II. évad - Kilencedik rész

Két és fél hét múlt el azóta hogy elmentem. Két és fél hete semmi hír rólam. Még csak annyi sem hogy élek vagy halok. És hogy Niall próbált-e rám találni? Mást sem csinált. Végig járta London összes szállodáját, a repcepción a fényképem mutogatva. Bejárta az összes olyan helyet amit szerettem. Naponta járt el anyám házához is, hátha ott majd megtalál. Napról napra, percről percre úgy érezte, valami szétárad benne, ott legbelül, valami lágyan és melegen, finoman és érzékien átveszi az irányítást teste felett. És ez a valami egyre elviselhetetlenebbé tette azt a tényt, hogy csak úgy létezzünk a világban, távol egymástól. Ez a valami nem pusztán a nő vágya volt a férfi után. Hanem az élete mélyéből egyetlen pillanat alatt feltörő szerelem.
Egyik este, egy fárasztó intejúkkal teli nap végén Niall az internetet böngészte, hátha hírt talál rólam. Elkeseredtében már nem tudta, hogy és hol keressen.
-Bejöhetek?-nyitotta ki lassan az ajtót Louis.
-Ha nagyon szeretnél...
-Mit csinálsz?-kérdezte miközben egy széket rángatott oda Niall mellé.
-Jen-t keresem...
-A neten?-furcsálkodott.
-Louis, nincs más ötletem.-hajtotta le szomorúan a fejét.
-Talán nem is kell hogy legyen. Te mindent megpróbáltál hogy megtaláld és visszahozd, de nem jött öszze. Lásd be, ennél nagyobb jelet nem is kaphattál volna.
-Igazad lehet...-kelt fel a gép elől és az ágyára feküdt.
-Megpróbálhatnál tovább lépni.
-Nem! Az ki van zárva.-nézett Loui-ra felháborodottan. Hogy meri neki azt mondani, hogy lépjen tovább? Jobb tanácsa nem akad?
-De hisz Jen már tovább lépett. Ezért ment el!
-Badarság! Még nem ment el. Furcsa, hogy bár nincs jelen, mégis úgy érzem, mintha itt lenne velem. A hiánya olyan éles és intenzív, hogy szinte pótolja őt.
-És arra nem gondoltál, hogy te is hiányzol nekünk? Nélküled nem banda a banda! Igaz hogy a koncerteken velünk vagy és eljátszod a gondnélkülit, és bár sokszor olyan jól csinálod hogy el is hisszük. Viszont mikor lemegyünk a szinpadról te ugyan úgy visszazárkózól magadba, és senki mással nem törődsz!
-De hiányzik!-jelent meg egy könnycsepp a szeme sarkában.-Ahányszor csak lehunyom a szemem, az ő arcát látom magam előtt. Így aztán elég gyakran becsukom a szemem.
-Na látod, ez a hülyeség. Totál megbolondultál. Niall, könyörgöm, nézd már meg magad! Ha nem a bandával vagy akkor a város járod és Jen-t keresed. A napjaid java részét azzal töltöd hogy szállodáknál vagy éttermeknél kérdezősködsz. Ez azért már kicsit túlzás...
-De te mégis mit tennél a helyemben, ha elvennék...
-Életem szerelmét...-fejezte be Niall mondatát Louis.-Talán én is ugyan ezt. De akkor jönnél te és kihúznál az önsajnálatból. Mondcsak mégis meddig akarod ezt csinálni? Meddig fogod hanyagolni a bandát? Minket? Vagy magadat? Csak azért hogy egy olyan valamit megtalálj ami már lehet nincs is!
-Milyen valamire gondolsz?
-A szerelmetekre! Niall, te már nem Jen-be vagy szerelmes. Te abba az általad kreált Jen-be aki nem csalt meg és nem hagyott itt. Te abba a csak ép leugrott a boltba egy tejért, de máris itthonvan Jen-be, aki még az emlékeidben él. De őt el kell engedned! Ő már nincs többé.
-De én erre nem vagyok képes...
-Pedig muszáj lesz elengedned őt. Kérlek, csak próbáld meg!
-Rendben...
-Mi lenne ha holnap mondjuk velünk kajálnál, aztán el is mehetnénk valahova még a koncert előtt.
-Oké. Megpróbálok normálisan viselkedni!-nevettek egyszerre.
-Nos, most hogy ezt így megbeszéltük én lépek aludni. Hoszzzú volt ez a nap.
-Persze. Jó éjt.-válaszolt Niall.

***

-Tényleg azt mondta hogy velünk reggelizik?-suttogta Liam.
-Louis azt beszélte meg vele.-válaszolt Zayn.
-Hát nem hiszem hogy lejön...-ült le az asztalhoz Harry is.
-Higgyétek el velünk fog reggelizni! Megigérte!
A srácok egyre türelmetlenebbek voltak, és egyre inkább hitték azt hogy a mai nap is egy Niall mentes nap lesz. Mikorra viszont Louis végzett az utolsó palacsinta elkészítésével a konyhaajtóban megjelent a várva várt személy.
-Jó reggelt.-ült le az asztalhoz, közvetlenül Harry mellé, aki ijedtében azt se tudta mire számítson.
-Neked is!-vigyorgott Louis.
-Finom az illata.-látott neki a reggelinek Niall. A srácok nagyon megdöbbentek, hogy Louis-nak sikerült kirángatnia Niall-t a kis magánszférájából, amibe az elmúlt napokban beleszorult. Azt hitték Niall már sose lesz a régi. Reggeli után a parkba mentek focizni, majd beültek egy hamburgeresbe.
Úgy nézett ki, hogy Niall-nak talán tényleg sikerült továbblépnie. Látták rajta hogy néhány pillanatában, még elkalandoznak a gondolatai, de elég nagy lépésnek tartották azt is hogy egyáltalán kimerészkedett a szobája négy fala közül.
Így teltek múltak a napok, és ekkor már a harmadik olyan hetet élte meg aminek nem voltam a része. Boldogabb volt, hogy tovább lépett. Louis-nak talán tényleg igaza volt és önfeledtebben tud most már mosolyogni. Újra ugyan olyan bohókás a kamerák előtt, újra ugyan úgy kacérkodik a rajongókkal, és most már talán újra ugyan olyan mint régen. Viszont ezek csak a nappalok. Éjszaka, mikor hideg az ágya egyedül, akkor még mindig előtör szíve mélyéről az érzés, hogy hiába boldog, ha ezt nem oszthatja meg velem.

