15.fejezet

Niall szavait először fel sem fogtam..Mi az hogy nem együtt?Hisz megígérte! Megígérte hogy soha többé nem hagy el és hogy ezek után mindig velem marad! Mi az hogy nem együtt? Arca egyre jobban eltorzult. Szőke tökéletes haja egész homlokát betakarta,s ő csak még jobban símogatta lefelé-így próbálta takarni arca nagy részét. Miután befejezte haja és arca gyűrését kezeit ökölbe szorítva nyomta térdére,s könnyes kék szemeivel értetlenkedő arcomat bámulta. Semmit sem értettem,mégis valahogy tudtam mire gondol. Magáról az okról hogy miért nem együtt fogalmam sem volt,viszont azt tudtam valami amiről csak ő tehet.Valami ami az ő hibája. Szemeivel még mindig arcom fürkészte s én alíg mertem megszólalni. Hirtelen a megbánó tekintete dühössé változott s egyre gyorsabban szedte a levegőt.
-Niall...mégis hogy érted azt hogy nem együtt?-értem hozzá a vállához,és kérdésemmel immáron megtörtem a köztünk beálló csendet.Érintésem után arca újabb játékba kezdett. Az előbb megjelent düh most lecsillapodott s bánkódva nézett rám. Fura volt. Mintha nem is Niall ült volna mellettem. Niall sosem volt ilyen...
-Ahogy mondtam úgy értem!-ugrott fel a székből s hajába túrva ordított felém. Megrémültem tőle.
-Niall!-nyöszörögtem.
-Nem együtt és kész! Ha felfogod ha nem! El kell mennem és kész!
-De Niall...-kezdtem el sírni. Fel le rohangált,csapkolódott és rugdosódott. Nagyon megijedtem,s félelmemben a takarót szorosan magamra húztam...
-Mit mondogatod állandóan a nevem? Békén hagyhatnál már!
-Tessék?
-Talán még süket is vagy? Hagyj békén!
-Hagyjalak békén?
-Igen! Nem értelek...játszod itt az eszed hogy neked mennyire fáj,hogy te nem akarsz élni se...számodra csakis egy valaki fontos,az is saját magad! Diana-nál is... ő jobban szenvedett mint te,de mégis mindenki rád figyelt helyette.Rád figyeltek s téged óvtak miközben Diana még csak fejlődni sem fejlődött...Nem fejlődhetett hisz te sem engedted! Most pedig itt van ez! Mindössze csak annyi kéne hogy megcsináld az a rohadt kemót és minden rendbe jönne,és megint együtt lehetnénk,de nem te inkább a könnyebbik utat választod..Elnevetgélsz inkább még pár hónapig aztán szó nélkül elmész majd.Ez mégis mennyivel jobb? Neked lehet könnyebb lesz..de rám nem gondolsz? Velem nem törődsz?
-Niall neked mégis mi bajod van?
-Jen neked mi bajod van? Itt akarsz hagyni ahogy Diana is tette....
-Az nem Diana hibája volt hogy elment,te is tudod,ne haragudj rá ez miatt!
-Micsoda?Én nem rá haragszok hisz ez nem ő miatta történt,erről nem ő tehet!Erről csakis te!
-Tessék?
-A te hibád!A te hibád hogy Diana meghalt!....Te ölted meg!- Niall arca teljesen vörös volt már az ordítozástól és a folyamatos csapkodástól. Dühöngött és teljesen kifordult magából. Ő nem az én Niall-om volt! Ő nem! ... Nem értettem.Nem értettem semmit. Csak bámultam rá. Könnyeim csorogtak végig az arcomon egészen az államig ahol fejest ugrottak a nagy semmibe. Igaz a mondás:"Mindig attól fáj a legjobban az ütés,akitől simogatást várnál!"-s ez most pont így volt.Az helyett hogy segített volna,hogy támogatott volna vagy csak egyszerűen mellém állt volna ő rám támadott és mindent rám zúdított. Csak azt nem értettem,hogy mégis miért?A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe...
-Fejezd ezt be!-nem bírtam tovább.Nekem is üvöltenem kellett.-Fejezd már be!
-Nem fejezem be!Neked csakis egy fájdalmad...az is csak az igazság!
Kezeimmel betapasztottam füleim mert nem akartam hallani ostoba vádaskodását.Amilyen erősen csak tudtam összeszorítottam szemeimet s mint egy apró bebábozódó hernyó görnyedtem össze.
-Te ölted őt meg s most magadat is megakarod! Itt akarsz hagyni,hogy neked könnyebb legyen!....Figyelj rám!-ordított s kezeimet elkapta majd amilyen erősen csak tudta megszorította a csuklómat.Feltépett az ágyból. Takaróm lerepült rólam és az ágyam melletti kisasztalról ledöntött mindent.
