13.fejezet

Eljött hát a nagy nap. Ma megműtik Diana-t! Nelly már hajnalól velem van. Állandóan rémálmok gyötörnek,sokszor a hideg ráz és sikoltozok is. Nagyon félek...félek,hogy mi lesz ha elveszítem .Niall még nem tudja,de szerintem nem is tudnám neki elmondani. Nelly ezt a problémát is levette a vállamról. Azt mondta ő majd beszél Harry-vel,s a srácok majd együtt elmondják neki. A doki a műtét előtt még bejött hozzánk és minden fontosabb információt elmondott. Én a körmöm rágtam idegességemben. A gyomrom görcsben állt és másra sem tudtam gondolni. Maga a műtét a doki szerint kb négy öt óráig tart majd. Te atya ég! Hogy fogom én azt kibírni? Még mielőtt a műtőbe tolták volna láthattam egy percre. Semmi többre,csak egy percre. A folyosón szélsebesen tolták végig a nővérkék majd eltűntek a hatalmas fehér ajtó mögött. "Épségben fog visszajönni!"-mondogattam magamban,hogy kicsit megnyugodjak. Nelly azt javasolta próbáljak meg egy kicsit elaludni.Ha alszom úgy gyorsabban telik az idő,és addig sem gondolok rossz dolgokra.
-Gyere!-kiabált Niall.-Gyere ide apucihoz!Úgy nagyon ügyes kislány vagy!-Diana végre megtette első lépteit. Olyan volt mint egy kis pandabébi. Gyönyörű hosszú szőke haja csillogott a napfényben a teraszon. Annyira szép kis lány. Mint egy angyal,csak szárnyak nélkül.-Kicsim!Láttad ezt?-fordult felém boldogan Niall.-Megvoltak az első lépések!
-Igen láttam! Nagyon ügyes a mi kis hercegnőnk!-szaladtam oda hozzájuk majd felkaptam Diana-t és az égbe emeltem. Hangos kacajával teljesen felverte a virágokkal teli hátsó kertet. Imádott a virágok közt mászni és figyelni ahogy jobbra balra hajlonganak érintései után. Visszaérve a verandára Niall leült az ottani hintába és onnan nézett engem és Diana-t.
-Mit nézel?-kérdetem mosolyogva miközben Diana-t felvéve melé sétáltam és leültem.
-Titeket...
-És mit látsz?
-Az életem!-annyira őszintén és igazan hangzott az amit mondott. Boldog voltam. Boldog hisz semmi sem zavarhatta meg az életünket! Semmi! Arra lettem figyelmes,hogy egy könnycsepp fordul végig az arcomon. Ahogy nyúltam felé hogy letöröljem,Niall és a kis Diana annál jobban tűntek el,míg végül felnyitva a szemem újra a kórházi ágyamban találtam magam. Szóval álom...nem volt más mint egy álom!
-Jen! Jen mi baj? Miért sírsz?-futott oda hozzám Nelly.-Fáj valamid?
-Nem Nelly!Nincs semmi baj!
-Ha Diana-ról van szó hidd el vele minden rendben lesz!
-A doki volt már itt?
-Még nem.
-Még mindig műtik?
-Igen,de ne aggódj már bármelyik pillanatban végezhetnek.
-Valami gond lehet hogy ilyen sokáig elhúzzák.-csapkodtam össze vissza feldúltan.
-Nyugodj meg nincs semmi gond!-szorította a csípőm mellé a kezem Nelly,ezzel is megpróbált magamhoz téríteni.
Csak múltak a percek,de semmi hír nem jött Diana-ról. Már négy és fél órája bent vannak a műtőben de eddig még senki sem ment se be,se ki. Hogy lehet ez? Bámultam ki az ablakon. Niall járt a fejemben...vajon tudja már? És ha tudja miért nem hív? Miért nem érdeklődik hogy mi van? Nagyon fura volt. Fura volt az egész.
Öt óra húsz perc várakozás,gyötrődés,szenvedés után a műtétet elvégző doki állt meg egy nővérkével az oldalán az ajtómban. Nagyot sóhajtottam és kiszálltam az ágyból. Mosolyt erőltettem,de a doki csak állt meredten bámult rám,s nem szólt. Ekkor esett le hogy mi is történt valójában.
-Sajnálom Jen...-csuklott el a doki hangja. Ez a "sajnálom" csak még egy bizonyíték volt az előbb feltételezett állításomra.-Diana szervezete nem reagált túl jól az új szívre....és sajnos,sajnos nem tudtuk már megmenteni...
Ezen mondtad után a  fájdalom szakította ki belőlem a felismerést,s mint a tenger felett repülő sirályok megtört sikolya visszhangzik,úgy hallatszott egyre halkabban és egyre sűrűbben a doki beszédéből megmaradt egyetlen felismerés: halott. Titkos rejtekhelyemmé válik ez a szó. A jövőben együtt kelünk, együtt fekszünk. Magamra öltöm minden reggel, mint egy ruhát. Mindig ott lesz, ahol én. Mindenhova elkísér. Mindenhova. Ott lesz a takaró gyűrődésében, a széltől meglibbentett függöny suhogásában, mindenben, ami úgy piheg, mint a lélegző test, mindenben,ami dobog mint a szív. Félelem fog el hisz sose szabadulok ettől a szótól. Igazából soha nem hittem,hogy a bánat tud olyan erős lenni,mint a fizikai fájdalom,de most már rájöttem,ezen hosszú és fájdalmas napok,hetek után már rájöttem. Mikor elkap hirtelen, olyan, mint egy görcs, mint egy fogfájás, összegörnyedek, mert nem bírok egyenesen maradni. Összeszorítom az öklömet, hullanak a könnyeim, és azt hiszem, megrepedek és kihullanak a belső részeim. Talán ha ordítanék, széttépnék valamit, vagy a földhöz verdesném magam, az segítene.De nem...nem ezzel csak még rosszabb. Látnom kell őt! Látnom kell! Félrelökve magam mellől Nelly-t indultam el a tárt ajtó felé. A dokit az falhoz bökve törtem magamnak utat,s majd mint egy eszét vesztett kutya,ki gazdáját keresi futottam végig a folyosón lányom nevét sikoltozva. Pár nővér próbált megnyugtatni és észhez téríteni,kisebb nagyobb sikerekkel. Majd végül a földre nyomtak és egy nyugtató injekcióval sikerült mozdulatlanná tenniük. Visszavittek az ágyamhoz. Hallottam ahogy Nelly még mindig a dokival beszél. Ő is sírt,de nem érezte azt a fájdalmat ami bennem volt! Nem érezte ahogy nekem mindez legbelül fáj! Belebénultam mozdulatlanságomba, s úgy aludtam el, meggyötörve, görcsbe kövülve, hogy reggel gémberedetten, összetörten ébredjek, ahogy levegőtlen, fülledt hajófenéken ébrednek a bilincsbe vert elítéltek, akiket száműztek valahonnan,a családjuk mellől talán,egy életből talán, egy családtól s egy életből amit annyira szerettek,hogy el kellett veszíteniük...
Teljesen elfehéredett mellettem minden.Mégis mi történik velem? Meghaltam volna? Nem kizárt. Azt is felmertem volna tételezni hogy egy újabb szívinfarktus teljesen kivont volna az élők soraiból. De az is lehet hogy álmodom. Nagyim körvonalait láttam meg kirajzolódni a messzi távoli fehérségben. Ez a menny bejárta. Itt a vége mindennek. Be kell látnom.
-Nagyi!-kiabáltam feléje de ő nem válaszolt csak mosolygott. Arcán egyetlen egy ránc sem volt. Kisimult volt,erős és oly igazinak látszott. Még az illatát is éreztem. Ez nem olyan volt mint mikor megjelent a konyhában. Ez sokkal másabb volt. Sokkal hihetőbb és sokkal élethűbb.
-Jen drágám...-hallottam lágy hangját ahogy leült mellém.
-Nagyi!-pityeregtem és megfogtam a kezét. Magam is meglepődtem hogy sikerült őt éreznem.-Meghaltam?
-Dehogy! Dehogy is aranyom! -mosolygott.-Elhiszem, hogy fáj.-tért rá a lényegre ami még mindig marcangolt belülről-Benned van és benned is marad,de csak addig, amíg meg nem érted, és el nem tudod engedni.Onnantól könnyebb lesz. De igen,még érezni fogod néha, fájni fog,de egyszer majd eljön annak is az ideje amikor fájdalom nélkül tudsz azokra a sebekre nézni amik most megölnek. Mosolyogva mert pontosan fogod tudni,hogy melyik hova vitt el. Örülj neki,ha fáj. Megváltoztat,megerősít,bátrabbá tesz. Nem fogsz félni. Csak egyszer kell erőt venned magadon s onnantól menni fog. Aztán meg fogod tudni hogy mindenen túl tudod tenni magad. Mindig. Mindenen
-Nagyi!De ez most más!-vágtam a szavába.
-Nem kicsim,ez is így lesz meglátod!De most inkább kelj fel!Azt hiszem valaki rád vár.-eleget téve nagyi utasításának óvatosan és erőtlenül nyitottam ki szemeimet. Niall ült mellettem. Teljesen bezárkózott volt,befelé fordult,szinte fizikailag is észrevehető volt rajta a lelki összezsugorodás.Bár a világ számára még mindig egy kifogástalan megjelenésű szívtipró volt,mindez üres héj volt csupán. Egy héj amin csak én láttam át.
Miután észrevette hogy felébredtem könnyes szemmel mellkasomra borult. Én magamhoz öleltem őt.
-Szeretlek Jen.-suttogta.-Szeretlek és meglátod ez az a dolog. A szerelem az a dolog ami majd átsegít kettőnket ezen a borzalmas tragédián!-majd enyhe csókot nyomott az arcomra és fejét visszahajtva mellkasomra pityergett tovább.Kicsit odébb csúsztam az ágyon így volt helye mellém feküdni, s így kényelmesen tartott hatalmas karjai közt. Semmi sem volt rendben, mégis a közelsége a melegsége mindent elfeledtetett velem.Tudtam hogy átfogjuk vészelni,tudtam hogy majd egyszer minden egyenesbe jön!

12.fejezet

-Nagyon hiányzol Szerelmem!
-Te is nekem Niall!-váltott aranyos mosolyra a szám a laptop előtt.Nelly csak Niall helyén,a kis sarki fotelban grimaszkodott hogy mit kell nekünk ennyit ízetlenkedni.Mivel lesz könnyebb ha lássuk vagy halljuk egymást...
-Mi van a picivel?-kérdezte aggódó tekintettel.
-A doki szerint még mindig nem stabil,de ők mindent megtesznek érte...
-...és veled?Hogy érzed magad?Jól vagy?
-Ne aggódj már!-hallottam Louis hangját a háttérből.-Nézz már rá teljesen ki van virulva!-és immáron arc is párosult a rekedtes hanghoz.
-Jól van haver,húzz már ki!-vette poénosra a helyzetet Harry,akit eddig észre sem vettem.Niall mellkasán összefont kézzel köszörülte meg a torkát és szúró tekintettel jelezte Harrynek,hogy ő is távozhatna!Harry lehajtott fejjel vánszorgott ki az ajtón majd csendben becsukta maga mögött az ajtót.
-Ne haragudj miattuk Jen!
-Dehogy haragszom!-mosolyogtam.
-Akkor oké...
-És mesélj milyen Párizs?
-Csodálatos!Egyszerűen meseszép!Ha meggyógyultok,ígérem hármasban eljövünk legalább egy hétre!Jen ezt muszáj látnod!Neked biztos tetszene!Az utcák,a terek...jajj minden annyira szép!Diana is biztos nagyon élvezné!Sok szexi kis párizsi fiúbaba van ám erre!-kacsintott.
-Gondolom...De még ne akarj barátot szerezi a lányunknak!
-Nem fogok!...De azért...hidd csak el annyira nem is szép,hisz nálad semmi sem szebb!
-Jajj Niall...gondolom milyen gyönyörű lehetek most,hogy már vagy egy hónapja smink sem volt rajtam.-próbáltam takarni az arcom a kezeimmel,hisz csúnyácskának éreztem magam.
-Jen ne takard el magad!Hidd el most vagy a legszebb!Smink és minden nélkül,kócosan pizsifelsőben!-kacsintott.Teljesen elpirultam.-Drágám muszáj mennem...
-Rendben!Légy óvatos és vigyázz magadra!
-Te is!Puszild meg kérlek Diana-t helyettem is!Mond meg hogy apuci küldi!
-Meglesz!-mosolyogtam
-Szia szerelmem!-köszönt el majd lerakta.A videohívásnak már vége volt de én még azért elköszöntem és egy hatalmas sóhaj közben az ágyam melletti komódomra raktam a gépet.
-Midnet elnyávogtatok?-kérdezte gúnyolódva Nelly miközben a körmeit reszelte.
-Csak féltékeny vagy!
-Ki?Én?Ugyan ne viccelj már!Erre a nyál csurgatós szövegre már hol lennék én féltékeny?"Jajj te vagy a legszebb!Szebb vagy mint Párizs!"-gúnyolódott Niall-t idézve.
-Csak kedves akart lenni!Miért szerinted nem igaz?
-Micsoda?Az hogy szebb vagy mint Párizs?
-Igen!Szerinted nem igaz?
-Kisanyám!Szép vagy sőt elbűvölő de azért ne akard legyőzni Párizst!-nevettünk egyszerre.Imádtam hogy Nelly mindig velem volt és nem engedett elszállni.De viszont ha magam alatt voltam mindig felsegített.Segített abban hogy egyensúlyban maradjak.Olyan volt mint egy rohadt jó pszichiáter!
-...és nem vettél észre valami furcsát Niall-en?-kérdezte Nelly.
-Nem...Miért?Kellett volna?Új a haja?
-Nem olyat..
-Hanem?
-Harry-vel beszéltem délelőtt és aggódott mert Niall reggel megint eltűnt bő egy órára úgy,hogy senki sem tudta hol van...
-Arra célzol hogy megint drogozik?
-Hát nem célzok semmire,de szerintem még mindig nem teljesen tiszta!
Niall nem eshetett vissza!Nem ilyen nem fordulhat elő!Ha megint nekiállt szendi valamit én esküszöm kinyírom!...de ha szedne is valamit,vagy lőné magát vagy ilyesmi akkor azt tuti észrevenném mivel Niall minden délután felhívott skype-on és órákat dumáltunk.Volt hogy már csak bámultuk egymást hisz kifogytunk a témákból,de volt hogy a fiúkkal együtt bohóckodott nekem és Nellynek.Nem akarom hogy elrontsa magát!
A napok lassan és egyhangúan teltek.A legszebb rész mindig az volt mikor az orvosok be engedtek Diana-hoz.Olyankor mindig jobb kedvre derültem.Csodálatos és fura érzés volt még így tizedszerre is.El sem tudtam hinni!Fel sem tudtam fogni.Aprócska volt és sovány mégis olyan energia és erő sugárzott belőle mint egy teljesen egészséges kisbabából.
-Ébren van hölgyem?-hallottam a kopogás után a dokim hangját.Annyit beszéltem már vele hogy bárhol felismertem volna a hangját.
-Persze doktor  úr!
-Beszélnünk kéne...
-Rendben!-ültem fel és kicsit megigazítottam magam.Nem fájt már semmim,és teljesen kicsattantam az energiától.Olyan jó érzés volt megint teljes testemmel élni!
-Diana-ról lenne szó!-húzott egy széket az ágyam mellé majd helyet foglalt rajta.
-Igen...hallgatom.-nyeltem le a torkomon megakadt hatalmas gombócot.
-Diana szíve még mindig borzasztóan gyenge!Ez így nem mehet tovább.Nem lehet gépre kapcsolva egész életében...hölgyem a kislányának minél hamarabb új szívre lesz szüksége!-amint a mondat elhagyta a doki száját én azon nyomban leblokkoltam.Nem gondoltam hogy ekkora a baj!
-Mikor lenne a műtét doktor úr?-kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
-Hát ez nem olyan egyszerű.Először is várólistára kerül...
-Várólistára?Az én kislányom?-szakítottam félbe a dokit.
-Hölgyem nyugodjon meg...A kora és egyéb más körülmények miatt a lista elejére helyezik majd.Miden bizonnyal holnap,holnap után,vagy talán pár napon belül találunk donort a kis Diana számára.Hölgyem kérem nyugodjon meg!Nem lesz semmi baj!-vigasztalt a doki.
-Köszönöm doktor úr!-mosolyogtam majd miután kiment hangos zokogásba törtem ki!Ne!Csak az én kislányommal ne!Csak vele ne történjen....A sírás már szinte rutin dolog volt nálam,talán olyan mint másoknál a nevetés,de valahogy megvolt rá mindig az okom.Most ép azon gondolkoztam hol rontottam el?Hol rontottam el hogy az Isten ilyen csúnyán elbánik velem?A kis Diana nem tehet semmiről,de most mégis ő szenved.Nem tud beszélni,de ha  tudna biztos segítségért könyörögne!Azért hogy mentse ki őt valaki abból a rideg dobozból.Azért hogy úgy élhessen mint a többi kisbaba.Neki otthon lenne a helye a kis ágyikójában,a pici plüss állatai mellett,az egészséges anyukája és apukája karjaiban,akik boldogok együtt...de ez most pont a fordítottja.Puha babágy helyett inkubátor,és boldog családi környezett helyett csak egy rákos anya és egy minden bizonnyal drogos zenész apa.Ez így ridegül és otrombán hangzik,de sajnos ez az igazság...s ez az ami nagyon elszomorít!Ez az a dolog ami miatt oly sokszor rám jön a sírhatnék.Nem tudom hol rontottam el,de valahol elég rendesen,mivel ok nélkül nem büntet így az ég,mint ahogy most engem.
Másnap este megint átlopóztam Diana-hoz.Oda húztam mellé a hintaszéket,kesztyűt húztam majd benyúlva a hideg üvegdobozba megfogtam a kezét.Meleg volt mint mindig és rendkívül puha.Már szinte ösztönösen szorította meg kis kezecskéjével ujjamat és volt hogy néha kicsit nyöszörgött is ha sokáig voltam csendben.Beszéltem hozzá,énekeltem neki.Meséltem neki az apukájáról,a keresztanyjáról,a világról,rólam...elmondtam neki mindent!De ez a ami este más volt.
-Jó hírekkel jöttem hozzád kislányom.-kezdtem mondandómat miután kényelmesen elhelyezkedtem.-Képzeld a doki ma délután azzal a hírrel volt bent nálam hogy megvan a donor,megvan az új szíved!Holnap délelőtt lesz a műtét..én csak azt akartam hogy tudd én bízom benned!Erős kislány vagy és hidd el túl fogod élni!Ha egy új szív kell ahhoz hogy te egészséges légy hát akkor legyen!Megkapod az új szívet és hidd el pikk pakk meggyógyulsz majd!Te leszel a legszebb és legokosabb kislány a földön,majd meglátod!Megígérem hogy semmiben nem fogsz majd hiányt szenvedni!Én mindig itt leszek melletted!Hallod?.. itt leszek melletted és soha el nem hagylak majd!-bár tudtam hogy nem ért,de talán hallja amit beszélek,lehet hogy azt amit hall fel se fogja,de azt akartam hogy tudja én mindig mellette leszek.-Azt akarom hogy a műtéten a legjobb formádat hozd!Adj bele mindent és légy nagyon erős!Tudom hogy most fáj,csak nem tudod jelezni,de hidd el,ha ez a műtét sikerül minden rendbe jön és pár hét múlva már otthon leszel.Otthon leszel az anyával és az apával!Meglátod majd milyen jó lesz...-csordult végig egy könnycsepp az arcomon.-Nagyon jó lesz!-hátradőltem a székben majd még egy picit dudorásztam neki s elaludtam...

