11.fejezet

A nővérkék sorra futkároztak a srácokhoz autogramért a lányuknak vagy egy közös kép miatt.Engem ez nem zavart,hisz olyan jó volt újra átélni ezt a káoszt.Régebben is szerettem nézni ahogy a srácok mosolyogva osztogassák az aláírásokat.Ilyenkor teljesen az látszott az arcukon hogy semmi baj nincs.Liam és a banda menedzsere megbeszélte a kórház igazgatójával hogy az ittlétük oka titokban marad.
-Jen...-nyomta be a fejét a nyitott ajtón Harry.-Jobban vagy már?-kérdezte érdeklődően-vagyis az arcán ezt láttam-majd a többiekkel elindultak befelé.Niall jött be legutoljára és így ő is csukta be az ajtót.-Beszélnünk kéne...
-Oh,már vártam mikor jöttök...Niall mondta hogy valami gáz van...-ültem fel az ágyamban.
-Figyelj Jen itt minden rajtad múlik!Kezedben a választás!-habogott össze vissza Niall miközben fel s le mászkált az ágyam végében.Nem értettem semmit,de ez szerintem arckifejezéseimből is szépen kivehető volt.Homlokomra pár ránc csusszant fel és szemeim is nagyobbak lettek a kelleténél.
-Niall fejezd már be!Halálra rémíted Jen-t!-állította le a szőkeséget Louis.Lebökte őt a már szinte szokásos sarki foteljébe.-Jen...te is tudod hogy egy kisebb turnéra indultunk Európába a fiúkkal kb 8 hónapja...-nem szóltam csak bólogattam.-Nos még lenne talán nyolc-tíz állomás ahol tervek szerint össz-vissz hat koncertünk lenne...-Louis még nem mondta ki a lényeget de én már akkor tudtam miről van itt szó.-Tudod Jen nem akarjuk a sok Directionert cserben hagyni azzal hogy lemondjuk a koncerteket,így szeretnénk ha engedélyt adnál arra hogy magunkkal vigyük Niall-t is hisz nélküle nem One Dircetion az One Direction...
Pillantásom Niallra vetettem aki feldúlt volt és várta a válaszomat.Nem akartam itt tartani hisz ahogy Louis is mondta nélküle nem banda a banda,meg hát az a sok ezer rajongó is már hónapok óta várja a koncertet nem tehetik meg azt hogy lemondják.Kattogott az agyam.Nem akartam hogy Niall itt hagyjon,nem akartam hogy elmenjen!De azt sem engedhettem hogy maradjon...A srácok látták hogy a döntés tényleg nehéz így kettesben hagytak minket,Niall-el.
-Szerelmem.-fordította arcom az övével egyszintbe.Ahogy mellettem ült és az oldalam simogatta szívem még inkább azt súgta,ne engedjem!Hisz olyan sokáig éltem nélküle és most hogy újra itt van velem..nincs erőm elengedni.-Tudnom kell hogy nekem megfelel bárhogy döntesz majd!Tudom hogy ügyes vagy és a legmegfelelőbb utat választod majd.-lágy csókot nyomott ajkaimra majd elhúzódott tőlem és elindult az ajtó felé.Én elkaptam csuklóját és visszarántottam magamhoz.
-Kérlek ne hagyj itt!-bebújt hát mellém és a mellkasán pihentettem fejem.Felsője ráncaival játszottam és csak azon agyaltam mi legyen.Ez egy olyan egyszerű feladat.Elengedjem vagy ne...helyesebben megfogalmazva:hagyjam-e hogy itt hagyjon életem talán legnehezebb időszakában,de ezzel törje össze több ezer lány szívét,vagy hagyjam elmenni,de így viszont én szenvednék...Minél többet gondolkodtam annál biztosabb voltam benne hogy el kell őt engednem.Hagynom kell őt menni,hisz abból ha itt marad több rossz fog majd származni mint jó.-El kell menned!Be kell fejezned a turnét!-ültem fel az ágyban ezzel a szívrohamot hozva Niall-re.
-Biztos ezt akarod?-simította végig a hátam.
-Igen!-fordultam meg és vártam hogy reagál majd.Arca nyugodt maradt sem egy mosoly sem egy csalódott szájhúzás.Semmi!
-Biztos vagyok benne hogy azért döntöttél így mert ez a legjobb mindenkinek!
-Ha mindenkinek nem is,a többségnek biztosan!-mosolyodtam el,meg hát csak nem azonnal mennek vissza Európába.Tényleg még azt sem említették mikor indulnak.-...és mikor mentek?-tettem fel a kérdést amit eddig csak magamban vitattam meg.
-Holnap reggel!-csúszott ki a mondat a száján olyan halkan hogy szinte alig értettem.
