Csak bámultam kifelé a vonat ablakán. Néztem ahogy sorra hagyjuk el a sínek menti fákat, házakat. Nem akartam a múltamra gondolni, arra vajon mi történik most hogy elmentem. De bármennyire is próbálkoztam nem a régi életemre koncentrálni, annál inkább törtek elő belőlem az emlékek.
-Biztos ez volt a legjobb megoldás?-fogta meg a kezem anyukám mikor látta a visszavágyódást a szemeimben.
-Nem volt más választásom.-sóhajtottam, majd egy gyenge mosolyt erőltetve fordultam felé.
-Mindig van választásod!
- Ez nem ilyen egyszerű.
- Az élet fontos döntései sohasem egyszerűek.-simította végig az arcom.
Örülök, hogy ő itt van velem. Ő az aki nélkül képtelen lettem volna új életet kezdeni. Hisz a "régi" életemben alig volt jelen így jelenléte nem idéz fel annyi fájó emléket.
-Beszéljük ezt meg!
-Nem! Mától nem beszélünk a múltról, csak a jövőre koncentrálunk.
-Tudom, új életet kezdünk. De amig ezen a vonaton ülünk addig egy köztes állapotban vagyunk. Hisz még nem kezdtük el az újat, és még nem engedtük el a régit.
-Igazad van...Beszéljük meg.
-Csupán csak egy kérdésem van:Miért?
-Mert szeretem.
-Ez nem ok.
-De ez nagyon is az. Ez a legnagyobb ok! Szeretem őt annyira hogy azt tegyem ami a számára a legjobb.
-Arra nem gondoltál hogy neki az lenne a legjobb ha vele maradnál?
-A történtek után nem.-csóváltam a fejem, majd újra meredten bámulni kezdtem a tájat.
-Milyen volt vele?
-Az élet? Csodálatos. Alig voltam húsz mikor megismertem. Esetlen voltam és bolond. Mellette váltam igazi nővé.
-Csak?
-Csak jöttek a problémák, a baklövések, a rossz döntések. Az utolsó együtt töltött évünk,olyan volt mint egy hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent. Viszont volt bennünk más is. Éhség a szívünkben. És az éhség erősebb volt, mint az ész.
- Éhség? Mire?
- A mindig többre. Soha ne mondjuk, hogy elég, hiszen ott a lehetőség, hogy többet kapjunk. Több érzést, több jót, többet a másikból.
-Hiányzik?
-Nem, amit most érzek az nemigazán hiány. Inkább fájdalom és félelem. A szívem egyik darabját téptem ki ,ami iszonyatosan tud fájni, de mégis reszketek a félelemtől, hogy ő ezt rosszul értékeli majd...
-Igazad volt.-nézett rám könnyes szemekkel.
-Mivel kapcsolatban?
-Hogy mellette igazi nővé váltál. Egy olyan nővé aki nem fél megtenni a legnehezebb lépést, még akkor sem ha ez neki a szívébe is kerül.
***
Niall kirohanása után csend volt a szobában. Senki nem mert egy szót sem szólni. Harry reakciójára vártak. Ő viszont csak bámulta a borítékot, ami már meggyűrődött folyamatos szorongatásaitól. Ésszel fölfoghatatlan, de annál kegyetlenebb csapdába zuhant. Csak most döbbent rá hogy talán én más voltam, talán irántam többet érzett, vagy érez most is. Megrémisztette a tudat hogy engem szeret és nem csak simán vonzódik és vágyódik irántam, ahogy az eddig a többi lánnyal is volt.
-Felbontod?-kérdezte Liam.
-Azt hiszem nem akarom tudni mi van benne.-húzta oldalra a száját majd az asztalra hajította. Úgy érezte nem akarja felbontani. Nem akar tőlem semmit. Még csak megbocsájtást se.
-Mi se olvassuk el?-vette a kezébe Nelly.
-Kérlek, dobd ki!
-Rendben.-válaszolt majd Harry kérésére széttépte neki hagyott utolsó üzenetem. Miután Nelly kidobta a szemétbe, visszaült a helyére és az előtte ülő négy srácot bámulta. -Jen miatt vagytok ilyenek?
-Részben...-válaszolt Zayn.-Holnap lesz egy sajtótájékoztatónk.
-Mindez kitudódott és meg kell nyugtatnunk a Directionereket, hogy minden rendben van!
-De hisz semmi sincs rendben.-csodálkozott Nelly.
-De nekik azt kell hinniük hogy igen!
***
A vonat kerekei éles nyikorgással áltak meg. Ez a nyikorgás volt az új beharangozója. Csomagainkkal kezünkben indultunk lefelé. Mikor lábammal megérintettem a peront furcsa érzés fogott el. Ez a hely új számomra, nem ismerek itt senkit. Egy csöppnyi kis falu Anglia sarkában, ide minden ember csak átutazóba jár vagy pedig azért hogy elbújjanak.
A vonatállomás egy puszta közepén volt. Sehol egy kocsi, de még csak egy lélek sem.
-Erre megyünk.-mondta s táskáimat vállamra kapva indultam el utána. Azt mondta egy régi barátjáé volt a ház, de mivel ő elköltözött már nem használja, így mi nyugodtan beköltözhetünk. Zavaros múltja miatt nem fagattam arról a bizonyos "régi barátról", de megbíztam benne.
Fél óra gyaloglás után egy kis ház, mondhatni viskó előtt állt meg.
-Ez lenne az?-sóhajtottam.
-Miért? Te talán palotára számítottál? Azt mondtad el akarsz szökni, hogy elbújhass. Nos itt megteheted!
Igaza volt. Itt senki se fog keresni. Egy rozoga házikó egy puszta közepén. A legközelebbi szomszéd is max egy órányira lakott tőlünk. Kétlem hogy akárki is gondolna arra hogy ide jöttem. A kaput benőtte a borostyán, és a ház előtti kis kert is tele volt hatalmas gyomokkal. Mintha csak a gonosz boszorka elhagyott házánál járnák. A tornácra érve a ház falai rémisztő nyikorgásba kezdtek, részben a szél és részben kitudja minek köszönhetően.
-Készen állsz?-kérdezte mielőtt elfordította volna a kulcsot a zárban. Nem válaszoltam, csak bólintottam. Miután a kulcs elfordult a zárban az ajtó nyikorogva nyílt ki előttünk. Nem volt nagy meglepetés a ház belseje sem. Az egész egy hatalmas nappaliból és egy konyhából állt. A szoba közepén bútorok, ágyak voltak összetolva és fehér lepedővel lefedve. Ennél rémisztőbb már nem is lehetett volna. A parányi ablakokon beszűrődő fénynél látni lehetett a levegőben szálló porfelhőt, mely szüntelen tüszzögésre késztetett.
-Helyre pofozzuk és csodás kis palota lesz belőle, hidd el nagyon otthonos lesz!-simította végig a hátam. Erőltetetten mosolyogtam majd körüljártam a házat. A hátsó kertbe érve levendula illat csapta meg az orrom. A szélben néhány orgona fa hajlongot, s minden olyan festői volt. A felhőt átszerlő madarak szárnyainak suhogása és a szélcsengő halk csilingelése annyira megnyugtató volt. Nem is értettem, hogy egy ilyen taszító hely hogy lehet mégis ennyire csodálatos? A kert tövében álló traktorból és a néhány ásóból arra mertem következtetni valamiféle farmer lehetett az előző lakó.
-Jen! Gyere ide! Ezt nézd meg!-hallottam anyám hangját a ház oldalában lévő kis kunyhóból.
-Atya ég!-csodálkoztam mikor megálltam az ajtóban és megláttam egy 1960-as Bentley-t.
-Ez a kocsi is a barátomé volt és azt mondta használhassuk, csak néhány dolgot kell rajta rendbe rakni.Mosoly ült ki az arcomra. Végre valami jó is történik. Bár régi és kopott, de néhány javítás után száguldani fog!
Miután teljesen körbejártuk a házat nekikezdtünk a kipakolásnak. Nem hoztunk sok mindent csak ruhákat és a legfontosabb dolgokat. A kipakolás előtt viszont a bútorokat visszatoltuk a helyükre. Míg én a polcokról töröltem a port, addig anya a párnákat hordta ki, hogy kiszellőztesse őket. Mindez olyan hihetelen volt. Ez ez új élet. Annyira álombelinek tűnt hogy sokszor gondolkoztam el rajta vajon tényleg ez a valóság?
***
-Sziasztok!-ordította a nagy sikoltozásban Louis. Firkászok, rajongók áltak a rögtönzött szinpad előtt. Várták a magyarázatot a történtekre. A srácok a helyükre sétáltak. Mosolyogtak és integettek. Teljesen olyanok voltak mintha gondtalanok lennének. A tömeg elcsendesült és Liam beszélni kezdett.
-A minap szárnya kelt néhány pletyka, melynek legtöbbje alaptalan és sértő. Szeretnénk mindent megmagyarázni.
-Amit Natalie állít, az igaz. Niall tényleg megütött, de nem olyan veszélyesen. Problémák és veszekedések minden bandában akadnak.
-Viszont ezeket megoldottuk! Ugye haver?-nevetett Niall és magához húzta Harry-t. A tömegben lévő rajongók ezen csak kacagtak, de Niallnak hatalmas önkontrol kellett ahhoz hogy csak megölelje és ne folytsa meg.
A srácokból sorra dőltek a hazugságok. Próbálták azt a látszatot kelteni hogy minden rendben.
-Mi a helyzet Jen-nel?-kiabálta az egyik firkász.
-A kapcsolatom Jen-nel már csak pusztán baráti. Ő most elköltözött, de nem váltunk el haragban.
-Igaz hogy rákos és nem jár a kezelésekre?-hallatszott egy másik kérdés a tömegből.
-Igen, Jen rákos. Viszont harcol ellene.
Csak úgy ömlöttek a kérdések a fiúk felé és nekik pedig mindenre volt egy megnyugató válaszuk. Bántotta őket hogy becsapják a rajongóikat, de nem tehettek mást. A managment azzal a közhelyes mondattal érvelt a hazudozásra, hogy: "Ilyen a showbiznisz!"
Nelly mindvégig ott állt a színfalak mögött és talán akkor és ott ő volt egy egyenlet aki a fiúkon kívül tudta az igazságot. Nem tehetett semmit hisz nincs beleszólása a banda dolgaiba de ezt ő is rossz szemmel nézte.
Miután minden kérdésre válaszoltak, ugyan azzal a mosollyal amivel érkeztek lesétáltak a hátul álló fekete kocsijukhoz.
2013. augusztus 20., kedd
2013. augusztus 16., péntek
II. évad - Ötödik rész
Tekintetét végigvezette a szobán. Engem keresett, hisz jó hírt hozott. De nem voltam ott. Nem, akkor már rég nem.Az ágyam felé rohant majd sorra dobálta le róla a párnákat, remélvén az egyik alatt megtalál. Berontott a fürdőbe, gardróbba, hátha ép ott készülődök. Nevemet kiáltozva futkározott fel-le.
-Ezt nem hiszem el!-mondogatta magának. De hiába is kutatott utánam, én akkor már a vonaton ültem és minden zökkenés, minden nyikorgás eszembe juttatja, hogy percről-percre messzebb kerülök tőle. Tőle, Niall-tól, a fájdalmaktól és a régi életemtől.
Óvatosan az ágyam szélére ült, magára húzta a takarómat és bámulta a padlót. Nem értette miért mentem el, pedig a képlet egyszerű. Megváltozunk. Erősek leszünk és elbúcsúzunk. Legyőzzük a reményt, mert már nem csak rólunk van szó. Lemondunk az igaziért folytatott harcról és elfogadjuk a rossz választást. Elhatározzuk, hogy mostantól erősek leszünk, de nem minden hibánkat lehet csak úgy elfelejtenünk. Sejtjük, hogy valakinek fájdalmat okoztunk, pedig az csak jót akart nekünk. Gyakran mondják, hogy az igazságtól függetlenül az emberek azt látják, amit látni akarnak. Néhányan talán visszalépnek, és rájönnek, hogy ugyanazt a nagy képet nézegették egész végig. Néhányan látják, ami ott volt előttük végig. És aztán ott vagyok én, aki olyan messze fut, amennyire csak tud. Rájövök apránként, hogy nem bírom tovább. Nem tudok már hinni s remélni, remélni egy életen át. Nem tudom hazudni, hogy jól vagyok. Mosolyogni mindenkire...mikor belül meghalok...
Felkelvén az ágyam melletti éjjeli szekrényen három borítékot talált. Az elsőn az ő neve állt. Majd volt egy Niall-nek és egy Harry-nek címezve. Remegő kezekkel tépte szét az ő nevével ellátott levelem majd pityeregve kezdte olvasni:" Szeretett Nelly-m! Te voltál az aki mindig mellettem állt. Aki kihúzott a bajból, aki felsegített ha magam alatt voltam. Anyám helyett anyám voltál. Nem lehetek elég hálás mindazért a sok jóért amit nekem adtál, a sok törődésért! Te is tudod milyen vagyok, s talán "szökésem" nem is volt oly meglepő számodra. Kérlek ne haragudj, hogy csak így hagytalak itt és nem búcsúztam el tőled személyesen, de tudtam hogyha mindezt a szemedbe kéne mondanom elgyengültem volna és nem tudtam volna megtenni. A tegnapi dolog, hogy Niall nem volt otthon, csak egy jel volt. Amire már rég vártam. Jel, hogy már nem éri meg küzdeni. Kérlek téged maradj ugyan ilyen vidám és erős és ne szomorkodj miattam, velem minden rendben lesz! Szeretlek!"-olvasta fel magában levelem utolsó szavát, mely csak még több könnyet csalt ki a szeméből. A másik két borítékot nem bontotta fel, mert tudta azok nem neki íródtak.
Ma dolgoznia kellett menni, így hát nem vesztegelhetett tovább az ágyamon. Arcát lemosta hideg vízzel, felöltözött, s mintha mi sem történt volna kocsiba ült és elindult a munkahelyére. Ezt mindig is csodáltam benne. Képes volt mosolyogni, mégha legbelül mardosta is valami.
***
-Gyere le és egyél!-kiabált fel Louis Niall-nek. Viszont válasz nem jött.
-Muszáj ennie...-indult el felfele Liam. Mindannyian a konyhában várták hogy Niall lejöjjön reggelizni. Még Harry is ott ült. Bár fáradt volt és erőtlen, de bocsánatot akart kérni, mindenért.-Engedj be!-kezdett el dörömbölni a szőkeség zárt ajtaján.-Ha nem engedsz be betöröm az ajtót! Tudom közhelyes, de betöröm!-Liam hiába fenyegetőzött válasz még mindig nem jött.-Te akartad!-mondta, majd szépen elkezdett hátrálni.-Egy...kettő! Ne várd meg a hármat!
