23.fejezet

-Anya?- szóltam bele a telefonba.

-Kislányom! –válaszolt egy meghatódott női hang. Női hang? Hisz ő az anyám volt.

-Találkozhatnánk valamikor?

-Persze! Csak mond meg, hogy hol és mikor!

-Mondjunk holnap? Egy ebéd?

-Tökéletes!... és hol?

-Nálad! –válaszoltam határozottan majd leraktam. Nem akartam túl hoszzú beszélgetésbe bonyolódni vele. Csak tisztázni akarom a dolgokat vele és ez a kis találka még cseppet sem azt jelenti hogy megbocsájtottam.

Miután végeztem a Nelly által készített vacsorával leültem egy picit tvzni. Oda kuporodtam Nelly mellé és megkértem hogy öleljen egy picit át. A mai kezelés érezhetően erősebb volt. Rövidebb, de jóvan erősebb. Nehezen mozgattam a kezeim és a szemeimet is alig bírtam nyitva tartani.

-Hiányzik? –kérdezte Nelly miközben az egyik hajtincsemmel játszott.

-Kicsoda?

-Hát a régi életed.

-Hogy érted ezt?

-Hiányzik az hogy együtt légy a nagyiddal, vagy az az idő mikor még gondok nélkül éltél kettesben Niall-el?

-Hiányzik… Persze hogy hiányzik. Minden elalvás előtt azon gondolkozok vajon hol rontottam el? Vajon mi rosszat tettem hogy az életem ekkorát fordult? Mert abban biztos vagyok hogy én vagyok a hibás. Én rontottam el… csak még azt nem tudom, hogy hol.

-Ne beszélj ilyeneket! Nem te rontottad el! Te semmit nem rontottál el. Ez csupán csak így volt megírva a nagykönyvben. Te nem tehetsz semmiről, hisz ismerlek és tudom hogy te mindig a legjobbat cselekedted bármi gond is adódott az életedben.

-Kedves vagy, hogy így gondolod!

-Nem kedvesség, hanem igazság!

- És veled mi van?

-Velem?

-Igen veled! Neked nem hiányzik a régi életed?

-Régi?? Nekem olyanom nincs. Kiskoromban a szüleimmel és a bátyámmal éltem egy közeli kisfaluba. Mikor tizenkilenc éves voltam anyukám kapott egy szuper állás ajánlatot Miami-ban. Tudni illik tanítónő, és az egyik ottani neves egyetem felkérte hogy tanítson ott. Ő gondolkodás nélkül válaszolt igennel. Én még akkor javában jártam egyetemre, és nem is akartam elszakadni az itteni barátaimtól se így nem mentem velük. A házunk egy részét bérbe adtam a másikban pedig én laktam egészen odáig míg veled meg nem ismerkedtem és addig míg ide nem költöztem.

-És mi van a régi barátaiddal? Akik miatt itt maradtál?

-Semmi. Megvannak. Évente párszor beszélünk,de ennyi.

-Hogy hogy?

-Az egyetemi éveim végén már szinte csak a tananyagra koncentráltam így elhanyagoltam őket. Nekik azóta jobb dolguk is van mint velem lenni…

-Szomorú hogy így elhagytak.

-Nem búslakodok. Elvagyok én nélkülük is! Itt vagy nekem te!- mosolygott, majd kicsit magába roskadva bámulta a padlót. Talán valami kényes témára tappintottam volna? Inkább nem faggattam tovább.

Reggel! Fránya reggel. Életkedv nulla és a mai naphoz sincs sokkal több. Ebéd anyámmal. Remek! A konyhába menet azon gondolkodtam kéne- e neki vinnem valamit. Vagy csak úgy menjek oda hozzá és kész? Vagy vinnem kéne egy üveg bort? De minek? Erről még inkább később tárgyalok Nellyvel. Tíz óra múlt. Az én kis házitündérkém már nincs itthon. Reggeli az asztalon, a kávéfőző készenlétben így nekem csak elég volt egy gombot megnyomnom.