II.évad - Nyolcadik rész

-A mosatlan edények nem tisztulnak meg maguktól!-hallottam anyám hangját a konyhából. Nemrég fejeztük be az ebédet, és ezért tele volt a konyhapult ragacsos és koszos tányérokkal, edényekkel. Ezek tisztába tétele pedig persze hogy az én feladatom volt. Hatalmas nyögések közepedte szálltam ki a hintaágyból, majd odavonszoltam magam a konyhába. Kezembe fogtam a szivacsot és nekiláttam. Régebben ezt otthon mindig Nelly csinálta. Nem azért mert én olyan lusta voltam, csak valahogy a mosogatás neki mindig hamarabb eszébe jutott.
Na tessék, már megint. Már megint a múlt jut az eszembe. Bármit is csinálok. Most is épphogy csak egy tányér mosogatásának kezdtem neki, már megint azon vigyorgok milyen volt. Akármennyire is próbálom elfelejteni a múltat, képtelen vagyok rá. Talán azért is mert túlságosan erősseb próbálom. Mily irónikus. Pont azzal idézem fel oly sokszor a múltat, hogy mindig el akarom felejteni. Legtöbbször én is kételkedem magamban, hogy vajon jól döntöttem-e? Viszont ilyenkor inkább fejbecsapnám magam és azt ordítanám a fülembe, hogy:"Már döntöttél és a következményeket pedig vállald be!"
Miután végeztem a mosogatással úgy döntöttem lepihenek. "Hisz megérdemlem!"-mosolyogtam magamban és végigterültem az ágyon. Néhány percig még bámultam kifelé az ablakon és néztem ahogy anya küszködik a Bentley beindításával, majd pedig hagytam hogy elnyomjon az álom.
-Látnom kell!-ébredtem meg egy ismerős hang kiabállására. Azonnal felültem. Hallottam ahogy anyám megpróbálja visszatartani, de végül már feladta a harcot. A "betörő" árnyéka egyre jobban közeledett az ajtóm felé, míg végül Niall körvonalait láttam kirajzolódni. Kétség sem fér hozzá, ez Ő! Az első pillanatban csak bámultam rá, ahogy ő is rám. Majd széttárt kezekkel felém indult és végig döntött az ágyamon. Kacagtam! El sem hittem hogy itt van.
-Ez lehetetlen.-nevettem, mikor ölébe kapva felült velem az ágyon. Kezeit végigvezetve a hátamon tartott magához, míg én lábaimat átfontam csípőjén.
-De én mégis ittvagyok!-mosolygott majd újra meg újra megcsókolt. Felemelő érzés volt. Csókjai egyre jobban törték szét a szívemre nehezedő sziklát.
-Mégis hogy?-hitetlenkedtem.
-Bonyolult történet, de a lényeg hogy megvagy! Soha többé ne tegyél ilyet! Soha többé ne tűnj el!
-Soha többé!-suttogtam, miközben arcát kezeimközé fogtam. Újra végigfeküdt az ágyon, s csípőmnél fogva engem is magára emelt. Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. Majd halk, érzéki, alig hallható hangon megkérdezte:
-Most mire gondolsz?
Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt van, és nem csak itt van, de hozzám ér, érinti vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezével! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, Ő örökre a testemet érintené, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretem. Arra hogy már nincs miért félnem, már megbocsájtott, mindenért. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését még évekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással. Táncolni akarok még, hisz a szívem is táncol.
-Szeretlek - suttogtam.
-Most már te vagy az életem! - felelte egyszerűen.
És akkor, ahogy ott feküdtünk, akkor, ott, az a perc egy évnek tűnt. Egy hosszú és boldog évnek.
-Hát ittvagytok!-törte meg a pillanatot a szobába belépő Harry.-Már mindenütt kerestelek titeket!
-Haver! Mégis hol máshol lennénk.-válaszolt vigyorogva Niall, amin feltűnően meglepődtem. Csak így ilyen jóba van vele? De ezen inkább nem agyaltam, hisz nem érte meg.
Harry mosollyal az arcán felénk indult majd a másik oldalamról hozzámbújt. Nem tudtam mire vélni Harry-nek ezt a viselkedését, de mégcsak Niall-ét se.
-Harry!-szóltam rá mikor már egyre jobban hozzámdörgölte testét és arcom felé eső részét kezdte behinteni csókjaival.-Niall te erre nem szólsz semmit?-Először nem válaszolt, csak eddig mégsoha nemlátottan vigyorgott. Volt valami a mosolyában, valami aggasztó. Minél összetettebb volt, ezt a helyzett annál bizonytalanabbá váltam.-Magyarázd már meg!-visítottam majd elböktem magamtól mind a két srácot.
-Nyugodj meg!-simította végig a vállam.-Te szeretted volna két sráccal leélni az életed, és mivel én szeretlek, ezért szeretném ha boldog lennél, így engem nem aggaszt ha azt szeretnéd, hogy mától Harry-vel osszuk meg az életünket. És ha néhány nagymenő török tarthat háremet, neked miért ne lehetne két pasid?
-Micsoda?-ugrottam ki az ágyamból, és meglepődve néztem az ágyamban ülő két srácra. Csak ott ültek és mosolyogtak.
-Jen, ezt te akartad!-szólt Harry.
-Nem! Én nem ezt akartam.-pityeregtem.
-Dehogyisnem!-közeledett felém Niall.-Így mindenkinek jobb lesz!
-Ki mindenkinek?
-Mondjuk neked, hisz így mától két férfi kényeztethet.-válaszolt, és egyre közelebb jött végül kezeivel átkarolta csípőmet és lassú ringatásba kezdett.
-És Diana-nak is két apukája lehet.-kelt fel az ágyból Harry, karjai közt Diana-val.
Éreztem ahogy a Niall jöttével  a szívem köré épült hatalmas vár, pillanatok alatt darabokra esik. A pillanatok alatt épült hatalmas önbizalmam, pillanatok alatt hullott szét. Hiába is, könnyen jött, könnyen megy, ahogy azt a mondás is tartsa. Hirtelen egy óriási gombócot éreztem a torkomban ami meg akart fujtani. Egyre ritkábban jutottam levegőhöz pedig folyamatosan próbáltam lélegezni.
-Ezt te akartad! Hidd el így jobb lesz!-mondták ahogy egyre inkább közeledtek felém. Harry kezeiben Diana csak nevetett és ők ketten is olyan boldogok voltak. A szoba hirtelen megnyúlt és én hiába hátráltam előlük, ők akkor is csak felém lépkedtek. Akkor üresnek éreztem magam. Mintha belül teljesen kiürült volna a testem. Ahogy menekültem a "valóság" elől éreztem ahogy elfogy alólam a talaj és zuhanni kezdek. Egy pillanatra elsötétült körülöttem minden és csak zuhantam. Sikoltottam volna, viszont egy hang sem jött ki a számon. Mikor felnyitottam a szemem legelőször a plafont pillantottam meg, majd gyomromban lévő erős szorítás miatt köhögni kényszerültem. Ahogy felültem észrevettem hogy a párnám tele van vérrel. Fogalmam sincs mi történt velem. Utolsó erőimet összeszedve, anyukámnak kezdem el kiabállni. Hatalmas csörömpölés. Anya sikoltozása. Éreztem ahogy előredönt az ágyon. A vér egyre inkább tört fel a torkomon keresztül, úgy hogy szinte már köhögnöm sem kellett. Hallottam ahogy valaki betöri az ajtót. Ismeretlen hangok. Hideg dolgokat nyomtak a bőrömhöz majd két erős kéz magával ragadott...

