10.fejezet

Olyan nehéznek éreztem magam.Mintha egy tonnás szikla nyomná az egész testemet és sehogy sem enged.A gyógyszerek miatt van.A gyógyszerek miatt amiket állandóan belém nyomnak.Még a gyermekem se láttam,nem foghattam magamhoz és nem nyugtathattam meg hogy semmi baj nincs és hogy minden rendben lesz.Niall nem beszél velem,csak ül a szoba egyik sarkában lévő fotelben és bámul maga elé.Néha el-el tűnik egy órácskára vagy kettőre.Három napja vagyunk bent és abból talán össz-vissz néhány órát éltem meg józanul.Nelly nem hagyhatta ott a munkáját így az ő hangját csak esténként vagy éjjelenként hallom.Csak a hangját hallom.Nincs erőm felnyitni a szemeim.Csak fekszem és alszom,vagy ha nem is alszom hallgatom a kintről beszűrődő zajokat.Néha ha meghallok egy baba  sírást vagy nevetést azonnal eszembe jut az én kislányom is...az én drága kislányom.Vajon Niall látta már?Vajon már tartotta a kezében?Senki nem mondott semmit.Ha fel is keltem néha és kérdeztem hogy mi van,de senki sem válaszolt.Mindenki úgy viselkedik mintha valami államtitokra szeretnék fényt deríteni,pedig én csak a lányomról szeretnék hírt kapni!
Eldöntöttem magamban hogy ma erőt gyűjtök magamon és fel fogok kelni.A dokit hallottam ma reggel és azt mondta nagyon aggasztó az állapotom.Muszáj lenne kicsit mozognom.Reggel hallottam Niall-t ahogy telefonál valakivel,majd azt is hallottam hogy az ágyam körül sétálgat.Annyira szeretnék belelátni a fejébe,rájönni mit gondol.De sajnos Niall nem az a fajta személy aki csak úgy kitárulkozna az érzelmeivel.Legtöbbször nekem kell kihúznom belőle minden vele kapcsolatos dolgot.Hallottam ahogy Nelly megérkezik.Itt az én pillanatom most fel kell kelnem!Gondolataimmal a szikla ellen harcoltam ami eddig fogva tartott.Soha nem volt még ily nehéz egy felkelés.
-Atya ég,Jen!-futott felém Nelly mikor meglátta hogy felültem az ágyon.A hónom alatt körbe fogott és mellém ült.Egyenesbe hozott én pedig tekintetem felé irányítottam.
-Kérlek ne engedj el!...-mondtam szinte minden erőmet kilehelve.Hangom gyenge volt és halk,de Nelly értette.Magához szorított és megnyugtatott hogy minden rendben lesz.Fejem a vállán pihentettem és a még maradék erőmmel megpróbáltam átölelni.Niall-t pillantottam meg a sarokban.Még mindig ugyan az a ruha volt rajta és már kezdett kicsit szőrösödni az álla is.-Vele mi van?...-kérdeztem Nelly-től úgy hogy Niall ne hallja meg.
-Niall-el?-súgta oda a fülembe.Én csak óvatosan bólintottam.-Nehezen viseli.Teljesen tönkre van.Soha nem láttam még egyetlen férfit sem ily esetlennek és ennyire megtörtnek.Jen beszélned kéne vele,vagy csak meghallgathatnád...
-...és a pici?-csordult végig egy könnycsepp az arcomon.
-Jól van...az állapota stabil és a dokik szerint elég szépen erősödik.De kérlek először magadat hozd rendbe,először te erősödj meg!-mondta majd visszafektetett az ágyra.Az oldalsó gomboknak köszönhetően derékszögbe állította az ágyam így olyan volt mintha ültem volna.Fejem az ablak felé fordítottam és csak kifele bámultam.-Én megyek,van még pár elintézni valóm.Majd jövök.-búcsúzott el Nelly miután valamit sutyorogtak Niall-el.Miután Nelly elment teljes csend lett.Még Niall szuszogását is hallottam.Gyorsan és zaklatottan fújta majd szívta be a levegőt.Láttam hogy szenved.Láttam hogy teljes káosz van benne,és ez a káosz szétfeszíti őt belülről.