-Végre kaja!-sóhajtottam magam elé, s alig ültem le a kis rántottámmal az asztalhoz, már csengettek is.-Ki a fene lehet az  ilyenkor?- mérgelődtem.

-Szia!- mosolygott Harry az ajtó küszöb előtt.

-Szia! Hát te? Téged mi szél fújt ide? Csak nem Niall-el törént valami!

-Nem,nem! Semmi gond nincs Niall-el.- kuncogott majd göndör fütjeit óvatosan hátra simította és engedély nélkül beveretett a házba.

-Persze, gyere be nyugodtan.- ironizáltam furcsa grimaszokkal az arcomon.-Nos elárulod minek jöttél?

Harry először nem válaszolt csak dobott egy hátast a kanapéra majd vigyorogva elterült rajta. Mint valami nagy gyerek.

-Csak gondoltam kedved lenne egy kicsit beszélgetni.

-A többiek?

-Dolguk van…

-Oh, szóval unalomban gondoltad átjössz hozzám.

-Ja. Meghát kaja se volt otthon.

-Szép mondhatom.-böktem le égbe támasztott lábát, aminek köszönhetően majdnem lefordult a kanapéról.

-Szóval van kajád?-kérdezte kicsit se pofátlanul.

-Hát Nelly csinált egy kis rántottát…-s a mondatom végére se értem mikorra már a konyhai asztalnál járt és kérdezés nélkül nekiállt az én reggelim elfogyasztásának.

Sokat beszélgettünk. Jókat nevettünk. Szinte feldobta a délelőttöm.

-Oh, a fenébe már fél tizenkettő! El fogok késni!

-Mi? honnan?

-Anyámmal ebédelek!

-Anyáddal?-nézett rám kérdően.

-Ách hosszú…majd elmesélem. Muszáj mennem öltözni. Addig hívnál nekem kérlek egy taxit?

-Taxit? Mégis minek? Majd én elviszlek!

-Komolyan?

-Persze! Csak menj és öltözz!

Már futottam is felfelé a szobámba. Mit vegyek fel? Mégis mit vegyek fel? Talán egy tunika és egy farmer? Nem ez annyira snassz. Akkor talán ez a blúz? Ugyan, ebédre megyek nem ballagásra! De talán ez! Esett le az állam mikor megpillantottam a még szinte új vállas hosszított bő felsőmet és a koralkék virágmintás cicanacimat. Tökéletes. Ilyenkor nagy gond szokott lenni a hajammal is de mivel az már nincs így most a kendő kiválasztása majd felrakása okoz ugyan akkora, sőt talán még nagyobb problémát is. Egy sima fehér megteszi. Gyorsan körbe csavartam a fejem majd próbáltam minnél divatosabban felrakni, de bárhogy is próbálkoztam a rák és a vele járó kopaszság nem divatos.

-Kész vagyok!-üvöltöttem miközben trappoltam lefele a lépcsőn. Harry mosolyogva bámult rám mikor meglátott a lépcső aljánál a falnak dőlve.-Mi olyan vicces?

-Csinos vagy!

-Ja, el tudom képzelni mennyire!

-Komolyan!

-Rendben, csak menjünk már!-kaptam el a karját és magammal rántottam, majd egészen az ajtóig húztam. Felkaptuk cipőinket majd miután összeszedtem a cuccaim indulhattunk is.

-Gyere már!-kiabállt Harry és türelmetlenül dobolt hatalmas éjfekete kocsijának oldalán.

-Megyek csak még bezárom az ajtót.

Harry illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót, majd miután beültem ő előlről megkerülte a kocsit és beszállt mellém.

-Nos hova lesz a fuvar hölgyem?

-Erre a címre!-adtam át az anyámtól kapott, kukát megjárt cetlit Harrynek.

-Na ez kemény dió! Használjunk inkább GPS-t!

