszél. Sírt és sokszor csuklott el a hangja. Nem tudott a szemembe nézni, csak a padlót bámulta. Azon gondolkoztam vajon mi lenne most ha akkor nem hagy magamra. Vajon akkor is titkárnő lett volna belőlem?Találkoztam volna Niall-el? Millió kérdés volt bennem de egyik sem volt oly fontos hogy félbeszakítsam.-Az egyik fotózás után oda jött Jerry,aki az egész "karrierem" beindításáért felelt és megkért hogy kísérjem őt el egy party-ra, mivel nem szeretne egyedül menni. Gondoltam miért ne? Szépen kiöltöztem majd egy fekete limo-val mentünk a helyszínre. Sok gazdag pasas volt ott és Jerry jó párnak be is mutatott. Ez este után sorra jöttek a telefonok. Néhányszor fotózásra majd partykra hívtak. Az egyik ilyen party-n láttam amint Jerry egy hatalmas orosz fickóval beszélget, ő fizet neki majd kezet fognak. Ezek után Jerry odahívott magához s bemutatott az úrnak. Miután bemutatkoztam két nagydarab férfi jelent meg mellettem,magukhoz rántottak s hátra vittek,majd két másik lány mellé bedobtak egy sötét szobába. Akkor éjjel kezdődött el minden. Mint kirakat bábukat árultak minket nagydarab orosz maffiózóknak. Én az egyik ilyen "vásárlás" kapcsán kerültem London ezen felére... Nem egyszer megesett hogy drogoztunk vagy gyógyszert szedtünk csak hogy elviseljük mindazt amit velünk művelnek... Az egyik este egy számomra ismeretlen férfihez kellett mennem. Nem ellenkeztem mivel tudtam semmi esélyem a menekülésre. Ez a férfi más volt mint a többiek, kedves és gyengéd. Hétvégente kellett hozzá járnom, s az egyik alkalommal megkért hogy a szolgáltatásaim helyet inkább csak beszélgessek vele. Azt mondta meg akar ismerni. Elmondtam amit lehetett,csak annyit amit szabadott. Ezek után már vacsorázni és moziba is eljártunk. Teljesen belé zúgtam, szerelmes voltam, életemben először.  Már alig vártam a hétvégéket hogy vele legyek. Az egyik reggel nagyon rosszul éreztem magam,s az egyik sorstársnőm ajánlása miatt elmentem a patikába hogy vegyek egy terhességi tesztet. A teszt pozitív volt. Akkor már egy hónapos terhes voltam veled. Tudtam ki az apa, hiszen csakis egy ember volt akivel védekezés nélkül is együtt voltam...
-Szóval akkor tudod ki az apám.
- Persze hogy tudom, vagyis a nevét pontosan nem, mivel azt nem árulta el. Mindig csak Pet-nek szólítottam, a jó ég tudja miért. Mikor közöltem vele hogy terhes vagyok nagyon boldog volt és megígérte hogy megszöktet és segít mindenben. Megígérte hogy szerető és gondoskodó apa lesz belőle. Én persze naivan bíztam is benne. Hogy majd ő lesz a megmentőm. Nem késlekedhettünk, hiszen tudtuk hogyha az Orosz megtudja hogy terhes vagyok, vagy megöli a babát, vagy netán engem és a babát is. Így a rákövetkező hétvégén Pet megszöktetett. Egészen Amerikáig menekült velem. Egy ottani kis farmot vett meg s a terhességem nyolc hónapját ott töltöttem vele. Csodálatos volt. Akkor éreztem életemben először hogy családot szeretnék, s hogy talán nekem is szép életem lesz.
-De?
-Igen, itt jön a "de". Az egyik este Pet elég későig volt kint az állatoknál, így úgy döntöttem kimegyek megnézem mi van vele. Ahogy közeledtem a pajtához hangos veszekedést és csörömpölést halottam. Hatalmas pocakommal lassan tudtam csak mozogni s mikor odaértem a pajta ajtajához Pet-et ép a szemem előtt lőtte le az Orosz egyik embere. Szörnyű volt látni ahogy ott fekszik vérbe fagyva s utolsó mondataival futásra buzdít. Abban a pillanatban ahogy megfordultam hogy minél messzebbre fussak egy böhöm nagy pasas állt meg előttem s egy hatalmasat ütött a hasamba aminek "köszönhetően" én sikoltva csuklottam össze. Becipeltek a házba s egy székhez kötöztek. Az Orosz kezében pisztolyt forgatva  beszélt hozzám. Fenyegetett hogy megöl mert elszöktem. Kérleltem hogy legalább téged hagyjon életben. Azt mondta mivel nagyon keresett személy vagyok a "piacon" ezért megvárja míg megszüllek de utána vissza kell hozzá mennem, vagy megöl téged is és engem is. Ekkor a maradék pénzből haza utaztam és felkerestem rég nem látott anyukámat.Ő úgy tudta hogy én jól élek és hogy jó sorom vagy egy divatcégnél mivel az Orosz még arról is gondoskodott hogy hamis leveket küldözgessen az elrabolt lányok szüleinek,hogy még véletlenül se kezdjenek el aggódni. Sok nehézség után születtél meg, s az első adandó alkalommal el is szöktem a kórházból,téged édesanyám gondjaira bízva, mivel tudtam az Orosz előbb utóbb keresni fog.De innen már te is ismered a sztorit...
Nem tudtam megszólalni. Én mindenért csak őt hibáztattam közben meg ő csak híres akart lenni. Szorosan magamhoz öleltem, hogy érezze megbocsájtottam.
-De miért csak most jöttél vissza hozzám?
-Alig tíz hónappal ezelőtt a rendőröknek sikerült lemeszelniük az Oroszt s ember rablás és prostitúció miatt élete végéig börtönbe került. Ekkor engem és még a többi életben maradt lányt "szabadon" engedtek.  Tudtam hogy akkor még nem álltam készen arra hogy megkeresselek.Ezért úgy döntöttem először kijózanodok, leszokok minden káros szenvedélyemről s az új életem megkezdése után veled is újból felveszem a kapcsolatot. Pet-tel nyitott számlánkon még volt némi pénz amiből megvettem ezt a házat kipofoztam s még egy két hónapos elvonókúrán is voltam.
-Büszke vagyok rád!-suttogtam könnyeimmel küszködve. Magamhoz öleltem s együtt sírtunk. El sem hiszem hogy mindeddig őt hibáztattam pedig ő semmiről se tehet. Sokáig beszélgettünk még. Ismerkedtünk...fura volt hogy a saját anyámnak kell bemutatnom magam, hogy milyen is vagyok valójában. Este fél tizenegy után hívtam fel Nelly-t s közöltem vele hogy ma éjjel nem alszok otthon. Nelly kérdezés nélkül elfogadta, s én akkor este boldogan aludtam el. Hisz az életem egyik legnagyobb kérdőjelére végre fény derült.