-Diana!-szólalt meg...-A neve Diana!-felállt majd elindult felém.Az ágy szélére ült és kezével megtámasztotta magát.
-Tessék?-kérdeztem miközben egy kis életet raktam magamba.Nem akartam esetlennek látszani...habár az elmúlt három nap után már lehet mindegy volt.
-A lányunknak...Diana a neve...-ismételte meg előbb elmondott szavait még egyszer.
-Gyönyörű név...-mosolyogtam és közelebb hajoltam Niall-hez.Szemeimet fürkészte,próbálta kitalálni mit gondolok,pedig én nem gondoltam semmit.Csak meredten bámultam rá.Hirtelen magához rántott és erősen megölelt.Először meglepődtem és kicsit eltoltam magamtól,de ő csak még erősebben szorított.-Kérlek Jen!Könyörgöm!Szükségem van rád!-suttogta.Soha nem volt még ilyen,és ez teljesen sokkolt.Nem gondoltam volna,hogy a mindig erős és vidám Niall ily módon képes megtörni.A testemet melegség töltötte meg.Egy régi érzés futott végig a testemen.Valahogy megnyugodtam.Annyira jó volt újra magamhoz ölelni és érezni az illatát.Érezni a szívdobogását,a haja puhaságát.Magához húzott és az ölébe ültetett lábaim a föld felé lógtak de arcom nem mozdítottam mellkasáról.Ölébe vett mint egy kisbabát és lazán feljebb ült majd hátradőlt.Néma csend volt.Nem kellett beszélnünk,hisz szavak nélkül is mindent megértettünk.Erősen testéhez dörgölőztem és egy nagyot sóhajtottam.Kezeivel a hátam simogatta miközben arcom fürkészte.Még mindig próbálta leolvasni rólam mit is érzek legbelül.Nagy megerőltetés volt számomra az előbbi 5perc ülés és beszéd így elnyomott az álom.Ott feküdtem mellette,semmi sem volt rendben de mégis valahogy minden klappolt.Nelly ért vissza és nagyon meglepődött hogy Niall karjai közt alszom.Óvatosan megböködte Niall vállait akit szintén elnyomott az álom.Nem csodálkozom hisz már négy napja nem aludt.Miután Niall felébred én sem tudtam tovább aludni.Még mindig gyenge voltam így szemeim csukva hagytam.
-Tudja már?-suttogta Nelly.
-Még nem...-rázta meg fejét válaszként Niall.
-Ideje lenne felkelteni.Most futottam össze egy nővérkével azt mondta most lenne a legalkalmasabb...-nem tudtam miről van szó de éreztem hogy arra készülnek hogy felkeltsenek így nyöszörgéssel jeleztem,fent vagyok!
-Jen drágám...-szólított meg először Niall.
-Ha szeretnél most találkozhatsz Diana-val....-folytatta Nelly.A mondat hallatára vissza tért belém az élet!Végre!!
Két nővérke tolószékbe ültetett és betoltak egy másik kórterembe.A sok baba közé.Niall már szinte rutinosan emelte ki az üvegketrecből a babát.Kezembe adta majd csillogó szemekkel mosolyogva nézett rám.Diana oly apró és törékeny volt.Ráncos kis bőröcskéje,vékony kis szája.Olyan volt mint valami porcelán baba.Egy aprócska kis tündér.Niall egy puszit lehelt a homlokomra és egyedül hagytak a picivel.Eleinte csak bámultam rá.Ekkora cécó egy ilyen pici dolog miatt.Pici és esetlen az igaz,de mégis olyan sokat jelent számomra.Számomra és Niall számára is.Niall-ból napok alatt igazi férfi vált.Erős volt de mégis gyenge és megviselt.A kinti ablakon keresztül figyelte a reakcióimat,mivel a doki tájékoztatta őt hogy bármi kis idegeskedés vagy akármi ami pánikot kelthet bennem egyben meg is ölhet.A szívem olyan gyenge volt hogy tényleg nagyon kellett vigyáznom.Egy kis inger végett is szívrohamot kaphattam volna.Ezért is kaptam annyi adag nyugtatót.Diana a kezemben feküdt és aludt.Szuszogott akár csak Niall.Ebbe is rá hasonlított.Kezecskéit arca előtt lassan mozgatta és a lábaival is gyengéden rugdalózott.Csodás érzés volt őt karjaimban tartani.