II. évad - Hetedik rész

Csak feküdt az ágyán és bámulta a plafont. Már felfedezett minden kis barázdát és minden kis repedést. Sőt olyan régóta nézte meredten hogy már teljesen elveszett benne. Mondatok visszhangoztak a fejében. Próbált visszaemlékezni az első jelekre. Próbált kicsit visszautazni az időben. De akármennyire is igyekezett nem ment neki. Sokszor már az arcomat sem tudta felidézni, és ilyenkor nagyon kétségbe esett. Két hete mentem el, de ő azóta se olyan, mint régen. Öszzetört, és már nem érezte magát egésznek. Az ablakban ácsorgott, az üzeneteit, e-mail-jait nézegette percenként. A remény, hogy egy kis idő után visszatérek hozzá, újra meg újra felütötte nála a fejét, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság.
-Niall!-hallotta Louis-t az ajtaja elől.-Mióta megjöttünk csak ott bent fekszel. Kezdünk komolyan aggódni érted. Mi lenne ha megpróbálnál kicsit kijönni közénk?
-Hagyj békén.-morogta és az oldalára fordult.
-Az isten szerelmére. Légy már férfi! Olyan vagy mint egy tizenkét éves tinilány akit dobott a pasija.
"Légy férfi!"-micsoda hülyeség. Egy férfit nem hagynak ilyen csúnyán cserben, egy férfi nem hagyja hogy így becsapják. Egy férfi képes megtartani egy barátnőt úgy hogy az ne meneküljön egy más férfi karjaiba.-dünnyögött magában. De talán igaza van az ajtó előtt szobrozó Louis-nak. Ki kéne innen mozdulnia. Hisz a múlt, már elmúlt. Ezen nem változtathat. Bele kéne törődnie.
Lassan elfordította a kulcsot a zárban és óvatosan kinyitotta az ajtót. Louis hatalmas vigyorral tépte ki őt a szobájából és egészen a nappaliig rángatta. A kanapén Liam, Zayn, és Harry ültek, az ajtóban pedig ott szobrozott Paul is.
-Na végre!-pattant fel Zayn.
-Niall. Ülj le!-mondta eléggé akaratosan Paul.-Én ezt nem akartam, de te nem hagytál más választást. Nem hagyom hogy egy ilyen gyerekes viselkedés szétszedje a bandát! Itt és most mindent megbeszélsz Harry-vel! Ha akarod ha nem!-mellkasán összefont karokkal állt meg előtte és szúrós nézéssel véglegesen leültette.
-Nekem nincs mondanivalóm.-motyogta.
-Akkor majd kezdem én. Teljes szívemből sajnálom hogy ezt tettem. Meg tudsz nekem valaha bocsájtani?-kérlelte őt Harry. Látszott a szemeiben, látszott a megtörtségén hogy nagyon bánja a dolgot és ha visszapörgethetné az időt akkor inkább messziről elkerült volna, ahogy azt a többi srác is tette.
-Nem.-válaszolt egyszerűen.
-Niall!-szólalt meg medve hangon Paul.
-Most mégis mit vártok? Hogy öleljem keblemre mert tönkretette az életem? Hogy elvette tőlem életem szerelmét?
-Ugyan ne játszd már itt a mártírt! Tény hogy én is okolható vagyok azért hogy Jen itthagyott minket, de azért az egészet ne akard az én nyakamba varrni!
-Talán én vagyok a hibás?
-Végre! Legalább bezsélgettek.-szólt közbe Liam.
-Egy utolsó mocskos szemétláda vagy!
-Az lehet, viszont én csak azért tettem hogy neki jobb legyen. Ha nem lennél olyan amilyen, nem hagytad volna itt.
-Menj a pokolba!-állt fel és visszaindult volna a szobájába, viszont Paul visszarántotta.
-Na ezért jó hogy elhívtuk...-súgta oda Liam-nek Zayn.
-Fejezd be ezt a durcizást! Felnőtt férfi vagy! Fogadd el múltat és légy kicsit megbocsájtóbb.
Niall legszivesebben felrobbant volna. Egyedül akart volna lenni, de nem tehette.
-Elment, itthagyott. Fogadd el! Ettől még nem áll meg az élet. Minden megy tovább. Nem játszhatod el minden egyes alkalommal ha közönség előtt vagytok, hogy minden rendben.
-Miért? Hisz eddig jól ment!
-Ez hazugság! Nem ment jól! Ez csak számodra volt megoldás. Egy átmeneti megoldás.
-De akkor is lefeküdt...
-Hagyd már ezt abba!-vágott közbe Louis.-Elegünk van hogy állandóan szomorkodsz és csak erről beszélsz, csak erre gondolsz. Két hete másról sem szól az élet csak hogy te mennyire szomorú vagy és hogy Harry mekkora pöcs. De mára már nekünk is elegünk lett. Fejezd be! És erre most úgy kérlek mint a legjobb barátod.
-Nem. Nekem ez még nem megy.-válaszolt majd felviharzott az emeletre.
-Mi legalább megpróbáltuk.-veregette meg Louis vállát Liam.-Hagyj neki egy kis időt. Lesz ez még így se!
-Talán igazad van.-ült vissza a kanapéra. Harry-re nézett aki annyira próbál megbocsájtást nyerni, annyira, hogy már szinte teljesen kifordult önmagából. Már ő sem a régi. Már Niall sem az igazi. Már semmi sem az.
-Holnap megint megpróbáljuk.-mondta enyhe mosollyal az arcán Harry, jelezvén, nem adja fel!

***

-A fene egye meg ezt a ...-dühöngtem.
-Mi a gond?-szalad oda hozzám anyám.
-Olyan ügyetlen vagyok. Nézd meg ezt is eltörtem. Ma ez már a második tányér ami a kezeim közt végzi.
-Dehogy vagy ügyetlen. Csak megviselt. Hidd el, majd elmúlik!
-Attól félek addigra nem marad min ennünk.
Mióta itt vagyok sorra török össze dolgokat, és valahogy napról napra többet. Talán nem alszom eleget, vagy csak a lelkiismeretem miatt nem bírok koncentrálni. Én akartam ezt az elszökést, de azt hittem jobban bírom majd. Állandóan szédülök és alig bírok állni a lábaimon. Talán túl megszállottan kerestem az újat és a jobbat. Talán túl hamar akartam elengedni a régit. Talán túl sok mindent vállaltam.
Fogalmam sincs, hogy mi történt azóta Nelly-vel, vagy Niall-el. Itt se tévé, se internet, de még csak egy nyomorult újság sincs. Igaz időm se lenne mikor olvasni, hisz minden energiánkat a ház javítására fordítsuk. Két hét alatt sokat haladtunk. Megjavítottuk a tetőt, felástuk a kertet, és a régi Bentley-t is sikerült már kicsit helyre pofoznunk. Ha az is végleg kész lesz , elmegyünk a közeli faluba és veszünk pár növényt amit elültethetünk a kertben. Még a nem messzi házban lakó nénike is ígért néhány állatkát. Olyanok leszünk mint két igazi gazdasszony.
Ahogy teltek múltak a napok egyre szebb lett a ház és én egyre jobban kezdtem beletörődni, hogy többé már nem találozok Niall-el és hogy már nem lehetek az övé.Már nem érzem, hogy mellettem lenne. Azt hiszem, már nincs itt. Azt hiszem, elhagyott, végleg elment. És egy szép napon, nem ma, de lassacskán rájövök, hogy az élet már csak ilyen: nincs értelme és nem változik. És belenyugszom. Már az sem fáj annyira hogy nem mondja ki többé hogy mennyire szeret, hogy soha többé nem hallom tőle. Már akkor is boldog leszek, mert mindörökre emlékezni fogok arra hogy régen igen is kimondta.
A szívem tört össze, hogy elhagytam őt, de nem tudom elégszer elismételni magamnak, hogy ez volt a legjobb megoldás. Talán most még nem úgy tűnik, de majd később, majd idővel jobb lesz. Sokszor remegve nézek vissza a múltba, és azt kívánom bárcsak ne emlékeznék rá. Nem azért mert olyan szörnyű és csúf volt. Épp ellenkezőleg. Viszont mára már annyira fájó, hogy inkább nem is emlékeznék soha többé rá. Leírnám egy könyvbe majd kitörölném az emlékezetemből. Nem veszne el örökké velem maradna, csak azontúl már nem fájna.
Hittem benne hogy elértem azt a pontot ahonnan már csak felfelé vezet az út és ettől már csakis jobb lehet!