11.fejezet

A nővérkék sorra futkároztak a srácokhoz autogramért a lányuknak vagy egy közös kép miatt.Engem ez nem zavart,hisz olyan jó volt újra átélni ezt a káoszt.Régebben is szerettem nézni ahogy a srácok mosolyogva osztogassák az aláírásokat.Ilyenkor teljesen az látszott az arcukon hogy semmi baj nincs.Liam és a banda menedzsere megbeszélte a kórház igazgatójával hogy az ittlétük oka titokban marad.
-Jen...-nyomta be a fejét a nyitott ajtón Harry.-Jobban vagy már?-kérdezte érdeklődően-vagyis az arcán ezt láttam-majd a többiekkel elindultak befelé.Niall jött be legutoljára és így ő is csukta be az ajtót.-Beszélnünk kéne...
-Oh,már vártam mikor jöttök...Niall mondta hogy valami gáz van...-ültem fel az ágyamban.
-Figyelj Jen itt minden rajtad múlik!Kezedben a választás!-habogott össze vissza Niall miközben fel s le mászkált az ágyam végében.Nem értettem semmit,de ez szerintem arckifejezéseimből is szépen kivehető volt.Homlokomra pár ránc csusszant fel és szemeim is nagyobbak lettek a kelleténél.
-Niall fejezd már be!Halálra rémíted Jen-t!-állította le a szőkeséget Louis.Lebökte őt a már szinte szokásos sarki foteljébe.-Jen...te is tudod hogy egy kisebb turnéra indultunk Európába a fiúkkal kb 8 hónapja...-nem szóltam csak bólogattam.-Nos még lenne talán nyolc-tíz állomás ahol tervek szerint össz-vissz hat koncertünk lenne...-Louis még nem mondta ki a lényeget de én már akkor tudtam miről van itt szó.-Tudod Jen nem akarjuk a sok Directionert cserben hagyni azzal hogy lemondjuk a koncerteket,így szeretnénk ha engedélyt adnál arra hogy magunkkal vigyük Niall-t is hisz nélküle nem One Dircetion az One Direction...
Pillantásom Niallra vetettem aki feldúlt volt és várta a válaszomat.Nem akartam itt tartani hisz ahogy Louis is mondta nélküle nem banda a banda,meg hát az a sok ezer rajongó is már hónapok óta várja a koncertet nem tehetik meg azt hogy lemondják.Kattogott az agyam.Nem akartam hogy Niall itt hagyjon,nem akartam hogy elmenjen!De azt sem engedhettem hogy maradjon...A srácok látták hogy a döntés tényleg nehéz így kettesben hagytak minket,Niall-el.
-Szerelmem.-fordította arcom az övével egyszintbe.Ahogy mellettem ült és az oldalam simogatta szívem még inkább azt súgta,ne engedjem!Hisz olyan sokáig éltem nélküle és most hogy újra itt van velem..nincs erőm elengedni.-Tudnom kell hogy nekem megfelel bárhogy döntesz majd!Tudom hogy ügyes vagy és a legmegfelelőbb utat választod majd.-lágy csókot nyomott ajkaimra majd elhúzódott tőlem és elindult az ajtó felé.Én elkaptam csuklóját és visszarántottam magamhoz.
-Kérlek ne hagyj itt!-bebújt hát mellém és a mellkasán pihentettem fejem.Felsője ráncaival játszottam és csak azon agyaltam mi legyen.Ez egy olyan egyszerű feladat.Elengedjem vagy ne...helyesebben megfogalmazva:hagyjam-e hogy itt hagyjon életem talán legnehezebb időszakában,de ezzel törje össze több ezer lány szívét,vagy hagyjam elmenni,de így viszont én szenvednék...Minél többet gondolkodtam annál biztosabb voltam benne hogy el kell őt engednem.Hagynom kell őt menni,hisz abból ha itt marad több rossz fog majd származni mint jó.-El kell menned!Be kell fejezned a turnét!-ültem fel az ágyban ezzel a szívrohamot hozva Niall-re.
-Biztos ezt akarod?-simította végig a hátam.
-Igen!-fordultam meg és vártam hogy reagál majd.Arca nyugodt maradt sem egy mosoly sem egy csalódott szájhúzás.Semmi!
-Biztos vagyok benne hogy azért döntöttél így mert ez a legjobb mindenkinek!
-Ha mindenkinek nem is,a többségnek biztosan!-mosolyodtam el,meg hát csak nem azonnal mennek vissza Európába.Tényleg még azt sem említették mikor indulnak.-...és mikor mentek?-tettem fel a kérdést amit eddig csak magamban vitattam meg.
-Holnap reggel!-csúszott ki a mondat a száján olyan halkan hogy szinte alig értettem.
-Micsoda?
-Sajnálom drágám..
-Akkor ki kell használnunk az addig maradt időnket!-kuncogtam és visszafeküdtem mellé.Felém hajolt és teljes testével elfedett.Csókjai vadak voltak és érzékiek.-Szerelmem!Az ajtó!-szakítottam nem szívesen félbe,de ilyet mégsem lehet nyitott ajtónál!Mégis csak egy kórházban vagyunk!Így hát Niall bezárta az ajtót majd visszafutott hozzám.Én addig megszabadultam kórházi hálóingemtől és hát az ő teste sem volt sokáig fedett előttem.
Reggel arra ébredtem hogy a párnám azon része ahol Niall elaludt most jég hideg és teljesen üres.Szóval már elmentek állapítottam meg anélkül hogy kinyitottam volna a szemem.Fejemre húztam a takarót és egy könnycsepp csordult végig az arcomon.Már most hiányzik...Percekkel később friss kávéillat csapta meg az orrom.Ahogy leemeltem a fejemről a takarót Nelly hangja ütötte meg a fejem.
-Szóval már elmentek?
-Te erről meg honnan tudsz?
-Ugyan drágám,én hamarabb tudtam hogy visszamennek mint te!
-Nekem miért nem szóltál?
-Nem az én dolgom volt!-válaszára sértődötten kulcsoltam össze karjaimat mellkasom előtt,de tudtam...igaza van.Nelly mára szabadságot vett ki.Megmondta a kis szipirtyónak hogy vagy elengedi őt szabadságra vagy felmond,és a cég mostani csőd szélli állása miatt nem engedhetett meg magának még egy munkaerő elvesztését.Nellyvel az egész délelőttöt végig dumáltuk és nagyokat nevettünk,valahogy úgy mint azokon az estéken mikor majd belehaltam a terhességgel járó fájdalmakba.Azokon az estéken valahogy mindig elfelejtettem még azt is hogy babát várok annyira jól szórakoztunk.Azon csodálkoztam hogy hogy nem voltunk mi ilyen jóban már az elejétől fogva.Nelly sokszor próbálta meg elintézni hogy láthassam Diana-t,de szegényem mindig olyan gyenge volt.Csupán a gépek tartották életben.Mint valami kis robot emberi testben.A szívét és a tüdejét gépek helyettesítették.A doki azt mondta addig amíg a pici szervei nem erősödnek meg addig nem kapcsolhassák le a gépekről.Voltak pillanatok mikor oly erős volt hogy pár percre gond nélkül lekapcsolhatták a gépeket és a kezembe foghattam,tarthattam,érezhettem,de volt hogy olyan kiszámíthatatlan volt az állapota hogy azt hitték már a gépek sem segítenek.Tudtam hogy erős kislány,és meg fog gyógyulni.Tudtam hogy sikerülni fog!Hisz az apukájára ütött.Niall is mindennel megbirkózik Mindennel képes ép ésszel megküzdeni!
Viszont volt valami ami még mindig nem hagyott nyugodni és ezt a délután folyamán meg is beszéltük Nellyvel.
-Már csak egyet nem értek!-kezdtem el a dolgot.
-Micsodát?
-Hát,Louis-ék mondták hogy miután szakítottunk Niall a rossz útra lépett és hogy teljesen romokban volt...nem értem ez mit takar?...-Nelly próbálta összeszedni gondolatait.Tudtam hogy ő mindenről értesült a srácoknak hála,csak én voltam ilyen tudatlan.
-Jen nem kéne magad ezzel terhelni,ami volt az már a múlt!
-Nem Nelly!Te tudod és most szépen el fogod mondani!
-Hát...
-Ne hápogj hanem könyörgöm mond már el!
-De ígérd meg hogy nem reagálod túl!
-Megígérem!
-Nos,Harry mondta hogy Niall a szakításotokat-az igazi és végleges szakításotokat-követő pár napban ki sem jött a szobájából,majd mikor a srácok azt hitték végre megjött az esze és nem sirat téged tovább,nekiállt inni.De nem az hogy lement egy bárba és az asztal alá itta magát...Ült a tv előtt és döntötte magába a whisky-t és a tequila-t.Nem is gondolták hogy Niall képes ennyit inni,már azt várták mikor vihetik kórházba alkoholmérgezés miatt.A turné kezdete előtti este Liam leültette őt és megmagyarázta neki hogy ezt így nem folytathatja hisz a banda hírneve forog kockán.Így hát Niall leállt a piával...de a turnén rákapott valami másra.Az interjúkat,fan-találkákat,koncerteket józanul csinálta végig és egy ideig a fiúk sem gyanították hogy valami gond van,mindaddig míg Liam nem talált a cuccai között pár zacskó fehér port és egy doboz óvszert.Harry mondta hogy még az nap este kérdőre vonták ezen tárgyak miatt,de ő csak a vállát vonogatta és állította nem az övé.Majd Zayn este követte Niall-t.Először egy kocsit ment bérelni majd pedig egy kies sikátor sarkán felvett valami utcalányt és egy közeli motelba vitte.Hajnalban lopódzott csak haza teljesen belőve.....és ez így ment szinte minden második éjjel,majd a végén már minden este!Hiába szedték el a drogot és húzták le a lefolyón,Niall akkor is szerzett és semmivel sem törődve csinálta bűntudat nélkül.A legdurvább már az volt ahol már Harry-éknek betelt a pohár,hogy látták Niall- ahogy a koncert előtt az öltözőben valami ismeretlen csajjal smárol egy szál alsóneműben teljesen beállva.Tudták hogy csak egy ember van aki segíteni tud rajta és az csak te vagy...Hidd el Jen én nem tudtam még akkor hogy ily súlyos a helyzet,de én arra gondoltam csak túloznak,nem is gondoltam hogy ennyire igaz amit habogtak a telefonba.-csak hallgattam Nelly-t.Az információk elárasztották az agyam,először el sem hittem.-Viszont mikor Niall megtudta hogy te terhes vagy és a szülés beindult azonnal sietett hozzád.Még a szülés éjszakáján kicsit sem volt józan de már reggelre normális külsőt sikerült varázsolnia.
-...és  a srácok mit mondanak?Azóta is szedi még az anyagot?
-Már nem láttak nála és már nem is érzékelték hogy be lenne lőve,és reggel mikor beszéltem Harry-vel telefonon azt mondta az volt az első dolguk hogy Niall táskáját átkutassák.
Döbbenten bámultam a plafont....
-Mégis miért csinálta mindezt?
-Jen a képlet egyszerű!Te voltál számára a legfontosabb,még ha nem is mutatta ki elég érthetően,te voltál a mindene,és miután téged elvesztetett már nem maradt semmije!Azért ivott mert így egy kis szeretet és melegséget érzett a szívében.Habár ez a szeretet csak az alkohollal telített elméjének szüleménye volt,egy hamisítvány,de akkor Niall úgy érezte neki csak ez maradt.
-De Nelly!Én is ugyan így éreztem!Ő volt az én életem,aztán elment és nem maradt semmim....és én mégsem viselkedtem így!
-Persze te nem hisz te tökéletes vagy...emlékezz csak vissza ki fulladt majdnem bele a borba.Ki volt az aki lefeküdt Tom-mal!Ki sírta,bőgte végig az éjszakákat!Te voltál Jen!Csak neked volt erőd és eszed ahhoz hogy felállj még a mélypont elérése előtt.Neked az kellett hogy a nagyid segítsen neki az a pofon hogy gyermeke születik!Nem ítélheted el ez miatt.Te főleg nem!
-Nem akarom elítélni és ez végett sosem fogom!
Hosszú volt az az éjjel.Furcsa volt hogy ilyen nagy csend van...Eddig éjjelente Niall szuszogását hallottam de most senki nem volt bent velem.Egyedül voltam.Az óra éjjeli fél kettőt mutatott.Egy nővérke járkált minden egyes órában körben a szobákban,de rajta és rajtam kívül mindenki aludt.Az éjjeli csendet néha egy egy kisbaba felsírása törte meg,de azt is az ügyeletes,előbb említett nővérke percek alatt elcsitította.Nem bírtam ott feküdni tétlenül...Már alig több mint egy napja nem láttam a kislányomat.Hiányzott.Eldöntöttem magamban hogy kiosonok.Felültem hát és lábammal kirugdaltam ágyam alól a papucsomat majd elindultam azon kórterem felé ahol Diana is volt.Az utat már ismertem.Gyenge voltam és lábaimat is alig bírtam mozgatni,egymás után rakni.Kiérve  a folyosóra hideg szellő csapott meg amire testem egy kisebb rángással jelzett.Szorosabbra húzva magamon a köpenyt,s így védekeztem hátha megtalál még egy kósza hideg szél.Óvatosan nyitottam a nyikorgós ajtót ami nem betervezett módon hangosan mordult.Szerencsére egyik pici sem ébredt fel.Diana mellé sétáltam majd a sarokban lévő hintaszéket az inkubátor mellé toltam.Kesztyűt húztam és kis nyíláson benyúltam alvó gyermekemhez és megfogtam a kezét.Alig tettem bele a kis tenyerébe egyik ujjamat ő rögtön megszorította azt.Melegség járta át a testem és szám akaratlanul is mosolyra gördült.Annyira hihetetlen volt hogy Ő az én kislányom!