Reggel csináltam reggelit,majd felhívtam Nelly-t és megkértem jöjjön el értem és vigyen haza. Miután megreggeliztünk már mennem is kellett így elbúcsúztam anyukámtól, majd csodálkozva ültem be a kocsiba mivel a volánnál nem Nelly hanem Harry ült.
-Te meg mit keresel itt?
-Jöttem hogy hazavigyelek.Talán baj hogy én jöttem?
-Nem... és Nelly?
-Dolga volt így megkért jöjjek él érted én.
-Aha.
Harry vigyorogva bámult rám. Esküszöm engem többet bámult mint az utat.
-Talán valami van a felsőmön?-kérdeztem,mivel nem értettem mi olyan vicces rajtam hogy állandóan bámulni kell.
-Nem ,semmi. De tudod ez már olyan régi gönc! Gyere veszünk pár újat.-s kérdés és figyelmeztetés nélkül egy hajtű kanyart véve elindult a pláza felé.
-De te fizetsz.-nevettem.
-Még szép!
Nagyon vidám és "termékeny" délelőttöt töltöttem el Harry-vel. Sok új göncöt vett nekem persze a végén már nem engedtem hogy ő fizessen, hisz mégsem akartam rajta élősködni. Jó hangulatban érkeztünk haza.
-Kérsz valamit inni?-kérdeztem miközben lerugdaltam a lábamról a cipőimet,s az új "kincseimet" pedig leraktam a kanapéra.
-Ja, egy pohár kóla jöhet!
-Azonnal!-válaszoltam. A konyhában megláttam az asztalon a postát. Érdektelenül néztem át. "Számla,számla, reklám...számla..."-soroltam magamban míg végül egy hófehér borítékhoz nem értem. A címzett én voltam s a feladó Niall!