Niall szót is fogadott, még mielőtt Liam kimondta volna a hármat, még mielőtt nekilendült volna az ajtónak a zár kattanása hallatszott s lassú ajtónyitás után Niall kilépett a szobából.
-Végre!-sóhajtott Liam.-Haver, gyere enni!-karolta át a vállát, s magához húzta.
-Ő meg mit keres itt?-fújtatott Niall mikor meglátta Harry-t.
-Bocsánatot szeretnék kérni!-állt fel az asztaltól megbánó képpel.-Ne haragudj...
Niall fújtatott mint egy bika. Hatalmas önuralom kelett neki ahhoz hogy ne verje laposra megint.
-Nem fogsz bocsánatot kérni. Mégcsak a lehetőséget sem adom meg. Nálad mocskosabb és undoríttóbb embert még sose láttam, és mi többé nem is ismerjük egymást!-jelentette ki határozottan.
-Niall ezt még gondold át! A bandáról van szó.-mondta Zayn.
-Tudom, ezért ha úgy szerepelünk a nyilvánosság előtt, mint az "OneDirection" vidám tagjai akkor mintha mi sem történt volna nevetgélünk és szivatjuk egymást. Nem lesz semmi vita, de még csak egy kis gúnyos megjegyzés sem, amiből arra tudnának mások következtetni hogy mi nem vagyunk jóban. Viszont mint ember, mint a barátom te már nem létezel számomra!
A srácok arcára döbbenet ült. Niall elég magabiztosnak és határozottnak tűnt. Még néhány percig bámult Harry-re hátha van hozzáfűznivalója a dolgokhoz, de nem, csak ült ott némán. Niall egy laza fejcsóválás után sarkonfordult és visszament a szobájába.
-Nem hiszem, hogy komolyan beszélt.-mondta Liam.
-Pedig nagyon úgy tűnt hogy tényleg ezt akarja.
***
Miután Nelly végzett a munkahelyén a srácokhoz ment közölni a hírt és átadni leveleim.
-Nelly!-mosolygott Louis mikor kinyitotta az ajtót.-Hát te? Mi van Jen-nel?
-Ép Jen miatt jöttem.
-Ezt meg hogy érted?
-Bejöhetek?
-Persze, gyere csak... Srácok Nelly jött!-kiálltott Louis. Zayn, Liam és Harry épp a nappaliban filmeztek mikor Louis bekísérte Nelly-t.
-Jen-t hol hagytad?-kérdezte Zayn.
-Ő küldött?-kérdezte halkan, alig érthetően Harry.
-Mondhatjuk úgy is. Szóval Jen... Nos ő. Elutazott...
-Hová?-csodálkozott Louis.
-Én sem tudom. Ma reggel üresen találtam a szobáját. Tegnap eljött ide hozzátok hogy beszéljen Niall-el, de mivel nem voltatok itthon ő ezt jelnek tekintette.
-Mi Niall-al ép hozzátok mentünk tegnap!
-Tudom, megtaláltam az üzenetet csak sajnos már túl későn.
-Hova utazott?-hallatszott Niall rekedt hangja a nappali ajtajából.
-Nem tudom, viszont ezt találtam az éjjeli szekrényén.-szedte elő a leveleket a táskájából majd Niall és Harry felé nyújtotta.
-Neki is írt?-csodákozott gúnyosan Niall, majd szó nélkül visszament a szobájába. Leült az ágyára s mazsolányira összeszorult szívvel tépte fel a borítékot.
"Szerelmem! Azt sem tudom hol és mégis mivel kezdjem. Közhelyes egy ilyen levelet írni, nyálas és elcsépelt. A mai világban már senki sem ír ilyet, viszont én mégis ezt láttam a legjobb megoldásnak. Kapcsolatunk első három éve csodálatos volt. Amikor megláttalak úgy éreztem megállt a Föld. Mindent olyan csodásnak láttam és elvakultam a boldogságban. Te megszerettél engem és én is téged... és azok után jöttek a gondok, a problémák. Mikor már túl tökéletes volt minden, jött egy laza szellő és elfújta a kártyavárt. Annyi közös emlékünk van annyi minden köt össze bennünket. Hidd el te nem tehetsz semmiről! Bár mi már nem találkozunk többé, mert neked felejtened kell, egy dolgot kérek. Ne változz meg! Maradj meg ez a fantasztikus ember aki eddig voltál és hidd el rádmosolyog a szerencse! És a múltad már csak egy régi emlék lesz amit mosolyogva felteszel a padlásra egy fekete dobozban.Sajnálom, hogy ezt tettem, de szeretlek és ezért elkellett téged engednem. Azért, hogy egy nap valóban boldog lehess egy lánnyal, egy olyannal aki megbecsül téged.Lehet, hogy most utálsz de egy nap remélem ráfogsz jönni, hogy jól döntöttem, és talán a múltat feledve egyszer igaz barátok lehetünk...De ha neked ez nem megy azt is megértem. És bár nehezen írom le de akkor -Szia!"-s miután elolvasta leplezetlenül sírni kezdett... az ürességtől, amely belülről emésztette. Úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt.
-Ezt nem hiszem el!-mondogatta magának. De hiába is kutatott utánam, én akkor már a vonaton ültem és minden zökkenés, minden nyikorgás eszembe juttatja, hogy percről-percre messzebb kerülök tőle. Tőle, Niall-tól, a fájdalmaktól és a régi életemtől.
Óvatosan az ágyam szélére ült, magára húzta a takarómat és bámulta a padlót. Nem értette miért mentem el, pedig a képlet egyszerű. Megváltozunk. Erősek leszünk és elbúcsúzunk. Legyőzzük a reményt, mert már nem csak rólunk van szó. Lemondunk az igaziért folytatott harcról és elfogadjuk a rossz választást. Elhatározzuk, hogy mostantól erősek leszünk, de nem minden hibánkat lehet csak úgy elfelejtenünk. Sejtjük, hogy valakinek fájdalmat okoztunk, pedig az csak jót akart nekünk. Gyakran mondják, hogy az igazságtól függetlenül az emberek azt látják, amit látni akarnak. Néhányan talán visszalépnek, és rájönnek, hogy ugyanazt a nagy képet nézegették egész végig. Néhányan látják, ami ott volt előttük végig. És aztán ott vagyok én, aki olyan messze fut, amennyire csak tud. Rájövök apránként, hogy nem bírom tovább. Nem tudok már hinni s remélni, remélni egy életen át. Nem tudom hazudni, hogy jól vagyok. Mosolyogni mindenkire...mikor belül meghalok...
Felkelvén az ágyam melletti éjjeli szekrényen három borítékot talált. Az elsőn az ő neve állt. Majd volt egy Niall-nek és egy Harry-nek címezve. Remegő kezekkel tépte szét az ő nevével ellátott levelem majd pityeregve kezdte olvasni:" Szeretett Nelly-m! Te voltál az aki mindig mellettem állt. Aki kihúzott a bajból, aki felsegített ha magam alatt voltam. Anyám helyett anyám voltál. Nem lehetek elég hálás mindazért a sok jóért amit nekem adtál, a sok törődésért! Te is tudod milyen vagyok, s talán "szökésem" nem is volt oly meglepő számodra. Kérlek ne haragudj, hogy csak így hagytalak itt és nem búcsúztam el tőled személyesen, de tudtam hogyha mindezt a szemedbe kéne mondanom elgyengültem volna és nem tudtam volna megtenni. A tegnapi dolog, hogy Niall nem volt otthon, csak egy jel volt. Amire már rég vártam. Jel, hogy már nem éri meg küzdeni. Kérlek téged maradj ugyan ilyen vidám és erős és ne szomorkodj miattam, velem minden rendben lesz! Szeretlek!"-olvasta fel magában levelem utolsó szavát, mely csak még több könnyet csalt ki a szeméből. A másik két borítékot nem bontotta fel, mert tudta azok nem neki íródtak.
Ma dolgoznia kellett menni, így hát nem vesztegelhetett tovább az ágyamon. Arcát lemosta hideg vízzel, felöltözött, s mintha mi sem történt volna kocsiba ült és elindult a munkahelyére. Ezt mindig is csodáltam benne. Képes volt mosolyogni, mégha legbelül mardosta is valami.
***
-Gyere le és egyél!-kiabált fel Louis Niall-nek. Viszont válasz nem jött.
-Muszáj ennie...-indult el felfele Liam. Mindannyian a konyhában várták hogy Niall lejöjjön reggelizni. Még Harry is ott ült. Bár fáradt volt és erőtlen, de bocsánatot akart kérni, mindenért.-Engedj be!-kezdett el dörömbölni a szőkeség zárt ajtaján.-Ha nem engedsz be betöröm az ajtót! Tudom közhelyes, de betöröm!-Liam hiába fenyegetőzött válasz még mindig nem jött.-Te akartad!-mondta, majd szépen elkezdett hátrálni.-Egy...kettő! Ne várd meg a hármat!
Niall szót is fogadott, még mielőtt Liam kimondta volna a hármat, még mielőtt nekilendült volna az ajtónak a zár kattanása hallatszott s lassú ajtónyitás után Niall kilépett a szobából.
-Végre!-sóhajtott Liam.-Haver, gyere enni!-karolta át a vállát, s magához húzta.
-Ő meg mit keres itt?-fújtatott Niall mikor meglátta Harry-t.
-Bocsánatot szeretnék kérni!-állt fel az asztaltól megbánó képpel.-Ne haragudj...
Niall fújtatott mint egy bika. Hatalmas önuralom kelett neki ahhoz hogy ne verje laposra megint.
-Nem fogsz bocsánatot kérni. Mégcsak a lehetőséget sem adom meg. Nálad mocskosabb és undoríttóbb embert még sose láttam, és mi többé nem is ismerjük egymást!-jelentette ki határozottan.
-Niall ezt még gondold át! A bandáról van szó.-mondta Zayn.
-Tudom, ezért ha úgy szerepelünk a nyilvánosság előtt, mint az "OneDirection" vidám tagjai akkor mintha mi sem történt volna nevetgélünk és szivatjuk egymást. Nem lesz semmi vita, de még csak egy kis gúnyos megjegyzés sem, amiből arra tudnának mások következtetni hogy mi nem vagyunk jóban. Viszont mint ember, mint a barátom te már nem létezel számomra!
A srácok arcára döbbenet ült. Niall elég magabiztosnak és határozottnak tűnt. Még néhány percig bámult Harry-re hátha van hozzáfűznivalója a dolgokhoz, de nem, csak ült ott némán. Niall egy laza fejcsóválás után sarkonfordult és visszament a szobájába.
-Nem hiszem, hogy komolyan beszélt.-mondta Liam.
-Pedig nagyon úgy tűnt hogy tényleg ezt akarja.
***
Miután Nelly végzett a munkahelyén a srácokhoz ment közölni a hírt és átadni leveleim.
-Nelly!-mosolygott Louis mikor kinyitotta az ajtót.-Hát te? Mi van Jen-nel?
-Ép Jen miatt jöttem.
-Ezt meg hogy érted?
-Bejöhetek?
-Persze, gyere csak... Srácok Nelly jött!-kiálltott Louis. Zayn, Liam és Harry épp a nappaliban filmeztek mikor Louis bekísérte Nelly-t.
-Jen-t hol hagytad?-kérdezte Zayn.
-Ő küldött?-kérdezte halkan, alig érthetően Harry.
-Mondhatjuk úgy is. Szóval Jen... Nos ő. Elutazott...
-Hová?-csodálkozott Louis.
-Én sem tudom. Ma reggel üresen találtam a szobáját. Tegnap eljött ide hozzátok hogy beszéljen Niall-el, de mivel nem voltatok itthon ő ezt jelnek tekintette.
-Mi Niall-al ép hozzátok mentünk tegnap!
-Tudom, megtaláltam az üzenetet csak sajnos már túl későn.
-Hova utazott?-hallatszott Niall rekedt hangja a nappali ajtajából.
-Nem tudom, viszont ezt találtam az éjjeli szekrényén.-szedte elő a leveleket a táskájából majd Niall és Harry felé nyújtotta.
-Neki is írt?-csodákozott gúnyosan Niall, majd szó nélkül visszament a szobájába. Leült az ágyára s mazsolányira összeszorult szívvel tépte fel a borítékot.
"Szerelmem! Azt sem tudom hol és mégis mivel kezdjem. Közhelyes egy ilyen levelet írni, nyálas és elcsépelt. A mai világban már senki sem ír ilyet, viszont én mégis ezt láttam a legjobb megoldásnak. Kapcsolatunk első három éve csodálatos volt. Amikor megláttalak úgy éreztem megállt a Föld. Mindent olyan csodásnak láttam és elvakultam a boldogságban. Te megszerettél engem és én is téged... és azok után jöttek a gondok, a problémák. Mikor már túl tökéletes volt minden, jött egy laza szellő és elfújta a kártyavárt. Annyi közös emlékünk van annyi minden köt össze bennünket. Hidd el te nem tehetsz semmiről! Bár mi már nem találkozunk többé, mert neked felejtened kell, egy dolgot kérek. Ne változz meg! Maradj meg ez a fantasztikus ember aki eddig voltál és hidd el rádmosolyog a szerencse! És a múltad már csak egy régi emlék lesz amit mosolyogva felteszel a padlásra egy fekete dobozban.Sajnálom, hogy ezt tettem, de szeretlek és ezért elkellett téged engednem. Azért, hogy egy nap valóban boldog lehess egy lánnyal, egy olyannal aki megbecsül téged.Lehet, hogy most utálsz de egy nap remélem ráfogsz jönni, hogy jól döntöttem, és talán a múltat feledve egyszer igaz barátok lehetünk...De ha neked ez nem megy azt is megértem. És bár nehezen írom le de akkor -Szia!"-s miután elolvasta leplezetlenül sírni kezdett... az ürességtől, amely belülről emésztette. Úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt.
2013. augusztus 11., vasárnap
II. évad - Negyedik rész
A vakuk vilogásában és a nagy zajban Niall fel sem fogta a helyzet súlyát. Csak hagyta, hogy a tömegben magának utat törő Louis bepréselje a kajálda ajtaján, megpróbálván kicsukni a firkászokat. Niall nem is értette mégis minek szálltak ki a kocsiból? Mégis minek mentek ki? Miért hagyták hogy így "megalázzák" őket. Szótlanul, maga elé bámulva hallgatta ahogy barátja rendel. Miután végeztek egy hatalmas sóhaj közepedte újra fejest ugrottak a villódzó firkász rengetegbe. Mégis honnan tudódtak ki a dolgok? Talán a lány pletykálta el, jó pénzért. Honnan tudták, hogy innen fognak kaját vinni? Talán követték őket. Niall-nek még az is eszébe jutott, hogy talán Harry fecsegte ki.