-Micsoda?
-Sajnálom drágám..
-Akkor ki kell használnunk az addig maradt időnket!-kuncogtam és visszafeküdtem mellé.Felém hajolt és teljes testével elfedett.Csókjai vadak voltak és érzékiek.-Szerelmem!Az ajtó!-szakítottam nem szívesen félbe,de ilyet mégsem lehet nyitott ajtónál!Mégis csak egy kórházban vagyunk!Így hát Niall bezárta az ajtót majd visszafutott hozzám.Én addig megszabadultam kórházi hálóingemtől és hát az ő teste sem volt sokáig fedett előttem.
Reggel arra ébredtem hogy a párnám azon része ahol Niall elaludt most jég hideg és teljesen üres.Szóval már elmentek állapítottam meg anélkül hogy kinyitottam volna a szemem.Fejemre húztam a takarót és egy könnycsepp csordult végig az arcomon.Már most hiányzik...Percekkel később friss kávéillat csapta meg az orrom.Ahogy leemeltem a fejemről a takarót Nelly hangja ütötte meg a fejem.
-Szóval már elmentek?
-Te erről meg honnan tudsz?
-Ugyan drágám,én hamarabb tudtam hogy visszamennek mint te!
-Nekem miért nem szóltál?
-Nem az én dolgom volt!-válaszára sértődötten kulcsoltam össze karjaimat mellkasom előtt,de tudtam...igaza van.Nelly mára szabadságot vett ki.Megmondta a kis szipirtyónak hogy vagy elengedi őt szabadságra vagy felmond,és a cég mostani csőd szélli állása miatt nem engedhetett meg magának még egy munkaerő elvesztését.Nellyvel az egész délelőttöt végig dumáltuk és nagyokat nevettünk,valahogy úgy mint azokon az estéken mikor majd belehaltam a terhességgel járó fájdalmakba.Azokon az estéken valahogy mindig elfelejtettem még azt is hogy babát várok annyira jól szórakoztunk.Azon csodálkoztam hogy hogy nem voltunk mi ilyen jóban már az elejétől fogva.Nelly sokszor próbálta meg elintézni hogy láthassam Diana-t,de szegényem mindig olyan gyenge volt.Csupán a gépek tartották életben.Mint valami kis robot emberi testben.A szívét és a tüdejét gépek helyettesítették.A doki azt mondta addig amíg a pici szervei nem erősödnek meg addig nem kapcsolhassák le a gépekről.Voltak pillanatok mikor oly erős volt hogy pár percre gond nélkül lekapcsolhatták a gépeket és a kezembe foghattam,tarthattam,érezhettem,de volt hogy olyan kiszámíthatatlan volt az állapota hogy azt hitték már a gépek sem segítenek.Tudtam hogy erős kislány,és meg fog gyógyulni.Tudtam hogy sikerülni fog!Hisz az apukájára ütött.Niall is mindennel megbirkózik Mindennel képes ép ésszel megküzdeni!
Viszont volt valami ami még mindig nem hagyott nyugodni és ezt a délután folyamán meg is beszéltük Nellyvel.
-Már csak egyet nem értek!-kezdtem el a dolgot.
-Micsodát?
-Hát,Louis-ék mondták hogy miután szakítottunk Niall a rossz útra lépett és hogy teljesen romokban volt...nem értem ez mit takar?...-Nelly próbálta összeszedni gondolatait.Tudtam hogy ő mindenről értesült a srácoknak hála,csak én voltam ilyen tudatlan.
-Jen nem kéne magad ezzel terhelni,ami volt az már a múlt!
-Nem Nelly!Te tudod és most szépen el fogod mondani!
-Hát...
-Ne hápogj hanem könyörgöm mond már el!
-De ígérd meg hogy nem reagálod túl!
-Megígérem!