II. évad - Hatodik rész

Csak bámultam kifelé a vonat ablakán. Néztem ahogy sorra hagyjuk el a sínek menti fákat, házakat. Nem akartam a múltamra gondolni, arra vajon mi történik most hogy elmentem. De bármennyire is próbálkoztam nem a régi életemre koncentrálni, annál inkább törtek elő belőlem az emlékek.
-Biztos ez volt a legjobb megoldás?-fogta meg a kezem anyukám mikor látta a visszavágyódást a szemeimben.
-Nem volt más választásom.-sóhajtottam, majd egy gyenge mosolyt erőltetve fordultam felé.
 -Mindig van választásod!
- Ez nem ilyen egyszerű.
- Az élet fontos döntései sohasem egyszerűek.-simította végig az arcom.
Örülök, hogy ő itt van velem. Ő az aki nélkül képtelen lettem volna új életet kezdeni. Hisz a "régi" életemben alig volt jelen így jelenléte nem idéz fel annyi fájó emléket.
-Beszéljük ezt meg!
-Nem! Mától nem beszélünk a múltról, csak a jövőre koncentrálunk.
-Tudom, új életet kezdünk. De amig ezen a vonaton ülünk addig egy köztes állapotban vagyunk. Hisz még nem kezdtük el az újat, és még nem engedtük el a régit.
-Igazad van...Beszéljük meg.
-Csupán csak egy kérdésem van:Miért?
-Mert szeretem.
-Ez nem ok.
-De ez nagyon is az. Ez a legnagyobb ok! Szeretem őt annyira hogy azt tegyem ami a számára a legjobb.
-Arra nem gondoltál hogy neki az lenne a legjobb ha vele maradnál?
-A történtek után nem.-csóváltam a fejem, majd újra meredten bámulni kezdtem a tájat.
-Milyen volt vele?
-Az élet? Csodálatos. Alig voltam húsz mikor megismertem. Esetlen voltam és bolond. Mellette váltam igazi nővé.
-Csak?
-Csak jöttek a problémák, a baklövések, a rossz döntések. Az utolsó együtt töltött évünk,olyan volt mint egy hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent. Viszont volt bennünk más is. Éhség a szívünkben. És az éhség erősebb volt, mint az ész.
- Éhség? Mire?
- A mindig többre. Soha ne mondjuk, hogy elég, hiszen ott a lehetőség, hogy többet kapjunk. Több érzést, több jót, többet a másikból.
-Hiányzik?
-Nem, amit most érzek az nemigazán hiány. Inkább fájdalom és félelem. A szívem egyik darabját téptem ki ,ami iszonyatosan tud fájni, de mégis reszketek a félelemtől, hogy ő ezt rosszul értékeli majd...
-Igazad volt.-nézett rám könnyes szemekkel.
-Mivel kapcsolatban?
-Hogy mellette igazi nővé váltál. Egy olyan nővé aki nem fél megtenni a legnehezebb lépést, még akkor sem ha ez neki a szívébe is kerül.

***

Niall kirohanása után csend volt a szobában. Senki nem mert egy szót sem szólni. Harry reakciójára vártak. Ő viszont csak bámulta a borítékot, ami már meggyűrődött folyamatos szorongatásaitól. Ésszel fölfoghatatlan, de annál kegyetlenebb csapdába zuhant. Csak most döbbent rá hogy talán én más voltam, talán irántam többet érzett, vagy érez most is. Megrémisztette a tudat hogy engem szeret és nem csak simán vonzódik és vágyódik irántam, ahogy az eddig a többi lánnyal is volt.
-Felbontod?-kérdezte Liam.
-Azt hiszem nem akarom tudni mi van benne.-húzta oldalra a száját majd az asztalra hajította. Úgy érezte nem akarja felbontani. Nem akar tőlem semmit. Még csak megbocsájtást se.
-Mi se olvassuk el?-vette a kezébe Nelly.
-Kérlek, dobd ki!
-Rendben.-válaszolt majd Harry kérésére széttépte neki hagyott utolsó üzenetem. Miután Nelly kidobta a szemétbe, visszaült a helyére és az előtte ülő négy srácot bámulta. -Jen miatt vagytok ilyenek?
-Részben...-válaszolt Zayn.-Holnap lesz egy sajtótájékoztatónk.
-Mindez kitudódott és meg kell nyugtatnunk a Directionereket, hogy minden rendben van!
-De hisz semmi sincs rendben.-csodálkozott Nelly.
-De nekik azt kell hinniük hogy igen!

***

A vonat kerekei éles nyikorgással áltak meg. Ez a nyikorgás volt az új beharangozója. Csomagainkkal kezünkben indultunk lefelé. Mikor lábammal megérintettem a peront furcsa érzés fogott el. Ez a hely új számomra, nem ismerek itt senkit. Egy csöppnyi kis falu Anglia sarkában, ide minden ember csak átutazóba jár vagy pedig azért hogy elbújjanak.
 A vonatállomás egy puszta közepén volt. Sehol egy kocsi, de még csak egy lélek sem.
-Erre megyünk.-mondta s táskáimat vállamra kapva indultam el utána. Azt mondta egy régi barátjáé volt a ház, de mivel ő elköltözött már nem használja, így mi nyugodtan beköltözhetünk. Zavaros múltja miatt nem fagattam arról a bizonyos "régi barátról", de megbíztam benne.
Fél óra gyaloglás után egy kis ház, mondhatni viskó előtt állt meg.
-Ez lenne az?-sóhajtottam.
-Miért? Te talán palotára számítottál? Azt mondtad el akarsz szökni, hogy elbújhass. Nos itt megteheted!
Igaza volt. Itt senki se fog keresni. Egy rozoga házikó egy puszta közepén. A legközelebbi szomszéd is max egy órányira lakott tőlünk. Kétlem hogy akárki is gondolna arra hogy ide jöttem. A kaput benőtte a borostyán, és a ház előtti kis kert is tele volt hatalmas gyomokkal. Mintha csak a gonosz boszorka elhagyott házánál járnák. A tornácra érve a ház falai rémisztő nyikorgásba kezdtek, részben a szél és részben kitudja minek köszönhetően.
-Készen állsz?-kérdezte mielőtt elfordította volna a kulcsot a zárban. Nem válaszoltam, csak bólintottam. Miután a kulcs elfordult a zárban az ajtó nyikorogva nyílt ki előttünk. Nem volt nagy meglepetés a ház belseje sem. Az egész egy hatalmas nappaliból és egy konyhából állt. A szoba közepén bútorok, ágyak voltak összetolva és fehér lepedővel lefedve. Ennél rémisztőbb már nem is lehetett volna. A parányi ablakokon beszűrődő fénynél látni lehetett a levegőben szálló porfelhőt, mely szüntelen tüszzögésre késztetett.
-Helyre pofozzuk és csodás kis palota lesz belőle, hidd el nagyon otthonos lesz!-simította végig a hátam. Erőltetetten mosolyogtam majd körüljártam a házat. A hátsó kertbe érve levendula illat csapta meg az orrom. A szélben néhány orgona fa hajlongot, s minden olyan festői volt. A felhőt átszerlő madarak szárnyainak suhogása és a szélcsengő halk csilingelése annyira megnyugtató volt. Nem is értettem, hogy egy ilyen taszító hely hogy lehet mégis ennyire csodálatos?   A kert tövében álló traktorból és a néhány ásóból arra mertem következtetni valamiféle farmer lehetett az előző lakó.
-Jen! Gyere ide! Ezt nézd meg!-hallottam anyám hangját a ház oldalában lévő kis kunyhóból.
-Atya ég!-csodálkoztam mikor megálltam az ajtóban és megláttam egy 1960-as Bentley-t.
-Ez a kocsi is a barátomé volt és azt mondta használhassuk, csak néhány dolgot kell rajta rendbe rakni.Mosoly ült ki az arcomra. Végre valami jó is történik. Bár régi és kopott, de néhány javítás után száguldani fog!
Miután teljesen körbejártuk a házat nekikezdtünk a kipakolásnak. Nem hoztunk sok mindent csak ruhákat és a legfontosabb dolgokat. A kipakolás előtt viszont a bútorokat visszatoltuk a helyükre. Míg én a polcokról töröltem a port, addig anya a párnákat hordta ki, hogy kiszellőztesse őket. Mindez olyan hihetelen volt. Ez ez új élet. Annyira álombelinek tűnt hogy sokszor gondolkoztam el rajta vajon tényleg ez a valóság?