10.fejezet

Olyan nehéznek éreztem magam.Mintha egy tonnás szikla nyomná az egész testemet és sehogy sem enged.A gyógyszerek miatt van.A gyógyszerek miatt amiket állandóan belém nyomnak.Még a gyermekem se láttam,nem foghattam magamhoz és nem nyugtathattam meg hogy semmi baj nincs és hogy minden rendben lesz.Niall nem beszél velem,csak ül a szoba egyik sarkában lévő fotelben és bámul maga elé.Néha el-el tűnik egy órácskára vagy kettőre.Három napja vagyunk bent és abból talán össz-vissz néhány órát éltem meg józanul.Nelly nem hagyhatta ott a munkáját így az ő hangját csak esténként vagy éjjelenként hallom.Csak a hangját hallom.Nincs erőm felnyitni a szemeim.Csak fekszem és alszom,vagy ha nem is alszom hallgatom a kintről beszűrődő zajokat.Néha ha meghallok egy baba  sírást vagy nevetést azonnal eszembe jut az én kislányom is...az én drága kislányom.Vajon Niall látta már?Vajon már tartotta a kezében?Senki nem mondott semmit.Ha fel is keltem néha és kérdeztem hogy mi van,de senki sem válaszolt.Mindenki úgy viselkedik mintha valami államtitokra szeretnék fényt deríteni,pedig én csak a lányomról szeretnék hírt kapni!
Eldöntöttem magamban hogy ma erőt gyűjtök magamon és fel fogok kelni.A dokit hallottam ma reggel és azt mondta nagyon aggasztó az állapotom.Muszáj lenne kicsit mozognom.Reggel hallottam Niall-t ahogy telefonál valakivel,majd azt is hallottam hogy az ágyam körül sétálgat.Annyira szeretnék belelátni a fejébe,rájönni mit gondol.De sajnos Niall nem az a fajta személy aki csak úgy kitárulkozna az érzelmeivel.Legtöbbször nekem kell kihúznom belőle minden vele kapcsolatos dolgot.Hallottam ahogy Nelly megérkezik.Itt az én pillanatom most fel kell kelnem!Gondolataimmal a szikla ellen harcoltam ami eddig fogva tartott.Soha nem volt még ily nehéz egy felkelés.
-Atya ég,Jen!-futott felém Nelly mikor meglátta hogy felültem az ágyon.A hónom alatt körbe fogott és mellém ült.Egyenesbe hozott én pedig tekintetem felé irányítottam.
-Kérlek ne engedj el!...-mondtam szinte minden erőmet kilehelve.Hangom gyenge volt és halk,de Nelly értette.Magához szorított és megnyugtatott hogy minden rendben lesz.Fejem a vállán pihentettem és a még maradék erőmmel megpróbáltam átölelni.Niall-t pillantottam meg a sarokban.Még mindig ugyan az a ruha volt rajta és már kezdett kicsit szőrösödni az álla is.-Vele mi van?...-kérdeztem Nelly-től úgy hogy Niall ne hallja meg.
-Niall-el?-súgta oda a fülembe.Én csak óvatosan bólintottam.-Nehezen viseli.Teljesen tönkre van.Soha nem láttam még egyetlen férfit sem ily esetlennek és ennyire megtörtnek.Jen beszélned kéne vele,vagy csak meghallgathatnád...
-...és a pici?-csordult végig egy könnycsepp az arcomon.
-Jól van...az állapota stabil és a dokik szerint elég szépen erősödik.De kérlek először magadat hozd rendbe,először te erősödj meg!-mondta majd visszafektetett az ágyra.Az oldalsó gomboknak köszönhetően derékszögbe állította az ágyam így olyan volt mintha ültem volna.Fejem az ablak felé fordítottam és csak kifele bámultam.-Én megyek,van még pár elintézni valóm.Majd jövök.-búcsúzott el Nelly miután valamit sutyorogtak Niall-el.Miután Nelly elment teljes csend lett.Még Niall szuszogását is hallottam.Gyorsan és zaklatottan fújta majd szívta be a levegőt.Láttam hogy szenved.Láttam hogy teljes káosz van benne,és ez a káosz szétfeszíti őt belülről.
-Diana!-szólalt meg...-A neve Diana!-felállt majd elindult felém.Az ágy szélére ült és kezével megtámasztotta magát.
-Tessék?-kérdeztem miközben egy kis életet raktam magamba.Nem akartam esetlennek látszani...habár az elmúlt három nap után már lehet mindegy volt.
-A lányunknak...Diana a neve...-ismételte meg előbb elmondott szavait még egyszer.
-Gyönyörű név...-mosolyogtam és közelebb hajoltam Niall-hez.Szemeimet fürkészte,próbálta kitalálni mit gondolok,pedig én nem gondoltam semmit.Csak meredten bámultam rá.Hirtelen magához rántott és erősen megölelt.Először meglepődtem és kicsit eltoltam magamtól,de ő csak még erősebben szorított.-Kérlek Jen!Könyörgöm!Szükségem van rád!-suttogta.Soha nem volt még ilyen,és ez teljesen sokkolt.Nem gondoltam volna,hogy a mindig erős és vidám Niall ily módon képes megtörni.A testemet melegség töltötte meg.Egy régi érzés futott végig a testemen.Valahogy megnyugodtam.Annyira jó volt újra magamhoz ölelni és érezni az illatát.Érezni a szívdobogását,a haja puhaságát.Magához húzott és az ölébe ültetett lábaim a föld felé lógtak de arcom nem mozdítottam mellkasáról.Ölébe vett mint egy kisbabát és lazán feljebb ült majd hátradőlt.Néma csend volt.Nem kellett beszélnünk,hisz szavak nélkül is mindent megértettünk.Erősen testéhez dörgölőztem és egy nagyot sóhajtottam.Kezeivel a hátam simogatta miközben arcom fürkészte.Még mindig próbálta leolvasni rólam mit is érzek legbelül.Nagy megerőltetés volt számomra az előbbi 5perc ülés és beszéd így elnyomott az álom.Ott feküdtem mellette,semmi sem volt rendben de mégis valahogy minden klappolt.Nelly ért vissza és nagyon meglepődött hogy Niall karjai közt alszom.Óvatosan megböködte Niall vállait akit szintén elnyomott az álom.Nem csodálkozom hisz már négy napja nem aludt.Miután Niall felébred én sem tudtam tovább aludni.Még mindig gyenge voltam így szemeim csukva hagytam.
-Tudja már?-suttogta Nelly.
-Még nem...-rázta meg fejét válaszként Niall.
-Ideje lenne felkelteni.Most futottam össze egy nővérkével azt mondta most lenne a legalkalmasabb...-nem tudtam miről van szó de éreztem hogy arra készülnek hogy felkeltsenek így nyöszörgéssel jeleztem,fent vagyok!
-Jen drágám...-szólított meg először Niall.
-Ha szeretnél most találkozhatsz Diana-val....-folytatta Nelly.A mondat hallatára vissza tért belém az élet!Végre!!
Két nővérke tolószékbe ültetett és betoltak egy másik kórterembe.A sok baba közé.Niall már szinte rutinosan emelte ki az üvegketrecből a babát.Kezembe adta majd csillogó szemekkel mosolyogva nézett rám.Diana oly apró és törékeny volt.Ráncos kis bőröcskéje,vékony kis szája.Olyan volt mint valami porcelán baba.Egy aprócska kis tündér.Niall egy puszit lehelt a homlokomra és egyedül hagytak a picivel.Eleinte csak bámultam rá.Ekkora cécó egy ilyen pici dolog miatt.Pici és esetlen az igaz,de mégis olyan sokat jelent számomra.Számomra és Niall számára is.Niall-ból napok alatt igazi férfi vált.Erős volt de mégis gyenge és megviselt.A kinti ablakon keresztül figyelte a reakcióimat,mivel a doki tájékoztatta őt hogy bármi kis idegeskedés vagy akármi ami pánikot kelthet bennem egyben meg is ölhet.A szívem olyan gyenge volt hogy tényleg nagyon kellett vigyáznom.Egy kis inger végett is szívrohamot kaphattam volna.Ezért is kaptam annyi adag nyugtatót.Diana a kezemben feküdt és aludt.Szuszogott akár csak Niall.Ebbe is rá hasonlított.Kezecskéit arca előtt lassan mozgatta és a lábaival is gyengéden rugdalózott.Csodás érzés volt őt karjaimban tartani.
-Most már talán mind ketten elfáradtak..-jött be egy nővérke kb egy óra ücsörgés után.Niall szépen óvatosan kivette kezemből a csöppséget és átadta őt a nővérnek.Szépen visszatolt az ágyamhoz és visszafektetett az ágyra.
-...most már aludj!-takargatott be.Hajamat kisimította az arcomból és egy puszit nyomott az arcomra.Beült a sarokban lévő fotelbe és ott helyezkedett el.Fél tizeny egy volt.A holdfény mint egy lámpás világította be az eget,egy kis világosságot hozva ebbe a csupasz és rideg kórterembe.
-Niall,kérlek...feküdj ide mellém!-nyöszörögtem Niall-nak,miután már alig egy órája képtelen voltam elaludni.Elmosolyodott majd felém sétált.Én arrébb húztam magam hogy elférjen.Bal karját a fejem alá helyezte így én mellkasát tudtam párnának használni,jobb kezét pedig végig vezette az oldalamon majd a csípőmön pihentette.Lábainkat összefontuk és úgy feküdtünk.-Boldog vagyok hogy itt vagy..
-Mondtam hogy soha nem hagylak el!De miért nem mondtad el?
-Oh Niall ez olyan bonyolult..
-Jen, ő az én gyermekem is!Nem állt jogodban eltitkolni.
-Nem akartam tönkretenni az életed!-néztem fel rá könnyes szemekkel.-Egy baba teljesen padlóra vágta volna a karriered amit én sosem bocsájtottam volna meg magamnak.
-Jen,nekem te sokkal fontosabb vagy mint a karrierem!Ha csődöt is mondott volna a zenészi életem én akkor is veled maradtam volna...de te elküldtél.A fiúk is megmondták te jobbat érdemelsz,egy olyan aki hűséges.Ezért is próbáltam belenyugodni abba hogy elküdltél.
-Niall kérlek ne emészd magad e miatt!Én már akkor megbocsájtottam neked!
-Szeretném ha minden újra a régi lenne...-mondta határozottan és jobb kezével csípőmnél fogva megemelt és magára húzott.Szíve gyorsan vert és lélegzete is akadozott.Két kezét végig futtatta a hátamon a tarkómtól lefele egészen a fenekemig.Csak bámultam a szemébe és élveztem a pillanatot.Fejét óvatosan felém nyomta.-Szeretlek!-suttogta pár milliméterrel az ajakin összeérése előtt.Mielőtt válaszolhattam volna vadul és hevesen megcsókolt majd teljesen erejével magához szorított.Ekkor először éreztem rá esélyt hogy egyszer talán minden újra olyan lesz mint régen...
Másnap reggel Harry keltett fel minket.Niallal akart beszélni.A bandáról volt szó.Nem tudom pontosan mit beszéltek mivel kimentek hogy én ne halljam,de biztos baj volt.Niall feldúltan ért vissza de amint meglátott arca kisimult és mosolyogni kezdett.
-Tudod reggelente gyönyörű vagy!...és valahogy most még inkább!-leült mellém az ágy szélére.
-Minden rendben?-kérdeztem két falat között,hisz ép reggeliztem.A nővér valami kórházi kaját rakott elém,de esküszöm,az íze elég tűrhető volt... merem azt mondani hogy finom volt.
-Nem Jen ..semmi nincs rendben...-mondta meg őszintén az igazságot Niall,hisz tegnap azt is megígérte hogy sosem hazudik újra.
-A bandával van valami?
-Kicsim a srácok mindjárt visszajönnek és mindent elmesélünk...
-Miért,most hol vannak?
-Hát Diana-nál!-A válasz teljesen meglepett.Annyira aranyos volt tőlük hogy bementek hozzá.Először Liam fogta kezébe a mi kis szemünk fényét,majd Louis és Harry is.Zayn csak figyelte a babát,nem volt mersze a kezébe fogni,félt hogy még kárt okoz benne.A srácok egyszerre énekeltek neki.Először a Little Things-t majd a Save You Tonight-t...teljesen felverték az egész kórházat.