23.fejezet

-Anya?- szóltam bele a telefonba.

-Kislányom! –válaszolt egy meghatódott női hang. Női hang? Hisz ő az anyám volt.

-Találkozhatnánk valamikor?

-Persze! Csak mond meg, hogy hol és mikor!

-Mondjunk holnap? Egy ebéd?

-Tökéletes!... és hol?

-Nálad! –válaszoltam határozottan majd leraktam. Nem akartam túl hoszzú beszélgetésbe bonyolódni vele. Csak tisztázni akarom a dolgokat vele és ez a kis találka még cseppet sem azt jelenti hogy megbocsájtottam.

Miután végeztem a Nelly által készített vacsorával leültem egy picit tvzni. Oda kuporodtam Nelly mellé és megkértem hogy öleljen egy picit át. A mai kezelés érezhetően erősebb volt. Rövidebb, de jóvan erősebb. Nehezen mozgattam a kezeim és a szemeimet is alig bírtam nyitva tartani.

-Hiányzik? –kérdezte Nelly miközben az egyik hajtincsemmel játszott.

-Kicsoda?

-Hát a régi életed.

-Hogy érted ezt?

-Hiányzik az hogy együtt légy a nagyiddal, vagy az az idő mikor még gondok nélkül éltél kettesben Niall-el?

-Hiányzik… Persze hogy hiányzik. Minden elalvás előtt azon gondolkozok vajon hol rontottam el? Vajon mi rosszat tettem hogy az életem ekkorát fordult? Mert abban biztos vagyok hogy én vagyok a hibás. Én rontottam el… csak még azt nem tudom, hogy hol.

-Ne beszélj ilyeneket! Nem te rontottad el! Te semmit nem rontottál el. Ez csupán csak így volt megírva a nagykönyvben. Te nem tehetsz semmiről, hisz ismerlek és tudom hogy te mindig a legjobbat cselekedted bármi gond is adódott az életedben.

-Kedves vagy, hogy így gondolod!

-Nem kedvesség, hanem igazság!

- És veled mi van?

-Velem?

-Igen veled! Neked nem hiányzik a régi életed?

-Régi?? Nekem olyanom nincs. Kiskoromban a szüleimmel és a bátyámmal éltem egy közeli kisfaluba. Mikor tizenkilenc éves voltam anyukám kapott egy szuper állás ajánlatot Miami-ban. Tudni illik tanítónő, és az egyik ottani neves egyetem felkérte hogy tanítson ott. Ő gondolkodás nélkül válaszolt igennel. Én még akkor javában jártam egyetemre, és nem is akartam elszakadni az itteni barátaimtól se így nem mentem velük. A házunk egy részét bérbe adtam a másikban pedig én laktam egészen odáig míg veled meg nem ismerkedtem és addig míg ide nem költöztem.

-És mi van a régi barátaiddal? Akik miatt itt maradtál?

-Semmi. Megvannak. Évente párszor beszélünk,de ennyi.

-Hogy hogy?

-Az egyetemi éveim végén már szinte csak a tananyagra koncentráltam így elhanyagoltam őket. Nekik azóta jobb dolguk is van mint velem lenni…

-Szomorú hogy így elhagytak.

-Nem búslakodok. Elvagyok én nélkülük is! Itt vagy nekem te!- mosolygott, majd kicsit magába roskadva bámulta a padlót. Talán valami kényes témára tappintottam volna? Inkább nem faggattam tovább.