***

-Sziasztok!-ordította a nagy sikoltozásban Louis. Firkászok, rajongók áltak a rögtönzött szinpad előtt. Várták a magyarázatot a történtekre. A srácok a helyükre sétáltak. Mosolyogtak és integettek. Teljesen olyanok voltak mintha gondtalanok lennének. A tömeg elcsendesült és Liam beszélni kezdett.
-A minap szárnya kelt néhány pletyka, melynek legtöbbje alaptalan és sértő. Szeretnénk mindent megmagyarázni.
-Amit Natalie állít, az igaz. Niall tényleg megütött, de nem olyan veszélyesen. Problémák és veszekedések minden bandában akadnak.
-Viszont ezeket megoldottuk! Ugye haver?-nevetett Niall és magához húzta Harry-t. A tömegben lévő rajongók ezen csak kacagtak, de Niallnak hatalmas önkontrol kellett ahhoz hogy csak megölelje és ne folytsa meg.
A srácokból sorra dőltek a hazugságok. Próbálták azt a látszatot kelteni hogy minden rendben.
-Mi a helyzet Jen-nel?-kiabálta az egyik firkász.
-A kapcsolatom Jen-nel már csak pusztán baráti. Ő most elköltözött, de nem váltunk el haragban.
-Igaz hogy rákos és nem jár a kezelésekre?-hallatszott egy másik kérdés a tömegből.
-Igen, Jen rákos. Viszont harcol ellene.
Csak úgy ömlöttek a kérdések a fiúk felé és nekik pedig mindenre volt egy megnyugató válaszuk. Bántotta őket hogy becsapják a rajongóikat, de nem tehettek mást. A managment azzal a közhelyes mondattal érvelt a hazudozásra, hogy: "Ilyen a showbiznisz!"
Nelly mindvégig ott állt a színfalak mögött és talán akkor és ott ő volt egy egyenlet aki a fiúkon kívül tudta az igazságot. Nem tehetett semmit hisz nincs beleszólása a banda dolgaiba de ezt ő is rossz szemmel nézte.
Miután minden kérdésre válaszoltak, ugyan azzal a mosollyal amivel érkeztek lesétáltak a hátul álló fekete kocsijukhoz.

II. évad - Ötödik rész

Tekintetét végigvezette  a szobán. Engem keresett, hisz jó hírt hozott. De nem voltam ott. Nem, akkor már rég nem.Az ágyam felé rohant majd sorra dobálta le róla a párnákat, remélvén az egyik alatt megtalál. Berontott a fürdőbe, gardróbba, hátha ép ott készülődök. Nevemet kiáltozva futkározott fel-le.
-Ezt nem hiszem el!-mondogatta magának. De hiába is kutatott utánam, én akkor már a vonaton ültem és minden zökkenés, minden nyikorgás eszembe juttatja, hogy percről-percre messzebb kerülök tőle. Tőle, Niall-tól, a fájdalmaktól és a régi életemtől.
 Óvatosan az ágyam szélére ült, magára húzta a takarómat és bámulta a padlót. Nem értette miért mentem el, pedig a képlet egyszerű.  Megváltozunk. Erősek leszünk és elbúcsúzunk. Legyőzzük a reményt, mert már nem csak rólunk van szó. Lemondunk az igaziért folytatott harcról és elfogadjuk a rossz választást. Elhatározzuk, hogy mostantól erősek leszünk, de nem minden hibánkat lehet csak úgy elfelejtenünk. Sejtjük, hogy valakinek fájdalmat okoztunk, pedig az csak jót akart nekünk. Gyakran mondják, hogy az igazságtól függetlenül az emberek azt látják, amit látni akarnak. Néhányan talán visszalépnek, és rájönnek, hogy ugyanazt a nagy képet nézegették egész végig. Néhányan látják, ami ott volt előttük végig. És aztán ott vagyok én, aki olyan messze fut, amennyire csak tud. Rájövök apránként, hogy nem bírom tovább. Nem tudok már hinni s remélni, remélni egy életen át. Nem tudom hazudni, hogy jól vagyok. Mosolyogni mindenkire...mikor belül meghalok...
Felkelvén az ágyam melletti éjjeli szekrényen három borítékot talált. Az elsőn az ő neve állt. Majd volt egy Niall-nek és egy Harry-nek címezve. Remegő kezekkel tépte szét az ő nevével ellátott levelem majd pityeregve kezdte olvasni:" Szeretett Nelly-m! Te voltál az aki mindig mellettem állt. Aki kihúzott a bajból, aki felsegített ha magam alatt voltam. Anyám helyett anyám voltál. Nem lehetek elég hálás mindazért a sok jóért amit nekem adtál, a sok törődésért! Te is tudod milyen vagyok, s talán "szökésem" nem is volt oly meglepő számodra. Kérlek ne haragudj, hogy csak így hagytalak itt és nem búcsúztam el tőled személyesen, de tudtam hogyha mindezt a szemedbe kéne mondanom elgyengültem volna és nem tudtam volna megtenni. A tegnapi dolog, hogy Niall nem volt otthon, csak egy jel volt. Amire már rég vártam. Jel, hogy már nem éri meg küzdeni. Kérlek téged maradj ugyan ilyen vidám és erős és ne szomorkodj miattam, velem minden rendben lesz! Szeretlek!"-olvasta fel magában levelem utolsó szavát, mely csak még több könnyet csalt ki a szeméből. A másik két borítékot nem bontotta fel, mert tudta azok nem neki íródtak.
Ma dolgoznia kellett menni, így hát nem vesztegelhetett tovább az ágyamon. Arcát lemosta hideg vízzel, felöltözött, s mintha mi sem történt volna kocsiba ült és elindult a munkahelyére. Ezt mindig is csodáltam benne. Képes volt mosolyogni, mégha legbelül mardosta is valami.

***

-Gyere le és egyél!-kiabált fel Louis Niall-nek. Viszont válasz nem jött.
-Muszáj ennie...-indult el felfele Liam. Mindannyian a konyhában várták hogy Niall lejöjjön reggelizni. Még Harry is ott ült. Bár fáradt volt és erőtlen, de bocsánatot akart kérni, mindenért.-Engedj be!-kezdett el dörömbölni a szőkeség zárt ajtaján.-Ha nem engedsz be betöröm az ajtót! Tudom közhelyes, de betöröm!-Liam hiába fenyegetőzött válasz még mindig nem jött.-Te akartad!-mondta, majd szépen elkezdett hátrálni.-Egy...kettő! Ne várd meg a hármat!
Niall szót is fogadott, még mielőtt Liam kimondta volna a hármat, még mielőtt nekilendült volna az ajtónak a zár kattanása hallatszott s lassú ajtónyitás után Niall kilépett a szobából.
-Végre!-sóhajtott Liam.-Haver, gyere enni!-karolta át a vállát, s magához húzta.
-Ő meg mit keres itt?-fújtatott Niall mikor meglátta Harry-t.
-Bocsánatot szeretnék kérni!-állt fel az asztaltól megbánó képpel.-Ne haragudj...
Niall fújtatott mint egy bika. Hatalmas önuralom kelett neki ahhoz hogy ne verje laposra megint.
-Nem fogsz bocsánatot kérni. Mégcsak a lehetőséget sem adom meg. Nálad mocskosabb és undoríttóbb embert még sose láttam, és mi többé nem is ismerjük egymást!-jelentette ki határozottan.
-Niall ezt még gondold át! A bandáról van szó.-mondta Zayn.
-Tudom, ezért ha úgy szerepelünk a nyilvánosság előtt, mint az "OneDirection" vidám tagjai akkor mintha mi sem történt volna nevetgélünk és szivatjuk egymást. Nem lesz semmi vita, de még csak egy kis gúnyos megjegyzés sem, amiből arra tudnának mások következtetni hogy mi nem vagyunk jóban. Viszont mint ember, mint a barátom te már nem létezel számomra!
A srácok arcára döbbenet ült. Niall elég magabiztosnak és határozottnak tűnt. Még néhány percig bámult Harry-re hátha van hozzáfűznivalója a dolgokhoz, de nem, csak ült ott némán. Niall egy laza fejcsóválás után sarkonfordult és visszament a szobájába.
-Nem hiszem, hogy komolyan beszélt.-mondta Liam.
-Pedig nagyon úgy tűnt hogy tényleg ezt akarja.