Én csak nevettem. Egy tapasztalt sofőrnek minek GPS? De inkább nem hagytam a véletlenre a dolgot. Alig negyed óra alatt le is szállított a kívánt helyre. Szép környék. Afféle kertváros. Miután elbúcsúztam Harrytől az ajtó felé vettem az irányt. Becsengettem majd vártam.

-Jen, drágám!-ugrott a nyakamba rögtön az után hogy kinyitotta az ajtót. Kicsit grimaszolva hámoztam le magamról szorító ölelését.

-Anya, kérlek…

-Persze!-tett egy lépést hátra majd mutatta a konyha felé az utat. Jó illatok terjedtek. –Csirkét csináltam rizzsel és salátával. Remélem szereted!

-Te vagy az anyám,neked kéne tudnod mit szeretek és mit nem!

-Ez igaz! –majd kínos csend állt be.-Nos akkor talán foglalj helyet!-mutatott az egyik székre. Óvatosan leültem majd alaposan körülnéztem. Szép ház volt. Otthonos és nagyon tiszta. Szinte minden vadi új volt, és a mai trendet követte. A konyhából kilátás nyílt a kertre ahol egy kutya játszott, gondolom anyám házikedvence. A konyha egybe volt a nappalival is aminek a sarkában egy lépcső vezetett fel. Nem akartam túl sokáig bámészkodni, mivel nem akartam reményt kelteni anyámban, hogy mennyire érdekel mi van vele.

-Parancsolj!- rakta elém a kész ételt. Az illata finom volt, gondolom az íze se lehet roszz.

-Köszönöm.

Jó ideig csak az evőeszközeink csattogása törte meg néha a mostanra már borzasztóan kínos csendet.

-Nos hogy vagy?

-Rákosan….

-Hallottam róla, és nagyon sajnálom. Nelly mesélte hogy mi mindenen mentél keresztül.

-Nos akkor mégis minek meséljek magamról ha a legtöbbet már Nelly amúgy is elmesélte. A rák pedig a te hibád így van is mit sajnálnod!

-…hogy tetszik a ház?

-Pazar, otthonos.

-Igen. Sok munka volt vele. A nappalit mondjuk én …

-Miért hagytál el?-vágtam a szavába mielőtt még az üres fecsegését kellett volna hallgatnom. A villa és a kés nagyot csörrent a tányér széllén s az arcom is unotból követelőzővé vált.

-Ne haragudj!

-Neked akkor fontosabb volt a drog és a pia, na meg az összes többi dolgod mint én!

-Ezt ne vedd ilyen nyersen!

-De ha ez a valóság?-csaptam az asztalra majd felállva bámultam rá. Nekem is nehezemre esett vele ilyen rosszul bánni, hisz nem felejtettem el mit beszéltünk Anne-nel, de akkor is megérdemelte. Sírásba tört ki majd elnézést kérve felfutott az előbb már említett lépcsőn. Nagyon rosszul éreztem magam,de így egy kicsit legalább ő is megérezte milyen volt nekem, mikor egyedül hagyott. Visszaültem a székémre majd kelletlenül turkáltam a tányéromon lévő maradékot. Hallottam ahogy hangosan zokog. Mikor már húsz perce volt fent és megállás nélkül sírt, megsajnáltam és rájöttem hogy ez így nem mehet tovább! Én nem vagyok ilyen! Elhatároztam hát, hogy utána megyek. A szobája ajtaja egy résnyire volt csupán nyitva, lassan és óvatosan nyitottam be hozzá. A látvány megdöbbentő volt. Az hogy az ágyon ül és arcát kezébe temetve sír az úgy mondhatni várható volt, de a szoba! A falak teli s tele voltak az én képeimmel.

-Anya!-szóltam hozzá jelezve hogy ott vagyok. Felkapta a fejét és letörölte a könnyeit.-Ezek mik?-kérdeztem, majd körüljártam a szoba minden egyes négyzetcentijét. Voltak képek amin még szinte pici baba vagyok,de a legtöbbje már elég friss volt.