9.fejezet

A napok egyre nehezebbek...ahogy elkezdődött a 8.hónap mintha egy tonna követ raktak volna a derekamra.Még az a szerencse hogy Nelly velem van.Fogalmam sincs mi lenne velem nélküle.A vendégszobába költözött be,amit alig egy nap alatt a saját stílusára formált.Reggelente mindig felébresztett mikor ment dolgozni és reggelit is készített.Mint egy anyuka,teljesen úgy viselkedett velem szemben mintha a lánya volnék,és én ezt nagyon élveztem.Próbált minél jobban odafigyelni rám és a hangulatomra.Tudta jól hogy mennyire bánt a múlt és hogy egy rossz emléktől is képes voltam a padlóra kerülni.Azért hogy ne szomorkodjak annyit sokszor hívott fel napközben,reggelente kis cetliket hagyott a konyhában és minden este hozott sütit amit a tv előtt együtt faltunk fel.Ő volt az aki fényt hozott a napjaimba.
Szombat reggel van.Kócosan fájdalmas nyögésekkel kecmeregtem ki az ágyból és indultam el a konyha felé.Hetente kétszer kismama tornán vettem részt ahová sokszor Nelly vagy ép Tom is elkísért.Ott megtanultam hogyan tüntessem el ezeket a fájdalmakat.Sok jó dolgot megtanultam azokon az órákon.Például hogy ha netán majd elfolyna magzatvizem és beindulna a szülés akkor mit kell majd tennem.Mi az amire szükségem lesz a kórházban,vagy mit tegyek ha valami probléma történne.Kilépve a szobámból éreztem a sült tojás illatát,így tudtam Nelly már ébren van.
Nagy nap lesz a mai.Ma megyünk először baba üzletbe.Tegnap este megbeszéltük hogy ma mindent megveszünk amire majd szükségünk lesz ha megszületik a kis csöppség.Úgy döntöttünk hogy mivel elég nagy a szobám így az ablak melletti sarokba veszünk egy kiságyat és még pár baba holmit.Azt is elhatároztuk hogy ruhákat is veszünk hisz valamibe fel kell majd öltöztetni,és még sok olyan dolog van amit be kell szereznünk hisz lassan itt a 9.hónap eleje.
Elhaladván Nelly szobája előtt kiabálásra lettem figyelmes nem akartam hallgatózni,de esküszöm ezt akarva akaratlanul is meghallottam:"Nem Harry!Szó sem lehet róla!Ez a dolog már túl van tárgyalva!Hagyjuk békén egymást mi is és ők is,emlékezzenek a jóra,nem kell ide még több veszekedés!..."-totál lefagytam.Vajon Nelly azzal a Harryvel beszélt akire én gondolok?De mégis mi a fenéért telefonálgatnak ezek?Úgy tudtam Harry a bandával/beleértve Niallt is/ turnén vannak,ráadásul Európában pontosabban Berlinben ha jól tudom.Mi az a fontos dolog amivel kapcsolatban még ilyenkor is kell csevegni.Nem hagyott nyugodni a dolog,de viszont rákérdezni sem akartam mivel ha mégsem az Harry akire én gondolok akkor meg Nelly fog megsértődni hogy mégis mi közöm van az ő magánügyeihez,és egyáltalán minek hallgatóztam.Úgy döntöttem hogy csak lazán kérdezősködök és ha valami ami velem is kapcsolatos akkor tuti elmondja.
Miután bementem a konyhába és leültem reggelizni Nelly jelent meg az ajtóban,teljesen kisimult arccal.Annyira jól tudta álcázni hogy minden rendben.
-Jó reggelt álomszuszék!
-Neked is Nelly!Merre jártál?
-Csak...csak felöltöztem...-habogott és közben leült mellém hogy ő is reggelizzen.
-De hisz még pizsiben vagy!
-Igen...
-Akkor mégis mibe öltöztél át?
-Leöntöttem magam és át kellett vetnem a pizsim!Ennyi!Befejeztük a vallatást?-látszott rajta hogy ideges és titkol valamit.Egyre biztosabb voltam hogy az a bizonyos "Harry" az maga Harry Styles,szóval valami olyanról volt szó ami Niall-al kapcsolatos.
-Jól van nyugodj meg!
-Nyugodt vagyok...Akkor ma?
-Felőlem mehetünk!
Miután megreggeliztünk felöltöztünk és egy közeli plázába mentünk.A bababolt a második emeleten volt és nekem nagyon nehezen ment a lépcsőzés.Tudom hogy mozgó lépcső,de a lábaim még azt se nagyon bírták.Mikor beléptünk teljesen elakadt a szavunk.
-Remélem tele van a bankkártyád!-kuncogott Nelly és a lányrészlegre húzott.Annyi csodaszép dolog volt a polcokon.
-Nos akkor írtam egy kis listát mit kéne venni.-mondtam közben nekiálltam kutatni a táskámban,amit még mindig nem cseréltem le...-Nos cumisüveg...Hol találunk cumisüveget?
-Arra lesz!-mutatott Nelly egy állvány felé ami tele volt cumisüvegekkel.A legolcsóbbtól a méregdrágáig mindenféle színben és méretben volt,és nekünk fogalmunk sem volt semmiről.Az egyik eladó látta rajtunk hogy nagyon esetlenek vagyunk így odajött hozzánk segíteni.
-Nos hölgyeim had csináljam ezt én,maguk pedig csak figyeljenek.-mondta majd kikapta kezemből a listám és máris nekiállt pakolni.-Nos gondolom kislány lesz mivel hogy egy rózsaszín rugdalódzót látok a kosarukban.Hát akkor ezek a cumisüvegeink vannak.Ez lenne a legjobb a babának.-mutatott egy babarózsaszínre a legszélső polcon.-Árban is elég megfelelő szerintem és légáteresztős is ami csak egy plussz a babával szemben.-Minden terméket amire szükségünk volt belerakta a kosarunkba.Odafigyelt hogy ne a legdrágábbat,de viszont ne is valami ócska kacatot vetessen meg velünk.Mindenről hosszú tájékoztatót tartott ami nekünk csak a javunkra vált.Mikor mindent megvettünk ami  a listán szerepelt bepakoltunk a kocsiba és elindultunk hazafele.
-Nem is gondoltam hogy ilyen nehéz bevásárolni egy kisbaba számára.-mondta Nelly mikor kigurultunk a parkolóból.
-Hát én sem...azt hittem eljövünk max egy óra alatt végzünk,közben meg ráment az egész délelőttünk!
-De legalább megvan minden!-sóhajtott.
Annyira boldog voltam.Már nem járt a fejemben sem Niall,sem Nelly reggeli aggasztó hangvételű telefonhívása.Örültem hogy mindent sikerült megvenni.Alig vártam hogy hazaérjünk és berendezzük a baba "szobáját".
-Várj had segítsek!-futott oda hozzám Nelly mikor látta hogy a csomagtartóból próbálok kipakolni.-Meg ne lássam még egyszer hogy valami nehezet emelsz.Sipirc be és főzz egy teát!Majd én behurcolkodok!-szidott le én pedig engedelmeskedtem.
Délután mindennek nekiálltunk.A szobám azon sarkát amit a kicsi szobájának terveztünk rózsaszínre festettük így máris sokkal otthonosabb volt.A sarokba Nelly összerakta az ágyat én pedig pár képet szegeltem a falra.Fehér kis szőnyegecskét is vettünk amin apró virágok voltak.A kiságy fölé pillangós zenélő játékot tettünk és az ágy mellé került még egy kis komód is amibe a pici ruháit és játékait raktuk.Fáradtan dőltünk végig az ágyon mikor mindennel elkészültünk.
-Csodás lett!-mondta elégedetten Nelly.
-Meseszép!Köszönöm!
-Fejezd már be ezt a sok köszöngetést!Kérlek!
-Rendben...-mosolyogtam.-Szerinted tetszeni fog neki?
-Mármint a picinek?
-Igen neki...
-Hát ha ugyan olyan jó ízlése van neki mint nekünk akkor oda lesz érte!De ha nem tetszik neki akkor majd átcsináljuk!
-Annyira nehéz lesz...
-Dehogy!-nyugtatott meg Nelly!-Minden menni fog majd mint a karika csapás!
-Honnan tudod,te neveltél már fel gyereket?
-Még nem de egyszer mindent ki kell próbálni!-kuncogott.
-Mi lesz ha rossz anya leszek?
-Hidd el te leszel a legjobb anya a világon!
-Te meg a legjobb keresztanya!
-Így bizony!Semmiben nem fog majd hiányt szenvedni!...és ha majd ő felnő esetleg beeshetne még egy gyerek is...-próbált meg vicces lenni Nelly de valahogy nem értettem a poént.
-Kész a vacsi!-kiáltott Nelly én pedig mint egy óvodás futottam hogy végre asztalhoz üljünk és együnk!
-Köszönöm hogy ennyit segítesz nekem Nelly!-mondtam őszintén és egy kicsi puszit nyomtam a homlokára.
-Ezt már mondtam egyszer!Ne köszöngess ennyit!Hisz nem tesz semmit,így legalább nekem sem céltalan és egyhangú az életem,hisz melletted nem tudok unatkozni!-mosolygott és az asztal közepére rakta a kész spagettit.Hirtelen megszólalt Nelly telefonja,elnézést kért és kiment hogy felvegye.Gondoltam valami munka ügy így nem aggódtam.Pedig lehet kellett volna.Megint Harry volt az.A beszélgetésből csak Nelly hangját hallottam de nekem az is untig elég volt hogy összerakjam a dolgokat.
-Micsoda?Mit kerestetek a ház előtt?Harry megmondtam hogy hagyjatok minket végre békén!...Igen Jen terhes,de erről Niall-nak nem kell tudnia!...Igen ő az apa,de Jen szeretné ha ezt Niall soha nem tudná meg!...Nem érdekel hogy a legjobb haverotok és hogy teljesen romokban van!...Ígérd meg hogy nem mondod el neki!...Ne hívj többet és még a számom is felejtsd el!-majd lerakata.Feldúltan de mégis mosolyogva jött vissza a konyhába.Leült velem szembe majd telerakta a tányérját spagettivel.Kínos csend volt.Afféle "tudom hogy most mi van" csend.
-Nelly?-szóltam hozzá ezzel megtörve a csendet.-Nem akarsz nekem valamit elmondani?
-Nem!-válaszolt keményen és határozottan.
-Biztos?-próbáltam belőle kihúzni a dolgokat.
-Biztos és kérlek hagyjuk most ezt!-nem akartam faggatni Nellyt talán tényleg jobb ha nem tudom mit beszéltek Harryvel.Kezdtem elfelejteni Niallt és talán ha most Nelly mindennel beszámolna csak még inkább eszembe jutna minden...
Az este nyugodtan és csendesen telt.Bekuporodtunk a tv elé és egy romantikus vígjátékot néztünk.Nem szóltam Nellyhez láttam hogy belülről majd szétfeszíti az ideg,de mégis az arca nyugodt volt.Csak a szemében láttam egy kis dühöt és haragot.
-Én megyek,lefekszem.-álltam fel majd nyújtózkodtam egyet.-Hosszú napunk volt!-nyomtam egy jóéjt puszit Nelly homlokára és elindultam a szobám felé.Ép az ajtóm előtt jártam mikor csengettek.-Ki lehet az ilyenkor?-kérdeztem Nellytől de nem jött válasz csak megvonogatta a vállát és már indult volna hogy kinyissa-Hadd csak,ülj vissza!Majd én kinyitom.-lassan odavánszorogtam az ajtóhoz közben az illető,vagy illetők akik az ajtó előtt álltak egyre ütemesebben nyomták a csengőt,mintha kezük odaragadt volna a gombra.-Már jövök!-kiabáltam majd kezem a kilincsre helyezte és kinyitottam.-Harry!Louis!Ti mit kerestek itt?
-Látod haver mondtam hogy jól láttam!-bökte meg Louist Harry.Én még mindig teljesen értetlenül álltam az ajtóban.
-Jen velünk kell jönnöd!-mondta sürgetve Louis.-Niall-ről van szó!
-Hagyjuk ezt!Minek jöttetek?Titeket küldött hogy fogadjam őt vissza?Ugyan srácok!Hagyjuk ezt!Lássátok ezt?-mutattam a pocakomra.-Ez itt nem vicc!
-Tudjuk hogy nem az de Niallnak szüksége van rád!
-Nem érted Jen?Teljesen tönkre megy nélküled Niall!-a mondatok egyre gyorsabban követték egymást és a kis vitánk már teljes veszekedésbe ment át.Amint Nelly meghallotta a fiúk hangját az ajtóhoz rohant és megpróbálta kidobni őket de Harry megfogta az ajtót és nem engedte hogy kicsukjuk őket.A gondolatok,mint villám futkároztak a fejemben:Niall!Vajon mi van vele?Mi lesz ha visszajön és meglássa a hasam?Miért nem mondtam el neki?-Egyre gyorsabban kapkodtam levegő után.Hirtelen forogni kezdett velem a világ.Nelly és a srácok hangja egyre messzebbről hallatszott és előttem teljesen elsötétült minden.

Éles szúrásra ébredtem.Olyan érzésem volt mintha egy kést szúrtak volna a bal oldalamba.Kinyitottam a szemem és már akkor tudtam hogy hol vagyok.Kétség sem fér hozzá,ez egy kórház.Hallottam a gépek csipogását és búgását az ágyam mellől,majd egy mély férfi hangra lettem figyelmes így tekintetem az ajtóra vetettem.
-Felébredt!-kiáltotta Nelly majd a mellkasomra borult.-Kérlek ne haragudj rám amiért hagytam hogy ez történjen veled!Én nem akartam hogy megtudd de mégis megtörtént és most nézd mi van...-Nelly sírt,sőt inkább zokogott.Soha nem láttam még ilyen gyengének.
-Nelly mi történt?-szólaltam meg ami nagyon fájdalmas volt.Hangom rekedtes volt és nagyon halk.
-Jajj Jen!-hagyta abba alig egy másodpercre a zokogást majd újra rázendített.
-Hagyd Nelly majd én mindent elmesélek neki!-húzta el tőlem barátnőmet Niall és miután Nelly elhagyta a szobát leült mellém.Nem nézett rám csak az ujjait szorongatta.Édes istenem olyan rég láttam.Olyan rég volt alkalmam megcsodálni tökéletes külsejét,és annyira jól esett újra hallani a hangját.Hiába küzdöttem azért hogy elfelejtsem nem ment.Niall teljesen mélyre ásta magát a szívemben és még most is...ennyi idő és ennyi probléma után is megtudott nyugtatni.
-Jen...nagyon szépen kérlek ne haragudj rám!-kezdte el mondanivalóját.-Tudom hogy mindenért én vagyok a hibás.Nem szabadott volna hogy ilyen könnyen hagyjalak elmenni,nem szabadott volna ily könnyen feladnom!Itt kellett volna veled lennem minden egyes percben és segítenem kellett volna mindenben.Ha akkor nem hagylak menni ez most nem történik meg!
-Niall mégis miről beszélsz?-ültem feljebb az ágyamban hogy jobban lássam őt.-Mi történt velem?Valaki mondjon már valamit!
-Rákos vagy Jen...-csuklott el Niall hangja majd arcát a tenyerébe temette.Nem mert hangosan sírni előttem.Én megpróbáltam feldolgozni azt amit mondott így hátradőltem és a plafont bámultam.
-...és a kicsi?-ijedtem fel mikor lenézve észleltem hogy eltűnt a pocakom.
-Ez a másik gond Jen...
-Niall beszélj már világosan!
-A rák miatt egy daganat képződött a szíved mögött ami napról napra nagyobb lett.A szíved nagyon lassan pumpálta a vért a szervezetedben és az még rá tett egy lapáttal hogy a baba is a hasadban volt.A daganat egyre nőtt és nyomta a szíved ami már alig tudott vért pumpálni.A pici nem kapott elég vért így nem tudott rendesen kifejlődni.Este mikor a srácok beállítottak hozzád és minden féléket a fejedhez vágtak,a vérnyomásod az egekbe szökött és infarktust kaptál.A mentősök behoztak és egy másfél órás műtéttel mindent rendbe hoztak.A babát császármetszéssel vették ki...
-...és most mi van vele?Hol van?-szipogtam.
-Nagyon gyenge.A tüdeje és a szíve nincs rendesen kifejlődve a vérhiány miatt.Inkubátorban van,de a dokik szerint nem fog sokáig élni.
Kiabálni és csapkodni kezdtem.Kitéptem a kezemből az infúziót és elhatároztam hogy meg kell keresnem a kisbabámat.A kezembe kell vennem,hogy megnyugtassam!Nem feküdhet egy rideg vasdobozban!Neki nálam a helye!Felültem és megpróbáltam minél hamarabb kifutni a szobából.Niall teljes testével elém állt és hatalmas karjaival körbefonta a testem.Erősen szorított és nem engedett el várta hogy lenyugodjak,de én csak kiabáltam és ütögettem őt,hogy engedjen el.Miután rájöttem semmi értelme,Niall túl erős,hát elengedtem magam és a mellkasára hajtottam a fejem.Sírtam,de olyan erőteljesen és olyan fájdalmasan mint még soha!Niall felhúzott majd visszacipelt az ágyba,lefektetett és nővért hívott aki nyugtatót fecskendezett be  az infúziómba nehogy még egy szívrohamom legyen.Elnyomott az álom így Niall magamra hagyott hogy nyugodtan pihenjek.Megkérte a nővérkét hogy vezesse őt a babához.Egy hosszú folyosó végén található üvegablakhoz vezette.A szoba tele volt síró,alvó és leselkedő egészséges kisbabákkal.A leghátsó sorban két kis üvegdobozka volt.
-Ez itt az önöké.-mondta ridegen a nővérke mintha valami nyershúz piacon lennének.Niall azonnal sírásban tört ki.A baba olyan pici és gyenge volt.Ujjacskáit nyújtogatta és a lábait lassan mozgatta.Csövek lógtak ki belőle mindenhonnan.Szörnyű volt.
-Kivehessük?-kérdezte Niall.A nővérke bólintott majd megkérte Niallt hogy a sarokban lévő hintaszékbe foglaljon helyet.Egy kis pakrócba bugyolálta a csöpséget  és Niall kezébe adta.Niall sose volt még ilyen gyenge és sebezhető.A könnyei végig csurogtak az arcán és kezében tartva aprócska lányának testét egy kis mosoly kerekedett az arcán.-Nem lett volna szabad ennyit ártanom nektek!Minden az én hibám kérlek ne haragudj rám!-motyogta a kezében szuszogó apróságnak.-Olyan pici vagy és olyan kis gyenge,de mégis oly sokat jelentesz!...Diana!Ez lesz a neved!Diana...-ismételgette mintha megszerette volna nyugtatni hogy minden rendben lesz.Óvatosan nekiállt hintázni a székkel közben pedig halkan énekelt neki:I'll lift you up, I'll never stop
You know I'll take you to another world
I'll build you up, I'll never stop
You know I'll take you to another world
Everyday, in everywhere... ooooh..-valójában ez egy szerelmes szám volt de Niall most tényleg komolyan gondolta.Meg akarta menteni lánya élet de tudta jól ez még neki sem menne!Az járt az eszében hogy mi lett volna ha akkor nem száll ki a kocsiból,ha nem hagyja elmenni Jen-t.Ha törődött volna vele.Talán most nem tartanának itt.