***

Miután Nelly végzett a munkahelyén a srácokhoz ment közölni a hírt és átadni leveleim.
-Nelly!-mosolygott Louis mikor kinyitotta az ajtót.-Hát te? Mi van Jen-nel?
-Ép Jen miatt jöttem.
-Ezt meg hogy érted?
-Bejöhetek?
-Persze, gyere csak... Srácok Nelly jött!-kiálltott Louis. Zayn, Liam és Harry épp a nappaliban filmeztek mikor Louis bekísérte Nelly-t.
-Jen-t hol hagytad?-kérdezte Zayn.
-Ő küldött?-kérdezte halkan, alig érthetően Harry.
-Mondhatjuk úgy is. Szóval Jen... Nos ő. Elutazott...
-Hová?-csodálkozott Louis.
-Én sem tudom. Ma reggel üresen találtam a szobáját. Tegnap eljött ide hozzátok hogy beszéljen Niall-el, de mivel nem voltatok itthon ő ezt jelnek tekintette.
-Mi Niall-al ép hozzátok mentünk tegnap!
-Tudom, megtaláltam az üzenetet csak sajnos már túl későn.
-Hova utazott?-hallatszott Niall rekedt hangja a nappali ajtajából.
-Nem tudom, viszont ezt találtam az éjjeli szekrényén.-szedte elő a leveleket a táskájából majd Niall és Harry felé nyújtotta.
-Neki is írt?-csodákozott gúnyosan Niall, majd szó nélkül visszament a szobájába. Leült az ágyára s mazsolányira összeszorult szívvel tépte fel a borítékot.
"Szerelmem! Azt sem tudom hol és mégis mivel kezdjem. Közhelyes egy ilyen levelet írni, nyálas és elcsépelt. A mai világban már senki sem ír ilyet, viszont én mégis ezt láttam a legjobb megoldásnak. Kapcsolatunk első három éve csodálatos volt. Amikor megláttalak úgy éreztem megállt a Föld. Mindent olyan csodásnak láttam és elvakultam a boldogságban. Te megszerettél engem és én is téged... és azok után jöttek a gondok, a problémák. Mikor már túl tökéletes volt minden, jött egy laza szellő és elfújta a kártyavárt. Annyi közös emlékünk van annyi minden köt össze bennünket. Hidd el te nem tehetsz semmiről! Bár mi már nem találkozunk többé, mert neked felejtened kell, egy dolgot kérek. Ne változz meg! Maradj meg ez a fantasztikus ember aki eddig voltál és hidd el rádmosolyog a szerencse! És a múltad már csak egy régi emlék lesz amit mosolyogva felteszel a padlásra egy fekete dobozban.Sajnálom, hogy ezt tettem, de szeretlek és ezért elkellett téged engednem. Azért, hogy egy nap valóban boldog lehess egy lánnyal, egy olyannal aki megbecsül téged.Lehet, hogy most utálsz de egy nap remélem ráfogsz jönni, hogy jól döntöttem, és talán a múltat feledve egyszer igaz barátok lehetünk...De ha neked ez nem megy azt is megértem. És bár nehezen írom le de akkor -Szia!"-s miután elolvasta leplezetlenül sírni kezdett... az ürességtől, amely belülről emésztette. Úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt.

II. évad - Negyedik rész

A vakuk vilogásában és a nagy zajban Niall fel sem fogta a helyzet súlyát. Csak hagyta, hogy a tömegben magának utat törő Louis bepréselje a kajálda ajtaján, megpróbálván kicsukni a firkászokat. Niall nem is értette mégis minek szálltak ki a kocsiból? Mégis minek mentek ki? Miért hagyták hogy így "megalázzák" őket. Szótlanul, maga elé bámulva hallgatta ahogy barátja rendel. Miután végeztek egy hatalmas sóhaj közepedte újra fejest ugrottak a villódzó firkász rengetegbe. Mégis honnan tudódtak ki a dolgok? Talán a lány pletykálta el, jó pénzért. Honnan tudták, hogy innen fognak kaját vinni? Talán követték őket. Niall-nek még az is eszébe jutott, hogy talán Harry fecsegte ki.
-Ez nem mese! Dolgok tudódtak ki amik nem csak a karrierünket de a bandát is tönkre tehetik! Ezzel egyszer s mindenkorra vége lesz. Először talán meghurcol minket a sajtó, és mi lesz a rajongókkal? Ők nem ezt érdemlik!-kapkodott levegő után Louis miközben autójával megállt a garázs ajtaja előtt.
-Mi lesz ha megtalálja?
-Ki? A firkászok? Mégis mit?
-Nem a firkászok! Jen. Mi lesz ha Jen megtalálja a levelem? Mit fog csinálni? Felhív? Vagy azonnal a kukába dobja?
-Szedd már össze magad! Nem veszed észre mit csinál egy lány az életeddel? Az életünkkel?Teljesen tönkretesz, hisz...
-Ne merd Őt hibáztatni!-förmedt rá a kormány előtt ülő Louis-ra. Kezét kicsit feljebb rántotta s szemei sarkában is megjelentek azok a bizonyos kis vérvörös erek.
-Persze, csináld csak amihez értesz! Üss meg! De arra már igazán rádöbbenhettél volna hogy az a srác akit én néhány évvel ezelőtt megszerettem az X-fakctor-ban, az már nem te vagy. Te még csak a maradéka se vagy. Annak a mosolygós, mindig vidám és életerős srácnak csupán csak az árnyéka maradtál!
Kínos csend állt be. Louis szavai mindaz mellett, hogy egytől egyig igazak voltak nagyon bántották Niall-t. Vissza akart szólni. Meg akarta magát védeni. De mégis minek? Hogy elveszítsen mégegy barátot? Az egyik
legjobbat? S jó maga is belátta barátja szavai tényleg nem csak az afféle kitalált illúzión alapszanak.

***

Pár órával korábban.

-Mondtam, hogy nem lesz itthon!-vágtam afféle "én megmondtam" arcot mikor Nelly leparkolt.
Golden Street 260. Semmit sem változott azóta mióta utoljára itt jártam. Mikor is? Talán két éve már. Akkor még a régi és boldog életünket éltük az én mindig boldog és életvidám barátommal. Niall-el. Visszagondolva már értem miért is volt akkora veszekedés abból hogy hova költözzön a banda. Hisz ez a ház tényleg elég pici öt srácnak. De mégis annyira gyönyörű.
-Talán bekopogtál már? Vagy mégis honnan tudod hogy nincsenek itthon?-vágott vissza Nelly.
-Nem! De érzem, valami azt súgja ez a ház most teljesen üres.
-Azért menj és nézd meg!- parancsolt rám. Kiszálltam a kocsiból, lassan felsétáltam az ajtóig majd kétszer kopogtattam. Semmi mozgás nem hallatszódott bentről, egy aprócska pisszenés sem. Nelly egy ideig a kocsiból nézett és várta vajon mi fog kisüli ebből. De az az igazság hogy semmi. Csak álltam és vártam. Mi mást tehettem.
 Nelly még mindig a kocsiból mutogatott hogy kopogjak még, hogy ne hagyjam ezt annyiban. Viszont én tudtam, ha Niall az első azon pillanat után mikor ujjaim megdobbantak az ajtón nem adott jelet magáról akkor a későbbiekben sem fog. Abban a hitben ringattam magam, hogy valami fontos találkára rohantak csak el, miközben valami mélyen azt súgta inkább meglapul a szoba sarkában, minthogy nekem, egy hisztis lotyónak kinyissa az ajtót.
-Gyere menjünk.-fogta meg a vállam Nelly alig egy óra ajtó előtt ácsorgás után.-Nem kellett volna idehoznom téged. Baromi nagy baklövés volt. Csak egy újabb vágás a már amúgy is vérző szíveden.-mondta miközben besegített az autóba.