-Ez nem mese! Dolgok tudódtak ki amik nem csak a karrierünket de a bandát is tönkre tehetik! Ezzel egyszer s mindenkorra vége lesz. Először talán meghurcol minket a sajtó, és mi lesz a rajongókkal? Ők nem ezt érdemlik!-kapkodott levegő után Louis miközben autójával megállt a garázs ajtaja előtt.
-Mi lesz ha megtalálja?
-Ki? A firkászok? Mégis mit?
-Nem a firkászok! Jen. Mi lesz ha Jen megtalálja a levelem? Mit fog csinálni? Felhív? Vagy azonnal a kukába dobja?
-Szedd már össze magad! Nem veszed észre mit csinál egy lány az életeddel? Az életünkkel?Teljesen tönkretesz, hisz...
-Ne merd Őt hibáztatni!-förmedt rá a kormány előtt ülő Louis-ra. Kezét kicsit feljebb rántotta s szemei sarkában is megjelentek azok a bizonyos kis vérvörös erek.
-Persze, csináld csak amihez értesz! Üss meg! De arra már igazán rádöbbenhettél volna hogy az a srác akit én néhány évvel ezelőtt megszerettem az X-fakctor-ban, az már nem te vagy. Te még csak a maradéka se vagy. Annak a mosolygós, mindig vidám és életerős srácnak csupán csak az árnyéka maradtál!
Kínos csend állt be. Louis szavai mindaz mellett, hogy egytől egyig igazak voltak nagyon bántották Niall-t. Vissza akart szólni. Meg akarta magát védeni. De mégis minek? Hogy elveszítsen mégegy barátot? Az egyik
legjobbat? S jó maga is belátta barátja szavai tényleg nem csak az afféle kitalált illúzión alapszanak.
***
Pár órával korábban.
-Mondtam, hogy nem lesz itthon!-vágtam afféle "én megmondtam" arcot mikor Nelly leparkolt.
Golden Street 260. Semmit sem változott azóta mióta utoljára itt jártam. Mikor is? Talán két éve már. Akkor még a régi és boldog életünket éltük az én mindig boldog és életvidám barátommal. Niall-el. Visszagondolva már értem miért is volt akkora veszekedés abból hogy hova költözzön a banda. Hisz ez a ház tényleg elég pici öt srácnak. De mégis annyira gyönyörű.
-Talán bekopogtál már? Vagy mégis honnan tudod hogy nincsenek itthon?-vágott vissza Nelly.
-Nem! De érzem, valami azt súgja ez a ház most teljesen üres.
-Azért menj és nézd meg!- parancsolt rám. Kiszálltam a kocsiból, lassan felsétáltam az ajtóig majd kétszer kopogtattam. Semmi mozgás nem hallatszódott bentről, egy aprócska pisszenés sem. Nelly egy ideig a kocsiból nézett és várta vajon mi fog kisüli ebből. De az az igazság hogy semmi. Csak álltam és vártam. Mi mást tehettem.
Nelly még mindig a kocsiból mutogatott hogy kopogjak még, hogy ne hagyjam ezt annyiban. Viszont én tudtam, ha Niall az első azon pillanat után mikor ujjaim megdobbantak az ajtón nem adott jelet magáról akkor a későbbiekben sem fog. Abban a hitben ringattam magam, hogy valami fontos találkára rohantak csak el, miközben valami mélyen azt súgta inkább meglapul a szoba sarkában, minthogy nekem, egy hisztis lotyónak kinyissa az ajtót.
-Gyere menjünk.-fogta meg a vállam Nelly alig egy óra ajtó előtt ácsorgás után.-Nem kellett volna idehoznom téged. Baromi nagy baklövés volt. Csak egy újabb vágás a már amúgy is vérző szíveden.-mondta miközben besegített az autóba.
***
Eközben a kórházban
Harry állapota óráról órára javult. Az ilyen-olyan szintje növekedett meg csökkent, meg a szokásos halandzsák amiket ilyenkor a nővérek felírnak arra a kartotéknak hívott valamire. Javul. Mindenképpen jó hír. Kevés a szövődmény és nagyon jól regenerálódik a gyomra egy ilyen műtét után. Az egy biztos hogy néhány hónapig még nem ehet kész ételt, maximum csak afféle kásákat, meg persze amiket a doki kiírt.
Maradnia kellett volna még pár éjszakára, pár hétre talán hogy megvizsgálják, és hogy megfigyeljék az állapotát, de Harry saját felelősségre is haza akart menni.Mindezek mellett Zany és Liam is jobbnak látta ha inkább otthon lábadozik. Ezért amint lehetett Harry-t előkészítették a távozására.
***
-Mehetnénk a temető felől?-kérdeztem Nelly-től a srácoktól hazavezető úton.
-Hát persze.-válaszolt.-Diana-hoz megyünk?
-Igen...-sóhajtottam.
Meg akartam osztani a lányommal a történteket, azokat hogy mit érzek most s megpróbáltam tőle segítséget kérni. Harcoljak Niall-ért, ahogy azt Nelly-vel megbeszéltük? Vagy legyek inkább Harry-vel, ami talán a legkönnyebb megoldásnak látszik? Nelly-t már nem kérdezem,hisz tudom mi a véleménye. Anyámat pedig nem igazán szeretném belekeverni az ilyen dolgaimba. Nem arról van szó hogy nem érdekel a véleménye, csupán ő nem élte át mindezt velünk így nem is tudna a segítségemre lenni. Diana az aki a leges legjobban a segítségemre lehet. Hisz ő az én részem. Egy rész belőlem, így ha most nem is tudom mit akarok, ő majd segít abban hogy a legjobb döntést hozzam.
Nelly nem jött be velem, megvárt kint. Sírjához érve térdre rogytam, majd zokogtam kicsit. Fájó nyögések és pataknyi könnyek közepedte. Csupán egy két percig, mivel már csak ennyire volt erőm. Majd megtöröltem szemeim, felültem majd meredten néztem előre. Mintha ott állna előttem s kezét nyújtaná felém hogy letörölje könnyeim. Halucináció csupán, képzelgés melyet talán az álmatlanság, a rák kezeletlensége vagy ép hogy a sok sírás eredményezett.
Valami olyasmi történt, amit nem akartam, hogy megtörténjen, de mégis megtörtént. S már ott van a múltban, a tegnapban, már ott van tüskeként a húsomban. Szenvedek, és közben reménykedem, hogy holnap már nem lesz ott. De emlékszem a tegnapomra. A tegnap is ugyanilyen volt, és akkor még a mára vártam. És ugyanígy jön majd el a többi holnap is. Ez az amit nem akarok. Így élni tovább.
Döntést még mindig nem hozva mentem vissza Nelly kocsijába.
-Menjünk haza!-szorította meg szeretően a kezem majd elindultunk. Mire hazaértünk szinte teljesen besötétedett. A hátsó ajtón mentünk be ahonann egyenesen a lépcső, majd a szobám felé vettem az irányt.
-Jó éjt!-szóltam vissza Nelly-nek.
-Neked is! Próbálj meg aludni!-válaszolt. Hallottam ahogy teátfőz, majd leül a gépe elé. Foggalmam sincs mit csinált még egy ilyen hosszú, szinte véget nem érő nap után.
***
Reggel Nelly már elég korán, hét óra előtt nem sokkal ébren volt. Halkan sürgött forgott a konyhában, reggelit csinált, kávét főzött, kaját adott a kutyánknak. Ő is csak a tegnapon tudott agyalni azon, vajon hogyan döntök majd? Vajon kit választok? Undorító egy kérdés! "Vajon kit választok?". Mintha egy fagyispult előtt állnák és nem tudnák választani,hogy mégis milyen izű gombócot szeretném. A hagyományos csokisat? Vagy inkább valami új és ízletes erdei gyümölcsös-joghurtos keveréket?
Még pizsamában ment ki a reggeli postáért, mivel valami fontos levelet várt. Ahogy kilépett az ajtón Niall levelébe botlott. Kezébe vette és szemeivel végigfutotta, s ekkor már összeállt a kép a fejében, már rájött hogy mégis miért nem találtuk tegnap otthon Niall-t. Pont elkerültük egymást. Míg ő a mi üres házunknál kopogtatott, addig mi az ő üres házuknál koptattuk a küszöböt.
Vidáman, szinte sikoltozva futott felfélé a lépcsőn.
-Jen! Jen! Ezt meg kell nézned! Niall még mindig szeret!- ordítozta ahogy futott felfelé, viszont amint beért a szobámba azonnal leesett az az édes és aranyos mosoly az arcáról.
Na mit gondoltok? Mi az a dolog ami miatt Nelly-nek még a mosoly is leesett az arcáról? Várom az ötleteiteket hozzászólásban!! :)
Oh! ...és persze a vélemény is jöhet ám!
Az előző részhez a szokásosnál talán picit kevesebb megjegyzés érkezett, de abban reménykedem ez csak azért van mert nem szeretitek azt a vacak betűbeirogatós dolgot.... tudjátok ami ellenőrzi hogy nem-e vagytok robotok! :D
P.s.:Tudom, nem szokásom ilyen elcsépelt monológokat írni a részek végére, de kíváncsi vagyok vajon Ti hogyan folytatnátok, vajon Ti mire számítotok! :) ♥
-Ez nem mese! Dolgok tudódtak ki amik nem csak a karrierünket de a bandát is tönkre tehetik! Ezzel egyszer s mindenkorra vége lesz. Először talán meghurcol minket a sajtó, és mi lesz a rajongókkal? Ők nem ezt érdemlik!-kapkodott levegő után Louis miközben autójával megállt a garázs ajtaja előtt.
-Mi lesz ha megtalálja?
-Ki? A firkászok? Mégis mit?
-Nem a firkászok! Jen. Mi lesz ha Jen megtalálja a levelem? Mit fog csinálni? Felhív? Vagy azonnal a kukába dobja?
-Szedd már össze magad! Nem veszed észre mit csinál egy lány az életeddel? Az életünkkel?Teljesen tönkretesz, hisz...
-Ne merd Őt hibáztatni!-förmedt rá a kormány előtt ülő Louis-ra. Kezét kicsit feljebb rántotta s szemei sarkában is megjelentek azok a bizonyos kis vérvörös erek.
-Persze, csináld csak amihez értesz! Üss meg! De arra már igazán rádöbbenhettél volna hogy az a srác akit én néhány évvel ezelőtt megszerettem az X-fakctor-ban, az már nem te vagy. Te még csak a maradéka se vagy. Annak a mosolygós, mindig vidám és életerős srácnak csupán csak az árnyéka maradtál!
Kínos csend állt be. Louis szavai mindaz mellett, hogy egytől egyig igazak voltak nagyon bántották Niall-t. Vissza akart szólni. Meg akarta magát védeni. De mégis minek? Hogy elveszítsen mégegy barátot? Az egyik
legjobbat? S jó maga is belátta barátja szavai tényleg nem csak az afféle kitalált illúzión alapszanak.
***
Pár órával korábban.
-Mondtam, hogy nem lesz itthon!-vágtam afféle "én megmondtam" arcot mikor Nelly leparkolt.
Golden Street 260. Semmit sem változott azóta mióta utoljára itt jártam. Mikor is? Talán két éve már. Akkor még a régi és boldog életünket éltük az én mindig boldog és életvidám barátommal. Niall-el. Visszagondolva már értem miért is volt akkora veszekedés abból hogy hova költözzön a banda. Hisz ez a ház tényleg elég pici öt srácnak. De mégis annyira gyönyörű.
-Talán bekopogtál már? Vagy mégis honnan tudod hogy nincsenek itthon?-vágott vissza Nelly.
-Nem! De érzem, valami azt súgja ez a ház most teljesen üres.
-Azért menj és nézd meg!- parancsolt rám. Kiszálltam a kocsiból, lassan felsétáltam az ajtóig majd kétszer kopogtattam. Semmi mozgás nem hallatszódott bentről, egy aprócska pisszenés sem. Nelly egy ideig a kocsiból nézett és várta vajon mi fog kisüli ebből. De az az igazság hogy semmi. Csak álltam és vártam. Mi mást tehettem.
Nelly még mindig a kocsiból mutogatott hogy kopogjak még, hogy ne hagyjam ezt annyiban. Viszont én tudtam, ha Niall az első azon pillanat után mikor ujjaim megdobbantak az ajtón nem adott jelet magáról akkor a későbbiekben sem fog. Abban a hitben ringattam magam, hogy valami fontos találkára rohantak csak el, miközben valami mélyen azt súgta inkább meglapul a szoba sarkában, minthogy nekem, egy hisztis lotyónak kinyissa az ajtót.
-Gyere menjünk.-fogta meg a vállam Nelly alig egy óra ajtó előtt ácsorgás után.-Nem kellett volna idehoznom téged. Baromi nagy baklövés volt. Csak egy újabb vágás a már amúgy is vérző szíveden.-mondta miközben besegített az autóba.
***
Eközben a kórházban
Harry állapota óráról órára javult. Az ilyen-olyan szintje növekedett meg csökkent, meg a szokásos halandzsák amiket ilyenkor a nővérek felírnak arra a kartotéknak hívott valamire. Javul. Mindenképpen jó hír. Kevés a szövődmény és nagyon jól regenerálódik a gyomra egy ilyen műtét után. Az egy biztos hogy néhány hónapig még nem ehet kész ételt, maximum csak afféle kásákat, meg persze amiket a doki kiírt.
Maradnia kellett volna még pár éjszakára, pár hétre talán hogy megvizsgálják, és hogy megfigyeljék az állapotát, de Harry saját felelősségre is haza akart menni.Mindezek mellett Zany és Liam is jobbnak látta ha inkább otthon lábadozik. Ezért amint lehetett Harry-t előkészítették a távozására.
***
-Mehetnénk a temető felől?-kérdeztem Nelly-től a srácoktól hazavezető úton.
-Hát persze.-válaszolt.-Diana-hoz megyünk?
-Igen...-sóhajtottam.
Meg akartam osztani a lányommal a történteket, azokat hogy mit érzek most s megpróbáltam tőle segítséget kérni. Harcoljak Niall-ért, ahogy azt Nelly-vel megbeszéltük? Vagy legyek inkább Harry-vel, ami talán a legkönnyebb megoldásnak látszik? Nelly-t már nem kérdezem,hisz tudom mi a véleménye. Anyámat pedig nem igazán szeretném belekeverni az ilyen dolgaimba. Nem arról van szó hogy nem érdekel a véleménye, csupán ő nem élte át mindezt velünk így nem is tudna a segítségemre lenni. Diana az aki a leges legjobban a segítségemre lehet. Hisz ő az én részem. Egy rész belőlem, így ha most nem is tudom mit akarok, ő majd segít abban hogy a legjobb döntést hozzam.