8.fejezet

-A pici szíve elég szaggatottan dobog.Pár vizsgálat még szükséges...-vakarta a fejét a doki miközben a papírjaimat bámulta.
-Doki de ugye semmi komoly?-kérdezte Nelly mivel én teljesen lefagytam.
-Nem látszik semmi az ultrahangon,a kicsi egészséges,csak a szívritmus zavar eléggé aggaszt.Talán csak azért mert hogy az anyuka is izgul ez hatással lehet a babára is,de azért egy hét múlva még jöjjenek vissza.Meghallgassuk akkora talán lenyugszanak!-magyarázta a doki a helyzetet.Felöltöztem majd Nelly-vel elhagytuk a rendelőt.
-Tudtam hogy ez lesz....mire végre minden rendben jön akkor történik valami ami mindent tönkre tesz!-csapkolódtam mikor beültünk az autóba.
-Nyugodj meg!A doki is megmondta hogy talán azért volt mert nagyon izgatott vagy és ezt baba is érzi rajtad.Hatással vagy rá!Ép ezért nyugodj le!Gondolj inkább arra  hogy lesz egy csodaszép kislányod!
-Egy kislányom...-érzékenyültem el és a hasamra tekintettem.Óvatosan megsimogattam ezzel próbáltam nyugtatni mindkettőnket.Alig kevesebb mint hat hónap múlva anya leszek!Fel sem tudtam fogni!
Az elkövetkezendő napokban egyre több változást vettem magamon észre.Szinte minden kajától rosszul voltam,de voltak olyan pillanataim is mikor bármit magamba tudtam tömni és egy perc alatt kitisztítottam a tányérom.Pár hétig még a bő ruhák el-el takarták a hasam és így nem volt nagyon szembetűnő az állapotom.
Szokásosan minden reggel Tomnál reggeliztem,de a picire való tekintettel a kávét elhagytam.Az egyik napilap címoldalán ezt a szalagcímet olvastam:1D és Európa-ami annyit takart hogy a banda,bele értve Niallt is,turnézni mentek!Hatalmas kő esett le a szívemről.Így legalább még véletlenül se tudunk majd összefutni.
-Jó reggelt szépség!-hallottam Tom hangját hátam mögül.-Egy kis kávét?
-Neked is Tom..-mosolyogtam és gyorsan a táskámba rejtettem az újságot.Nem tudom miért tettem,valahogy reflexből.Tom édesen mosolygott majd a velem szemben lévő székre ült le és mélyen a szemembe bámult.-Nem kérek kávét köszönöm!Már leszoktam róla!
-Te?Te és a kávéról való leszokás?Hát ilyet sem gondoltam volna...
-Pedig így van...-de Tom csak ült velem szemben és vigyorgott.Kicsit cikis volt már a helyzet így muszáj voltam valahogy megtörni a csendet.-Tom?Minden rendben?
-Igen persze!Minden a legnagyobb rendben!
-Hát akkor oké...
-Emlékszel mikor pár hete reggel mondtam hogy azért vagyok olyan boldog mert végre elhatároztam valamit.
-Igen,rémlik...miért?
-Hát azt a dolgot most teljesítem...Jen...Eljönnél, velem ma este vacsorázni?- a kérdés váratlanul ért és akkor ép minden járt a fejemben csak az nem aminek kellett volna.
-Nem...
-Nem?
-Vagyis igen!-habogtam.Nem akartam megbántani..
-Most akkor igen?
-Persze.-mosolyogtam hogy kicsit megnyugtassam.
-Akkor nyolcra érted megyek!-válaszolt önelégülten és mikor elment mellettem egy gyenge puszit nyomott az arcomra.Nem kellett volna belemennem ebbe az egészbe....Nem lett volna szabad...
Nelly olyan komolyan ült az asztalánál,olyan elmélyülten dolgozott,nem mertem zavarni,de viszont muszáj voltam neki elmondani a "Tom-os ügyet" így egy cetliből repcsit hajtogatva üzenetem átrepítettem az irodájába.A repcsi elég jól sikerült mivel Nelly hajában landolt.A cetlin ez állt:"10perc múlva a WCben!FONTOS!"-Nelly értette a dolgot így csak elmosolyodott és megpróbált 10 perc alatt végezni a még hátra lévő dolgaival.
-Nos?Mi az a fontos dolog?-kérdezte érdeklődve az egyik WC kabin előtt.
-Valami nagyon rosszat tettem!-hajtottam le a fejem.
-De ugye a kicsinek nincs semmi baja!-rakta rögtön kezét a hasamhoz.
-Nem!....Emlékszel Tomra?
-A pultos srácra?Ja párszor kajáltunk nála...miért?
-Randizni hívott!
-...és te persze igent mondtál!-húzta oldalra a száját és a mellkasán összefonta kezét.
-Nem!!vagyis először nemet...aztán meg igent...
-Jellemző!Jen te nem tudsz nemet mondani!
-De tudok...csak hát szegényem nem érti miért ne mehetnék el vele.Hisz nem mondhattam azt neki:Bocs nem jöhetek össze veled mert a volt pasim gyerekét készülök megszülni!
-De...de talán ezt kellett volna mondanod!
-Te teljesen lökött vagy!Most akkor mit tegyek?
-Hát menj el vele!
-De hát...
-Nincs "de hát"!Igen mondtál,megígérted most már tartsd is be a szavad.Gratulálok Jennifer!Szépen megkavartad az álló vizet!
-Tudom...de mégis mit tehettem volna?
-Talán mondhattál volna nemet is!-vágta rá a választ és fejét csóválva visszaült dolgozni.Én is ugyan így tettem.
Az utóbbi napokban Nelly mindig hazakísért és sokszor volt hogy úgy eldumáltuk az időt ezért nálam aludt.Nem volt ez másképp ma este sem.Nelly segített a ruha kiválasztásában,a smink és a frizurám elkészítésében.
-Mintha a középsuliban lennék.-nevetett Nelly miközben a hajamat vasalta.
-Miért?
-Mert akkor volt ez szinte minden este,hogy:"jajj ezt vedd fel meg így meg úgy meg amúgy legyen a hajad".Akkor volt az hogy megcsináltuk egymás frizuráját,kifestettük egymás körmét...
-Hát egy kis nosztalgia mindig belefér.-nevettem vele együtt.Annyira boldog voltam hogy ő itt van nekem!Mintha a testvérem lenne!Az a testvér akire egész életemben vágytam.Egy nővér aki ha kell leszid,de mindig kiáll mellettem.Mindig visszaterel a helyes útra és segít abban hogy ne térjek le arról.
Tom pontban nyolckor állt meg a ház előtt.Nelly megígérte hogy ma nálam alszik így este ha hazaérek rögtön lesz időm beszámolni.
Tom illedelmesen kinyitotta az anyósülés ajtaját majd segített a beszállásban.Egy puccos étterembe vitt.Nagyon jól elbeszélgettünk.Nagyon jó fej srác...és most hogy így volt időm rendesen szemügyre venni nagyon jóképű is volt.Gesztenyebarna kerek szemei voltak,sötét barna bőre és fickósan keskeny álla.Figyeltem a száját ahogy beszélt.Gyönyörűen artikulált,látszott rajta hogy tanult srác.Nagyon jól használta a szavakat.Izmos kidolgozott vállai voltak,amik csak úgy vonzották a tekintetem.Szürke laza inge csak még jobban kiemelte keze vonalát és kihangsúlyozta teste minden kis részletét.Tom talán két évvel volt fiatalabb nálam,de engem a terhesség annyira leépített hogy szerintem sokan azt hihették a fiammal vagyok.Jelenléte teljesen elvarázsolt.Amennyire tiltakoztam az ellen hogy belé essek,most mégis sikerült.A fantáziám is egyre távolabb és perverzebb vidékeken barangolt míg hallgattam ahogy beszél.Niall jutott az eszembe.Az a bizonyos első közös napunk.Niall-ra néztem ilyen csillogó szemekkel....és már megint rá gondolok.Még így is hogy ez az adonisz ül velem szemben,még ilyenkor is képes belemászni a gondolataimba.
-Szerinted is?-térített vissza a jelenbe Tom.
-Mit kérdeztél?
-Látom untatlak...
-Nem dehogy is...csak teljesen elvarázsoltál...-túrtam kétségbeesetten a hajamba.-Elég rég voltam már randin és te olyan tökéletesen ülsz itt.Olyan szépen beszélsz hozzám...én meg rád se figyelek...
Tom csak mosolygott.Mikor végeztünk a desszerttel elég jól összemelegedtünk. Ő fizetett.Tizenegy után pár perccel érkeztünk meg vissza a házam elé.Egészen az ajtóig kísért.
-Köszönöm ezt a csodás estét.-mosolyogtam és próbáltam kicsit távolabb maradni.Tudtam hogy nem szabad bedőlnöm neki!
-Én is nagyon élveztem!-válaszolt majd megfogta a derekam és magához húzott.A csípőm szinte súrolta az övét és éreztem hogy többet akar mint egy sima vacsora.
-Tom ugye tudod hogy én most nem akarok kapcsolatot.-zavartam meg a pillanatot.
-Tudom..
-Mégis honnan?
-Ugyan kérlek...a kedvenc dolgainkról,zenéről meg bizonyos kajákról,filmekről dumáltunk.Mindeközben te sokszor elbambultál és bár testileg velem voltál,szellemileg máshol kalandoztál.Látszik rajtad hogy lelkileg romokban vagy és még mindig szerelmes vagy valaki másba.Talán egy olyan valakibe akivel már szakítottál,vagy még csak össze se jöttetek,az egy biztos hogy az a valaki nem én vagyok.
-De igen is Te!-vágtam rá és forrón,érzékien megcsókoltam.Felháborított az a tudat hogy Niall még mindig ennyire fontos szerepet játszik az életemben,hogy még egy pasit sem tudok az ágyba vinni.Meg akartam mutatni a fejemben élő kis Niall szörnyecskének aki egyre csak azt suttogta:még mindig szeretsz!,hogy ez tévedés.Tom háttal nekinyomott a bejárati ajtónak és kezei bejárták a testem felső részének szinte minden egyes szegletét.
-Menjünk be.-suttogtam Tom szájába a szavaim majd ő kezeit a fenekemre vezette.Megmarkolta majd felkapott én pedig lenyomva a kilincset kicsit eldőltem tőle.Nem engedett elesni.Elkapott és újra magához húzott.Lábával visszabökte az ajtót ami hangos csapódással a kanapén fekvő Nelly-t is felébresztette.Hallottam ahogy csendben kuncogott látva hogy nem bírjuk elereszteni egymás száját.Tommal együtt beestünk a szobámba,majd magunkra zártuk az ajtót nehogy zavarjuk Nellyt.
Reggelt kócosan ébredtem.Tom még mindig mellettem feküdt.Atya ég mit tettem!Óvatosan kiszálltam az ágyból majd pizsifelsőt húzva és kilopóztam a szobából.Nelly már egy ideje fent volt.
-Jó reggelt!-vigyorgott miközben kezében az újsággal kávét szürcsölt.
-Jó reggelt!-nyeltem egy hatalmasat és fejemet lehajtva kerestem valami ehetőt a hűttőben.
-Szóval,milyen volt a vacsora?
-Szuper...
-...és a desszert?
-Csokis tortát ettem.
-Akkor,akarom mondani a bónusz kör?-Nelly-re néztem majd elnevettük magunkat.
-Hogy lehet egy szeretkezésre azt mondani hogy bónusz kör?-nevettem miközben leültem mellé a kis joghurtommal.
-Szóval mégis csak megvolt a dolog?
-Meg!De egyszeri alkalom volt,nem fogunk összejönni és csak azért csináltam,hogy...
-Hogy megmutasd magadnak Niall-t már rég elfelejtetted!-komolyan kezdtem megijedni ettől a csajtól.Jobban ismert engem saját magamnál.
-Több ilyen nem lesz!-válaszoltam határozottan.Jókedvünknek az ajtóban megjelenő Tom vetett véget.
-Jó reggelt hölgyeim.
-Neked is Tom.-álltam fel hogy üdvözöljem,de ahogy elindultam felé ő is elindult az ajtóhoz.Miközben húzta fel a kabátját egy puszit nyomott a homlokomra.-Nem maradsz itt reggelire?
-Figyelj Jen!Ahogy tegnap este is mondtam te még mindig szereted azt a bizonyos valakit és ahogy látom nem csak szerelem hanem valami erősebb dolog is fűz ahhoz a valakihez.-célozva ezzel a pocakomra.-Csodálatos volt a tegnap este,de ennyi volt.Nem akarom erőltetni azt aminek semmi értelme nem lenne!
-De Tom...
-Jen!Be kell látnod neked mást írt meg az ég nem engem.-majd még egy puszit nyomott a homlokomra és kilépett az ajtón.-De azért reggelente még várlak!-kiáltott vissza majd beszállt autójába.
Visszamentem Nelly-hez és vártam hogy megmondja:neki megint igaza volt,de nem.Csak mosolygott.
-Ez valami áldás akar lenni hogy a pasik engem mindig elhagynak?Mert ha az akkor inkább átok,mint áldás!
-Drágám kijavítanálak :Niall nem ment el!Niall-t te küldted el!De legalább valaki végre szépen rendbe rakta a hormonjaidat!
-Legalább ez a gond letudva!
Ezek után is ugyanúgy jártam reggelizni Tomhoz és a jóbaráti viszony ugyan úgy megmaradt.Tom egyik reggel megkért hogy meséljem el neki ki az a valaki akit ennyire nem bírok elfelejteni.Megbíztam Tomban így elmeséltem neki nagyjából a történetem.S mikor kiejtettem a számon hogy terhes vagyok ő meg sem lepődött.
-Azt vártad hogyha elmondod hogy terhes vagy én madj meglepődök?
-Hát valami olyasmi...
-Jen...volt már dolgom duci csajokkal,de azért egy úszógumit meg tudok különböztetni egy babapocaktól!
A követekző napokban szinte minden a lehető legnagyobb rendben volt...Talán túlságosan is rendben.Nelly odaköltözött hozzám és minden reggel együtt jártunk be dolgozni,mind addig amíg el nem kezdtek arról pletykálni hogy terhes vagyok.Kiléptem még az előtt hogy ez az igazságon alapuló pletyka a főnöknőm  fülébe jutott volna.Ezek után Nelly járt egyedül dolgozni Tom pedig minden reggel hozott nekem reggelit,néha ebédet is.A kivizsgálásokon is minden rendben volt és kezdtem elfogadni a sorsom.Megbékéltem azzal hogy mi vár rám.Túl sok jó dolog jött egymás után ami aggodalommal töltött el mivel minden jónak egyszer vége szakad,és utána jönnek a rossz dolgok... a rosszabbnál rosszabb dolgok!