***

Eközben a kórházban

Harry állapota óráról órára javult. Az ilyen-olyan szintje növekedett meg csökkent, meg a szokásos halandzsák amiket ilyenkor a nővérek felírnak arra a kartotéknak hívott valamire. Javul. Mindenképpen jó hír. Kevés a szövődmény és nagyon jól regenerálódik a gyomra egy ilyen műtét után. Az egy biztos hogy néhány hónapig még nem ehet kész ételt, maximum csak afféle kásákat, meg persze amiket a doki kiírt.
 Maradnia kellett volna még pár éjszakára, pár hétre talán hogy megvizsgálják, és hogy megfigyeljék az állapotát, de Harry saját felelősségre is haza akart menni.Mindezek mellett Zany és Liam is jobbnak látta ha inkább otthon lábadozik. Ezért amint lehetett Harry-t előkészítették a távozására.

***

-Mehetnénk a temető felől?-kérdeztem Nelly-től a srácoktól hazavezető úton.
-Hát persze.-válaszolt.-Diana-hoz megyünk?
-Igen...-sóhajtottam.
Meg akartam osztani a lányommal a történteket, azokat hogy mit érzek most s megpróbáltam tőle segítséget kérni. Harcoljak Niall-ért, ahogy azt Nelly-vel megbeszéltük? Vagy legyek inkább Harry-vel, ami talán a legkönnyebb megoldásnak látszik? Nelly-t már nem kérdezem,hisz tudom mi a véleménye. Anyámat pedig nem igazán szeretném belekeverni az ilyen dolgaimba. Nem arról van szó hogy nem érdekel a véleménye, csupán ő nem élte át mindezt velünk így nem is tudna a segítségemre lenni. Diana az aki a leges legjobban a segítségemre lehet. Hisz ő az én részem. Egy rész belőlem, így ha most nem is tudom mit akarok, ő majd segít abban hogy a legjobb döntést hozzam.
Nelly nem jött be velem, megvárt kint. Sírjához érve térdre rogytam, majd zokogtam kicsit.  Fájó nyögések és pataknyi könnyek közepedte. Csupán egy két percig, mivel már csak ennyire volt erőm. Majd megtöröltem szemeim, felültem majd meredten néztem előre. Mintha ott állna előttem s kezét nyújtaná felém hogy letörölje könnyeim. Halucináció csupán, képzelgés melyet talán az álmatlanság, a rák kezeletlensége vagy ép hogy a sok sírás eredményezett.
Valami olyasmi történt, amit nem akartam, hogy megtörténjen, de mégis megtörtént. S már ott van a múltban, a tegnapban, már ott van tüskeként a húsomban. Szenvedek, és közben reménykedem, hogy holnap már nem lesz ott. De emlékszem a tegnapomra. A tegnap is ugyanilyen volt, és akkor még a mára vártam. És ugyanígy jön majd el a többi holnap is. Ez az amit nem akarok. Így élni tovább.
Döntést még mindig nem hozva mentem vissza Nelly kocsijába.
-Menjünk haza!-szorította meg szeretően a kezem majd elindultunk. Mire hazaértünk szinte teljesen besötétedett. A hátsó ajtón mentünk be ahonann egyenesen a lépcső, majd a szobám felé vettem az irányt.
-Jó éjt!-szóltam vissza Nelly-nek.
-Neked is! Próbálj meg aludni!-válaszolt. Hallottam ahogy teátfőz, majd leül a gépe elé. Foggalmam sincs mit csinált még egy ilyen hosszú, szinte véget nem érő nap után.

***

Reggel Nelly már elég korán, hét óra előtt nem sokkal ébren volt. Halkan sürgött forgott a konyhában, reggelit csinált, kávét főzött, kaját adott a kutyánknak. Ő is csak a tegnapon tudott agyalni azon, vajon hogyan döntök majd? Vajon kit választok? Undorító egy kérdés! "Vajon kit választok?". Mintha egy fagyispult előtt állnák és nem tudnák választani,hogy mégis milyen izű gombócot szeretném.  A hagyományos csokisat? Vagy inkább valami új és ízletes erdei gyümölcsös-joghurtos keveréket?
Még pizsamában ment ki a reggeli postáért, mivel valami fontos levelet várt. Ahogy kilépett az ajtón Niall levelébe botlott. Kezébe vette és szemeivel végigfutotta, s ekkor már összeállt a kép a fejében, már rájött hogy mégis miért nem találtuk tegnap otthon Niall-t. Pont elkerültük egymást. Míg ő a mi üres házunknál kopogtatott, addig mi az ő üres házuknál koptattuk a küszöböt.
Vidáman, szinte sikoltozva futott felfélé a lépcsőn.
-Jen! Jen! Ezt meg kell nézned! Niall még mindig szeret!- ordítozta ahogy futott felfelé, viszont amint beért a szobámba azonnal leesett az az édes és aranyos mosoly az arcáról.


Na mit gondoltok? Mi az a dolog ami miatt Nelly-nek még a mosoly is leesett az arcáról? Várom az ötleteiteket hozzászólásban!! :) 
Oh! ...és persze a vélemény is jöhet ám!
Az előző részhez a szokásosnál talán picit kevesebb megjegyzés érkezett, de abban reménykedem ez csak azért van mert nem szeretitek azt a vacak betűbeirogatós dolgot.... tudjátok ami ellenőrzi hogy nem-e vagytok robotok! :D

P.s.:Tudom, nem szokásom ilyen elcsépelt monológokat írni a részek végére, de kíváncsi vagyok vajon Ti hogyan folytatnátok, vajon Ti mire számítotok! :) ♥

II.évad - Harmadik rész

-Jó reggelt uraim.-állt meg Zayn és Liam előtt egy fehér köppenyes doktor meg valami szőke nővér. Ott álltak és várták hogy a két srác magához térjen. Tegnap délután hat körül vitték be Harry-t Niall kis incidense után, és a doktorok még csak most, az az hajnali fél ötkor hoztak hírt róla. Ketten jöttek, ez nem jelenthet túl jót...
-Doktor úr!- pattant fel Liam.
-Kérem mondja hogy nincs semmi baja!
- Nos a barátjukat elég súlyos gyomorfal szakadással műtöttük, és a...
-Szakadás?-szólt közbe Zayn.
-Várd meg míg végigmondja!- ültette le őt Liam.
-A hasfalát ért erős ütés miatt a hasfala szinte kettészakadt. Egész éjjeli műtét után és egy újfajta módszer segítségével helyrehoztuk a szakadást, de tudniuk kell ez cseppet sem végleges megoldás.
-Hogy érti ezt doktor úr?
-Az új módszer elég jó statisztikával bizonyult elégséges gyógyírnek több betegünknél is, viszont a maguk barátjának a sérülése elég veszélyesen túlhalad azokon az állapotokon amiket eddig helyre hoztunk. Tudják a gyomra szinte ketté szakadt.
-Atya ég...-kapott a szájához Liam.
-Bent tartjuk még egy éjjelre megfigyelésre, de utána hazavihetik. Egy különleges étrendet írunk majd össze, ami minnél jobban kíméli a gyomrát. Viszont a jövőben elég nagy esély van fökély kialakulására, ami különféle gondokkal járhat.-zárta le monológját a doki majd sarkon fordult és elment. A nővér a két srácot Harry ágyához vezette.