-Most már talán mind ketten elfáradtak..-jött be egy nővérke kb egy óra ücsörgés után.Niall szépen óvatosan kivette kezemből a csöppséget és átadta őt a nővérnek.Szépen visszatolt az ágyamhoz és visszafektetett az ágyra.
-...most már aludj!-takargatott be.Hajamat kisimította az arcomból és egy puszit nyomott az arcomra.Beült a sarokban lévő fotelbe és ott helyezkedett el.Fél tizeny egy volt.A holdfény mint egy lámpás világította be az eget,egy kis világosságot hozva ebbe a csupasz és rideg kórterembe.
-Niall,kérlek...feküdj ide mellém!-nyöszörögtem Niall-nak,miután már alig egy órája képtelen voltam elaludni.Elmosolyodott majd felém sétált.Én arrébb húztam magam hogy elférjen.Bal karját a fejem alá helyezte így én mellkasát tudtam párnának használni,jobb kezét pedig végig vezette az oldalamon majd a csípőmön pihentette.Lábainkat összefontuk és úgy feküdtünk.-Boldog vagyok hogy itt vagy..
-Mondtam hogy soha nem hagylak el!De miért nem mondtad el?
-Oh Niall ez olyan bonyolult..
-Jen, ő az én gyermekem is!Nem állt jogodban eltitkolni.
-Nem akartam tönkretenni az életed!-néztem fel rá könnyes szemekkel.-Egy baba teljesen padlóra vágta volna a karriered amit én sosem bocsájtottam volna meg magamnak.
-Jen,nekem te sokkal fontosabb vagy mint a karrierem!Ha csődöt is mondott volna a zenészi életem én akkor is veled maradtam volna...de te elküldtél.A fiúk is megmondták te jobbat érdemelsz,egy olyan aki hűséges.Ezért is próbáltam belenyugodni abba hogy elküdltél.
-Niall kérlek ne emészd magad e miatt!Én már akkor megbocsájtottam neked!
-Szeretném ha minden újra a régi lenne...-mondta határozottan és jobb kezével csípőmnél fogva megemelt és magára húzott.Szíve gyorsan vert és lélegzete is akadozott.Két kezét végig futtatta a hátamon a tarkómtól lefele egészen a fenekemig.Csak bámultam a szemébe és élveztem a pillanatot.Fejét óvatosan felém nyomta.-Szeretlek!-suttogta pár milliméterrel az ajakin összeérése előtt.Mielőtt válaszolhattam volna vadul és hevesen megcsókolt majd teljesen erejével magához szorított.Ekkor először éreztem rá esélyt hogy egyszer talán minden újra olyan lesz mint régen...
Másnap reggel Harry keltett fel minket.Niallal akart beszélni.A bandáról volt szó.Nem tudom pontosan mit beszéltek mivel kimentek hogy én ne halljam,de biztos baj volt.Niall feldúltan ért vissza de amint meglátott arca kisimult és mosolyogni kezdett.
-Tudod reggelente gyönyörű vagy!...és valahogy most még inkább!-leült mellém az ágy szélére.
-Minden rendben?-kérdeztem két falat között,hisz ép reggeliztem.A nővér valami kórházi kaját rakott elém,de esküszöm,az íze elég tűrhető volt... merem azt mondani hogy finom volt.
-Nem Jen ..semmi nincs rendben...-mondta meg őszintén az igazságot Niall,hisz tegnap azt is megígérte hogy sosem hazudik újra.
-A bandával van valami?
-Kicsim a srácok mindjárt visszajönnek és mindent elmesélünk...
-Miért,most hol vannak?
-Hát Diana-nál!-A válasz teljesen meglepett.Annyira aranyos volt tőlük hogy bementek hozzá.Először Liam fogta kezébe a mi kis szemünk fényét,majd Louis és Harry is.Zayn csak figyelte a babát,nem volt mersze a kezébe fogni,félt hogy még kárt okoz benne.A srácok egyszerre énekeltek neki.Először a Little Things-t majd a Save You Tonight-t...teljesen felverték az egész kórházat.