Nelly nem jött be velem, megvárt kint. Sírjához érve térdre rogytam, majd zokogtam kicsit. Fájó nyögések és pataknyi könnyek közepedte. Csupán egy két percig, mivel már csak ennyire volt erőm. Majd megtöröltem szemeim, felültem majd meredten néztem előre. Mintha ott állna előttem s kezét nyújtaná felém hogy letörölje könnyeim. Halucináció csupán, képzelgés melyet talán az álmatlanság, a rák kezeletlensége vagy ép hogy a sok sírás eredményezett.
Valami olyasmi történt, amit nem akartam, hogy megtörténjen, de mégis megtörtént. S már ott van a múltban, a tegnapban, már ott van tüskeként a húsomban. Szenvedek, és közben reménykedem, hogy holnap már nem lesz ott. De emlékszem a tegnapomra. A tegnap is ugyanilyen volt, és akkor még a mára vártam. És ugyanígy jön majd el a többi holnap is. Ez az amit nem akarok. Így élni tovább.
Döntést még mindig nem hozva mentem vissza Nelly kocsijába.
-Menjünk haza!-szorította meg szeretően a kezem majd elindultunk. Mire hazaértünk szinte teljesen besötétedett. A hátsó ajtón mentünk be ahonann egyenesen a lépcső, majd a szobám felé vettem az irányt.
-Jó éjt!-szóltam vissza Nelly-nek.
-Neked is! Próbálj meg aludni!-válaszolt. Hallottam ahogy teátfőz, majd leül a gépe elé. Foggalmam sincs mit csinált még egy ilyen hosszú, szinte véget nem érő nap után.
***
Reggel Nelly már elég korán, hét óra előtt nem sokkal ébren volt. Halkan sürgött forgott a konyhában, reggelit csinált, kávét főzött, kaját adott a kutyánknak. Ő is csak a tegnapon tudott agyalni azon, vajon hogyan döntök majd? Vajon kit választok? Undorító egy kérdés! "Vajon kit választok?". Mintha egy fagyispult előtt állnák és nem tudnák választani,hogy mégis milyen izű gombócot szeretném. A hagyományos csokisat? Vagy inkább valami új és ízletes erdei gyümölcsös-joghurtos keveréket?
Még pizsamában ment ki a reggeli postáért, mivel valami fontos levelet várt. Ahogy kilépett az ajtón Niall levelébe botlott. Kezébe vette és szemeivel végigfutotta, s ekkor már összeállt a kép a fejében, már rájött hogy mégis miért nem találtuk tegnap otthon Niall-t. Pont elkerültük egymást. Míg ő a mi üres házunknál kopogtatott, addig mi az ő üres házuknál koptattuk a küszöböt.
Vidáman, szinte sikoltozva futott felfélé a lépcsőn.
-Jen! Jen! Ezt meg kell nézned! Niall még mindig szeret!- ordítozta ahogy futott felfelé, viszont amint beért a szobámba azonnal leesett az az édes és aranyos mosoly az arcáról.
Na mit gondoltok? Mi az a dolog ami miatt Nelly-nek még a mosoly is leesett az arcáról? Várom az ötleteiteket hozzászólásban!! :)
Oh! ...és persze a vélemény is jöhet ám!
Az előző részhez a szokásosnál talán picit kevesebb megjegyzés érkezett, de abban reménykedem ez csak azért van mert nem szeretitek azt a vacak betűbeirogatós dolgot.... tudjátok ami ellenőrzi hogy nem-e vagytok robotok! :D
P.s.:Tudom, nem szokásom ilyen elcsépelt monológokat írni a részek végére, de kíváncsi vagyok vajon Ti hogyan folytatnátok, vajon Ti mire számítotok! :) ♥
2013. augusztus 8., csütörtök
II.évad - Harmadik rész
-Jó reggelt uraim.-állt meg Zayn és Liam előtt egy fehér köppenyes doktor meg valami szőke nővér. Ott álltak és várták hogy a két srác magához térjen. Tegnap délután hat körül vitték be Harry-t Niall kis incidense után, és a doktorok még csak most, az az hajnali fél ötkor hoztak hírt róla. Ketten jöttek, ez nem jelenthet túl jót...
-Doktor úr!- pattant fel Liam.
-Kérem mondja hogy nincs semmi baja!
- Nos a barátjukat elég súlyos gyomorfal szakadással műtöttük, és a...
-Szakadás?-szólt közbe Zayn.
-Várd meg míg végigmondja!- ültette le őt Liam.
-A hasfalát ért erős ütés miatt a hasfala szinte kettészakadt. Egész éjjeli műtét után és egy újfajta módszer segítségével helyrehoztuk a szakadást, de tudniuk kell ez cseppet sem végleges megoldás.
-Hogy érti ezt doktor úr?
-Az új módszer elég jó statisztikával bizonyult elégséges gyógyírnek több betegünknél is, viszont a maguk barátjának a sérülése elég veszélyesen túlhalad azokon az állapotokon amiket eddig helyre hoztunk. Tudják a gyomra szinte ketté szakadt.
-Atya ég...-kapott a szájához Liam.
-Bent tartjuk még egy éjjelre megfigyelésre, de utána hazavihetik. Egy különleges étrendet írunk majd össze, ami minnél jobban kíméli a gyomrát. Viszont a jövőben elég nagy esély van fökély kialakulására, ami különféle gondokkal járhat.-zárta le monológját a doki majd sarkon fordult és elment. A nővér a két srácot Harry ágyához vezette.
***
-Kérsz egy kis teát?-lépett be a szobámba Nelly.
-Nem.-válaszoltam halkan mégis érthetően. Mondhatni erőtlenül.
-Oh, rendben... Szeretnél beszélni róla?
-Mégis miről?- fordultam felé kisírt szemekkel.-Arról, hogy mégis hogyan tettem tönkre az életem? Arról, hogyan csaptam be és aláztam porig azt akit mindig is tiszta szívemből szerettem? Arról, hogy...-folytattam volna még bűneim sorolását de már nem volt erőm. Felülkerekedett rajtam a sírás és arcom kezeimbe temettem.
-Ne sírj!- rohant felém Nelly. Lehuppant mellém majd a hátam kezdte simogatni.-Ne sírj!-próbált megvágasztalni. Eredménytelenül.
-Hogy lehettem ekkora idióta. Tönkretettem azt ami már épp kezdett volna helyreállni. Most mond meg őszintén, normális aki ilyet csinál?-szipogtam.
-Nem, ez kicsit sem normális, egy aranydíjas hülye vagy.-mondta ki Nelly a szörnyű igazságot.-De ezenfelül szereted őt, és mélyen mindig is bántad, így hát tényleg nem is értem miért csináltad. Te életed úgy rontod el ahogy akarod!
-Nelly, én félek...
-Mitől?-nézett rám csodálkozva.
-Félek, hogy egyszer elhagy, talán nem is olyan sok idő múlva,de elhagy, és félek, hogy nem láthatom többet már, csak akkor, ha más kezét fogva sétál velem szemben az utcán... míg Harry...
-Micsoda? Álljunk csak meg! Mi van Harry-vel?-szakított félbe.
-Mi lenne ha Harry-vel maradnék, ha vele élném tovább a mindennapjaim. Ha elszöknék vele ahogy egyszer már eltervezte és új életet kezdenék vele. Hisz...hisz Niall...
-Niall-t szereted!-fejezte be Nelly az előbb elkezdett mondatom.
-Igen!-helyeseltem.-Teljes szívemből, de kétlem, hogy ő is még mindig ezt érezné. Hogy még mindig képes lenne viszont szeretni. Azon sem csodálkoznék ha már teljesen megútálna! Míg Harry.
-Harry egy barom! Alig lehetett tizennégy éves, mikor az első vallomást rebegte el neki egy lesütött szemű diák, aki napokig, hetekig készült ennek az egyetlen mondatnak a kiejtésére. És hidd el ő kacagva adta magát egy másiknak, csak azért, hogy másnap kacagva téphesse szét a virágait. Nem ismerem igazán Harry-t, de eltudom képzelni milyen. Egyik lány ágyából a másikba ugrik. Nálad talán azért maradt ilyen huzamosabb ideig, mert te voltál a "tiltott gyümölcs". Az ami mégnagyobb vágyat ébresztett benne. Hiányzik Harry-ből valami, mint ahogy hiányzik az éjszakából a fény. Mert ez a véget nem érő vágy a női testek és azok játéka után, ez csak valami megzabolázatlan állati szenvedély. Mert hiányzik belőle valami. Maga se tudta, maga se érzi talán.... de hisz az éjszaka sem érzi, hogy nincsen benne napfény.
-Most ezzel azt mondod hogy Harry egy férfi ribanc?- próbáltam összefoglalni egy mondatba hosszú és végetnemérő gondolatmenetét.
-Nem! Vagyis nagyjából! Azt akarom mondani hogy Harry egy barom aki nem tisztel semmilyen nőnemű lényt, max a lábuk közt lévő játékszert.
-De Nelly, nekem már nincs erőm küzdeni Niall-ért, nincs erőm újra harcba szállni a szeretetéért.
-Nem adhatod fel! Soha ne add fel! Mi van ha most feladod és elszöksz Harry-vel, közben meg Niall még mindig ugyan úgy szeret. Hisz a jegyese vagy! Tovább tudnál élni azzal a tudattal, hogy ha most nem adod fel akkor talán együtt maradtok?
-Ez olyan lehetetlen és bonyolult egy helyzet.
-Nem! Ez világos mint a nap!
-Akkor kérlek magyarázd el nekem is.
-Mégis miért bömbölsz itt mint egy kis ovis? Mert félsz elveszítteni Niall-t és mert még mindig szereted. Akkor meg mi a fennéért szöknél meg Harry-vel, a "férfi ribanccal", ha harcolhatnál életed szerelméért? A képlet egyszerű összeszeded magad, felöltözöl és elviszlek a srácok házához hogy beszélhess Niall-el. És ne merj ellenkezni.
***
-Haver!- kiálltott Niall után Louis. - Mégis hova sietsz így?
-Jen-hez!-válaszolt Niall miközben felhúzta a cipőjét és a kocsikulcs után nyúlt.
-Nem mész te egyedül sehova. Megyek szépen veled.-kapta ki a kezéből a kocsikulcsot Louis és még felfutott egy kabátért.-És mi ez a nagy fellángolás?-kérdezősködött Loui miközben beindította a motort és lehajtott a garázselől.
-Nem tudok élni nélküle! Egyszerűen nem megy. Állandóan ő jár a fejemben és annyira szégyellem magam, hogy így viselkedtem vele. Nem érdemelte meg. Az egyetlen főbűnös csakis Harry. Kihasználta a gyengeségét csak hogy némi szexhez jusson.
-De ugye te is tudod hogy a szexhez két ember kell és Jen se nagyon tiltakozhatott, ha ilyen sokáig képesek voltak ezt csinálni. Nem azért hogy bemocskoljam előtted Jen-t, én csak tisztázom a tényeket.-magyarázott Louis miközben épp megálltak egy piros lámpánál.
-Látod milyen érdekes, hogy milyen hamar lesz, két emberből újra idegen egy harmadik által?
Mikor Louis bekanyarodott Jen-ék utcája végén Niall már kikötötte a biztonsági övét, majd szinte alig tudott leparkolni, mert a szőkeség már kiugrott az autóból és egyensen az ajtóig veretett. Dörömbölt és könyörgött, hogy nyissák ki. Bocsánatot akart kérni. Meg akarta magyarázni hogy mit érzett és hogy mit érez most is. Nem akart ő megbántani engem csupán csak túl hamar zúdult rá ez a tömérdeknyi mennyiségű információ. Még mindig azért könyörgött hogy beszélhessen velem. Mikor Loui odaért hozzá. Elhúzta az ajtótól, hisz attól félt, még betöri. Leültette a lépcsőre s ő maga is mellé telepedett.
-Vajon miért nem nyissa ki?-nézett könnyes szemekkel Loui-ra.
-Talán ép nincs itthon, vagy lehet hogy az anyjánál van.
-De hisz ott áll az autója. Mégis hová ment volna gyalog? Szerintem direkt nem nyit ajtót. Fél tőlem, vagy ami még rosszabb már nem szeret. Nem akar velem beszélni és nem akarja meghallgatni a magyarázataim...
-Szerintem tévedsz.-bökte meg őt kicsit játékosan Louis.-Lehet ép bealudt, vagy csak WC-n van.
-Erősen kétlem...-hajtotta le szomorúan a fejét.-Nem lenne gond ha még várnánk itt egy picit?
-Ameddig neked jólesik!-bólogatott Louis.
Már vagy két és fél órája ültek a ház előtti lépcsőn mikor Louis felpattant majd egy papírt és egy tollat nyomott Niall kezébe.
-Ez meg minek?-csodálkozott.
-Írd le neki hogy itt voltál és hogy kerested! Mert ennek hogy itt ülünk semmi értelme!
-Igazad van.-kapta ki Louis kezéből a cuccokat.
"Nem érdemelsz kevesebbet, mint az egész szívem."-kezdett el körmölni- "Sajnálom, hogy nem tudtam neked adni az egész szerelmem. Te vagy az első nő, aki mellett egész embernek éreztem magam, aki mellett úgy éreztem, rendben van, ha saját magam adom, sőt talán még különleges is vagyok... Sajnálom az egészet!"
Mikor befejezte félbe hajtotta majd a küszöb és az ajtó közé szúrta. Gondolván itt úgyis észreveszi.
Visszaszáltak a kocsiba és elindultak haza. Mielőtt viszont hazamentek volna egy közeli kajáldában álltak meg némi kajáért. Viszont amint megálltak paprazzik hada lepte le őket.
"Igaz hogy megverted Harry-t?"
"Harry tényleg kórházban van?"
"Eljegyezted Jen-t és ő megcsalt Harry-vel?-kiabálták a firkászok miközben csak kattogtak a vakuk.
-Doktor úr!- pattant fel Liam.
-Kérem mondja hogy nincs semmi baja!
- Nos a barátjukat elég súlyos gyomorfal szakadással műtöttük, és a...
-Szakadás?-szólt közbe Zayn.
-Várd meg míg végigmondja!- ültette le őt Liam.
-A hasfalát ért erős ütés miatt a hasfala szinte kettészakadt. Egész éjjeli műtét után és egy újfajta módszer segítségével helyrehoztuk a szakadást, de tudniuk kell ez cseppet sem végleges megoldás.