Reggel! Fránya reggel. Életkedv nulla és a mai naphoz sincs sokkal több. Ebéd anyámmal. Remek! A konyhába menet azon gondolkodtam kéne- e neki vinnem valamit. Vagy csak úgy menjek oda hozzá és kész? Vagy vinnem kéne egy üveg bort? De minek? Erről még inkább később tárgyalok Nellyvel. Tíz óra múlt. Az én kis házitündérkém már nincs itthon. Reggeli az asztalon, a kávéfőző készenlétben így nekem csak elég volt egy gombot megnyomnom.

-Végre kaja!-sóhajtottam magam elé, s alig ültem le a kis rántottámmal az asztalhoz, már csengettek is.-Ki a fene lehet az  ilyenkor?- mérgelődtem.

-Szia!- mosolygott Harry az ajtó küszöb előtt.

-Szia! Hát te? Téged mi szél fújt ide? Csak nem Niall-el törént valami!

-Nem,nem! Semmi gond nincs Niall-el.- kuncogott majd göndör fütjeit óvatosan hátra simította és engedély nélkül beveretett a házba.

-Persze, gyere be nyugodtan.- ironizáltam furcsa grimaszokkal az arcomon.-Nos elárulod minek jöttél?

Harry először nem válaszolt csak dobott egy hátast a kanapéra majd vigyorogva elterült rajta. Mint valami nagy gyerek.

-Csak gondoltam kedved lenne egy kicsit beszélgetni.

-A többiek?

-Dolguk van…

-Oh, szóval unalomban gondoltad átjössz hozzám.

-Ja. Meghát kaja se volt otthon.

-Szép mondhatom.-böktem le égbe támasztott lábát, aminek köszönhetően majdnem lefordult a kanapéról.

-Szóval van kajád?-kérdezte kicsit se pofátlanul.

-Hát Nelly csinált egy kis rántottát…-s a mondatom végére se értem mikorra már a konyhai asztalnál járt és kérdezés nélkül nekiállt az én reggelim elfogyasztásának.

Sokat beszélgettünk. Jókat nevettünk. Szinte feldobta a délelőttöm.

-Oh, a fenébe már fél tizenkettő! El fogok késni!

-Mi? honnan?

-Anyámmal ebédelek!

-Anyáddal?-nézett rám kérdően.

-Ách hosszú…majd elmesélem. Muszáj mennem öltözni. Addig hívnál nekem kérlek egy taxit?

-Taxit? Mégis minek? Majd én elviszlek!

-Komolyan?

-Persze! Csak menj és öltözz!

Már futottam is felfelé a szobámba. Mit vegyek fel? Mégis mit vegyek fel? Talán egy tunika és egy farmer? Nem ez annyira snassz. Akkor talán ez a blúz? Ugyan, ebédre megyek nem ballagásra! De talán ez! Esett le az állam mikor megpillantottam a még szinte új vállas hosszított bő felsőmet és a koralkék virágmintás cicanacimat. Tökéletes. Ilyenkor nagy gond szokott lenni a hajammal is de mivel az már nincs így most a kendő kiválasztása majd felrakása okoz ugyan akkora, sőt talán még nagyobb problémát is. Egy sima fehér megteszi. Gyorsan körbe csavartam a fejem majd próbáltam minnél divatosabban felrakni, de bárhogy is próbálkoztam a rák és a vele járó kopaszság nem divatos.

-Kész vagyok!-üvöltöttem miközben trappoltam lefele a lépcsőn. Harry mosolyogva bámult rám mikor meglátott a lépcső aljánál a falnak dőlve.-Mi olyan vicces?

-Csinos vagy!

-Ja, el tudom képzelni mennyire!

-Komolyan!

-Rendben, csak menjünk már!-kaptam el a karját és magammal rántottam, majd egészen az ajtóig húztam. Felkaptuk cipőinket majd miután összeszedtem a cuccaim indulhattunk is.

-Gyere már!-kiabállt Harry és türelmetlenül dobolt hatalmas éjfekete kocsijának oldalán.

-Megyek csak még bezárom az ajtót.

Harry illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót, majd miután beültem ő előlről megkerülte a kocsit és beszállt mellém.

-Nos hova lesz a fuvar hölgyem?

-Erre a címre!-adtam át az anyámtól kapott, kukát megjárt cetlit Harrynek.