7.fejezet

-Kérlek menj el..-ez csúszott ki a mondat a számon,miután egy a torkomon akadt hatalmas gombócot próbáltam lenyelni.Nem mozdultam,nem húztam el magam,csupán a csók megtörténte helyett elküldtem Niall-t.
-Nem hagylak itt...Nem hagylak el soha többé!-suttogta és megsimította bal vállamat.Szánk egyre közelebb ért és én még mindig ugyan úgy ledermedve ültem,lehunyt szemekkel.A szívem harcolt odabent az eszemmel.Eszem azt súgta hagynom kell őt elmenni,de szívem ezt nem hagyván nem engedte testem megmozdulni.
-Menj el!-és immáron az ész került ki győztesen a bennem vívott csatából.Visszahelyezkedtem az ülésemre,kezeimet a kormányra tettem majd vártam hogy visszaadja kulcsaimat.Rideg voltam és talán kicsit ijesztő.
-Biztos ezt akarod?-nézett rám cica szemekkel.
-Igen!-válaszoltam határozottan és féltem felvenni a szemkontaktust így az előttem lévő autó rendszámát bámultam.-Szállj ki és örökre felejts el!...Menj már!
-Akkor hát...-mondta,s közben arra várt hátha meggondolom magam...de ez nem így történt.Kezembe nyomta kulcsaimat és sértődötten kiszállt a kocsiból és becsapta maga után az ajtót.Én egy hatalmasat sóhajtottam.Egy gonddal kevesebb...
Miután hazaértem Nelly hívott fel hogy átugrana kicsit beszélgetni mivel ma az irodában nem volt lehetőségünk és ő holnap utazik el.Tíz perccel az után hogy bejelentkezett nálam már a kocsifeljáróra is parkolt.
-Jen!-kiabálta a nevem és ugrott a nyakamba mikor ajtót nyitottam neki.
-Nelly!-viszonoztam a "köszönést",majd bevezettem a konyhába.Még sose volt nálam.Ismeretlen volt számára a házam szinte minden egyes dolga.Poharat vettem elő amibe narancslevet öntöttem és pár kekszet vettem elő.
-Nos?-nézett rám kérdően.
-Nos,mi?
-Hát mi van veled?
-Megvagyok köszönöm kérdésed...
-Ugye tudod hogy nem így értem!
-Tudom...
-Mi volt a hétvégén?Miért nem vetted fel a telefonod!Vagy tíz üzenetet is hagytam!Miért nem válaszoltál?
-Nem voltam itthon...vagy ha itthon is voltam...akkor is..ách tudod mit hagyjuk,nem fontos!Mi volt ma a tárgyaláson?
-Kit érdekel a tárgyalás.Nem azért jöttem hogy veled még egyszer átbeszéljem a munkaügyeimet!Engem te érdekelsz!Jen a barátnőd vagyok tudod hogy bármit elmondhatsz!-vágott komoly arcot közben átnyúlt az asztalon és megfogta a kezem.-Minden rendben?-tanakodtam,vajon megbízhatok Nellyben?Vajon elmerjek neki mondani mindent?De hát Nelly a barátom,ezért úgy döntöttem kitálalok neki mindenről!Mindenről!
-Nem...semmi sincs rendben!-fakadtam ki.-Az egész életem romokban hever.Mást sem csinálok mint bőgők,dolgokat török össze és a halott nagyanyámmal dumálgatok!Ja és mindezmelett még gyereket is várok és Niallt is elküldtem a fenébe.Naponta hányok ki dolgokat,szédülök és van hogy szét robban a fejem,és...
-Micsoda?-szakított félbe Nelly...Egy kis csend állt be,én levegő után kapkodtam míg ő csak bámult rám.-Nyugodj meg!Szépen mesélj el mindent!
-De hol kezdjem?
-Talán az elején!
-Akkor a legeslegelején!Nos,mikor a nagyi meghalt én egyedül maradtam,hagyott rám egy kis pénzt amiből sikerült vennem egy albérletet London belvárosában és ügyvédi munka reményében kezdtem el kutatni a városban.London hatalmas de nekem mégis egy hét alatt sikerült bekerülnöm hozzátok!Akkor még a kis szipirtyó apja vezette az irodát és még ha jól emlékszem te sem dolgoztál ott.Egyik este a lakótársam elvitt egy buliba ahol megismerkedtem Niall-al.Kedves volt és lovagias.Nem nyomult inkább barátság alakult ki kettőnk közt azon a éjszakán,mint szerelem.Aztán másnap reggel SMS-re ébredtem.Fogalmam sincs hogy hogyan és még máig nem jöttem rá de Niall elmentette a számát a telefonomban és valahogy az enyémet is megszerezte.Az SMS rövid volt de érthető:"Itt állok a ház előtt,10 perc múlva gyere le!Felöltözve!Niall."-engedelmeskedve az utasításának egy laza szerkóban kimentem a ház elé.Nem láttam Niall-t sehol sem így ép indultam volna vissza mikor elkapta a könyököm és magához rántott...aznap együtt reggeliztünk majd elvitt a parkba és a nap végén egy léghajóban néztük meg a naplementét.Csodás volt!Ezek után minden nap kaptam tőle reggeli SMS-eket és amikor csak tudtunk együtt voltunk,de ez persze csak hetente egy két alkalmat jelentett neki a koncertek nekem pedig a munkám végett, s mivel csak reggel és este lett volna időnk találkozni így Niall azzal az ötlettel jött elő mi lenne ha összeköltöznénk.Nem is várattuk sokáig a dolgot összeköltöztünk.Sokszor voltam velünk turnézni vagy a koncertek színfalai mögött figyeltem őt.....-mindent elmondtam neki!Az összes együtt töltött napunkat,hetünket hónapunkat.El mondtam neki hogyan csalt meg és hogy hogyan dobott ki.Azt is hogy a hétvégén volt nálam hogy mindent megbeszéljünk de én kaparészegen csak szidni tudtam őt.-Másnap reggel elájultam és Niall bevitt a korházba.A vizsgálatok amiket a korházban végeztek alátámasztották hogy terhes vagyok...
Nelly megfagyott.Az eddigi érdeklődő tekintet átment meglepettbe.
-Niall az apa?
-Természetesen!Mégis minek nézel?Persze hogy Ő!
-...és tudja?
-Nem...
-Hogy hogy?
-Ma hazafele jövet elég rosszul éreztem magam ezért félre húzódtam,és egy szálloda elé parkoltam.Pechemre Niall is pont abban a szállodában lakik most és észrevett.Beült mellém és kérte hogy hozzunk mindent rendbe.Majdnem megcsókolt de én elküldtem.Megkértem hogy szálljon ki és hagyjon örökre békén!
-Szóval nem mondtad el neki hogy terhes vagy?
-Nem..
-..és hagytad őt elmenni..de mégis miért?
-Mert szeretem!Mert nem érdemli meg hogy tönkretegyem az életét egy babával!Nelly ők a srácokkal most vannak a csúcson,az újságírók darabokra tépnék ha kiderülve hogy gyereke fog születni...-egy könny csordult végig az arcomon.
-Jajj kérlek ne sírj!-húzott magához majd én a mellkasára hajtottam a fejem és próbáltam erősnek maradni.-Minden rendben lesz meglátod!
-De úgy félek!Egy szülés nagy felelősség!Pláne egyedül...
-Nem leszel egyedül!Itt leszek neked én!-mosolygott rám Nelly.Itt jöttem rá hogy köztünk sokkal több van mint holmi haverság.Nelly az egyetlen és legigazibb barátom.

Első alkalom az ultrahangon.Ma kiderül fiú-e vagy lány.Nelly kísért el a dokihoz.Míg kint várakoztunk a körülöttünk ülő többi kismamát néztem.Csodálkoztam milyen kisimult és tiszta az arcuk.Sehol egy ránc se egy szem alatti karika.Teljesen az látszott rajtuk mintha ez a terhesség dolog egy marha könnyű és vidám dolog volna.. a frászt!Hisz szinte minden reggel émejegve ébredtem.A kismamáknál ebben az időszakban ez normális.Vagyis ezt olvastam abban a kismama újságban amit nemrég vettem.Azt írták ilyenkor a vizes borogatás sokat segít.Undorodtam a kávé szagától.A hasam egyre csak nőt és  a kilók is olyan gyorsan futottak fel rám mintha valaki minden éjjel felragasztana nekem párat.Az arcom is egyre ducibb lett és a hátam is rettentően fájt.Volt hogy nem tudtam aludni olyan gyomorgörcseim voltak és mindezen az sem segített hogy napközben majd beleszakadtam a munkába.
-Kérem a következőt!-hallatszott a nővérke hangja.Nellyvel felálltunk és az ajtó felé indultunk.Mielőtt beléptünk volna félve néztem Nellyre.
-Nem lesz semmi baj!-nyugtatott meg egy pillanat alatt.
-Kérem vetkőzzön le deréktól lefelé!-hallottam a nagy fehér asztalnál ülő doki hangját.Egy paraván mögé sétáltam és levettem magamról a hosszú szoknyámat és a harisnyámat is.Felfeküdtem a kis ágyacskára vagy mi a fenére és vártam a dokit.
-Nos?Első alkalom?-nézett rám a fiatal szőke és kék szemű doktorúr.Engem valahogy kísértenek ezek a pasik!
-Igen!-habogtam.
-Nem lesz itt semmi gond!-fogta meg a kezem majd egy hideg zselés vackot nyomott a hasamra.Nellyre pillantottam aki csillogó szemekkel fürkészte a monitort.
-Nos ha jól látom ez egy kisfiú!
-Kisfiú?-hatódtam meg.
-Hoppá várjunk csak!Nem..ez egy csodaszép kislány!-javította ki magát a doktor majd felém fordította a monitort hogy én is lássam.Egy kis fekete baba alakú pacát láttam,de mégis az én pacám!Nelly megsimogatta a vállam és suttogva gratulált.Titokban mindketten reméltük hogy kislány lesz.Én is és a keresztanya is.Nellyt kértem fel keresztanyának és ő habozás nélkül igennel válaszolt.Rettentő boldogok voltunk.
-Várjunk csak itt valami nem stimmel!-ráncolta össze homlokát a doktor ezzel erős félelmet keltve bennem.