-Hogy érti ezt doktor úr?
-Az új módszer elég jó statisztikával bizonyult elégséges gyógyírnek több betegünknél is, viszont a maguk barátjának a sérülése elég veszélyesen túlhalad azokon az állapotokon amiket eddig helyre hoztunk. Tudják a gyomra szinte ketté szakadt.
-Atya ég...-kapott a szájához Liam.
-Bent tartjuk még egy éjjelre megfigyelésre, de utána hazavihetik. Egy különleges étrendet írunk majd össze, ami minnél jobban kíméli a gyomrát. Viszont a jövőben elég nagy esély van fökély kialakulására, ami különféle gondokkal járhat.-zárta le monológját a doki majd sarkon fordult és elment. A nővér a két srácot Harry ágyához vezette.
***
-Kérsz egy kis teát?-lépett be a szobámba Nelly.
-Nem.-válaszoltam halkan mégis érthetően. Mondhatni erőtlenül.
-Oh, rendben... Szeretnél beszélni róla?
-Mégis miről?- fordultam felé kisírt szemekkel.-Arról, hogy mégis hogyan tettem tönkre az életem? Arról, hogyan csaptam be és aláztam porig azt akit mindig is tiszta szívemből szerettem? Arról, hogy...-folytattam volna még bűneim sorolását de már nem volt erőm. Felülkerekedett rajtam a sírás és arcom kezeimbe temettem.
-Ne sírj!- rohant felém Nelly. Lehuppant mellém majd a hátam kezdte simogatni.-Ne sírj!-próbált megvágasztalni. Eredménytelenül.
-Hogy lehettem ekkora idióta. Tönkretettem azt ami már épp kezdett volna helyreállni. Most mond meg őszintén, normális aki ilyet csinál?-szipogtam.
-Nem, ez kicsit sem normális, egy aranydíjas hülye vagy.-mondta ki Nelly a szörnyű igazságot.-De ezenfelül szereted őt, és mélyen mindig is bántad, így hát tényleg nem is értem miért csináltad. Te életed úgy rontod el ahogy akarod!
-Nelly, én félek...
-Mitől?-nézett rám csodálkozva.
-Félek, hogy egyszer elhagy, talán nem is olyan sok idő múlva,de elhagy, és félek, hogy nem láthatom többet már, csak akkor, ha más kezét fogva sétál velem szemben az utcán... míg Harry...
-Micsoda? Álljunk csak meg! Mi van Harry-vel?-szakított félbe.
-Mi lenne ha Harry-vel maradnék, ha vele élném tovább a mindennapjaim. Ha elszöknék vele ahogy egyszer már eltervezte és új életet kezdenék vele. Hisz...hisz Niall...
-Niall-t szereted!-fejezte be Nelly az előbb elkezdett mondatom.
-Igen!-helyeseltem.-Teljes szívemből, de kétlem, hogy ő is még mindig ezt érezné. Hogy még mindig képes lenne viszont szeretni. Azon sem csodálkoznék ha már teljesen megútálna! Míg Harry.
-Harry egy barom! Alig lehetett tizennégy éves, mikor az első vallomást rebegte el neki egy lesütött szemű diák, aki napokig, hetekig készült ennek az egyetlen mondatnak a kiejtésére. És hidd el ő kacagva adta magát egy másiknak, csak azért, hogy másnap kacagva téphesse szét a virágait. Nem ismerem igazán Harry-t, de eltudom képzelni milyen. Egyik lány ágyából a másikba ugrik. Nálad talán azért maradt ilyen huzamosabb ideig, mert te voltál a "tiltott gyümölcs". Az ami mégnagyobb vágyat ébresztett benne. Hiányzik Harry-ből valami, mint ahogy hiányzik az éjszakából a fény. Mert ez a véget nem érő vágy a női testek és azok játéka után, ez csak valami megzabolázatlan állati szenvedély. Mert hiányzik belőle valami. Maga se tudta, maga se érzi talán.... de hisz az éjszaka sem érzi, hogy nincsen benne napfény.
-Most ezzel azt mondod hogy Harry egy férfi ribanc?- próbáltam összefoglalni egy mondatba hosszú és végetnemérő gondolatmenetét.
-Nem! Vagyis nagyjából! Azt akarom mondani hogy Harry egy barom aki nem tisztel semmilyen nőnemű lényt, max a lábuk közt lévő játékszert.
-De Nelly, nekem már nincs erőm küzdeni Niall-ért, nincs erőm újra harcba szállni a szeretetéért.
-Nem adhatod fel! Soha ne add fel! Mi van ha most feladod és elszöksz Harry-vel, közben meg Niall még mindig ugyan úgy szeret. Hisz a jegyese vagy! Tovább tudnál élni azzal a tudattal, hogy ha most nem adod fel akkor talán együtt maradtok?
-Ez olyan lehetetlen és bonyolult egy helyzet.
-Nem! Ez világos mint a nap!
-Akkor kérlek magyarázd el nekem is.
-Mégis miért bömbölsz itt mint egy kis ovis? Mert félsz elveszítteni Niall-t és mert még mindig szereted. Akkor meg mi a fennéért szöknél meg Harry-vel, a "férfi ribanccal", ha harcolhatnál életed szerelméért? A képlet egyszerű összeszeded magad, felöltözöl és elviszlek a srácok házához hogy beszélhess Niall-el. És ne merj ellenkezni.
***
-Haver!- kiálltott Niall után Louis. - Mégis hova sietsz így?
-Jen-hez!-válaszolt Niall miközben felhúzta a cipőjét és a kocsikulcs után nyúlt.
-Nem mész te egyedül sehova. Megyek szépen veled.-kapta ki a kezéből a kocsikulcsot Louis és még felfutott egy kabátért.-És mi ez a nagy fellángolás?-kérdezősködött Loui miközben beindította a motort és lehajtott a garázselől.
-Nem tudok élni nélküle! Egyszerűen nem megy. Állandóan ő jár a fejemben és annyira szégyellem magam, hogy így viselkedtem vele. Nem érdemelte meg. Az egyetlen főbűnös csakis Harry. Kihasználta a gyengeségét csak hogy némi szexhez jusson.
-De ugye te is tudod hogy a szexhez két ember kell és Jen se nagyon tiltakozhatott, ha ilyen sokáig képesek voltak ezt csinálni. Nem azért hogy bemocskoljam előtted Jen-t, én csak tisztázom a tényeket.-magyarázott Louis miközben épp megálltak egy piros lámpánál.
-Látod milyen érdekes, hogy milyen hamar lesz, két emberből újra idegen egy harmadik által?
Mikor Louis bekanyarodott Jen-ék utcája végén Niall már kikötötte a biztonsági övét, majd szinte alig tudott leparkolni, mert a szőkeség már kiugrott az autóból és egyensen az ajtóig veretett. Dörömbölt és könyörgött, hogy nyissák ki. Bocsánatot akart kérni. Meg akarta magyarázni hogy mit érzett és hogy mit érez most is. Nem akart ő megbántani engem csupán csak túl hamar zúdult rá ez a tömérdeknyi mennyiségű információ. Még mindig azért könyörgött hogy beszélhessen velem. Mikor Loui odaért hozzá. Elhúzta az ajtótól, hisz attól félt, még betöri. Leültette a lépcsőre s ő maga is mellé telepedett.
-Vajon miért nem nyissa ki?-nézett könnyes szemekkel Loui-ra.
-Talán ép nincs itthon, vagy lehet hogy az anyjánál van.
-De hisz ott áll az autója. Mégis hová ment volna gyalog? Szerintem direkt nem nyit ajtót. Fél tőlem, vagy ami még rosszabb már nem szeret. Nem akar velem beszélni és nem akarja meghallgatni a magyarázataim...
-Szerintem tévedsz.-bökte meg őt kicsit játékosan Louis.-Lehet ép bealudt, vagy csak WC-n van.
-Erősen kétlem...-hajtotta le szomorúan a fejét.-Nem lenne gond ha még várnánk itt egy picit?
-Ameddig neked jólesik!-bólogatott Louis.
Már vagy két és fél órája ültek a ház előtti lépcsőn mikor Louis felpattant majd egy papírt és egy tollat nyomott Niall kezébe.
-Ez meg minek?-csodálkozott.
-Írd le neki hogy itt voltál és hogy kerested! Mert ennek hogy itt ülünk semmi értelme!
-Igazad van.-kapta ki Louis kezéből a cuccokat.
"Nem érdemelsz kevesebbet, mint az egész szívem."-kezdett el körmölni- "Sajnálom, hogy nem tudtam neked adni az egész szerelmem. Te vagy az első nő, aki mellett egész embernek éreztem magam, aki mellett úgy éreztem, rendben van, ha saját magam adom, sőt talán még különleges is vagyok... Sajnálom az egészet!"
Mikor befejezte félbe hajtotta majd a küszöb és az ajtó közé szúrta. Gondolván itt úgyis észreveszi.
Visszaszáltak a kocsiba és elindultak haza. Mielőtt viszont hazamentek volna egy közeli kajáldában álltak meg némi kajáért. Viszont amint megálltak paprazzik hada lepte le őket.
"Igaz hogy megverted Harry-t?"
"Harry tényleg kórházban van?"
"Eljegyezted Jen-t és ő megcsalt Harry-vel?-kiabálták a firkászok miközben csak kattogtak a vakuk.
2013. július 30., kedd
II. évad - Második rész
Pár nappal korábban
-Megjöttem!-toppant be Harry kezében egy üveg pezsgővel. Én a szokásos délutáni tevékenységemet végeztem, azaz unatkoztam. Csak kapcsolgattam ide oda a tévét hátha találok valami értelmes műsort, de aligha akadt néha egy-egy.
-Hurrá...-mondtam gúnyosan, majd felültem, hogy ő is elférjen mellettem.
-Miért kell ilyen ridegen viszonyulnod hozzám?-kacagott majd érzékien nekiesett a fülem harapdálásnak.
-Hagyj már békén!-löktem le magamról, majd úgy tettem, mintha nagyon érdekelne az ami a tv-ben megy.
-Na jó, akkor játszuk el megint.
-Mégis mit?
-Megjövök, te leoltasz. Vitatkozunk. Megdumáljuk mennyire hiányzik neked Niall és hogy mennyire rossz, hogy ezt tesszük. Én azt mondom neked, hogy te jobbat érdemelsz, majd mire belemennél addigra kitör rajtad a sírás. Én felmegyek utánad, bebújok melléd az ágyba, hancúrozunk. Majd miután végeztünk, te csak bámulod a plafont. Nem ugorhatnánk át a veszekedős részeket?
-Tessék? Nem... ez nem is így van!
-Na jó néha repetázunk, és van hogy csak te mész el....de ezeket leszámítva.-nevetett.
-Egy mocskos disznó vagy ugye tudod?-néztem rá kérdő tekintettel mire ő vállatvont.
-Teljesen beindít ha ilyen csúnyán beszélsz, ugye tudod?-kacagott, majd magára rántott. A szokásosnál most sokkal vadabb volt. Kicsit olyan mintha megakarta volna mutatni melyikünk a főnök. Ajkaink szinte harcoltak egymás ellen s mire az összes ruha lekerült rólunk, Harry az ölébe kapott, felállt majd egészen a szobámig cipelt. Óvatosan döntött végig az ágyon, majd vadul és érzékien, mint egy kecses gepárd mászott rám, s tudtam már megint neki lett igaza.
Később csak feküdtem a mellkasán, és a plafont bámultam. Rettenetesen éreztem magam, mint mindig. Talán Harry-nek van igaza. Talán, tényleg mindig ugyanúgy tiltakozom, majd mégis megteszzük, és utánna újra bűntudatom van. De ha ilyen rosszul esik akkor mégis minek csinálom? Teljesen megőrültem. Valahogy úgy érzem a testem fülig szerelmes Harry-be és már talán el is felejtette milyen Niall érintése, milyen az mikor éjjel átölelve húz magához és érzem ahogy dobog a szíve. Talán a testem már nem is emlékszik Niall apró csókjaira, ajkai forró lehelleteire, mindenre amit egyszer adott. Viszont a lelkem... a szívem! Nem felejt! Még mindig a fülemben cseng a hangja, az ahogy arról beszél, hogy mennyire szeret. A lelkem még minidg Niall-t szereti. Viszont úgy érzem ebbe a kettős szerelembe én bele fogok halni!
***
-Kész vagy?-kérdezte Nelly.
-Mégis mire?
-Nem emlékszel? Ma délben kezelésre kell mennünk!
-Nem, nem kell!-mentegetőztem...-az a kezelés nem ma van!
-Igen?-furcsállotta Nelly.-Pedig én úgy emlékszem a doki azt mondta hogy 28.-án 12:20.
-Ugyan! Melyikünk tudja jobban? Én, akit kezelnek? Vagy te, aki csak elhord?-mosolyogtam.
-Igazad van... biztos csak rosszul emlékszem, viszont akkor én holnap nem tudlak majd elvinni.
-Nyugi! Majd szólok anyának!-nyugtattam meg, majd a kezébe nyomva a bevásárló listát jeleztem, hogy ideje indulnia.
-Te nem jössz?
-Nem...-válaszoltam kedvetlenül, majd felmentem a szobámba.
Nelly jól emlékezett, a kezelés ma van. Ma van, és én mégsem mentem el. Akárcsak az utolsó öt kezelésre se! Nem megy nekem ez a "rákírtás". A kezelések utáni rosszullétek és a velejárók, csak az életemet keseríttik az helyett hogy helyre hozznák az állapotom. Nelly-nek nem akartam elárulni, hogy szabotálom a "gyógyulási folyamatot", de ezt már egyszerűen nem bírom. Minden egyes kezelés után jobban kéne éreznem magam, viszont én csak rosszabbul vagyok. Méghogy a kemoterápia "áttörés a rák gyógyításában". Ugyan, kit áltatunk?
***
Nelly hatalmas vigyorral a száján tért hozzám vissza. Kicsit olyan arckifejezése volt, mint mikor valami meglepetése van a számomra. Reméltem hogy nem megint valami idióta ajándék, valami baromság amit a közért előtt talált, vagy esetleg Harry... De nem! Nem idióta ajándék, nem baromság a közért elől, de még csak nem is Harrry.
-Csukd be a szemed!-üvöltött rám. Kezéből kihulltak a táskák, amik tele voltak kajával és felém futva kezeivel betapasztotta a szemeimet.-Készen állsz?-kérdezte izgatottan.
-Mégis mire?