-Nos,Harry mondta hogy Niall a szakításotokat-az igazi és végleges szakításotokat-követő pár napban ki sem jött a szobájából,majd mikor a srácok azt hitték végre megjött az esze és nem sirat téged tovább,nekiállt inni.De nem az hogy lement egy bárba és az asztal alá itta magát...Ült a tv előtt és döntötte magába a whisky-t és a tequila-t.Nem is gondolták hogy Niall képes ennyit inni,már azt várták mikor vihetik kórházba alkoholmérgezés miatt.A turné kezdete előtti este Liam leültette őt és megmagyarázta neki hogy ezt így nem folytathatja hisz a banda hírneve forog kockán.Így hát Niall leállt a piával...de a turnén rákapott valami másra.Az interjúkat,fan-találkákat,koncerteket józanul csinálta végig és egy ideig a fiúk sem gyanították hogy valami gond van,mindaddig míg Liam nem talált a cuccai között pár zacskó fehér port és egy doboz óvszert.Harry mondta hogy még az nap este kérdőre vonták ezen tárgyak miatt,de ő csak a vállát vonogatta és állította nem az övé.Majd Zayn este követte Niall-t.Először egy kocsit ment bérelni majd pedig egy kies sikátor sarkán felvett valami utcalányt és egy közeli motelba vitte.Hajnalban lopódzott csak haza teljesen belőve.....és ez így ment szinte minden második éjjel,majd a végén már minden este!Hiába szedték el a drogot és húzták le a lefolyón,Niall akkor is szerzett és semmivel sem törődve csinálta bűntudat nélkül.A legdurvább már az volt ahol már Harry-éknek betelt a pohár,hogy látták Niall- ahogy a koncert előtt az öltözőben valami ismeretlen csajjal smárol egy szál alsóneműben teljesen beállva.Tudták hogy csak egy ember van aki segíteni tud rajta és az csak te vagy...Hidd el Jen én nem tudtam még akkor hogy ily súlyos a helyzet,de én arra gondoltam csak túloznak,nem is gondoltam hogy ennyire igaz amit habogtak a telefonba.-csak hallgattam Nelly-t.Az információk elárasztották az agyam,először el sem hittem.-Viszont mikor Niall megtudta hogy te terhes vagy és a szülés beindult azonnal sietett hozzád.Még a szülés éjszakáján kicsit sem volt józan de már reggelre normális külsőt sikerült varázsolnia.
-...és  a srácok mit mondanak?Azóta is szedi még az anyagot?
-Már nem láttak nála és már nem is érzékelték hogy be lenne lőve,és reggel mikor beszéltem Harry-vel telefonon azt mondta az volt az első dolguk hogy Niall táskáját átkutassák.
Döbbenten bámultam a plafont....
-Mégis miért csinálta mindezt?
-Jen a képlet egyszerű!Te voltál számára a legfontosabb,még ha nem is mutatta ki elég érthetően,te voltál a mindene,és miután téged elvesztetett már nem maradt semmije!Azért ivott mert így egy kis szeretet és melegséget érzett a szívében.Habár ez a szeretet csak az alkohollal telített elméjének szüleménye volt,egy hamisítvány,de akkor Niall úgy érezte neki csak ez maradt.
-De Nelly!Én is ugyan így éreztem!Ő volt az én életem,aztán elment és nem maradt semmim....és én mégsem viselkedtem így!
-Persze te nem hisz te tökéletes vagy...emlékezz csak vissza ki fulladt majdnem bele a borba.Ki volt az aki lefeküdt Tom-mal!Ki sírta,bőgte végig az éjszakákat!Te voltál Jen!Csak neked volt erőd és eszed ahhoz hogy felállj még a mélypont elérése előtt.Neked az kellett hogy a nagyid segítsen neki az a pofon hogy gyermeke születik!Nem ítélheted el ez miatt.Te főleg nem!
-Nem akarom elítélni és ez végett sosem fogom!
Hosszú volt az az éjjel.Furcsa volt hogy ilyen nagy csend van...Eddig éjjelente Niall szuszogását hallottam de most senki nem volt bent velem.Egyedül voltam.Az óra éjjeli fél kettőt mutatott.Egy nővérke járkált minden egyes órában körben a szobákban,de rajta és rajtam kívül mindenki aludt.Az éjjeli csendet néha egy egy kisbaba felsírása törte meg,de azt is az ügyeletes,előbb említett nővérke percek alatt elcsitította.Nem bírtam ott feküdni tétlenül...Már alig több mint egy napja nem láttam a kislányomat.Hiányzott.Eldöntöttem magamban hogy kiosonok.Felültem hát és lábammal kirugdaltam ágyam alól a papucsomat majd elindultam azon kórterem felé ahol Diana is volt.Az utat már ismertem.Gyenge voltam és lábaimat is alig bírtam mozgatni,egymás után rakni.Kiérve  a folyosóra hideg szellő csapott meg amire testem egy kisebb rángással jelzett.Szorosabbra húzva magamon a köpenyt,s így védekeztem hátha megtalál még egy kósza hideg szél.Óvatosan nyitottam a nyikorgós ajtót ami nem betervezett módon hangosan mordult.Szerencsére egyik pici sem ébredt fel.Diana mellé sétáltam majd a sarokban lévő hintaszéket az inkubátor mellé toltam.Kesztyűt húztam és kis nyíláson benyúltam alvó gyermekemhez és megfogtam a kezét.Alig tettem bele a kis tenyerébe egyik ujjamat ő rögtön megszorította azt.Melegség járta át a testem és szám akaratlanul is mosolyra gördült.Annyira hihetetlen volt hogy Ő az én kislányom!