6.fejezet

Az ébresztőm 6:20kor keltett.Én lajhár módján felültem az ágyamban.Semmihez nem volt kedvem.Egyszerűen semmihez.De hát min csodálkozok egy ilyen hétvége után?A fejem még mindig zsongott a gondolatoktól.Mit tegyek és mit ne?Mi lenne a jó döntés?Máson szinte nem is járt az eszem...Ki lépve az ágyamból körbenéztem a szobámban.Mint egy disznóól.Mindig is rendszerető voltam de most valahogy arra se volt erőm hogy a ruháimat felszedjem a földről.Ki érve a nappaliba még jobban undorodtam magamtól és az egész lakástól.Kajamaradékok,üres poharak,tányérok mindenfele.Mintha valami fiú kolesz kellős közepébe ejtettek volna.A konyha volt a legrosszabb.Az asztalra pillantva megláttam a szombati reggelimet amit még Niall készített nekem.Jég hideg volt és már tuti romlott.Tiszta tányér után kutatva próbáltam kicsit rendbe szedni a mosogató környékét.Ép egy pohárért nyúltam mikor könyökömmel leböktem egy bögrét.Próbáltam utána nyúlni és elkapni de nem sikerült.A bögre hangos csapódással törött apró darabokra,csattanásával pedig megtörte a reggeli csendet.Nem volt egy túlságosan is nagy jelentőséggel bíró bögre de engem mégis szíven ütött hogy eltört.Nekidőltem a szekrénynek majd azon végig csúszva a földre ültem.Térdeimet a mellkasomhoz húztam és próbáltam visszatartani a könnyeimet.Persze nem sikerült és hangos zokogásba kezdtem.Évek óta nem sírtam ennyit mint az elmúlt kb egy hétben.Egy hónapja még mosollyal az arcomon keltem fel és úgy is aludtam el.Boldog voltam hogy van egy ember a világon akinek én jelentek mindent.Egy olyan ember aki tényleg szeret...vagyis szeretett.Esténként el sem akartam aludni hisz a valóság sokkal jobb volt mint az álom.Niall tökéletessé és felejthetetlenné tette az összes napomat már csak azzal is hogy része volt.Soha többé nem lesz már minden a régi...soha.Pláne ezek után.
-...és már megint ugyan ez.Itt ülsz és sajnáltatod magad.-hallottam egy halk hangot az ajtó irányából.A hang ismerős volt,de nem tudtam el dönteni honnan.Felnéztem és nem hittem a szememnek.Már halucinálok is.Az öt éve halott nagymamán ott ült a konyha ajtó küszöbén.Most is ugyan olyan volt mint mikor elment.Ő nevelt fel.Két éves koromban a gyámhatóság elvett anyámtól mivel állandóan ivott és drogozott,ezért hozzá kerültem.Mindig megvolt mindenem,olyan volt nekem mint egy anya.Egy tökéletes anya.
-Mégis mi mást kéne tennem?-hajtottam fel a fejem és töröltem le könnyeimet az arcomról.
-A múlton sírdogálsz mikor a jövőd sokkal izgalmasabbnak mutatkozik.Ugyan Jenni.Egy kisbabát hordasz a szíved alatt.Egy babát aki a tiéd!Még semmi nincs veszve.Úgy ülsz itt mint aki mindenét elvesztette és mint aki már élni sem akar,miközben az életed még csak most kezdődik.-beszélt hozzám azon az édes reketes hangján.
-De nem olyan egyszerű megszülni egy gyereket egyedül!Mit csinálok?-kaptam a fejemhez majd nekiálltam fel-le mászkálni a konyhában.-A halott nagyimmal társalgok!Remek!Már csak ez hiányzott.Teljesen megbolondulok...
-Nem bolondultál meg!És nem is fogsz megbolondulni.Az agyad megoldást próbál keresni a mostani helyzetedre,és mivel egyedül nem sikerül neki így az emlékeidet hívta segítségül.Ezért vagyok most itt!Kislányom ne légy ennyire szomorú.Rossz dolgok után mindig csak jók jöhetnek.Te is tudod hogy minden történetnek jó a vége,és ha most rossz akkor az azt jelenti hogy még nincs vége!-felé fordultam és néztem ahogy egyre jobban elhalványul.
-Nagyi!Kérlek várj!Nem mehetsz el!Nem hagyhatsz itt!-kiabáltam miközben elindultam felé.
-Csak annyi volt a dolgom hogy segítsek abban hogy eldöntsd mi a helyes megoldás a jövőddel kapcsolatban.Ezt most azt hiszem sikerült is...-hangja egyre jobban halkult míg végül teljesen eltűnt.Megbolondultam az biztos!Szellemeket látok.De megígértettem magammal hogy bármi történjék is megfogadom nagyi szavait és pozitívan állok a jövőm elé.Erőt vettem hát magamon és berohantam a fürdőbe.Beálltam a zuhany alá és úgy ahogy voltam,pizsamástul magamra engedtem a vizet.Ez kellett ahhoz hogy végre befejezzem az önsajnálkozást és törődjek a jövőmmel.A jövőmmel és minden velejárójával.A ruháimat fokozatosan vetettem le magamról miközben a langyos vizet engedtem magamra.Megmosakodtam,majd kiszállva törölközőbe csavartam magam.A vizes ruháimat kiszedtem a kádból majd a kicsavartam és a szárítóra akasztottam.Felkapcsoltam a rádiót mert ez a csend azt juttatta eszembe milyen magányos is vagyok.Ritmusra szedtem össze földön heverő cuccaimat majd dudorászva szárítottam és fésültem meg a hajam.Nyolcra mindennel elkészültem.Egy kis parfümöt fújtam magamra majd a táskám a vállamra dobtam és elindultam dolgozni.Kilépve az ajtón nap sugarai ütötték meg arcom így hát napszemüvegem előkerestem táskámból és úgy ültem be az autómba,hogy ezt a mai napot és az utánna következőket semmi sem ronthassa el.A terv a következő volt:amíg tudok és amíg nem fedezhető hogy terhes vagyok addig eljárok dolgozni,majd felmondok.Nem maradhattam ott hisz ha a főnöknőm megtudja hogy terhes vagyok akkor neki köszönhetően Niall is...van némi félre tett pénzem amit még a művészeti egyetemre tettem félre abból megpróbálok finanszírozni mindent ami a babának szükséges.Első utam az újságoshoz vezetett.Vettem némi kismama újságot csak hogy képben legyek a dolgokkal,majd Tomhoz mentem.
-Mi van veled Jen?Rég voltál erre!-halottam Tom hangját azonnal a megérkezésem után.
-Volt pár elég rossz napom,de már minden rendben.-mosolyogtam és a már kész kávémmal indultam be dolgozni.Utáltam a hétfőket,utáltam ezt a munkahelyet most mégis mosolyogva indultam a lift felé.
Nemsokkal az után hogy leültem a kis asztalomhoz meg érkezett a főnökasszony is és kezdetét vehette a munka.Hétfőnként mindig rengeteg a tenni való így egy perce sem volt időm megállni.Nelly ép egy délelőtti tárgyaláson volt így még ha lett is volna időm még vele se tudtam volna beszélgetni.Hallottam ahogy a főnőkasszony ép Niallal beszél telefonon.Vagyis azt nem hogy név szerint vele,de olyan nyálasan és ízeltelenül nyávogott a telefonba hogy csak Niallra tudtam következtetni.Ép a ma estét beszélték meg.Úgy voltam vele hogy csináljanak amit akarnak engem nem érdekelnek!Legyenek boldogok!
Este hazafele elég rosszul voltam így félre álltam a kocsimmal és megvártam míg kicsit jobban leszek nem akartam ilyen állapotban vezetni.Semmi kedvem nem volt most valami fának csapódni,vagy hasonló.Egy számomra ismeretlen szálloda előtt parkoltam le.Néztem a ki be járkáló embereket.Sokan telefonnal a fülükön mások családjukkal barátaikkal haladtak el mellettem.A visszapillantóba nézve ismerős arcot véltem felvedezni.Niall?Mi a fenét keres ez itt?Követett volna?Lejjebb csúsztam az ülésemben és megpróbáltam nem feltűnést kelteni.De csak megpróbáltam.A könyökömmel véletlenül megnyomtam az ablaktörlőt,majd a kettős indexet és mikor megpróbáltam mindezt kikapcsolni még a dudát és a lámpákat is sikerült bekapcsolnom.Csodálatos.Mint valami cirkusz.Ha most nem sikerült magamra vonnom Niall figyelmét akk sose!Kopogtatásra feleszmélve néztem fel a kormány alól.Niall állt értetlenül az anyósülés ajtaja előtt.Megpróbálkozott az ajtó kinyitásával is és mivel nem zártam be így probléma nélkül ült be mellém.Úgy látszik ma nem csak én döntöttem el dolgokat,hanem ő is.Beülve mellém ránk zárta az ajtókat és a kulcsot kikapta a kezemből....így sehogy sem tudtam elmenekülni.
-És most szépen mindent megbeszélünk!-jelentette ki határozottan én pedig engedelmeskedtem.Felültem az ülésembe és vártam a magyarázatot.
-Na szóval.Hajlandó vagy végig hallgatni?
-Igen...
-Tudom hogy amit tettem az helytelen volt és nem érdemelted meg.Ezt senki sem érdemelte volna meg.Én voltam a hibás minden véget,te semmiről nem tehetsz.Magamat sem értem hogy sikerült,de esküszöm véletlen volt!
-Niall!A megcsalás nem véletlen!Ahhoz két ember kell.-vágtam a szavaiba mérgesen.
-Tudom és szégyellem is magam.De mikor végeztünk a dolgok megbeszélésével megkért hogy bontsunk fel egy üveg vörös bort.Tudtam hogy aznap sokáig dolgozol szóval ott maradtam még.Aztán...aztán csak úgy megtörtént...
-Csak úgy Niall?Csak úgy?Az ilyen nem történik meg csak úgy!És ezt ne merd arra fogni hogy ittatok!
-Nem akarom arra fogni,és hidd el elmondtam volna neked.De kellett egy kis idő hogy megfogalmazzam hogy mondjam meg.Nem akartalak elveszíteni...
-De mégis mikor utánad mentem hogy megbeszéljünk mindent te látni sem akartál!Egy cetlin közölted hogy már nem kellek.
-Ezt a fiúk akarták....azt akarták hogy neked jobb legyen.Te sokkal jobbat érdemelsz egy olyat aki megbecsül és hű hozzád.Akármennyire is szerettelek mégis félre léptem amit nagyon bánok...remélem egyszer majd megbocsájtasz nekem!
-..és mi van az új barátnőddel?-kérdeztem rá a másik fontos rejtélyre.
-A főnöködre célzol?
-Rá célzok...igen rá...vagy miért van több új barátnőd is?
-Nem nincs,még egy hozzád fogható nincs...vele alíg egy hétig tartott.Az a nő egy elmebeteg..egyszerűen nem normális.
-És mikor szakítottatok?
-Még szombat este...Mivel én pénteken hozzád mentem majd még a szombatot is veled töltöttem anélkül hogy neki erről szóltam volna,vasárnap küldött egy sms-t hogy számára vége a "kapcsolatunknak".-valahogy egyáltalán nem sajnáltam Niall-t.Most legalább egy kicsit érezte milyen az ha nem személyesen szakítanak vele.Csend állt be.Azon töprengtem elmondja neki hogy gyermeket várok?Niall közelebb húzódott hozzám és én is engedve a csábításnak hasonlóan cselekedtem.Éreztem lüktető leheletét ahogy az ajkai egyre közelebb értek az enyémhez...

5.fejezet

A nap élesen sütötte az arcom.Az első tavaszi napsugár,de engem mégis rohadtul zavar.Megpróbáltam oldalra fordulni, de akkor meg a hátam melegítette. Nem volt mit tenni hát eldöntöttem hogy kiszállok az ágyból.Óvatosan felültem, majd a fejemben erős szúrást éreztem.Rég voltam már ilyen rosszul.Mielőtt elhagytam volna a szobám megálltam a tükör előtt.Nem voltam egy csodálatos látvány.A sminkem hetvenhét fele kenődve a szemem körül.Miközben bámultam magam azon töprengtem,vajon meghíztam?Hisz olyan nagy volt a hasam ebben a pizsamában.Várjunk csak!Pizsamában?Hisz nem emlékszem hogy felöltöztem volna.Hajamba túrtam és megpróbáltam visszaemlékezni a tegnap estére.Miközben töprengtem erős kávéillat ütötte meg az orrom.Azt hittem egyedül vagyok.De hát melyik betörő főzne kávét?A szekrény mögül elővettem a basketball ütőmet majd erősen a testemhez szorítva elindultam a konyha felé,ahonnan a kávé illat jött.Erőt vettem magamon és mint egy FBI ügynök berontottam a konyhába ezzel a mondattal:Hagyd békén a kávéfőzőm vagy szétloccsantom  a fejed!
-Neked is jó reggelt-válaszolt az egyszál alsóban reggelit készítő Niall.Várjunk csak!Niall?
-Te meg...és akkor most mi....de hisz te...és aztán ő...-makogtam össze vissza.-Mi most lefeküdtünk?-tátottam a lehető legnagyobbra a számat.
-Hát te a saját ágyadba én pedig a kanapéra...Ez lefekvésnek számít?Mert ha igen akkor...
-Azt hiszed nagyon vicces vagy,ugye?-vágtam a szavába majd fájdalmas nyögésekkel a konyha sarkában lévő asztalhoz ültem,és mint egy kisovis vártam mit kapok reggelire.Palacsinta.A szokásos.Hmm Palacsinta.-De akkor mégis miért aludtál itt?
-Kezdem inkább a legelején.Eljöttem hogy megbeszéljem veled a .... a.... a "dolgainkat" de mikor kinyitottad az ajtót egyszál átlátszó köntösben,ami megjegyzem rohadt szexin állt,és mindeközben bűzlöttél a pia szagtól,már akkor tudtam itt nem lesz semmi elrendezve.Megpróbáltalak az ágyba rakni,de hát mégsem aludhattál meztelenül,nélkülem.Így hát felöltöztettelek.
-Micsoda?Hogy merted?-néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
-Hidd el nem ez volt az első alkalom mikor ruha nélkül láttalak.Emlékszel mikor abban a  kaszinóban...
-Folytasd inkább az estét kérlek...-tereltem vissza Niall gondolatait.
-Na szóval,pizsit húztam rád majd ágyba raktalak.Te mindeközben sok dolgot a fejemhez vágtál én pedig csak bólogattam remélve hogy csak a pia beszél belőled..
-Ja...persze,a pia...-motyogtam az orrom alatt miközben a kávémat szürcsöltem.-És higgyem is el hogy nem próbálkoztál?Hisz adottak voltak a lehetőségek,vagy neked már csak gazdag csajok jók az ágyban?
-Nahát ezt tegnap is nem egyszer a fejemhez vágtad,bár nem értem miért,és képzeld aki próbálkozott az nem én voltam,hanem te!
-Hogy én?-csodálkoztam,majd egy varázsütésre mindenre emlékeztem.Az üres borospoharakra,az ajtócsapkodásra,a kiabálásra,és már az is az eszembe jutott honnét ez a hatalmas púp a homlokomon.
-Igen te!Már kb. félórája voltál az ágyban,én is lefekvéshez készülődtem,mikor megjelentél a nappali ajtajában.Egy szál bugyiban.
-Hazudsz!-álltam fel kikérve magamnak az előbb elmondottakat,de magam is tudtam hogy Niallnak van igaza,ez tényleg így volt.Emlékeztem mindenre.Ő  még akkor is úriember módjára nem élve vissza állapotommal lefektetett aludni.
-Te is tudod,hogy nem!-nézett rám a csoda kék szemeivel mikor meglátta rajtam hogy minden az eszembe jutott.Ép végeztem a palacsintámmal mikor éreztem valami nincs rendben...valami nagyon nincs rendben!
-Niall!-kiáltottam a konyhaszekrény mellett álló akkor már csak fehér pacának.

-Jennifer!Jennifer hall engem?Ha igen kérem jelezzen!-hallottam egy tök ismeretlen hangot.De a hang olyan messziről és olyan halkan hallatszott,mintha valami cső végéről beszélne hozzám valami,vagy valaki.Majd erős fényt láttam és pár pislogás után rájöttem,nem otthon vagyok.A fehér plafon majd kiverte a szemem.A hang egyre tisztult és a fény erőssége is enyhült.-Jennifer.Minden rendben?-szólt hozzám újra a hang én pedig nyöszörgésemmel jeleztem hogy talán igen.Mindenem zsibbadt,olyan fáradtnak éreztem magam.
-Már felébred?-szólalt meg Niall akinek a hangjának oldalról való jöttéből  azt vettem ki hogy mindvégig mellettem ült.
-Igen és a dolgok állása szerint semmi aggasztó probléma nincs.Máris ide küldöm a  doktor urat hogy vizsgálja ki.-mormogta a  nővérkének látszó egyén,majd eltűnt az ágyam elől,gondolom a  doki után mehetett.
-Jen!-fordult hozzám Niall.-Minden rendben?
-Mi történt?
-Elájultál!
-Hogy micsoda?
-Elájultál.A doki még nem mondott semmit,hogy mi okozhatta a dolgot de minden bizonnyal a tegnap estéd elég jól közrejátszott.
-Mi az hogy elájultam?-tettem fel értetlenül a kérdést.Én elájulni?Hisz még soha az életben nem történt ez meg velem.
-A nevemet kiáltottad és mire megfordultam már a konyha kövön feküdtél.Azonnal a hívtam a mentőket akikkel 20 perc alatt beértünk a  kórházba.Ez volt kb 10fele és most déli egy óra múlt pár perccel.-magyarázta a dolgokat Niall én pedig alig figyelve rá próbáltam minél több dologra visszaemlékezni.-De most inkább dőlj vissza és pihenj,ha nem haragszol én elmegyek egy kávéért magamnak.Egy szinttel lejjebb láttam egy automatát.
Csak bólintottam és fejem az ablak felé fordítottam.Niall-on járt az eszem.Tegnap este óta velem van.Hisz szakítottunk.Ő véget vetett a kapcsolatunknak....ezt most nem értem.Eszembe jutottam annak a boszorkánynak a szavai:"Mi másra tudsz következtetni,ha nem leánykérésre?"-na meg az az ízetlen vigyor.Teljes káosz volt a fejemben.Niall számomra maga volt a rejtély.Azon töprengtem vajon Niall fejében most mi játszódhat le?Nem sokkal távozása után egy doktornak vélt személy jelent meg az ágyam mellett.
-Hölgyem fel kell tennem pár kérdést a diagnózis pontos meghatározása előtt.A vérvizsgálati eredmények már itt vannak a kezemben,de azért szeretném ha még válaszolna néhány igen apró kérdésre.
-Rendben.-nyöszörögtem és reméltem nem lesz semmi olyan gond amit ne lehetne túlélni.Hisz csak a semmitől nem szokás elájulni.
-Mikor fogyasztott utoljára rendes ételt?
-Tegnap ebédre asszem...aztán csak gyors kaját.
-Értem...-mondta majd a papírkáján neki állt firkálgatni.-Ne haragudjon de muszáj feltennem egy kérdést.Aktív nemi életet él?-a kérdés elégé szíven talált de egy nagy nyelés után válaszoltam.
-Doktor úr őszintén az utolsó másfél hónapban nem...
-De előtte?
-Előtte igen...
-Hölgyem akkor örömmel tudatom önnel,hogy a férjével nemsokára egy gyermek szüleivé válnak.Ön hat hetes terhes!