***

-Kérsz egy kis teát?-lépett be a szobámba Nelly.
-Nem.-válaszoltam halkan mégis érthetően. Mondhatni erőtlenül.
-Oh, rendben... Szeretnél beszélni róla?
-Mégis miről?- fordultam felé kisírt szemekkel.-Arról, hogy mégis hogyan tettem tönkre az életem? Arról, hogyan csaptam be és aláztam porig azt akit mindig is tiszta szívemből szerettem? Arról, hogy...-folytattam volna még bűneim sorolását de már nem volt erőm. Felülkerekedett rajtam a sírás és arcom kezeimbe temettem.
-Ne sírj!- rohant felém Nelly. Lehuppant mellém majd a hátam kezdte simogatni.-Ne sírj!-próbált megvágasztalni. Eredménytelenül.
-Hogy lehettem ekkora idióta. Tönkretettem azt ami már épp kezdett volna helyreállni. Most mond meg őszintén, normális aki ilyet csinál?-szipogtam.
-Nem, ez kicsit sem normális, egy aranydíjas hülye vagy.-mondta ki Nelly a szörnyű igazságot.-De ezenfelül szereted őt, és mélyen mindig is bántad, így hát tényleg nem is értem miért csináltad. Te életed úgy rontod el ahogy akarod!
-Nelly, én félek...
-Mitől?-nézett rám csodálkozva.
-Félek, hogy egyszer elhagy, talán nem is olyan sok idő múlva,de elhagy, és félek, hogy nem láthatom többet már, csak akkor, ha más kezét fogva sétál velem szemben az utcán... míg Harry...
-Micsoda? Álljunk csak meg! Mi van Harry-vel?-szakított félbe.
-Mi lenne ha Harry-vel maradnék, ha vele élném tovább a mindennapjaim. Ha elszöknék vele ahogy egyszer már eltervezte és új életet kezdenék vele. Hisz...hisz Niall...
-Niall-t szereted!-fejezte be Nelly az előbb elkezdett mondatom.
-Igen!-helyeseltem.-Teljes szívemből, de kétlem, hogy ő is még mindig ezt érezné. Hogy még mindig képes lenne viszont szeretni. Azon sem csodálkoznék ha már teljesen megútálna! Míg Harry.
-Harry egy barom! Alig lehetett tizennégy éves, mikor az első vallomást rebegte el neki egy lesütött szemű diák, aki napokig, hetekig készült ennek az egyetlen mondatnak a kiejtésére. És hidd el ő kacagva adta magát egy másiknak, csak azért, hogy másnap kacagva téphesse szét a virágait. Nem ismerem igazán Harry-t, de eltudom képzelni milyen. Egyik lány ágyából a másikba ugrik. Nálad talán azért maradt ilyen huzamosabb ideig, mert te voltál a "tiltott gyümölcs". Az ami mégnagyobb vágyat ébresztett benne. Hiányzik Harry-ből valami, mint ahogy hiányzik az éjszakából a fény. Mert ez a véget nem érő vágy a női testek és azok játéka után, ez csak valami megzabolázatlan állati szenvedély. Mert hiányzik belőle valami. Maga se tudta, maga se érzi talán.... de hisz az éjszaka sem érzi, hogy nincsen benne napfény.
-Most ezzel azt mondod hogy Harry egy férfi ribanc?- próbáltam összefoglalni egy mondatba hosszú és végetnemérő gondolatmenetét.
-Nem! Vagyis nagyjából! Azt akarom mondani hogy Harry egy barom aki nem tisztel semmilyen nőnemű lényt, max a lábuk közt lévő játékszert.
-De Nelly, nekem már nincs erőm küzdeni Niall-ért, nincs erőm újra harcba szállni a szeretetéért.
-Nem adhatod fel! Soha ne add fel! Mi van ha most feladod és elszöksz Harry-vel, közben meg Niall még mindig ugyan úgy szeret. Hisz a jegyese vagy! Tovább tudnál élni azzal a tudattal, hogy ha most nem adod fel akkor talán együtt maradtok?
-Ez olyan lehetetlen és bonyolult egy helyzet.
-Nem! Ez világos mint a nap!
-Akkor kérlek magyarázd el nekem is.
-Mégis miért bömbölsz itt mint egy kis ovis? Mert félsz elveszítteni Niall-t és mert még mindig szereted. Akkor meg mi a fennéért szöknél meg Harry-vel, a "férfi ribanccal", ha harcolhatnál életed szerelméért? A képlet egyszerű összeszeded magad, felöltözöl és elviszlek a srácok házához hogy beszélhess Niall-el. És ne merj ellenkezni.

***

-Haver!- kiálltott Niall után Louis. - Mégis hova sietsz így?
-Jen-hez!-válaszolt Niall miközben felhúzta a cipőjét és a kocsikulcs után nyúlt.
-Nem mész te egyedül sehova. Megyek szépen veled.-kapta ki a kezéből a kocsikulcsot Louis és még felfutott egy kabátért.-És mi ez a nagy fellángolás?-kérdezősködött Loui miközben beindította a motort és lehajtott a garázselől.
-Nem tudok élni nélküle! Egyszerűen nem megy. Állandóan ő jár a fejemben és annyira szégyellem magam, hogy így viselkedtem vele. Nem érdemelte meg. Az egyetlen főbűnös csakis Harry. Kihasználta a gyengeségét csak hogy némi szexhez jusson.
-De ugye te is tudod hogy a szexhez két ember kell és Jen se nagyon tiltakozhatott, ha ilyen sokáig képesek voltak ezt csinálni. Nem azért hogy bemocskoljam előtted Jen-t, én csak tisztázom a tényeket.-magyarázott Louis miközben épp megálltak egy piros lámpánál.
-Látod milyen érdekes, hogy milyen hamar lesz, két emberből újra idegen egy harmadik által?
Mikor Louis bekanyarodott Jen-ék utcája végén Niall már kikötötte a biztonsági övét, majd szinte alig tudott leparkolni, mert a szőkeség már kiugrott az autóból és egyensen az ajtóig veretett. Dörömbölt és könyörgött, hogy nyissák ki. Bocsánatot akart kérni. Meg akarta magyarázni hogy mit érzett és hogy mit érez most is. Nem akart ő megbántani engem csupán csak túl hamar zúdult rá ez a tömérdeknyi mennyiségű információ. Még mindig azért könyörgött hogy beszélhessen velem. Mikor Loui odaért hozzá. Elhúzta az ajtótól, hisz attól félt, még betöri. Leültette a lépcsőre s ő maga is mellé telepedett.
-Vajon miért nem nyissa ki?-nézett könnyes szemekkel Loui-ra.
-Talán ép nincs itthon, vagy lehet hogy az anyjánál van.
-De hisz ott áll az autója. Mégis hová ment volna gyalog? Szerintem direkt nem nyit ajtót. Fél tőlem, vagy ami még rosszabb már nem szeret. Nem akar velem beszélni és nem akarja meghallgatni a magyarázataim...
-Szerintem tévedsz.-bökte meg őt kicsit játékosan Louis.-Lehet ép bealudt, vagy csak WC-n van.
-Erősen kétlem...-hajtotta le szomorúan a fejét.-Nem lenne gond ha még várnánk itt egy picit?
-Ameddig neked jólesik!-bólogatott Louis.
Már vagy két és fél órája ültek a ház előtti lépcsőn mikor Louis felpattant majd egy papírt és egy tollat nyomott Niall kezébe.
-Ez meg minek?-csodálkozott.
-Írd le neki hogy itt voltál és hogy kerested! Mert ennek hogy itt ülünk semmi értelme!
-Igazad van.-kapta ki Louis kezéből a cuccokat.
"Nem érdemelsz kevesebbet, mint az egész szívem."-kezdett el körmölni- "Sajnálom, hogy nem tudtam neked adni az egész szerelmem. Te vagy az első nő, aki mellett egész embernek éreztem magam, aki mellett úgy éreztem, rendben van, ha saját magam adom, sőt talán még különleges is vagyok... Sajnálom az egészet!"
Mikor befejezte félbe hajtotta majd a küszöb és az ajtó közé szúrta. Gondolván itt úgyis észreveszi.
Visszaszáltak a kocsiba és elindultak haza. Mielőtt viszont hazamentek volna egy közeli kajáldában álltak meg némi kajáért. Viszont amint megálltak paprazzik hada lepte le őket.
"Igaz hogy megverted Harry-t?"
"Harry tényleg kórházban van?"
"Eljegyezted Jen-t és ő megcsalt Harry-vel?-kiabálták a firkászok miközben csak kattogtak a vakuk.