-Na ez kemény dió! Használjunk inkább GPS-t!

Én csak nevettem. Egy tapasztalt sofőrnek minek GPS? De inkább nem hagytam a véletlenre a dolgot. Alig negyed óra alatt le is szállított a kívánt helyre. Szép környék. Afféle kertváros. Miután elbúcsúztam Harrytől az ajtó felé vettem az irányt. Becsengettem majd vártam.

-Jen, drágám!-ugrott a nyakamba rögtön az után hogy kinyitotta az ajtót. Kicsit grimaszolva hámoztam le magamról szorító ölelését.

-Anya, kérlek…

-Persze!-tett egy lépést hátra majd mutatta a konyha felé az utat. Jó illatok terjedtek. –Csirkét csináltam rizzsel és salátával. Remélem szereted!

-Te vagy az anyám,neked kéne tudnod mit szeretek és mit nem!

-Ez igaz! –majd kínos csend állt be.-Nos akkor talán foglalj helyet!-mutatott az egyik székre. Óvatosan leültem majd alaposan körülnéztem. Szép ház volt. Otthonos és nagyon tiszta. Szinte minden vadi új volt, és a mai trendet követte. A konyhából kilátás nyílt a kertre ahol egy kutya játszott, gondolom anyám házikedvence. A konyha egybe volt a nappalival is aminek a sarkában egy lépcső vezetett fel. Nem akartam túl sokáig bámészkodni, mivel nem akartam reményt kelteni anyámban, hogy mennyire érdekel mi van vele.

-Parancsolj!- rakta elém a kész ételt. Az illata finom volt, gondolom az íze se lehet roszz.

-Köszönöm.

Jó ideig csak az evőeszközeink csattogása törte meg néha a mostanra már borzasztóan kínos csendet.

-Nos hogy vagy?

-Rákosan….

-Hallottam róla, és nagyon sajnálom. Nelly mesélte hogy mi mindenen mentél keresztül.

-Nos akkor mégis minek meséljek magamról ha a legtöbbet már Nelly amúgy is elmesélte. A rák pedig a te hibád így van is mit sajnálnod!

-…hogy tetszik a ház?

-Pazar, otthonos.

-Igen. Sok munka volt vele. A nappalit mondjuk én …

-Miért hagytál el?-vágtam a szavába mielőtt még az üres fecsegését kellett volna hallgatnom. A villa és a kés nagyot csörrent a tányér széllén s az arcom is unotból követelőzővé vált.

-Ne haragudj!

-Neked akkor fontosabb volt a drog és a pia, na meg az összes többi dolgod mint én!

-Ezt ne vedd ilyen nyersen!

-De ha ez a valóság?-csaptam az asztalra majd felállva bámultam rá. Nekem is nehezemre esett vele ilyen rosszul bánni, hisz nem felejtettem el mit beszéltünk Anne-nel, de akkor is megérdemelte. Sírásba tört ki majd elnézést kérve felfutott az előbb már említett lépcsőn. Nagyon rosszul éreztem magam,de így egy kicsit legalább ő is megérezte milyen volt nekem, mikor egyedül hagyott. Visszaültem a székémre majd kelletlenül turkáltam a tányéromon lévő maradékot. Hallottam ahogy hangosan zokog. Mikor már húsz perce volt fent és megállás nélkül sírt, megsajnáltam és rájöttem hogy ez így nem mehet tovább! Én nem vagyok ilyen! Elhatároztam hát, hogy utána megyek. A szobája ajtaja egy résnyire volt csupán nyitva, lassan és óvatosan nyitottam be hozzá. A látvány megdöbbentő volt. Az hogy az ágyon ül és arcát kezébe temetve sír az úgy mondhatni várható volt, de a szoba! A falak teli s tele voltak az én képeimmel.

-Anya!-szóltam hozzá jelezve hogy ott vagyok. Felkapta a fejét és letörölte a könnyeit.-Ezek mik?-kérdeztem, majd körüljártam a szoba minden egyes négyzetcentijét. Voltak képek amin még szinte pici baba vagyok,de a legtöbbje már elég friss volt.