Egy baba?Ez kész őrület.Már értem,a hányás,a rosszul létem,a hangulat ingadozás, a plusz kilók!Már minden összeállt.De akkor ki az apa?Niall?Mégis ki más lenne!De ha ő az apa akkor mégis hogy mondom ezt meg neki?Ez egy kész rémálom.
Nemsokkal az után hogy a doki elhagyta a kórtermet Niall szambázott vissza kezében a kávéval.-Na mit mondott a doki?
-Semmit...még nem tudják mi okozta az ájulást.Viszont jó hír hogy estére már otthon leszek.-nem volt elég merszem neki elmondani,hogy gyereket várok.Erre se ő sem én nem voltunk felkészülve.Mind ketten fiatalok vagyunk még a gyerekvállaláshoz.
-Ez szuper.Szeretnéd hogy majd hazavigyelek?-tette fel a kérdést miközben óvatosan megfogta megpróbált megérinteni.Én abban a  pillanatban elkaptam tőle a kezem ezzel jelezve hogy semmi szükség arra hogy itt legyen.-Hát akkor én most...-hajtotta le a fejét és barnás-szőkés tincsei a homlokára omolva zavarták meg szemét,majd egy gyenge fejbiccentéssel visszarázta azokat eredeti helyükre.Az ajtóból még egyszer visszanézett,de én elfordultam.Azt akartam hogy menjen el!Menjen!Tőlem minél távolabb!Nem tudtam mit gondoljak!Kellett egy kis idő hogy elrágódjak ezen az egészen.
Mikor a doki kiadta a papírjaimat taxit hívtam és hazavitettem magam.A ház a feje tetején állt,de nekem nem volt se erőm se kedvem összerakodni.Csak feküdni akartam,feküdni és gondolkozni.A fejem majd szét robbant ezért pár fájdalomcsillapítót vettem be.Végigterültem az ágyon és a plafont bámultam.Baba plusz Niall plusz a főnöknőm plusz én egyenlő kész rémálom-raktam össze a mostani helyzetem képletét a fejemben.Valahogy meg kell oldanom a dolgaimat.
Este fél kilenc.Az üzenetrögzítőm egyre csak telik Nelly és Niall üzeneteivel,de én azóta mióta hazaértem és az ágyamon végigterültem még csak meg sem mozdultam.Agyaltam.Mást se csináltam csak gondolkoztam.Rá kellett jönnöm mi a megoldás a dolgokra.Először is el kell mondanom Niall-nak!Hisz ő az apja tudni kell róla,és mi van ha nem akar gyereket?Vagy ha akar csak nem tőlem?Lehet hogy azt fogja hinni hogy ez csak egy terv hogy visszacsábítsam!Mi van ha el sem hiszi hogy az övé?Arra is gondoltam hogy mi lesz ha ez mind kiderül.Az tuti hogy kirúgnak,aztán meg hogy a baba végett egy jó darabig dolgozni se tudok majd.Viszont elvetetni sem szeretném hisz mégis csak az én gyerekem.Ez volt az első alkalom hogy mint "saját gyermekre" gondoltam erre a kis valamire itt a hasamban.Óvatosan megérintettem a hasam és rájöttem hogy az a legbiztosabb hogy megfogom tartani,ha kell akkor a híd alatt fogok lakni de minden kép megszülöm!
Vasárnap.Egy unalmas vasárnap...lenne ha nem történt volna ennyi minden az elmúlt párnap alatt.Az üzenetrögzítőm tele volt üzenetekkel.Pár Darab Nelly-től a többi pedig Niall-től.Aggódott.Persze hogy aggódott.Hisz úgy bántam vele a kórházban mint egy idegennel.Egyszer csak csengetnek.Nem akartam ajtót nyitni így lábujjhegyen odasurrantam az ablakhoz és óvatosan elhúzva a függönyt kilestem.Niall volt az.
-Jen!Kérlek nyisd ki!Tudom hogy ott vagy!-hallatszott Niall hangja a bejárati ajtó elől.-Kérlek!Muszáj beszélnünk!Minden rendben?-de nem mertem válaszolni egyszerűen nem ment!Képtelen voltam rá.-Hoztam egy kis kaját.A kedvenc kajáldádból van.-Niall még kb két órán keresztül szobrozott az ajtóm előtt,majd a küszöbre rakta a kaját és elment.Én óvatosan résnyire kinyitottam az ajtót és mint egy oroszlán rávetettem magam a kajára.Borzasztóan éhes voltam.

4.fejezet

Néma csend állt be.Csak az ételt túrtam a tányéromon és nem akartam Nelly szemébe nézni.Nelly rátapintott a lényegre...szeretem még?
-Te nem vagy normális!-vágta a szalvétáját az asztalra.-Ezek után amit most meséltél,még mindig szereted?Ez egy féreg fogd már fel!
-Lehet hogy egy féreg,de egy olyan féreg akiről nemrég még azt gondoltam ő az igazi!Érted?Ezt az érzést nem lehet csak úgy elfeljteni!-próbáltam neki megmagyarázni.
-Szóval még mindig szereted!
-Nem ezt mondtam...vagyis hogy..
-Igazad van,nem ezt mondtad,de ezt érzed!Ott legbelül!-mutatva a szívemre-Ott viszont ezt érzed,és az sokkal többet számít,mint az hogy mit mondassz!
Nelly rátapintott a lényegre,szeretem,vagy mégse?Érzek valamit,de ez szerelem lenne...viszont mindegy is,ez már nem számít.-gondolkodtam magamban a kíson csend alatt.-Ez már nem számít.-mondogattam egyre gyorsabban és egyre hangosabban.
-Mégis mi nem számít?-kérdezett rá Nelly.
-Az hogy szeretem!-feletem kicsit túlságosan is hangosan így az éttermben mindenki minket kezdett el bámulni.
-Szóval szereted...tudtam én!-gabalyodott ki a dolog így az ebéd végére.-Szereted de nem akarod neki elmondani,mert...oh várj!Miért is nem akarod elmondani?Ja igen!Mert egy nyuszi vagy!
-Nem vagyok nyuszi,csak...
-Jen itt nincs csak,ha két ember szereti egymást akkor tényleg az a legegyszerűbb ha az egyik egy irodában hetyeg míg a másik meg egy étteremben bőg.Oh ez tényleg logikusabb minthogy elmondanátok egymásnak!-gúnyolódott miközben intett a pincérnek hogy fizetünk.
-De ez nem ilyen egyszerű!Nem állíthatok elé hogy:tudom hogy leküldtelek,de inkább gyere vissza mert szeretlek!
-De Jen!Képzeld ez ilyen egyszerű!!-vágta rá Nelly.

Mikor visszaértünk az irodába már csak a drága főnöknőnket találtuk.Vigyorgott mint egy bohóc.Egy ízetlen és utálatos bohóc.Legszívesebben egy hatalmas habos tortát nyomnák arcába majd egy székre kötözném és mint valami csalit szépen bele ereszteném a tengerbe.Beleereszteném majd kihúznám,majd megint bele és megint ki.
-Jen!Ugye megvan amit kértem?-hallottam nyávogós hangját magam mögül mikor helyetfoglaltam a kis asztalkámnál.
-Igen!Parancsoljon.-és már indultam is volna felé,de mire megfordultam már közvetlenül ott állt mögöttem.
-Köszönöm Jen!-mondta pökhendien majd az asztalom sarkára támaszkodott.-Lehetne egy személyes kérdésem?
-P-persze.-dadogtam kíváncsian.Vajon mit akarhat tőlem?
-Ugye már láttad az új barátomat?Niallt?-szinte éreztem hogy róla lesz szó.
-Igen,volt alkalmam látni.-válaszoltam mintha csak tegnap láttam volna először.Nem akarom hogy tudja hogy mi együtt voltunk.Szerintem ez a titok az állásomba kerülne...és valljuk be nem állok olyan jól hogy megendeghessek magamnak egy kirúgást!
-Na szóval...ugye milyen sármos?-mondta ezt úgy mintha valami istenről beszélne.Valójában pedig tényleg egy istenről beszélt.Egy igazi mennyből pottyant angyalról.A csodálatos égkék szemei és ahogy nézett velük,azt a még kócosan is vadíttó szőke haja.A hangja amin olyan tisztán és csodálatosan énekel.Na és a teste?Mint valami Adonisz!Nekem?Nekem akarja elmagyarázni mekkora egy tökéletesség Niall?Nekem aki évekig együtt volt vele?Inkább én tudnák neki újdonságokat mondani Niallról,kétlem hogy ő tudna olyat amit én még nem tapasztaltam volna Niallnál.Tudom,hogy édesen szuszog miközben eszik,tudom,hogy ha éjjelente horkol csak a háta közepénél kell megsimogatni.Tudom hogy ő az egyetlen ember a világon aki megbír enni akár három hamburgert is gyomorfájás nélkül.Tudom hogy mikor sétál dúdolgat és édesen mosolyog.Tudom hogy zuhanyzás közben mindig a tenyerében lévő habot elfújja,és minden egyes fújásnál kíván egyet.Általában ugyan azt.Tudom,hogy nem szereti ha a tej nem a hűtő legaljában van és azt sem szereti ha a dzsúszos doboz fektetve van.Ezerszer több dolgot tudok Niallről mint ő,de most mégis azt kell mutatnom hogy nem ismerem és hogy sosem ismertem.
-Hát láttam már jobb pasit is...-próbálkoztam kicsit gúnyolni Niallt hogy letörjem a főnöknőm szarvát.
-És te eltudnád képzelni mellettem az oltárnál?-tette fel a kérdést egyszerűen mégis számomra oly bonyolultan.Micsoda?Az oltárnál?Velem évekig volt együtt,de gyereket sem akart,ezzel meg alig pár hónapja van együtt és már el akarja venni?Ez talán valami átveréses műsor?Mert ha igen,én nagyon nem nevetek.Nem akartam válaszolni.Pontosabban nem tudtam volna mit válaszolni.
-Hát...
-El vagy nem?
-Igazából el,de csak nem megkérték a kezét?-próbáltam puhatolózni mégis mennyire súlyos a dolog.
-Hát a nagy kérdést még nem tette fel,de az egyik haverja mesélte hogy nemrég egy ékszer üzletben volt kb. két órán keresztül és nemrég ép arról beszélt hogy nekem milyen jól állnak a fehér ruhák.Ha ezekből nem leánykérésre lehet következtetni akkor mégis mire?-és igaza volt..ebből a két dologból tényleg csak az sülhet ki....és bumm,a szívem darabjai még apróbb darabokra estek szét.Még eddig sem voltam eléggé a padlón,de most már aztán tényleg.Legszívesebben ordítottam volna úgy fájt belül,de nem mutathattam hogy gyenge vagyok.Arcomra mosolyt varázsoltam és úgy folytattam a napom.Nem mondtam senkinek,még Nellynek sem a főnöknőmtől hallottakat,nem akartam hogy sajnáljon.Nem akartam hogy az én megmondtam szöveggel jöjjön.
Nyolc után,megjegyezném elég korán végeztem.A többiek,Nellyvel együtt,egy bárba mentek meginni pár italt,de nekem semmi kedvem nem volt velük menni.Csak haza akartam menni,elmerülni a nyakig érő forró vízben és jól leinni magam,hisz péntek van.Vagy nem?Holnapra nem terveztem semmit,így hát az se lesz baj ha majd másnaposan ébredek.A kocsival szépen beálltam a garázsba és miután beléptem az ajtón cipőimet a fogas mellé rugdostam a kabátomat pedig a földre vágtam.Nem érdekelt,nem érdekelt semmi.Az ideg majd szét csapott.Megengedtem a vízcsapot és engedtem had csurogjon,egy kis habfürdőt is raktam bele hogy minnél élvezetesebb legyen.Felbontottam egy üveg bort,elővettem egy mély borospoharat majd az üveg tartalmának majd felét a poharamba öntöttem.A poharam a kád széllére helyeztem majd óvatosan letoltam magamról a szűk bézsszínű szoknyámat és a szilonharisnyámat.Pár lépest haladva a felsőmet is a szennyes felé hajítottam majd bekapcsoltam a rádiót.Kikapcsoltam a melltartómat és megszabadulva fehérneműimtől,nyakig elmerültem a forró habos vízben.Sírtam volna de már nem tudtam.Elfogytak a könnyeim.Egész úton hazafele sírtam,az utat alig láttam a könnyeim miatt.Eljegyzés?Most komolyan?Azt hittem a tegnapi napnál a mai csak jobb lehet.Tom is olyan szépen mosolygott ma reggel,mindenkinek olyan jó kedve volt,csak az enyém lett így elrontva.Azon járt az agyam amit Nelly-vel beszéltünk az étteremben.Tényleg szeretem?De hisz mi ez az érzés amit most érzek?Gyűlölet nem lehet hisz csinálhatna akármit én akkor sem tudnám gyűlölni!Nem is harag,hisz haragot inkább akkor éreztem mikor kiderült hogy megcsal és az nem ilyen volt.Vajon csalódás?De a csalódás fájna ennyire?Mire az üvegem kiürült rájöttem a lényegre.Ez amit most érzek nem gyűlölet,nem is harag se csalódás,de még csak nem is szerelem!Ez őszinte szeretet.Szeretet amit még akkor is érez az ember ha megcsalják,kitaszítják,elfordulnak tőle,kihasználják,eltiporják vagy semmibe veszik.Szeretet ami múlandó és örök.Örök!Nehéz szó és elég hihetetlen is,de ez a szeretet amit iránta érzek örök,annyira mélyre véste bele magát a szívembe hogy onnan ha akarnám se tudnám kikaparni.
Már a harmadik üveg borom közepénél járhattam,és már a vizem is eléggé hideg volt a kádban(hisz kb. két órája ültem benne)mikor csengettek.Ki a fene lehet az ilyenkor?Megpróbáltam kimászni a kádból,de mivel pár üveg bor után az egyensúly érzékem nem  a régi így ink kizuhantam a kádból mint kiszálltam.Felkaptam a köntösömet és útravalóul kezembe fogtam a még megmaradt boromat.
-Megyek már!-ordítoztam.-Ne nyomd már azt a rohadt csengőt!Nem hallod hogy már jövök?-elfordítottam a zárban a kulcsot kicsit szorosabbra húztam magamon a köntöst majd kinyitottam az ajtót.-Niall!-sikítottam fel majd az állapotom miatt kicsit megcsúsztam és majdnem a karjaiban találtam magam,de az ajtó elkapott,eléggé fájdalmas módon...
-Jen?!Te ittál?-nézett rám csodálkozva majd megfogta az állam hogy az arcomra nézhessen.Haj tincseimet kisöpörte az arcomból és miután én egy óriási lehelettel jeleztem válaszom lábával kicsapta az ajtót majd visszavágta maga után.
-Húzz el innen!Egy szemétláda vagy!Menj a kis menyasszonyodhoz!Döngesd meg mint délelőtt.Megérdemlitek egymást!-vágtam hozzá az egyre sértőbb megjegyzéseimet önkívületemben.
-Jen fejezd be!Mennyit ittál?-Niall próbált bevezetni a hálószobába majd ágyba rakni de én persze ellenkeztem.Mikor megelégelte hogy nem fogadok szót,felkapott a vállára rakott és mint egy zsákot egészen az ágyamig vitt.Ott belefektetett az ágyba,betakargatott,majd leült az ágy szélére és figyelte ahogy azzal küszködök hogy nyitva maradjanak a szemeim.Csodálatos egy látvány lehettem így talprészegen.
-Hiányzok neked egyáltalán?-böfögtem ki a szavaimat egymás után miközben felültem az ágyon.Niall nem válaszolt.-Azt kérdeztem hiányzom vagy nem?Vagy a főnöknőm sokkal jobb az ágyban mint én?Neked ő jobban kell,megértem én...szebb,csinosabb,mi fő gazdagabb!
-Fejezd ezt be!-állított le Niall.
-Oh zavar az igazság?
-Hagyd abba,részeg vagy!Nem tudod mit beszélsz!
-De igen is tudom!Oh nagyon is tudom!Ennyi voltam neked ugye?Csak arra kellettem hogy éjjelente ne unatkozz ugye?De már nem voltam elég jó,hát elcseréltél!
-Azonnal hagyd abba!-szorította meg mindkét csuklómat.Szembe nézett és hangja elcsuklott.-Szerettelek,és nem csak arra az egy dologra kellettél!Hidd el!-kerestem a szavakat.Erre vajon hogy vágjak vissza?De mielőtt megszólalhattam volna ajkai megtámadtak,majd viszonoztam a csókot,mindaddig amíg egy gyors reflexnek köszönhetően elfordultam tőle és lehánytam a mellkasát.Szép...mondhatom szép!