-Hát rám!-szólt az ajtó felől egy ismerős hang. Letéptem Nelly kezeit a szemeiről és amint felnéztem Niall-t pillantottam meg az ajtóban. Meggyötört volt és eléggé nyúzott, de ő volt! Ott állt pár lépésre tőlem, csupán néhány apró lépésre, ott állt és mosolygott. először csak bámultam rá hisz nem hittem a szememnek.-Nem is örülsz nekem?
-De! -sikítottam majd a nyakába ugrottam. Csupán csak a mosolyom nem volt olyan őszinte...
-Hát akkor meg mi a gond?-kérdezte miután letett a földre. Bámult rám. Sóhájtott egyett majd kezével óvatosan végig simította csupasz fejbőröl. Majd érintésével végig haladt egészen a nyakamig, s közelebb rántva magához megcsókolt. Érzékien úgy ahogy már nagyon-nagyon rég tette.
-Örülök, hogy visszatértél.-mondtam majd becsukta a bejárati ajtót.-Gyere ülj le, kérsz egy pohár gyümölcslevet?
-Jen! Majd fél évet töltöttem el nélküled! A jegyesem nélkül! Szerinted gyümölcslevet szeretnék inni?
-Oh, akkor egy kávé?-mosolyogtam.
-Nos, én magatokra is hagylak titeket.-vette fel kabátját Nelly, majd el is rohant.
-Nem...nem kávét akarok...-közeledett felém csábos tekintettel.-Én csak téged akarlak!-kapta el a combjaimat majd magára rántva indult el velem a hállószoba felé. Nem tudtam rá és a vágyaira koncentrálni, csupán csakis az járt a fejemben, hogy mennyire becsaptam. Vagyis becsapni nem csaptam be, csak eltitkoltam előle a valóságot! Vagy ez a kettő egy és ugyan az?
-Hiányoztál.-suttogta a füleimbe miközben szó szerint leszaggatta rólam a nacimat. Harcolt bennem a bűntudat és a vágy. Hisz hogyan is ellenkezhetnék annak, minek a hiánya már hónapok óta kínoz? De mégsem adhatom meg neki azt amit akar, mert az csak méginkább lerontaná ezt a már amúgy is lehetetlen helyzetet.
-Niall!-próbáltam leállítani.
-Tudom hogy hiányoztam meg minden, de most ne rontsuk el a pillanatot üres fecsegéssel!
-Niall!-kezdtem el sírni.
-Mi a gond szerelmem?-ölelt magához.-Valami rosszat tettem?
-Nem, te nem...-szipogtam.
-Hát akkor? Jen! Hol van a gyűrű?
-Erről akartam veled beszélni.
Niall kicsit elhúzódott tőlem és kérdő, sőt követelőző szemekkel nézett rám. Számat mintha összeragasztották volna. Egy szó, de mégcsak egy hang sem jött ki. Ültem az ölében egy szál fehérneműben és azon agyaltam, mégis hogyan mondjam meg neki, hogy ne boruljon ki? De ez talán lehetetlen!
-Annyira sajnálom.-zokogtam.
-Jen, kérlek, beszélj úgy hogy megértsem! Mert ha arról van szó, hogy nem megy a szex ennyi idő után akkor azt megértem, azt is ha ép nem kívánsz!
-Niall, el sem tudod képzelni mennyire kívánlak, mennyire akarlak, mennyire akarom hogy a magadévá tégy, de ez...
-Ez mi?
-Ez most túl rossz ötlet!
-Rossz ötlet?
-Igen..az! Nem tehetem.
-Jen, beszélj már úgy , hogy értsem!
-Megcsaltalak!-sikítottam, majd füleimet leszorítva berohantam a fürdőbe.
Niall percekig csak ült az ágyon és nem csinált semmit. Bámult előre és próbálta megérteni a helyzetet.
-Nyisd ki!-dörömbölt az ajtón.
-Nem!
-Jen! Nyisd ki!
-Nem fogom!-sírtam tovább.
-Gyere ki és beszéljük meg!
-Nem akarom!
Hallottam ahogy elmegy az ajtó elől, majd pár másodpercnyi csend után teljes erőből kirúgta a fürdő ajtót. Miután az ajtó hatalmas puffanással a földre zuhant ő csak nézett rám. Enyhén szólva is ijesztő volt a helyzetem. Féltem. De nem attól, hogy megüt, vagy hogy megver. Sokkal inkább attól, hogy az igazság, az hogy fényderült a mocskos dolgaimra, a tudat, hogy megcsaltam elmarja majd mellőlem, és soha nem tud majd rám nőként tekinteni.
-Állj fel!-lépett oda mellém. Nem nézett rám, talán mert már most undorodott tőlem.
-Rendben.-szipogtam majd feltápászkodva elé álltam.
-Gyere ki innen.-kért fel a távozásra ridegen. Követtem őt egészen a nappaliig. Mikor megállt, én is megálltam és vártam megérdemelt büntetésem.-Kivel?
-Niall számít ez?
-Kivel?-ordított.
-Niall, ne büntesd magad ezzel.
-Nem szeretném megkérdezni mégegyszer!
-Harry...-mondtam halkan, alig érthetően.
-Csodás! És mégis mikor? Vagy hol?
-Muszáj magad kínoznod a részletekkel?
-Csak az igazságra vagyok kíváncsi, és ha már egyszer volt lelked ilyet müvelni, akkor ne érdekeljen, hogy most hogyan kínzom magam.
-Nem!Erre nem vagyok képes!-sírtam tovább.
-Szóval arra nem vagy képes hogy elmond az igazat, arra nem vagy képes hogy színt vallj, de arrra hogy megcsalj képes voltál?
-Ezt kérlek ne így fogd fel!
Csak néztem ahogy dühöng. Ahogy csapkodja hozzám a fájóbbnál fájóbb dolgokat, miközben tudtam neki van igaza. Hibáztam és megérdemlem hogy így üvöltözzön velem.Azt hiszem ilyenkor szokás azt mondani, hogy "fáj az igazság". Fáj amit vele tettem s teszem most is.
-Megjöttem!-toppant be Harry kezében egy üveg pezsgővel. Én a szokásos délutáni tevékenységemet végeztem, azaz unatkoztam. Csak kapcsolgattam ide oda a tévét hátha találok valami értelmes műsort, de aligha akadt néha egy-egy.
-Hurrá...-mondtam gúnyosan, majd felültem, hogy ő is elférjen mellettem.
-Miért kell ilyen ridegen viszonyulnod hozzám?-kacagott majd érzékien nekiesett a fülem harapdálásnak.
-Hagyj már békén!-löktem le magamról, majd úgy tettem, mintha nagyon érdekelne az ami a tv-ben megy.
-Na jó, akkor játszuk el megint.
-Mégis mit?
-Megjövök, te leoltasz. Vitatkozunk. Megdumáljuk mennyire hiányzik neked Niall és hogy mennyire rossz, hogy ezt tesszük. Én azt mondom neked, hogy te jobbat érdemelsz, majd mire belemennél addigra kitör rajtad a sírás. Én felmegyek utánad, bebújok melléd az ágyba, hancúrozunk. Majd miután végeztünk, te csak bámulod a plafont. Nem ugorhatnánk át a veszekedős részeket?
-Tessék? Nem... ez nem is így van!
-Na jó néha repetázunk, és van hogy csak te mész el....de ezeket leszámítva.-nevetett.
-Egy mocskos disznó vagy ugye tudod?-néztem rá kérdő tekintettel mire ő vállatvont.
-Teljesen beindít ha ilyen csúnyán beszélsz, ugye tudod?-kacagott, majd magára rántott. A szokásosnál most sokkal vadabb volt. Kicsit olyan mintha megakarta volna mutatni melyikünk a főnök. Ajkaink szinte harcoltak egymás ellen s mire az összes ruha lekerült rólunk, Harry az ölébe kapott, felállt majd egészen a szobámig cipelt. Óvatosan döntött végig az ágyon, majd vadul és érzékien, mint egy kecses gepárd mászott rám, s tudtam már megint neki lett igaza.
Később csak feküdtem a mellkasán, és a plafont bámultam. Rettenetesen éreztem magam, mint mindig. Talán Harry-nek van igaza. Talán, tényleg mindig ugyanúgy tiltakozom, majd mégis megteszzük, és utánna újra bűntudatom van. De ha ilyen rosszul esik akkor mégis minek csinálom? Teljesen megőrültem. Valahogy úgy érzem a testem fülig szerelmes Harry-be és már talán el is felejtette milyen Niall érintése, milyen az mikor éjjel átölelve húz magához és érzem ahogy dobog a szíve. Talán a testem már nem is emlékszik Niall apró csókjaira, ajkai forró lehelleteire, mindenre amit egyszer adott. Viszont a lelkem... a szívem! Nem felejt! Még mindig a fülemben cseng a hangja, az ahogy arról beszél, hogy mennyire szeret. A lelkem még minidg Niall-t szereti. Viszont úgy érzem ebbe a kettős szerelembe én bele fogok halni!
***
-Kész vagy?-kérdezte Nelly.
-Mégis mire?
-Nem emlékszel? Ma délben kezelésre kell mennünk!
-Nem, nem kell!-mentegetőztem...-az a kezelés nem ma van!
-Igen?-furcsállotta Nelly.-Pedig én úgy emlékszem a doki azt mondta hogy 28.-án 12:20.
-Ugyan! Melyikünk tudja jobban? Én, akit kezelnek? Vagy te, aki csak elhord?-mosolyogtam.
-Igazad van... biztos csak rosszul emlékszem, viszont akkor én holnap nem tudlak majd elvinni.
-Nyugi! Majd szólok anyának!-nyugtattam meg, majd a kezébe nyomva a bevásárló listát jeleztem, hogy ideje indulnia.
-Te nem jössz?
-Nem...-válaszoltam kedvetlenül, majd felmentem a szobámba.
Nelly jól emlékezett, a kezelés ma van. Ma van, és én mégsem mentem el. Akárcsak az utolsó öt kezelésre se! Nem megy nekem ez a "rákírtás". A kezelések utáni rosszullétek és a velejárók, csak az életemet keseríttik az helyett hogy helyre hozznák az állapotom. Nelly-nek nem akartam elárulni, hogy szabotálom a "gyógyulási folyamatot", de ezt már egyszerűen nem bírom. Minden egyes kezelés után jobban kéne éreznem magam, viszont én csak rosszabbul vagyok. Méghogy a kemoterápia "áttörés a rák gyógyításában". Ugyan, kit áltatunk?
***
Nelly hatalmas vigyorral a száján tért hozzám vissza. Kicsit olyan arckifejezése volt, mint mikor valami meglepetése van a számomra. Reméltem hogy nem megint valami idióta ajándék, valami baromság amit a közért előtt talált, vagy esetleg Harry... De nem! Nem idióta ajándék, nem baromság a közért elől, de még csak nem is Harrry.
-Csukd be a szemed!-üvöltött rám. Kezéből kihulltak a táskák, amik tele voltak kajával és felém futva kezeivel betapasztotta a szemeimet.-Készen állsz?-kérdezte izgatottan.
-Mégis mire?
-Hát rám!-szólt az ajtó felől egy ismerős hang. Letéptem Nelly kezeit a szemeiről és amint felnéztem Niall-t pillantottam meg az ajtóban. Meggyötört volt és eléggé nyúzott, de ő volt! Ott állt pár lépésre tőlem, csupán néhány apró lépésre, ott állt és mosolygott. először csak bámultam rá hisz nem hittem a szememnek.-Nem is örülsz nekem?
-De! -sikítottam majd a nyakába ugrottam. Csupán csak a mosolyom nem volt olyan őszinte...
-Hát akkor meg mi a gond?-kérdezte miután letett a földre. Bámult rám. Sóhájtott egyett majd kezével óvatosan végig simította csupasz fejbőröl. Majd érintésével végig haladt egészen a nyakamig, s közelebb rántva magához megcsókolt. Érzékien úgy ahogy már nagyon-nagyon rég tette.
-Örülök, hogy visszatértél.-mondtam majd becsukta a bejárati ajtót.-Gyere ülj le, kérsz egy pohár gyümölcslevet?
-Jen! Majd fél évet töltöttem el nélküled! A jegyesem nélkül! Szerinted gyümölcslevet szeretnék inni?
-Oh, akkor egy kávé?-mosolyogtam.
-Nos, én magatokra is hagylak titeket.-vette fel kabátját Nelly, majd el is rohant.
-Nem...nem kávét akarok...-közeledett felém csábos tekintettel.-Én csak téged akarlak!-kapta el a combjaimat majd magára rántva indult el velem a hállószoba felé. Nem tudtam rá és a vágyaira koncentrálni, csupán csakis az járt a fejemben, hogy mennyire becsaptam. Vagyis becsapni nem csaptam be, csak eltitkoltam előle a valóságot! Vagy ez a kettő egy és ugyan az?
-Hiányoztál.-suttogta a füleimbe miközben szó szerint leszaggatta rólam a nacimat. Harcolt bennem a bűntudat és a vágy. Hisz hogyan is ellenkezhetnék annak, minek a hiánya már hónapok óta kínoz? De mégsem adhatom meg neki azt amit akar, mert az csak méginkább lerontaná ezt a már amúgy is lehetetlen helyzetet.
-Niall!-próbáltam leállítani.
-Tudom hogy hiányoztam meg minden, de most ne rontsuk el a pillanatot üres fecsegéssel!
-Niall!-kezdtem el sírni.
-Mi a gond szerelmem?-ölelt magához.-Valami rosszat tettem?
-Nem, te nem...-szipogtam.
-Hát akkor? Jen! Hol van a gyűrű?
-Erről akartam veled beszélni.
Niall kicsit elhúzódott tőlem és kérdő, sőt követelőző szemekkel nézett rám. Számat mintha összeragasztották volna. Egy szó, de mégcsak egy hang sem jött ki. Ültem az ölében egy szál fehérneműben és azon agyaltam, mégis hogyan mondjam meg neki, hogy ne boruljon ki? De ez talán lehetetlen!
-Annyira sajnálom.-zokogtam.
-Jen, kérlek, beszélj úgy hogy megértsem! Mert ha arról van szó, hogy nem megy a szex ennyi idő után akkor azt megértem, azt is ha ép nem kívánsz!
-Niall, el sem tudod képzelni mennyire kívánlak, mennyire akarlak, mennyire akarom hogy a magadévá tégy, de ez...
-Ez mi?
-Ez most túl rossz ötlet!
-Rossz ötlet?
-Igen..az! Nem tehetem.
-Jen, beszélj már úgy , hogy értsem!
-Megcsaltalak!-sikítottam, majd füleimet leszorítva berohantam a fürdőbe.
Niall percekig csak ült az ágyon és nem csinált semmit. Bámult előre és próbálta megérteni a helyzetet.