-Itt meg mi folyik?-rohant be Harry amint meghallotta a csörömpölést,kiabálást..A látvány nem volt valami szép.Én az ágyamon bőgtem míg Niall dühöngve hisztizett,s bal tenyerével ép egy pofont készült adni.-Niall te teljesen megbolondultál?Mi bajod van?-Niall kezei remegni kezdtek s mintha ép most tört volna meg a rajta lévő varázs elengedett magától.Én elfutottam tőle,amilyen messzire csak tudtam-az az a szoba sarkába.Harry lefogta őt,s ekkor már nem ellenkezett,nem dühöngött,hagyta hogy Harry nekinyomja a falnak s kezeit hátraszorítva térítse vissza a jelenbe. Harry úgy vezette ki Niall-t a szobámból mint egy börtönbe zárt rabot. Az ajtóban Niall visszanézett majd könnyes szemekkel egy halk "sajnálomot" suttogott.
Körülbelül két és fél óra múlva Harry immáron egyedül tért hozzám vissza.Én még mindig sírtam. Fájt az amivel Niall vádolt,s az is fájt hogy így viselkedett velem.Harry leült az ágyam melletti kis székre,s csak ott ült.
-Harry mi volt ez?-kérdeztem,de válasz nem jött.-Harry!
-Várj még!-mondta...
Néhány perc teljes csend után Niall lépett be hozzám. Mikor megláttam testem összerezzent és erős félelmet éreztem. Szerettem őt de mégis olyan erős félelmet ébresztett bennem jelenléte. Harry kezéhez kaptam és erősen megszorítottam,jelezve nem szeretném hogy újra kettesben hagyjon Niall-el.
-Nem lesz semmi baj!-szólt halkan Niall.-Nem akarlak bántani.Csak szeretnék mindent megmagyarázni.
Félve pillantottam Harry-re aki elengedte kezeimet,óvatosan bólintott,felállt majd kiment.
-Jen kérlek szépen ne haragudj!-ült le az ágyam szélére Niall. Féltem tőle,így próbáltam tartani a távolságot. Még mindig az emlékezetemben volt az arca miközben csak úgy dobálta hozzám fájó szavait.-Szerelmem...-fogta meg kezem de én még mindig óckodtam tőle.-Én csupán nem szeretném hogy itt hagyj.Te nem hallhatsz meg! Kérlek harcolj a rák ellen.Harcolj magad miatt!Harcolj értem! Nem hagyhatsz itt...Te nem!-pityergett.
-Niall...én ezt nem értem... Mi volt ez az előbbi?
-Kicsim ez olyan bonyolult...
-Magyarázd el kérlek.
Hatalmasakat sóhajtott.-Függő vagyok...
-Tessék?
-Drogfüggő...
-Szerelmem...-állt hirtelen össze a képlet a fejemben.-Szóval akkor az előbb is?
-Igen kicsim de ne haragudj.Annyira fájt Diana halála,aztán meg az a tudat hogy lehet te is itt hagysz...Egyszer ment a tévében egy dokumentumfilm az óriás tintahalakról,megmutatták, hogyan lövelli ki magából a szépiafestéket, amikor meg akar pattanni az ellenség elől. A gyönyörű fekete festék úgy sötét ködbe burkolta,s ez volt az elterelő hadművelet. Ilyen érzés a drog is a véremben. Ez a tintahal festéke, és el fog vakítani engem, hogy megléphessek mindentől, ami fáj...
-Mégis miért csináltad?
-Igazából csak a szeretet kerestem...tudom hogy sokan szeretnek,meg minden,de senki sem úgy ahogy te engem.Miután szakítottunk egyre inkább hiányoztál,hiányzott a törődésed a szereteted így muszáj voltam keresni valamit ami pótolni tudja mindazt amit te adtál nekem.Először az alkohol volt az ami vigaszt nyújtott,de egy idő után már az is kevés volt...
-...és miért nem mondtad?
-Szégyelltem magam...azt akartam hogy lásd erős vagyok és hogy engem nem tud semmi sem megtörni.
Csend állt be kettőnk közt.A levegő szinte megfagyott. Szóval ezért az előbbi kirohanás,szóval ezért vagdosott olyan dolgokat a fejemhez amiket ő sem úgy gondolt. Letisztult előttem minden. Még félve igaz,de közelebb húzódtam hozzá és magamhoz öleltem.Ez volt az a pillanat. Az igazi mélypont ahonnan már csak felfelé vezethet az út!
-Szerelmem..harcolni fogok!Harcolni érted,azért hogy együtt legyünk.
-De ép ez a baj Jen! Nem lehetek majd itt hogy segítsek neked a harcban...elvonóra kell mennem.
-Nos hát akkor úgy látszik mind ketten egy hatalmas háború előtt állunk.Te a drog én pedig a ránk ellen küzdünk majd!De ígérd meg nekem katona,hogy győztesen térsz vissza a csatákból,ezzel erőt s ösztönzést adva nekem!