-Nyisd ki!-dörömbölt az ajtón.
-Nem!
-Jen! Nyisd ki!
-Nem fogom!-sírtam tovább.
-Gyere ki és beszéljük meg!
-Nem akarom!
Hallottam ahogy elmegy az ajtó elől, majd pár másodpercnyi csend után teljes erőből kirúgta a fürdő ajtót. Miután az ajtó hatalmas puffanással a földre zuhant ő csak nézett rám. Enyhén szólva is ijesztő volt a helyzetem. Féltem. De nem attól, hogy megüt, vagy hogy megver. Sokkal inkább attól, hogy az igazság, az hogy fényderült a mocskos dolgaimra, a tudat, hogy megcsaltam elmarja majd mellőlem, és soha nem tud majd rám nőként tekinteni.
-Állj fel!-lépett oda mellém. Nem nézett rám, talán mert már most undorodott tőlem.
-Rendben.-szipogtam majd feltápászkodva elé álltam.
-Gyere ki innen.-kért fel a távozásra ridegen. Követtem őt egészen a nappaliig. Mikor megállt, én is megálltam és vártam megérdemelt büntetésem.-Kivel?
-Niall számít ez?
-Kivel?-ordított.
-Niall, ne büntesd magad ezzel.
-Nem szeretném megkérdezni mégegyszer!
-Harry...-mondtam halkan, alig érthetően.
-Csodás! És mégis mikor? Vagy hol?
-Muszáj magad kínoznod a részletekkel?
-Csak az igazságra vagyok kíváncsi, és ha már egyszer volt lelked ilyet müvelni, akkor ne érdekeljen, hogy most hogyan kínzom magam.
-Nem!Erre nem vagyok képes!-sírtam tovább.
-Szóval arra nem vagy képes hogy elmond az igazat, arra nem vagy képes hogy színt vallj, de arrra hogy megcsalj képes voltál?
-Ezt kérlek ne így fogd fel!
Csak néztem ahogy dühöng. Ahogy csapkodja hozzám a fájóbbnál fájóbb dolgokat, miközben tudtam neki van igaza. Hibáztam és megérdemlem hogy így üvöltözzön velem.Azt hiszem ilyenkor szokás azt mondani, hogy "fáj az igazság". Fáj amit vele tettem s teszem most is.
2013. július 27., szombat
II. évad - Első rész
Csak néztem ahogy dühöng. Ahogy csapkodja hozzám a fájóbbnál fájóbb dolgokat, miközben tudtam neki van igaza. Hibáztam és megérdemlem hogy így üvöltözzön velem.Azt hiszem ilyenkor szokás azt mondani, hogy "fáj az igazság". Fáj amit vele tettem s teszem most is.
Fel s alá járkál míg én előtte állva lesütött szemekkel hallgatom. Lassan hunyom le a szemeim, nyelek egy hatalmasat, majd újra felnyitom. Próbálok nyugodt maradni és nem veszekedni. Mert ha veszekszünk, azzal csak még jobban szétbarmoljuk a kapcsolatunkat. Már mint a kapcsolatunk maradékát, amit még meghagytam...
-Tudod mi vagy te? -állt meg szinte centikre a testemtől.-Egy lotyó... egy hisztis lotyó!
-Ezt vond vissza!-üvöltöttem vele ,majd dacolva lelkiismeretemmel, egy hatalmas pofont sikerült neki adnom.
-Ez csak az igazság!
-Te sem vagy különb!
-Elnézést, hogy elvonóra mentem! Elnézést, hogy megpróbáltam megmenteni a kapcsolatunkat.
-Oh kérlek!-mondtam majd a kanapéra zuhantam sikítva, füleimet szorosan leszorítva.
-Nem.-szólalt meg halkan.-Ezt még mindig nem tudom elhinni.-s ez volt a pillanat ahol a dühe, átment nevetésbe sőt kacagásba. Kicsit úgy nézett ki, mint aki teljesen megőrült. Habár nem csodálkoznák.- Nem... Te nem lennél erre képes! -lihegett majd felém nézett.-Jen én ismerlek és tudom hogy nem lennél képes erre. -felém hajolt és mélyen a szemembe nézett. -Azok után amiken keresztül mentük.-lehelletét éreztem az arcomon s lélegzet visszafolytva bámultam rá.- Hisz te nem tennél ilyet. Te vagy az aki mindig kedves és megértő, az aki erős és okos....A fenébe is! Te tökéletes vagy! -lökte el magát tőlem.
Nem tudom mit kéne vele csinálnom. Egyszerűen nem tudom! Hagyjam el? Maradjak mellette, hátva átvészeljük ezt is? Kérdések, kérdések melyekre nem találok választ.
-Sajnálom...-nyöszörögtem ami Niall-t azonnal csendre folytotta.
-Sajnálod?-nézett rám kicsit gúnyos tekintettel. Felém indult, majd kezével visszarántva magát indult el inkább a másik irányba. Nem tudom miért, talán félt hogy megüt.-A sajnálatod nem elég.-mondta halkan alig érthetően hátatfordítva nekem. A polcon lévő képekkel babrált, majd az egyik kórházban készült közös képünket vette a kezébe. Megsimította a képet, mosolygott fölötte majd nem várt fordulatként teljes erőből a földhöz vágta.-Méghogy sajnálod?-a képkeret apróbbnál apróbb darabokban havert a földön.- Jen felfogtad amit műveltél, a fenébe is! Én reggeltől estig vártam a leveleidet, és mikor már végre írtál egy percet sem habozva láttam neki a válasz megírásának. Papírra vetettem szerelem minden egyes kis részletét. Te meg... Te meg itt hetyegtél! A jegyesem vagy! Érted? Vagy neked már ez sem számít?
-De számít.-ordítottam a könnyeimben fulladozva.
-Ha számíttana nem tetted volna...-majd felkapva kabátját indult el az ajtó felé.
-Ho-hová akarsz menni?-ugrottam utána.
-Nahát, most meg már érdekellek?
-Eddig is érdekeltél!-szorítottam meg kissé erősebben a karját majd megpróbáltam magamhoz rántani.
-Ha te azt, hogy lefekszel az egyik legjobb barátomnak hitt személlyel, míg én kettőnkért küzdve elvonón vagyok, ha te azt törődésnek hívod, akkor nagyon el vagy tévedve!
-Niall, ezt te nem érted!
-De értem! Nagyon is világos számomra mi a helyzet.
-Niall! Ez bonyolult.
-Ne mond nekem hogy bonyolult!-lépett ki az ajtón majd elindult a kocsija felé.-Vagy?...Már értem!-torpant meg majd visszasietett.-Te szereted őt!
-Micsoda?
-Hát persze!Ezért olyan bonyolult ugye?-most hagyta elsőnek hogy könnyei végig fussanak az arcán. Fájó tekintettel nézett rám, s várta a válaszom. Viszont én lefagytam, szólni se tudtam, egy hang sem jött ki a számon.Talán az előbbi ordítozásban elhasználtam az összes hangom.-Azt hittem ismerlek...-tette hozzá fájóan, és higgadtan. Megfordult, beült a kocsijába és szélsebessen elhajtott. Csak néztem utána, s fejemben még mindig visszhangoztak szavai: "Azt hittem ismerlek...." Csak néztem ahogy eltűnik a lemenőben lévő nap sugari közt, s tudtam a dühöngésének itt még cseppet sincs vége.
Miután visszamentem a házba Nelly is lemerészkedett, aki mindent a szobájából hallgatott végig. Nem szólt semmit, csak magához ölelt s én sírva- nem, inkább ordítva- vonszoltam magam hozzá.
***
-Hé! Szevasz haver!-pattant fel a kanapéról Louis mikor meglátta Niall-t ahogy beront az ajtón.-Nem is tudtam hogy ma hazajössz!-nevetett.
-Hol van?-lihegett Niall.
-Kicsoda?-furcsálkodott Louis.
-Hol van!-ismételte meg nyomatékosabban kérdését.
-Niall, mégis kiről beszélsz? Nincs itt senki! Csupán Liam kint a hátsó kertben Zayn-nel, Harry meg fent van valami csajjal!
Niall eszét vesztve rohant fel az emeletre, és miután Louis látta hogy Niall cseppet sincs magánál utána rohant.
-Állj már meg az Istenért!-kiabált Louis, viszont Niall meg sem hallota. Kopogás nélkül rontott be Harry-hez, s miután letépte őt az alatta vonagló félpucér csajról a nyakánál fogva a falhoz szorította.
-Te mocskos állat!-mondta teljes önkívületében, majd bal kezével egy hatalmasat ütött Harry gyomorfalába. Az ágyon lévő rémült lány azonnal sikításba kezdett, és ekkor már Louis sem tétlenkedett. Leráncigatta Niall-t Harry-ről, majd kivonszolta a szobából. Harry a fájdalomtól a földre rogyott. Összegörnyedve hullt a padlóra, mint valami rongybaba.
A lány sikítására a kertben lévő Liam-ék is felfutottak. A látvány őket is megdöbbentette. Liam megkérte a lányt hogy ne mondjon erről senkinek semmit, s szavait nyomatékosítva egy kis pénzt is nyomott a lány kezébe aki ezek után szipogva elrohant.
-Mégis mi a fene volt ez?-ültette le a dühöngő szőkeséget Louis a konyhaszékre, majd egy jeges borogatást nyomott a nyakába, nyugtatás céljából.
-Megérdemelte...-rántotta el tekintetét Louisról.-Sőt ez még mind kevés volt.
-Hogy hogy megérdemelte?
-Oh, hogy te nem is tudod. Szóval titokban csinálták!
-Kik? És mégis mit?
-Jen és Harry!-üvöltött Niall.-Lefeküdtek!-majd a földhöz vágva a jeges borogatást állt fel.
-Tessék?
-Ahogy hallod.
-Üllj csak vissza! Itt a borogatásod és légy egy picit nyugalommal.
-Nyugalommal? Te felfogod egyáltalán ezt a helyzetet?
-Fel...vagyis nem. De ez most mind egy!-Louis a fejét fogva járkált a konyhában. Arra gondolt,mi lesz ha ez kitudódik? Mi lesz így Harry és Niall barátságával?... ennél már tényleg nem lehet rosszabb! Vagy mégis?
-Louis!-futott be Zayn a konyhába falfehér arccal.
-Mi van?
-Ezt meg kell nézned!
-Mégis mit?
-Csak menj! Én addig itt maradok Niall-el.
Louis azonnal rohant felfelé, Zayn pedig leült Niall-el szembe aki csak bámult maga elé.
-Atya ég, Harry!-lepődött meg Louis mikor belépett Harry szobájába.
-Már vagy öt perce vért köhög és a hasa is egyre duzzattab és keményebb.-habogta Liam, ölében Harry-vel. Mellettük szinte minden tiszta vér. Akár egy horror filmben.
-Ez nem jó!
-Hát ez nagyon nem!
-Mégis mit csináljunk?-kapkodott összevissza, miközben Harry egyre jobban köhögött a karjai közt.
-Kórház!-próbálta meg felállítani Harry-t Louis.-Kórházba kell vinnünk.
-Na és Niall?
-Oké, akkor vidd te! Vidd el őt a kórházba én itthon maradok Niall-el. Mindjárt utánad küldöm Zayn-t is.
-Rendben!-bólintott Liam.
Louis lesietett a konyhába, majd félre hívta Zayn-t.
-Gyerünk már Zayn!-dudált egyre hevesebben Liam.
-A hasam...-nyöszörgött a hátsó ülésen Harry.-A hasam...
-Nyugi haver mindjárt kórházba viszlek csak nyugodj meg! Nyugodj meg és maradj velem... A fenébe is, itt egy zacskó próbálj meg ebbe köhögni...
-Maradj velem?-kérdezte Zayn miközben beszállt a kocsiba.
-Harrynek mondtam. A Grace klinikába is mindig ezt mondják!
-Ne vesztegessük az időt, csak menjünk!
-Megyünk már, de te meg beszélj hozzá!-kiáltott Liam Zayn-re.
-Minek?
-Mert ha nem tartod eszméleténél el fog ájulni!
-Oh oké! Nos akkor! Hé Harry!-hajolt hátra Zayn, majd maga felé fordította Harry arcát mely szinte tele volt a vérével.-Hé haver! Kérlek mondj nekem valamit! Beszélj hozzám míg beérünk a kórházba!
-Zayn...-nyöszörgött Harry.-Sajnálom..
-Micsodát? -nézett értetlenül Zayn.
-Én nem ezt akartam...-öklendezett Harry.
-Te tudod miről beszél?-kérdezte Zayn Liam-et
-Fogalmam sincs, de nem mindegy miről beszél? A lényeg, hogy beszél! Hé, Zayn! Kérlek beszélj még!
-Nem tudok...
-Akkor... akkor..-Zayn nem tudta mit mondjon Harry-nek. Leblokkolt.
-Akkor énekelj!
-Beszélni se tud akkor mégis hogyan énekeljen?
-Neked talán van jobb ötleted?-mondta Liam s nekiállt a What makes you beautiful szövegének.-You're insecure...Don't know what for...Gyerünk Harry!
-Nem nagyon lélegzik!-pánikolt Zayn
-When he opens his arms and holds you close tonight.-kapott észhez Harry, majd néhány fájdalmas nyögés és köhögés után folytatta.-It just won’t feel right, ´Cause I can love you more than this...
Liam és Zayn azonnal összenéztek.
-Harry, ez nem jó szöveg!-szólt hátra Liam.
Harry már alig volt eszméleténél, mikor beértek a kórházba. Nagy felfordulást csinálva kerítettek neki egy tolókocsit majd egészen egy hosszú fehér folyósó hatalmas fehér ajtaja mögé tolták. Zayn-nek és Liam-nek kint kellett várakoznia. Idegörlő percek voltak. Mindketten az ujjaikat szorogatták és várták hogy jöjjön egy orvos, egy nővér, akárki...
***
-Mire volt ez jó?-csapott rá az asztalra Louis.-Mégis mi a francért csináltál ekkora baromságot?
-Megérdemelte.-válaszolt Niall-t.
-Nem szép dolog, belátom nem szép dolog volt tőlük, de..
-Nincs de! Az hogy nem szép dolog az enyhe kifejezés! Jen a jegyesem, Louis! Ő életem szerelme! Harry megfektette életem szerelmét! Akkor mégis mi mást érdemel?
-Nyugodj meg. Felfogtam.
-Dehogy fogtad! Mit éreznél ha lefeküdnék Eleanor-ral?
Louis csak hallgatott, hisz talán ő is ezt tette volna. Niall nem ütött volna akkorát, nem lett volna olyan dühös, ha mindez nem ilyen egyszerre zúdul rá. Idő kellett volna neki felfogni, felfogni és elfogadni.
-Louis..Tudod amikor az ember azt hiszi, hogy ismer valakit, akkor kapja a legnagyobb pofont, mert az az illető akit ismert, teljesen mást mutat mint akinek képzelte.Teljesen az ellenkezője annak a szeretett személynek. És ez fáj a legjobban, hogy félreismerted őt, de nagyon...
-Ne mondj ilyeneket! Jen szeret téged!
-Akkor mégis minek feküdt le vele? Miért csalt meg? Mindketten büszkék voltunk arra, hogy van bátorságunk együtt szembenézni az élet nehézségeivel. Inkább szenvedtünk, de soha nem hazudtunk egymásnak. Tudom, hogy nagyon magányos volt, és Harry pedig rámenős, de ez nem lehet ok arra, hogy felrúgjon egy jegyességet, egy párkapcsolatot! Még ha lefeküdt is vele, még ha szerelmes is belé, hogy lehet, hogy nem tette mérlegre mindazt, amit együtt éltünk át, amit együtt fedeztünk fel?
-Szerinted nem mérlegelte? Hidd le szerintem ő most jobban utálja magát mint ahogy te megveted őt.
Fel s alá járkál míg én előtte állva lesütött szemekkel hallgatom. Lassan hunyom le a szemeim, nyelek egy hatalmasat, majd újra felnyitom. Próbálok nyugodt maradni és nem veszekedni. Mert ha veszekszünk, azzal csak még jobban szétbarmoljuk a kapcsolatunkat. Már mint a kapcsolatunk maradékát, amit még meghagytam...
-Tudod mi vagy te? -állt meg szinte centikre a testemtől.-Egy lotyó... egy hisztis lotyó!
-Ezt vond vissza!-üvöltöttem vele ,majd dacolva lelkiismeretemmel, egy hatalmas pofont sikerült neki adnom.
-Ez csak az igazság!
-Te sem vagy különb!
-Elnézést, hogy elvonóra mentem! Elnézést, hogy megpróbáltam megmenteni a kapcsolatunkat.
-Oh kérlek!-mondtam majd a kanapéra zuhantam sikítva, füleimet szorosan leszorítva.
-Nem.-szólalt meg halkan.-Ezt még mindig nem tudom elhinni.-s ez volt a pillanat ahol a dühe, átment nevetésbe sőt kacagásba. Kicsit úgy nézett ki, mint aki teljesen megőrült. Habár nem csodálkoznák.- Nem... Te nem lennél erre képes! -lihegett majd felém nézett.-Jen én ismerlek és tudom hogy nem lennél képes erre. -felém hajolt és mélyen a szemembe nézett. -Azok után amiken keresztül mentük.-lehelletét éreztem az arcomon s lélegzet visszafolytva bámultam rá.- Hisz te nem tennél ilyet. Te vagy az aki mindig kedves és megértő, az aki erős és okos....A fenébe is! Te tökéletes vagy! -lökte el magát tőlem.
Nem tudom mit kéne vele csinálnom. Egyszerűen nem tudom! Hagyjam el? Maradjak mellette, hátva átvészeljük ezt is? Kérdések, kérdések melyekre nem találok választ.
-Sajnálom...-nyöszörögtem ami Niall-t azonnal csendre folytotta.
-Sajnálod?-nézett rám kicsit gúnyos tekintettel. Felém indult, majd kezével visszarántva magát indult el inkább a másik irányba. Nem tudom miért, talán félt hogy megüt.-A sajnálatod nem elég.-mondta halkan alig érthetően hátatfordítva nekem. A polcon lévő képekkel babrált, majd az egyik kórházban készült közös képünket vette a kezébe. Megsimította a képet, mosolygott fölötte majd nem várt fordulatként teljes erőből a földhöz vágta.-Méghogy sajnálod?-a képkeret apróbbnál apróbb darabokban havert a földön.- Jen felfogtad amit műveltél, a fenébe is! Én reggeltől estig vártam a leveleidet, és mikor már végre írtál egy percet sem habozva láttam neki a válasz megírásának. Papírra vetettem szerelem minden egyes kis részletét. Te meg... Te meg itt hetyegtél! A jegyesem vagy! Érted? Vagy neked már ez sem számít?
-De számít.-ordítottam a könnyeimben fulladozva.
-Ha számíttana nem tetted volna...-majd felkapva kabátját indult el az ajtó felé.
-Ho-hová akarsz menni?-ugrottam utána.
-Nahát, most meg már érdekellek?
-Eddig is érdekeltél!-szorítottam meg kissé erősebben a karját majd megpróbáltam magamhoz rántani.
-Ha te azt, hogy lefekszel az egyik legjobb barátomnak hitt személlyel, míg én kettőnkért küzdve elvonón vagyok, ha te azt törődésnek hívod, akkor nagyon el vagy tévedve!
-Niall, ezt te nem érted!
-De értem! Nagyon is világos számomra mi a helyzet.
-Niall! Ez bonyolult.
-Ne mond nekem hogy bonyolult!-lépett ki az ajtón majd elindult a kocsija felé.-Vagy?...Már értem!-torpant meg majd visszasietett.-Te szereted őt!
-Micsoda?
-Hát persze!Ezért olyan bonyolult ugye?-most hagyta elsőnek hogy könnyei végig fussanak az arcán. Fájó tekintettel nézett rám, s várta a válaszom. Viszont én lefagytam, szólni se tudtam, egy hang sem jött ki a számon.Talán az előbbi ordítozásban elhasználtam az összes hangom.-Azt hittem ismerlek...-tette hozzá fájóan, és higgadtan. Megfordult, beült a kocsijába és szélsebessen elhajtott. Csak néztem utána, s fejemben még mindig visszhangoztak szavai: "Azt hittem ismerlek...." Csak néztem ahogy eltűnik a lemenőben lévő nap sugari közt, s tudtam a dühöngésének itt még cseppet sincs vége.
Miután visszamentem a házba Nelly is lemerészkedett, aki mindent a szobájából hallgatott végig. Nem szólt semmit, csak magához ölelt s én sírva- nem, inkább ordítva- vonszoltam magam hozzá.
***
-Hé! Szevasz haver!-pattant fel a kanapéról Louis mikor meglátta Niall-t ahogy beront az ajtón.-Nem is tudtam hogy ma hazajössz!-nevetett.
-Hol van?-lihegett Niall.
-Kicsoda?-furcsálkodott Louis.
-Hol van!-ismételte meg nyomatékosabban kérdését.
-Niall, mégis kiről beszélsz? Nincs itt senki! Csupán Liam kint a hátsó kertben Zayn-nel, Harry meg fent van valami csajjal!
Niall eszét vesztve rohant fel az emeletre, és miután Louis látta hogy Niall cseppet sincs magánál utána rohant.
-Állj már meg az Istenért!-kiabált Louis, viszont Niall meg sem hallota. Kopogás nélkül rontott be Harry-hez, s miután letépte őt az alatta vonagló félpucér csajról a nyakánál fogva a falhoz szorította.
-Te mocskos állat!-mondta teljes önkívületében, majd bal kezével egy hatalmasat ütött Harry gyomorfalába. Az ágyon lévő rémült lány azonnal sikításba kezdett, és ekkor már Louis sem tétlenkedett. Leráncigatta Niall-t Harry-ről, majd kivonszolta a szobából. Harry a fájdalomtól a földre rogyott. Összegörnyedve hullt a padlóra, mint valami rongybaba.
A lány sikítására a kertben lévő Liam-ék is felfutottak. A látvány őket is megdöbbentette. Liam megkérte a lányt hogy ne mondjon erről senkinek semmit, s szavait nyomatékosítva egy kis pénzt is nyomott a lány kezébe aki ezek után szipogva elrohant.
-Mégis mi a fene volt ez?-ültette le a dühöngő szőkeséget Louis a konyhaszékre, majd egy jeges borogatást nyomott a nyakába, nyugtatás céljából.
-Megérdemelte...-rántotta el tekintetét Louisról.-Sőt ez még mind kevés volt.
-Hogy hogy megérdemelte?
-Oh, hogy te nem is tudod. Szóval titokban csinálták!
-Kik? És mégis mit?
-Jen és Harry!-üvöltött Niall.-Lefeküdtek!-majd a földhöz vágva a jeges borogatást állt fel.
-Tessék?
-Ahogy hallod.
-Üllj csak vissza! Itt a borogatásod és légy egy picit nyugalommal.
-Nyugalommal? Te felfogod egyáltalán ezt a helyzetet?
-Fel...vagyis nem. De ez most mind egy!-Louis a fejét fogva járkált a konyhában. Arra gondolt,mi lesz ha ez kitudódik? Mi lesz így Harry és Niall barátságával?... ennél már tényleg nem lehet rosszabb! Vagy mégis?
-Louis!-futott be Zayn a konyhába falfehér arccal.
-Mi van?
-Ezt meg kell nézned!
-Mégis mit?
-Csak menj! Én addig itt maradok Niall-el.
Louis azonnal rohant felfelé, Zayn pedig leült Niall-el szembe aki csak bámult maga elé.
-Atya ég, Harry!-lepődött meg Louis mikor belépett Harry szobájába.
-Már vagy öt perce vért köhög és a hasa is egyre duzzattab és keményebb.-habogta Liam, ölében Harry-vel. Mellettük szinte minden tiszta vér. Akár egy horror filmben.
-Ez nem jó!
-Hát ez nagyon nem!
-Mégis mit csináljunk?-kapkodott összevissza, miközben Harry egyre jobban köhögött a karjai közt.
-Kórház!-próbálta meg felállítani Harry-t Louis.-Kórházba kell vinnünk.
-Na és Niall?
-Oké, akkor vidd te! Vidd el őt a kórházba én itthon maradok Niall-el. Mindjárt utánad küldöm Zayn-t is.
-Rendben!-bólintott Liam.
Louis lesietett a konyhába, majd félre hívta Zayn-t.
-Gyerünk már Zayn!-dudált egyre hevesebben Liam.
-A hasam...-nyöszörgött a hátsó ülésen Harry.-A hasam...
-Nyugi haver mindjárt kórházba viszlek csak nyugodj meg! Nyugodj meg és maradj velem... A fenébe is, itt egy zacskó próbálj meg ebbe köhögni...
-Maradj velem?-kérdezte Zayn miközben beszállt a kocsiba.
-Harrynek mondtam. A Grace klinikába is mindig ezt mondják!
-Ne vesztegessük az időt, csak menjünk!
-Megyünk már, de te meg beszélj hozzá!-kiáltott Liam Zayn-re.
-Minek?
-Mert ha nem tartod eszméleténél el fog ájulni!
-Oh oké! Nos akkor! Hé Harry!-hajolt hátra Zayn, majd maga felé fordította Harry arcát mely szinte tele volt a vérével.-Hé haver! Kérlek mondj nekem valamit! Beszélj hozzám míg beérünk a kórházba!
-Zayn...-nyöszörgött Harry.-Sajnálom..
-Micsodát? -nézett értetlenül Zayn.
-Én nem ezt akartam...-öklendezett Harry.
-Te tudod miről beszél?-kérdezte Zayn Liam-et
-Fogalmam sincs, de nem mindegy miről beszél? A lényeg, hogy beszél! Hé, Zayn! Kérlek beszélj még!
-Nem tudok...
-Akkor... akkor..-Zayn nem tudta mit mondjon Harry-nek. Leblokkolt.
-Akkor énekelj!
-Beszélni se tud akkor mégis hogyan énekeljen?
-Neked talán van jobb ötleted?-mondta Liam s nekiállt a What makes you beautiful szövegének.-You're insecure...Don't know what for...Gyerünk Harry!
-Nem nagyon lélegzik!-pánikolt Zayn
-When he opens his arms and holds you close tonight.-kapott észhez Harry, majd néhány fájdalmas nyögés és köhögés után folytatta.-It just won’t feel right, ´Cause I can love you more than this...
Liam és Zayn azonnal összenéztek.
-Harry, ez nem jó szöveg!-szólt hátra Liam.
Harry már alig volt eszméleténél, mikor beértek a kórházba. Nagy felfordulást csinálva kerítettek neki egy tolókocsit majd egészen egy hosszú fehér folyósó hatalmas fehér ajtaja mögé tolták. Zayn-nek és Liam-nek kint kellett várakoznia. Idegörlő percek voltak. Mindketten az ujjaikat szorogatták és várták hogy jöjjön egy orvos, egy nővér, akárki...
***
-Mire volt ez jó?-csapott rá az asztalra Louis.-Mégis mi a francért csináltál ekkora baromságot?
-Megérdemelte.-válaszolt Niall-t.
-Nem szép dolog, belátom nem szép dolog volt tőlük, de..
-Nincs de! Az hogy nem szép dolog az enyhe kifejezés! Jen a jegyesem, Louis! Ő életem szerelme! Harry megfektette életem szerelmét! Akkor mégis mi mást érdemel?
-Nyugodj meg. Felfogtam.
-Dehogy fogtad! Mit éreznél ha lefeküdnék Eleanor-ral?
Louis csak hallgatott, hisz talán ő is ezt tette volna. Niall nem ütött volna akkorát, nem lett volna olyan dühös, ha mindez nem ilyen egyszerre zúdul rá. Idő kellett volna neki felfogni, felfogni és elfogadni.
-Louis..Tudod amikor az ember azt hiszi, hogy ismer valakit, akkor kapja a legnagyobb pofont, mert az az illető akit ismert, teljesen mást mutat mint akinek képzelte.Teljesen az ellenkezője annak a szeretett személynek. És ez fáj a legjobban, hogy félreismerted őt, de nagyon...
-Ne mondj ilyeneket! Jen szeret téged!
-Akkor mégis minek feküdt le vele? Miért csalt meg? Mindketten büszkék voltunk arra, hogy van bátorságunk együtt szembenézni az élet nehézségeivel. Inkább szenvedtünk, de soha nem hazudtunk egymásnak. Tudom, hogy nagyon magányos volt, és Harry pedig rámenős, de ez nem lehet ok arra, hogy felrúgjon egy jegyességet, egy párkapcsolatot! Még ha lefeküdt is vele, még ha szerelmes is belé, hogy lehet, hogy nem tette mérlegre mindazt, amit együtt éltünk át, amit együtt fedeztünk fel?
-Szerinted nem mérlegelte? Hidd le szerintem ő most jobban utálja magát mint ahogy te megveted őt.
2013. július 25., csütörtök
Pamm-pamm-paaammm
Úgy bizony!
Nem várok őszig!
Nem kínozlak benneteket tovább!
Július 27.-én jön a második évad első része!
Millió puszi! ♥
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)